Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1986-10-25 / 250. szám

X 1 Szabad- és kötöttfogású birkózó Két magyar a mai Szekszárdim a OVIK Legalább egy pont kellene Továbbra is kedvezőtlen helyzetben van a DVTK, hiszen az eddig megszerzett 1« punt javai a bajnoki táb­lázat 1(5. helyét foglalja el. Ilyen mélyen az NB ll-ben még nem állt a nagy múltú diósgyőri gárda. A felzárkózás erről a helyről igen nehéznek lát­szik. A csapat holnap Szek­szárdion lép pólyára. A ha­zaiak is veszélyben vannak. 7 ponttal az utolsó előtti, a F9. helyen altnak Nyilván­való, hogy a győzelem, a két pont megszerzése érde­kében mindent el fognak követni. Ez megnehezíti maid a diósgyőriek dolgát, akik hetek óta góliszonyban szenvednek. A csatárok még csak-csak kidolgozzák a helyzeteket, ám azo­kat rendre kihasználatlanul hagyják. Márpedig Szek­szárdim csak bátor, gyors tároadójátékkal, lelkesedés­sel lehet sikert elérni. A je­lenlegi helyzetben — a ren­delkezésre álló játékosállo­mány ismeretében — már a döntetlen eredmény elérése is sikernek számítana. Gál Beta vezető edző gondban van. kiket küldjön pályára. Nemi vigasz, hogy a hét közben Egerből leiga­zolt Csőm any is rendelkezé­sére áll. A Miskolci Vízművek ügyeleteseinek tegnap dél­után és este bőven akadt tennivalójuk. Délután dugó­Környezet­védelmi klubok Ipari vállalatok környezet- védelmi klubjai részére ren­deztek tapasztalatcserét teg­nap és ma városunkban. A KISZ Ifjúsági Környezetvé­delmi Tanácsa az Ipari Mi­nisztérium támogatásával a Lenin Kohászati Művekben környezetvédelmi tanácsokat szervez. Várhatóan ezáltal is bővülnek majd az ipar­ban dolgozó fiatalok környe­zetvédelmi ismeretei és szé­lesedik az ilyen célú klub- mozgalona is. ksvtiyi — Thaiér Kálmán — Kis Benedek wtea környé­kére az ivóvizet. Az ingatlanikezeKi ijgyetete­Az ügyeleteken történt Eltört a fővezeték Tapolcán Lottonveremények 1 ásókat hárítottak ei a Cso»- tos Gyula utcában es a Szentpeteri kapuban. Este sei egy felvonót hoztak rend­be a Sál.vi utca 13-ban. s a Já­nosi Ferenc utcában is ei­Kötött fogásban öt súly­csoportban tegnap befeje­ződtek a selejtezők a Buda­pest Sportcsarnokban, a vi­lágbajnokságon. A magya­rok közül Komáromi Tibor és Gáspár Tamás bejutott a döntőbe, ma este az. arany­éremért birkózhatnak. A 82 kg-as súlycsoport­ban Komáromi a 4. forduló­ban erőnyerő volt. az 5.-ben pedig a tavalyi EB-bronzer- mes román Herteát gvóz.te le. A Ferencváros idei Euró- pa-bajnoka ezzel a döntőbe jutott, ahol ellenfele — bo­nyolult körbeverések után — a világbajnoki cím védő­je. a lengyel Daras lesz. — Ilyen hálás közönség­gel még soha sem találkoz­tam, sokat segítettek ab­ban, hogy a fináléba jutot­tam. Mi lesz a döntőben? Bízom a győzelemben és re­mélem, azok is ezt teszik, akik kijönnek szurkolni a BS-be. Megismétlődik az idei pireuszi EB-döntő. sze­retném úgy befejezni a küz­delmeket. mint ahogy ápri­lisban tettem, Görögország­ban — mondotta Komáromi. A MX) kg-osok, mezőnyé­ben a ferencvárosi Gáspár Tamás este folytatta jó sze­replesét. A 4. fordulóban erőnyerő volt, majd a kö­vetkezőben 4:0 arányú pon­tozással verte a nyugatné­met Htmmelt. A nagy csatá­ban született győzelemmel Gáspár is a döntőbe került, atooi ellenfele régi vetely­tárca, Los Angeles olimpiai bajnoka, a román Andrei lesz. Nem volt öttaiálaíos a hé­ten a lotion. A 104 darab négyesre egyenként 119 211 forintot fizetnek. A hárma­sok 038. s* kettesek 38 fo­rintot érnek. TSiagy várakozás előzte meg tegnap az országgyű­lésben dr. Hutás Imre egész­ségügyi államtitkár válaszát: Király Zoltán Csbngrád me­gyei képviselő kérdésére ki­fejtette hogy mi az egész­ségügyi tárca véleménye a Ccliadamról. Kovács Áriám és kutatócsoportja diagnosz­tikai módszeréről. — Az elmúlt, években a tömegtájéjíoztatási eszközök több alkalommal foglalkoz­tak Kovács Ádám és mun­kacsoportja tevékenységével — kezdte válaszát az állam­titkár. — Kovács Ádám úgy véli, hogy eljárást talált a iák korai felismerésére, rá­lelt olyan kémiai anyagra, amely a különböző rákfaj­ták gyógyítására alkalmas. Az eddigi szakértői vélemé­nyek sajnos nem támasztot­ták alá a reményeket. Sz év márciusában az Egészség­ügyi Minisztérium fölszólí­totta az Országos Gyógysze­részeti Intézetet, hogy a Cel- ladam nevű készítmény en­gedélyezéséhez szükséges el­járást indítsa meg. Május­ban az intézel főigazgatója közölte az érdekeltekkel, hogé a rendelkezésre álló adatokból hiányoznak olyan alapvető fontosságú doku­mentumok, mint például a vegyidet kémiai összetételé­vel, esetleges bomiékonvsá- góval kapcsolatos adatok mérgező hatására, illetve v iszonVl ágos á rta Imát* ansá - gara vonatkozó bizonyíté­kok. Fölhívta Kovács Ada­téi tíz után öt. perccel Ta­polcán. a Bakonyi utca 9. számú ház ekitt eitöi't a fő­vezeték: ezert a mai napon lajtkocsivaJ szálktják a Ba­mert és nwn káfS rsSft, hogy a szükséges vizsgálati adato­kat bocsássák rendelkezésre, hogy ennek alapján a mód­szer bevezetési folyamata es majd az emberen történő kipróbálása megindulhas­son. Sajnos ez mind a mai napig nem történt meg, leg­újabb értesülésünk szerint 1987. februárra várhatók ezek a dokumentumok. Ugyancsak erre az időre ígérték a gyógyhatású bizo­nyító kórrajzok átadását. Ebben a programban az egészségügyi miniszter és Ko­vács Adárn — néhány nap­pal ezelőtt történt személyes találkozásuk alkalmával — megegyezett. — Az egészségügyi tör­vény kimondja, hogy 'Ma­gyarországon gyógyszerként még nem alkalmazott anya­got gyógyszerként csak ak­kor szabad embeien kipró­bálni. ha az illetékes egész­ségügyi szert' a jogszabály­ban megállapított előzetes vizsgálat alapján ezt enge­délyezte — emlékeztetett Hutás Imre. A Celladam esetén ez nem történt meg. így a miniszter kénytelen volt körlevélben felhívni az orvosok figyelmét az egész­ségügyi törvényben foglal­tak betartására. Ennek elle­nére az egészségügyi intéz­mények természetesen to­vábbra is vállalkoznak ar­ra. hogy a szerrel kapcso­latos laboratóriumi és állat­kísérletes vizsgálatokat el- tiégezzék. hárították egy csorepedést, a fürdőszobában így nem ömlik tovább a víz, A vízvezeték tisztítása m*»tt hétfőn este Kr-töi kétíd reggél S-ig a követke­ző helyeken nem lesz víz-: a Mátyás király utca lakóte­lepi szakaszának páratlan oldalán, a Vologda utcában, a Vándor Sándor utca 7— 29. között, és a Bihari «teá­ira*. Szent-Györgyi Afbert szer­dán. 93 éves korában el­hunyt. s pénteken már el is temették az Egyesült Ál­lamokban. Massachussets ál­lamban. A világhírű rákku­tató Budapesten született, és ugyanott szerezte diplomá­ját 1917-ben. Cambridge- ben tanult, és Szegeden volt egyetemi tanár. Első ma­gyarként kapott Nobej-dí­Az bino Áf&sz u náamí- deiem a kereskedelemben címmel tartott .szellemi ve­télkedőt a szövetkezeti he­tek alkalmából. A Palotás étteremben 48 szocialista brigád 3 fos csapatai mér­ték össze felkészültségüket. A legtöbb helyes feleletet a felsŐ 2Solcai 404. sz. ABC Rákóczi Ferenc szaciafista brigádjának csapata adta. feltalálásáért. 1947-ben az Egyésült Alfemokba költö­zött, s csaknem haláláig egy rákkutató tudományos inté­zet igazgatója volt. Kutató munkája mellett kivette ré­szét a népek közötti békés egymás mellett élésért, a le­szerelésért folytatott nem­zetközi mozgalmakból nyereményük FOOT forint volt Második lett a 4ÖÍ. sz. alsózsolcai ABC Egyetértés brigádja, ők 8«) forintot kasszírozhattak. A harma- madik helyezettek és az ez­zel járó fiOO—600 forint nyertesei, a felsőzsolcai 400. sz. és a görömbölyi 107. sz. ABC Petőfi, illetve Szo-lárt- s»k brigádjai. Repülőgép­katasztrófa Minden bizonnyal hibás manőverezés idézte elő azt a repülőgép-szerencsetlensé- get. amely csütörtökön éj­szaka történt az észak-pa- kisztani Pesavar közelében. A tragédia oka a pénteki vizsgálatok szerint az volt, hogy a Fokker típusú gép pilótája túl alacsonyan ké­szülődét a leszálláshoz a pe- savari légikikötőben. A re­pülőgép egy kiszáradt fo­lyómedernek vágódott, majd három kilométert csúszott a köves talajon. A törzs ket­tészakadt, és a roncsok több kilométeres körzetben szét­szóródtak. A Fokker F—27-es fedél­zetén a személyzettel együtt ötvennégyen voltak. Hivata­los közlések szerint tizen­hármán szörnyethaltak. Hu­szonhárom súlyosan sebe­sültet kórházban ápolnak. Több utast csak elsősegély­ben kellett részesíteni, öten a csodával határos módon sértetlenül átvészelték a ka­tasztrófát A Cement- és Mészművek Hejőcsabai Gyárának szak- szervezeti bizottsága ma délelőtt fél 11-kor nyugdíjas- találkozót rendez. A köszön­tő után közös ebéden vesz­nek részt a meghívottak, majd színes műsor követ­kezük * BORSOD VOtAM jelvételi hirdet s ♦ rendszerszervező-programozó (TPA 1148 típus» számítógéphez) munkakörbe. JELENTKEZÉS: Miskolc, József Attila u. 70. sz., munkaügyi osztály, Ifi. emetet, 3t2. szoba. Munkába járáshoz — vidéki munkavállalóink részére — au­tóbuszra díjtalan utazási jegyet biztosit a vállalat. D«l.I HÍRLAP — A Magyar Saoolaäteta Miaafcáepárt Miskolo Városi Bizottságának politika] napilapja. Főszerkesztő: BÉKÉS IJEZSO. Szerkesztőség; Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky 01 IS. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-9«. Titkárság: 13-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-234: levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222; információ: 18-237. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajosy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím Miskolo 3501. Pf.: 173, - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésié! vétel: Miskolo. Széchenyi út , 15—17. 2525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pásta. Előfi­zethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a nírlapkéz- besítóknél, a Posta Hírlapüzleteiben és a Hirlapelófizetésl és Lapellátási Irodánál (HEURi Budapest V.. József nádor tér 1. — 1909 —, közvetlenül, vagy postautalványon valamint át­utalással a HELÍR 315—96162 pénzforgalmi lelzőszámra Elő­fizetési díj egy nőnapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 Ft. Index: 25 951. — Készüli a Borsodi Nyom­dában. Felelős vezető: WIRTB LAJOS. — ISSN 6133—0209. Vizsgálati adatokat kérnek a feltalálóktól Az államtitkár a Celladamró! Meghalt Szort-Györgyi Albert jat 1'937-ben, a C-vítamin I VB. Budapest (Mező István rajzai — Csodálatos volt, ahogy a közönség ünnepelte a dön­tőbe jutásomat. Bár ez még csak „belépő” az igazi si­kerhez. Szeretném, ha telt ház előtt sikerülne arany­érmet nyernem, s ezzel meg­hálálnom a szurkolók • bizta­tását — nyilatkozta Gáspár­Hűvös hétvége Ma reggel ugyancsak hi­deg idő fogadott bennünket, az autótulajdonosoknak eny­he jégréteget kellett leka­parni a szélvédőről a város egyes részein. A nap továb­bi részében csapadék nem várható, S mérséklődik rrz északnyugati szél is. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet 15 fok körül lesz. 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL LEPEDŐVÁSZON 110 CM SZELES 100 Ft-os IMPORT MOLINÓ­VÁSZON 140 CMT SZÉLES 65 Ft-os IMPORT MOLINÓ­VÁSZON 120 CM SZÉLES 45 Ft-os HÓÁLLÓ PYREX TÁLALÓ TÁL FEDŐ 331 -ES 368 Ft-os FÉM OVÁL TÖRÖLKÖZŐTARTÓ 220 Ft-os FŰRDÓKÁDBA CSÜSZASGATLó 480 és 520 Ft-os GYERMEKAGY 705 Ft-os MŰANYAG PAPUCS 120 Ft-os MŰANYAG SZATYOR 100, és 120 Ft-os Várja önt a

Next

/
Thumbnails
Contents