Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)
1986-09-18 / 218. szám
Hötéiiép az Avasról (CIKK A 3. OLDALON) Ma reg geli telefon Van fonal Bar még (art a nyárias meleg. sokan elkezdték kö- tégetni a hűvösebb időre való pulóvereket. Milyen a választék az alapanyagokból H boltokban? — erről érdeklődtünk Orbán Gábortól, a Borsodi Ruházati Kereskekülföldi termékek sem. Zömük Jugoszláviából érkezik, s a borsos ár ellenére is keresettek. Volt már például olyan fonal a miskolci boltok polcain, aminek kilója 2500 forintot taksált, s mégis rövidesen akadt rá vevő. Miskolcon tegnap születésének H0. évfordulóján, megemlékeztek Prieszol Józsefről, a magyar munkásmozgalom kimagasló alakjáról, Borsod megye pártbizottságának hajdani első titkáráról. Ezzel zárult a rendezvénysorozat, amellyel felelevenítették emlékét. hangjaival ért véget az ava- tóünnepség. Ezután az ÉMÁSZ-székház nagytermében, dr. Kun László. a megyei pártbizottság titkára elnökletével emlékülést tartottak. Az elnökségben a fentebb említetteken kívül Szakali József, a KB tagja, a KNEB elnöke, dr. Ladányi József és dr. Kovács László, a megyei, illetve a városi tanács elnöke foglalt helyet. Miután egy úttörőlányka szavalt, s az Oprendek Sándor Munkásöregység férfikórusa munkásmozgalmi dalokat énekelt, dr. Tóth István. Miskolc tanácsának nyugalmazott vb-titkára ünnepi beszédet mondott. A megkoszorúzott emléktábla. Az ünnepség első aktusaként délután fél ötkor felavatták a nevét viselő utca 3. sz. épületének falán elhelyezett emléktáblát. A Himnusz elhangzása után Ho- molya Gizella, a városi népfrontbizottság titkára mondott beszédet. Ezt követően Fejti György, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Szűcs Erika, a városi pártbizottság titkára megkoszorúzta az emléktáblát. A családtagok képviseletében a neves kommunista vezető húga, dr. Prieszol Olga, a SZOT alelnöke és unokaöcesük, Prieszol József, a Budapesti Mélyépítő Vállalat igazgatója helyezte el a kegyelet koszorúját. Az MHSZ részéről Eles Gábor alezredes, megyei, Viskevics Elemér városi titkár és For- ray József, a Prieszol József nevét viselő lövészklub titkára koszorúzott. Az LKM fúvószenekara indulókat játszott. Az Internacionálé Ismertette Prieszol József életútját, felelevenítette azokat az időket, amikor ő, mint megyei tanácselnök, együtt dolgozott vele. Kiemelte példamutató magatartásának jellemző vonásait : nemes egyszerűségét, közvetlenségét és a szocializmus eszméjéhez való tán- toríthataljan húségét. Hangsúlyozta. hogy Borsod megye ipara fellendítésének, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének, s a társadalmi élet más területein végzett munkának az irányításában elévülhetetlen érdemeket szerzett. A másokért való kiállás és munkálkodás jellemezte egész tevékenységét — hangsúlyozta dr. Tóth István. Gazda« életút v A neves kommunista vezető, Prieszol József, 190«. szeptember 13-án Pesterzsébeten, munkás- család első gyermekeként született. Kőműves édesapja mellett kitanulta annak szakmáját. A munkásmozgalomban a ‘30-as évek elejétől vett részt. Az építőmunkások szakszervezetének egyik vezetőjeként tevékeny ke.- dett, s l!)37-ben a szociáldemokraták legális pártjának, 194l-l>en az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának a tagja lett. A párt pesterzsébeti szervezetének titkári tisztét 1942 elejéig ő töltötte be, amikor letartóztatták, fegyházbüntetésre ítélték. Szülőhelye felszabadulása után ismét ö lett az immár legálisan működő kommunista párt helybeli titkára, s 1945 végen a párt Központi Ellenőrző Bizottságának az elnöke. A következő évtől előbb az ózdi kommunista pártszervezet, majd a Borsod Megyei Pártbizottság titkára volt: 1949-töJ az »5«-os ellenforradalomig a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyetteseként dolgozott. Az ellenforradalom leverése után Ózdon szervezte a Magyar Szocialista Munkáspártot, s ezt követően megválasztották a párt Borsod Megyei Bizottsága első titkárának. Ezt a tisztségét 1962 elejéig töltötte be, amikor megint a korábbi miniszterhelyettesi funkcióba helyezték. Három év múlva, 1905. március 31- én meghalt. Hazánk felszabadulásától 1950-ig tagja volt az MKP, illetve az MDF Központi Vezetőségének. 1956 novemberétől a haláláig az MSZMP Központi Bizottságának. dehni Vállalat áruforgalmi esztaly vezetőjétől. — Vállalatunknál néhány éve vezettük be a többcsatornás árubeszerzés rendszerét: nem hagyatkozunk csupán egyetlen szállító ké- nye-kedvére. közvetlen kapcsolatban állunk a termelőkkel. A fonalak garmadáját hozzák a miskolci üzletekbe a Fonalkikészítőtől. a Temaforg Vállalattól, a Magyar Viszkózagyártól, a Gyapjúfonó és Szövőgyártól. E emellett nem mondtak le a különféle nagykereskedelmi kínálatról sem. Bevált a prognózisunk: tovább hódít a kézi kötés divatja. Már most sokan térnek be az üzletekbe. A szezon úgvnevezett indulókészlete a legkényesebb ír űek igényeit is kielégítheti, ki-ki megtalálhatja az elképzeléseinek és a pénztárcájának megfelelő fonalat. A választékból a hazai gyártmányok mellett nem hiányoznak a Diósgyőri véradókat köszöntöttek A Vöröskereszt LKM Nagyüzemi Bizottsága ünnepséget szervezett tegnap este a Hámor-étteremben. A hetvenötszörös, ötvenszeres és negyvenszeres véradóknak Törökné Kulich Edit nyújtotta át a Kiváló Véradó jelvény arany, ezüst és bronz fokozatait. Az üzemi kollektívák kő-' zül ez alkalommal a megmunkáló és szerelő gyárrészleg vehette át a vándorserleget Kalóczkai Istvánnétól az LKM személyzeti és szociális igazgatójától. jfc. Dr. Prieszol Olga és unokaöccse. Prieszol József (balról): Szűcs Erika, a városi pártbizottság titkára és Fejti György, a megyei pártbizottság első titkára az emléktábla aoa- tóünnepségén. Születésének 80. évfordulóján re emerezii XVIII. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM 1986. SZEPT. 18, CSÜTÖRTÖK ÄRA: 1,80 FORINT • Végre költözik a Köjál. Az érdekeltek találkozójának az lett a végeredménye, hogy a lassan és meglehetősen sok hibával készülő székházat elfoglalhatják lakói. (Cikk a 3. oldalon.) Tegnap az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron nagydí- jat kapott az Akvaiin márkanevű. vízzel hígítható testékeiért a Tiszai Vegyi Kombinát. A termék környezetkímélő. Ugyancsak BNV- nagydíjat kapott Rolplast iveit redőnyléceiért a Borsodi Vegyi Kombinát. Újfajta redőnyei többféle színárnyalatban készülnek Alkalmasak házgyári lakásokhoz, utólag is felszerelhetők. s jó hőszigetelők. 9 Csak látszatra sok az autó a Merkur-telepeken Ezekre is mő» öt-hat éve várnak a vételár felét előre befizető tulajdonosaik. Miként lehetne enyhíteni a krónikus autóhiányon? (Merkur-dosz- zié című sorozatunk a 3. oldalon.) Hazaérkezett . Losonczl Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja tegnap a késő délutáni órákban hazaérkezett Szíriából, ahol küldöttség élén hivatalos baráti látogatást tett. Az Elnöki Tanács elnökét vendéglátója, Háfez Asszad sziriai államfő búcsúztatta a damaszkuszi repülőtéren. A háromnapos tárgyalássorozat eredményeként tegnap délelőtt hát fontos együttműködési szerződést írtak alá a szíriai és a magyar szakemberek. Amerikai provokáció Kiutasítanak 25 szovjet ENSZ-alkaimazottat A washingtoni külügyminisztérium hivatalosan megerősítette. hogy 25 szovjet állampolgárt kiutasítanak New Yorkból. Valamennyien a Szovjetunió állandó ENSZ- képviseletein dolgoznak. Az amerikai fél azt állítja, hogy a korábbi önkényes létszámcsökkentés végrehajtásáról van szó. Megfigyelők azonban egyetértenek abban. hogy a lépés része a külügyminiszter által kilátásba helyeztt szankcióknak. Két nappal Shultz és Se- vardnadze tervezett tárgyalásai előtt a bejelentés bombaként robbant, és még amerikai kommentátorok is Úgy vélik, hogy Washington tudatosan kockáztatja a találkozó megtartását. A Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője felkereste a világszervezet főtitkárát, hogy megvitassa vele a szovjet ENSZ-alkalmazottak- kal szemben hozott döntést. A TASZSZ szovjet hírügynökség szerint az Egyesült Államok durván megsértette az ENSZ-intézményekről szóló 1947-es megállapodást, és a lépés ellentétes az államközi kapcsolatok általánosan elfogadott normáival.