Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1986-10-15 / 241. szám

Két műszakban épül Családi otthon lesz az új gyermekvédő intézet A kezdeti nehézségek után kellő forulatszámot vett a Megyei Gyermekvédő Inté­zet építése. Amit mi is szó­vá tettünk annak idején: hó­napokig húzódtak a helyki­jelöléssel kapcsolatos viták, és a beruházáshoz szüksé­ges szerződések előkészüle­tei. Az építőanyagra szin­tén csak őrök vigyáztak hó­napokig, amit okkal és jog­gal tettek szóvá a környék­beliek. Pedig az új intézet­re minél előbb szükség len­ALKALMATLAN SZÜLŐK A mostani, Fülöp utcai épület már nem tudja be­tölteni hivatását. Mert a gyermekvédő intézetbe a közhiedelemmel ellentétben nemcsak olyan gyerekek ke­rülnek, akiket a család már nem tud megzabolázni. A kisebbek általában vétle­nek, s leggyakrabban azért kerülnek ide, mert szüleik alkalmatlannak bizonyulnak nevelésükre. S pedagógiai szempontból bizony alaposan kifogásolható, ha nem tud­ják őket kellően elkülöníte­ni, nehogy a nagyobbak ki­oktassák csínyeikre a ki­sebbeket. A Károly utcai építkezés jelenlegi munkálatai azzal kecsegtetnek, hogy a jövő év közepére a' rászorulók bir­tokukba vehetik az új gyer­mekvédő intézetet. A kivi­telező, a Borsod Megyei Ál­lami Építőipari Vállalat, — hogy a korábbi késedelmet jóvátegye — két műszak­ban építi a 1 kétszintes há­zat. • MŰHELY IS LESZ Torna Sándor művezető elmondta, hogy hétfőn újabb Most még az építőké a terep, de jövőre már a gyámoli- tásra szoruló gyerekek veszik birtokukba. (Kerényi László felvételei) brigádok vonulnak fel az építkezésre. Puskás Károly ácsbrigádja megkezdheti a tetőszerkezet szerelését, Czo- kó Miklós kőművesbrigádja pedig a szerkezeti és a vá­laszfalazást. Fehér Miklós kőműves és munkatársai a kazánház és a műhely beto­nozásához fognak hozzá. A festőknek az a dolguk, hogy a radiátor mögötti falrészt kellően előkészítsék, hogy ne kelljen a radiátorokat újból leszerelni. Már a munkaterületen vannak a vízvezeték- és a fűtésszerelők, mert minél előbb téliesíteni akarják az épületet. Várják a minőség- vizsgálók véleményét a be­építendő ablakokról, mert ez is egyedi tervezésű. Olyan nyílászárókra van itt szük­ség, amely később majd könnyen és gyorsan beüve­gezhető, ha kitörik. De emellett a hőtechnikai elő­írásoknak is meg kell fe­lelnie. • LEHETŐLEG RÁCSOK NÉLKÜL A gyermekvédő intézet vezetői a tervez :kkel egyet­értésben kevés rácsot akar­nak szereltetni az ablakok­ra. Csupán oda tervezik, ahová feltételnül szükséges­nek látszik. A hetven ágyas intézetben már mód lesz a különböző korú és magavi­seletű gyermekek elkülöní­tésére. Egy-két és három ágyas szobák lesznek. az emeleten, a földszinten pe­dig az éttermet rendezik be. A régi intézet sorsáról is megszületett már a döntés. Olyan ifjúmunkás-otthonná alakítják, amelyet a már munkába állt és az állami gondozásból kikerülő fiata­lok vehetnek igénybe. Ez védettebb környezetnek ígérkezik, tovább folytatód­hat szerveztt körülmények között a nevelésük. + Télen elkezdődhet a belső szerelés a GYIV1 új épüle­tében O. E. Őszi gyűjtési verseny kap, ki papírt ad Duplán A Magyar Úttörők Orszá- j gos Tanácsa és a MÉH Nyersanyag-hasznosító Tröszt a papíripar növekvő alap­anyagigényének kielégítése érdekében, a lakótérül "ten keletkező papírhulladék be­gyűjtésének fokozására az országos has-’nosanyagg-''"j- tési verseny keretében, ok­tóber 15—31. között papír­hulladék-gyűjtési akciót hir­det az úttörőcsapatok részé­re. A verseny értékelésének alapja az átadott papírhul­ladék mennyiségének egy tanulóra jutó átlaga, ameny­nyiben éz a mennyiség a tanulónkénti 5 kilót megha­ladja. Országosan a hagyo­mányos versenynek megfe­lelően öt kategóriában hir­detik meg e versenyt is, s a kategóriákban összesen 30 iskolát jutalmaznak 44 500 forint értékben. Az országos versenyhez csatlakozva a Borsod, Heves és Nógrád Megyei Üttörő- elnökség és az Észak-ma­gyarországi Nyersanyaghasz- nositó Vállalat a fenti ju­talmakon túl megyei jutal­makat is kitűzött a legjobb papírhulladék-gyűjtő iskolák úttörőcsapatainak. Így Bor­sod megyében öt kategóriá­ban 26 úttörőcsapatot jutal­maznak összességében 22 800 forint értékben. E jutalom mellett az akció idején át­adott papírhulladék mennyi­sége duplán számít be az országom versenybe. így az itt jó eredményt elérők na-- gyobb eséllyel pályázhatnák az év- végi országos helye­zésekre. Ezekért pénzjuta­lom és jutalomtáborozás nyerhető. Hírünk az országban A Staféta című folyóirat sorozatot indított, „Őrjárat égen, földön vizen” címmel. „Első utunk Borsodba ve­zetett. Lenyűgöző a Bükk- fennsík. Szilvásvárad, Lilla­füred és környéke. A termé­szet bőkezűen bánt e tájjal, s aki szépre, fenségesre vá­gyik. ajánljuk útvonalul. Az se tartson vissza senkit, hogy a gyönyörködés, bámészko- dás közepette — felvételeink szerint — mást is láttunk.” A fényképfelvételek önma­gukért beszélnek, például az avasi lakótelep fotója alá ezt írták: „Végy egy lakótelepet, helyezd rá a tájra. Nehezék­nek .,.”, aztán mosógép a pa­takban, tejeszacskó, törött üveg, konzervdoboz halmoz­va. „... a vízesés közelében : iszonyatosan jól mutat.” A környezetvédelmi őrjárat így summáz: „Szép hazán­kat járva, széltében-hosszá- ban szembeötlik, mennyire nem becsüljük, nem tisztel­jük, mennyire nem szeretjük azt, ami oly drága mindany- nyiunknak: a szülőföldet.” * A Magyar Hírlap október 10-i számából arról tájéko­zódhatunk, hogy a lakásépí­tők és -vásárlók milyen anyagi támogatásban része­sülhetnek. „Aligha van jelentősebb és a társadalom legszélesebb ’é- tegeit érintő olyan témakör hazánkban, mint a lakásgaz­dálkodás és -elosztás, illető­leg a lakásépítés és -vásár­lás. Ám azt is tudjuk, hogy ez egyik legkényesebb terü­lete az állam és az állampol­gárok viszonyának.” Az írás bemutatja a me­gyei városok — köztük Mis­kolc — törekvéseit, nehézsé­geit és eredményeit. Váro­sunk tanácsrendelete az alap­szabályokhoz igazodva, azt a helyi lehetőségekkel kiegé­szítve, igyekszik Miskolc la­kóinak gondjain segíteni. A helyi rendelkezések között megtalálhatjuk, hogy milyen feltételek mellett, milyen mértékű és formájú támoga­tásban részesülhetnek az igénylők. összeállította: Hernádi Istvánná SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Finchas Zukerman Kreisler-át- iratokat hegedül. — 13.30: Tár­sadalom és iskola. — 14.00: Hí­rek. — 14.10: A magyar szép­próza századai. — 14.25: Ope­raslágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika! — 15.30: Kapaszkodó. — 15 CO: Hírek. — 16.05: MR. 10— 14. — 17.00: Olvastam valahol. — 17.20: Az Állami Népi Együt­■ tes felvételeiből. — 18.01: Kri­tikusok fóruma. — 18.14: Hol volt. hol stem volt... — 18.30: Esti magazin. — 19.15: vissza­adni az emberek hitét... — 20.09: Dalok Pálóczi Horváth Adam gyűjteményéből. — 20.29: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. — 21.30: Háttér- beszélgetés. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Régi fúvósmuzsika. — 22.45: Sebészportré lézerfényben. — 23.00: Operaest. — 24.00: Hirek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül oroszul és angolul. — 12.10: Helge Roswaenge Lehár- felvételeiből. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: Fehér Sán­dor népi zenekara játszik. — 13.00: Hírek. — 13.10: A tegnap slágereiből, — 13.45: Időjárás-és vízállásjelentés. — 14.00: Horn Emilnek hívják. — Kb. 14.40: Szine-java. — 15.35: Nóták. — 16.07: Slágerfilmek — filmsláge­rek. — 16.48: Diákfoci. — 17.00: Hirek. — 17.08: ötödik sebes­ség. — 18.00: Sport. — 19.50: Ba­lassa P. Tamás szerzeményei­ből. — 20.05: RockföldrőL érke­zeti. — 20.50: Légyott... a le­gyekről. — 21.00: Hírek. — 21.05: Népdaikörök pódiuma. — 21.30: A Fehér ló. — 21.53: Elvis Pres­ley összes felvétele., — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Virágénekek. — 0.15— 4.20: Ejfél után. 3. műsor: 12.31: Énekeljenek a népek. — 13.00: Hirek. — 13.05: Műhelyfőnökök a nagyvilágból. — 13.25: Zenekari muzsika. — 14.25: Slágerről slágerre. —15.05: XX. századi operákból. — 15.55: A Szlovák Kamarazenekar hang­versenye. — 17.00: Diákfélóra. — 17.30: A Beaux Arts trió. — 18.30: V materinskom jazyku. — Magyar—finn baráti körök találkozója Tampere városrész az Avason A lillafüredi Palotaszállóban a hét végén megrendezik a ma­gyar-finn baráti körök U. or­szágos találkozóját. A szerve­zők - a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bizottsága és a miskojci Magyar-Finn Bará­ti Kör - ide várja hazánk húsz városából a magyar-finn ba­rátságnak elkötelezett küldöt­teket és a Miskolc testvérvá­rosából, Tamperéből érkező delegációt. A tapasztalatcsere rang­ját növeli, hogy északi ro­konaink küldöttségében olyan neves személyiségek lesznek jelen, mint Heikki Koski, a Finn—Magyar Társaság or­szágos elnöke, Arto Mansa- la, Finnország budapesti nagykövete és Seppo Suuri- pää, Tampere város polgár­mesterhelyettese. A baráti találkozó fővédnöki tisztét dr. Kovács László, a Mis­kolci Városi Tanács elnöke tölti be. A Tamperéből érkező ven­dégeket a találkozóval egy­idejűleg gazdag program vár­ja: megismerkedhetnek Mis­kolc távlati fejlesztési kon­cepciójával, a város neveze­tességeivel, és finn—magyar vacsoraesteken a két ország gasztronómiai különlegessé­geivel is. A magyar szervezők nem titkolt célja, hogy az itt tar­tózkodó finn gazdasági szak­emberek ^Érdeklődését is fel­keltsék: a Palotaszállóban kiállításon mutatja be ter­mékeit a Hollóházi Porce­lángyár, a Borsodi Sörgyár, a Miskolci Likőrgyár, a To- kaj-hegyaljai Borkombinát és a Skála. A magyar—finn baráti körök II. országos találko­zóját színesíti majd a Ki tud többet Finnországról? című vetélkedő. A húsz ba­ráti körből verbuválódott csapatokat értékes nyeremé­nyek várják. Hogy mik? Ez egyelőre titok, de az ado­mányozók neve sokat sejtet: a Finn Légitársaság, a MA­LÉV és az Express Ifjúsági Utazási Iroda. Egy korábbi gondolathoz híven és a hagyományosan jó magyar—finn kapcsola­tok kifejezésre juttatásakép­pen szombaton délelőtt fél 10-kor új városrészt avat­nak Miskolcon: Tampere vá­rosrész lesz az Avas keleti fele. Külföldi munkára WIG, TÜF «agy ARGON minősítésű HEGESZTŐK jelentkezését «árjuk. MIÉP munkaügy, József A. u. 40. V 19.00: Hirek. — 19.05: Iskolará­dió. — 19.35: Porgy és Bess. — 20.33: Telefon-party. — 20.50; Cliff Richard összes felvétele. — 21.30: A zeneirodalom remek­műveiből. — 22.07: Zenekari mu­zsika. — 22.50: Profilból és szem­ben. — 23.30—23.33: Hirek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- ismertetés. Hirek. Időjárás. — 17.05: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.15: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Kutatás-gyártás ugyanott. — Tervek az Észak­tervnél. — Csúcstechnológia a TVK-ban. — Határszemle.) Fe­lelős szerkesztő: Paulovits Ágos­ton. Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport. — 18.00: Eszak-ma­gyarországi krónika. (A Kun Bélá lakótelep építése Miskol­con. — Munkaruha- és egyéni védőeszköz-kiállítás és bemuta­tó.) — 18.25—18.30: Lap- és mű­sorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.10: Hí­rek. — 16.15: Rövidfilm-archí- vum. — 17.10: A „fehér bot" nemzetközi napja. — 17.50: Ma­gyarország—Hollandia. EB se­lejtező labdarúgó-mérkőzés. — 19.45: Tévétorna. — 19.50: Esti mese. — 20.00: Híradó. — 20.35: Martha^ — 21.00: Panoráma. — 22.05: Híradó 3. — 22.15: Him­nusz. Televízió, 2. műsor: M.35: Szélkötő Kalamona. — 19.20: Sorstársak. — 19.40: Unser Bild­schirm. — 20.00: A szobrászat nyelve. — 21.00: Brahms: Gyer­mekdalok. — 21.30: Híradó 2. — 21.50: Népdalkórusok. — 21.55: A zsebtolvaj. — 23.05: Képújság. Szlovák televízió: 16.00: Fiata­lokról. — 16.30: Sportdokumen- tumfilm. — 16.50: Csehszlovákia —Finnország. EB labdarúgó­mérkőzés (a szünetben: Esti me­se). — 18.55: Riportfilm. —19.30: Híradó. — 20.00: A háború bor­zalmai. — 20.50: Szovjet dalok (koncert). — 22.00: Szovjet do­kumentumfilm. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) : Tóth Imre festőművész grafikái. — Fotógaléria (10—19): Kaijo Kansonen és Stefan Bre­mer fotói. — Miskolci Galéria (10—18): Miskolci fotográfia 1945 előtt. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Múzeumi mozaik: Űj szerzemények a mú­zeum üveggyűjteményében. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Kulcsár Géza fotói. — Üri- hímzések Északkelet-Magyaror- szágon. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18): Herman Ottó éle­te és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9— 17): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—17): Déryné- emlékszoba. — Üvegművészet! emlékek a XVI—XIX. század­ból. — Lillafüredi Erdei Vasút­üzem kultúrterme (10—18) : Be­mutatkozik a Herman Ottó Mú­zeum fotótörténeti gyűjteménye. Miskolci Nemzeti Szfnház (7) 5 Oszlopos Simeon (Petőfi ifj. bérlet). — Kamaraszínház (7): Nyolc nő. Filmszínházak: Béke (f3, ÍS, f7 és f9): Break II. (szí. ame­rikai, kiemelt és III. helyár!). — Kossuth (f6 és f8): Break IL (szí. amerikai, kiemelt és TIL helyári). — Táncsics (f4) : Sze­relem és galambok (mb. szí. szovjet) — (f6 és f8): Vabank II. (mb. szí. lengyel. II. helv­ár!). — Táncsics videómozi (fS, f5 és f7): Bruce Lee — a le­genda (szí. hongkongi—ameri­kai). — Krúdy (f7): A Saolin templom szent köntöse (szí. kí­nai-hongkongi. kiemelt és m. helyár!). — Ady Művelődési Ház (5 és 7): Támadás a Krull boly­gó ellen (mb. szí. amerikai. 14 év, III, helyár!). — Tokaj disz­kóm ozi (f7): A láthatatlan -m- ber (mb. szí. szovjet). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Köznapi ügyeink. — 8.30: Zenekari muzsika. — 9 2(1: Kato­nadalok. — 9 43: Nefelejcs. — 10.00: Hírek. — 10 05: Diákíróra. — 10.35: Erdei séta. — tO 50: Magvar művészek onersfeivite­leiből. — 11 36: Gősta Berling. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nóták. — Ran- A Szabó család. — 8.50: Ti? o-rc külpo­litika. — 9 00: Hírek — 9.05: Napközben. X műsor: 9.00: Hírek — 9.0»; Magyarán szólva. — 9 2.7: Három évszázad muzsikájából. — 10.40: Pillanatkép. — 10 45: Rockújság. — U.40: Kamarazene.

Next

/
Thumbnails
Contents