Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)

1986-09-11 / 212. szám

Jfc Ez -is egy lehetőség volt, de a kaposvári védők kifejelték a labdát a diósgyőriek elől... (Szabó István felvétele) Hol vagytok, régi csatárok...? Sok már az elherdált pont! Uj kerékpárút Mályiban Csaknem egy kilométer hosszúságban új kerékpár­utat építettek Mályiban, a kistokaji útelágazástól az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat köz­pontjáig. Augusztus 29-én lett volna a hivatalos mű­szaki átadása, de amint Lu­kacs János, a mályi tanács elnöke elmondotta, ez „a hiánypótlások miatt’ nem történhetett meg. Ettől függetlenül a kerék­párosok használatba vették a biztonságos közlekedésre alkalmas útszakaszt, amely 1,5 millió forintba került, a megyei tanács, a Közúti Igazgatóság és az érintett vállalatok anyagi hozzájáru­lásával. Idén is: diszkótánc-bajnoksásr ismét diszkótánc-bajnoksá- got rendez a Danubius Uta­zási Iroda és a Pesti Műsor szerkesztősége. A küzdel­mekben csak azok indulhat­nak. akik ez év január 1-jén elérték a 16., de még nem töltötték be a 25. életévüket. A versenyt ifjúsági (16—18 éves korig) és felnőtt, (18— 25 eves korig) kategóriában rendezik meg. Az egyéni felnőtt győztes táncos részt vesz a londoni világbajnok­ságon. A versenyzőknek szeptember 15-ig postautal­ványon lehet befizetni a 150 forintos nevezési díjat. Az S^yeieteken föríéat Szennyvíz­dugulás Az Ingatlankezelő Válla­lat ügyeletére tegnap hal bejelentés érkezett. A Ku­ruc u. 37. és az Ifjúsági u. 14. alatt felvonó romlott ej, a Kun B. út 13. és a Csaba ve­zér u. 48. alatt pedig a lép­csőházi világítás. A Hegv- alja u. 17. szám alól szenny­vízdugulást jelentettek. A szakemberek a hibákat kija­vították. kivéve az Oszip u. 14. alatt, ahol egy összetört liftablak üvegét kell pótolni. Ezt a munkát ma fejezik be. Tegnap ismét kiürültek a vízművek medencéi, ezért 7—jó óráig nyomáscsökkenés volt a Győri kaputól a Ki­lián lakótelepig. A vállalat a lakosság jobb ellátása ér­dekében. és hogy vízkorlá­tozásra ne legyen szükség, mától megszünteti a kert- szövetkezetek vízellátását. DVTK—Kaposvár (0-0) Igen ,jY> ajánlólevéllel ér­kezett Miskolcra a területi bajnokságban, majd az osz- lalvozókon eredményesen szerepelt Kaposvári Rákó­czi gárdája. Két idegenbeli mérkőzését is megnyerte a csapat, ezért volt tartaniva- lója a Diósgyőrnek vendégé­től. Am a piros-fehérek szak­vezetők bíztak benne: át tudja menteni veszprémi for­máját a csapat, s akkor nem lesz baj. Nos, a várt siker elmaradt .. Mintha csak a keddi válo­gatott mérkőzés hatása alatt léptek volna pályára az együttesek, olyan semmitte­vés zajlott a pályán, amire ritkán van példa. Az első valamirevaló helyzetre is 17 percet kellett várni, ekkor a Veréb — Mida, Szűcs, Les- kó. Szemere, Oláh (Barna), Fiikő, Balogh, Szlifka (Far­kas). Munkácsi, Kölln össze­tételű Diósgyőrből Oláh sza­badrúgása után Szlifka ka- nyarítQtta kapu elé a lab­dát. de Munkácsi az ötösről a kapufa mellé tessékelte azt. Zártan, igen fegyelmezetten védekezett a Kaposvár, s ebből a „sündisznóáliásból” igyekeztek gyors ellentáma­dásokat vezetni a vendégek. A piros-fehéreknek szem­mel láthatóan nem ízlett ez a játékmód, s mert igazi karmestere sem volt a csa­patnak, még a helyzetekig is ritkán jutottak el a házigaz­dák. A félidő derekán Kölln percei következtek, előbb Sandorfi védte lövését, majd beadásáról maradtak le a belsők — a gólvonal előtt su­GYASZKÖZLEMÉN'Y Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy a szeretett férj, édesapa ys- nagyapa DEKANY ISTVÁN a Megyei Ilic.tékhivatai osztályvezetője ?f»8b. szeptember 5-én váratlanul elhunyt. Temetése 1986. szep­tember 12-én 13 órakor lesz a Szent Anna-temetőben. A gyászoló család hant el a labda —, később a jobb alsó sarokból tenye­reibe ki a kaposvári kapus a labdát. A 35. percben Kölln lőtt szabadot, csavart labdá­ját Sandorfi látványos légi­ót végén tessékelte ki a jobb alsó sarok elől. A félidő le­fújása előtti pillanatokban két meleg helyzet adódott a diósgyőri kapu előtt, de sze­rencsére hibáztak a vendé­gek. Két kaposvári kísérlet ve­zette be a második félidőt, majd nyomasztó, de igen meddő fölénybe került a Di­ósgyőr. Egyre-másrá rúgták a szögletet a házigazdák, de még helyzet is csak egyből alakult ki, akkor Munkácsi fejelt kapura, ám Deákvári a gólvonalon mentett. Később Szemere durrantott mellé ígéretes helyzetben, majd Mi­da lövését vágták ki a gól­vonalról a kaposvári védők. A mérkőzés egyik nagy helyzetét a 75. percben Bíró hagyta ki, aki 15 méterről alig lőtt a kapufa mellé, há­rom perc múlva a másik ol­dalon Barna szerzett labdát. Kölln elé játszott, aki két csel után lőtt, s a labda a felső lécet érintve jutott a játéktéren kívülre. (Fiikő teljesen üresen varia az át­adást ...) Bár nyomasztó volt a Di­ósgyőr fölénye, jószerével a helyzetekig sem jutott el a vezéregyéniség nélkül. s legtöbbször elképzelés nél­kül focizgató házigazdák csapata, s újabb döntetlené­vel már a második hazai ül Az NDK-beli Suhl ban folyó sportlövő-világbajnok­ság ötödik napján végre ma­gyar világbajnokot is kö­szönthettek, s mindjárt ket­tőt is. A női standard pus­ka 60 lövéses fekvő számá­ban Flórian Éva 598 körös pontot herdálta el a gar­da— Tóth Zoltán a további erejűmen vek: Baja—Vác 4-2 (3-1). Baja, teófl néző. V.: Karsai. G.: Bognár (2, mindkettőt ll-esből), Krees- ka, Andreidisz, ill. Cseri (2, eg.yct ll-esből). Volán—Veszprém 4- 1 (3-1). Czabán S. tér, 300 né­ző. V.: Kunnal. G.: Seres, Hat- vanger (ll-esből), Herczeg, Kiss F., ill. Gáspár. Kiállítva: ftein- ehardt. Komé—Keszthely l-l (0-0). Keszthely, ezer néző. V.; Kaibás. K.: Hoffmann, ill. Kiss. Szolnok—ózd 1-1 (0-0). Szolnok, 1300 néző. V.: Horváth Gy. G.: Sugár, ill. Utassy. Szarvas— Nagykanizsa (í-o (0-0). Szarvas, 1200 néző. V.: Búbon. G.: Vígh. SBTC—SZEOL DÉLÍ1P SE 2-1 (1-1). Szeged, I5ft0 néző. V.: var­ga L. G.: Vincze, Dékány, ill. Deák. IVle tr ipon d—G anz-M A V AG 5- 0 (2-0). Kőbányai út 800 néző. V.: Kendi. G.: Kovács G. (ll- esből), Pásztor, Udvardí, C ser- nus, Bárány. Szekszárd—Buda­fok 6-0 (3-0). Szekszárd, 500 né­ző. V.: Vukmann. G.: Varga L. (2, egyet, ll-esből), Dienes (2, egyet ll-esből), Márkus, Petro- vics. Csepel—Nyíregyháza i-1 (1-0). Nyíregyháza, 1500 néző. V.: Hazafi. G.: Kovács, ilí. Hú­szak. A BAJNOKSÁG AlLAírJte 1. Ganz-Mávag 6 5 — 1 H-S 2. Kaposvár 6 4 1 i 5-1 9 3. Veszprém 6 4 1 1 11-8 9 4. Bp. Volán 6 4 — 2 15-8 8 ;>. Metri pond ti 2 3 1 11-6 7 6. Csepel 6 2 3 1 10 5 7 7. Szarvas ti 3 1 2 11-9 7 8. Szolnok ti 2 1 2 10-9 7 9. Salgótarján ti 3 — 3 10-10 ti 10. Diósgyőr 6 1 4 1 8-8 ti 11. Vác ti 2 2 2 8-9 ti 12. Baja ti 3 — 3 10-13 ti 13. SZEOL-Dértép ti 2 1 3 13-8 5 14. Ózd ti 2 1 3 9-11 5 15. Nyíregyháza ti 2 1 3 6-9 5 16. Budafok S 2 1 3 7-11 S 17. Szekszárd ti 2 — 4 12-17 4 18. Olajbányász ti 1 1 4 8-15 3 19. Komló 6 1 1 4 6-13 3 20. Keszthely ti---­2 4 4-9 2 világcsúcsbeállítással. a fér­fi kisöbű sportpuska tiO lövé­se» fekvő simában Berecz- ki Sándor 704.2 körrel nyert világbajnoki címet. ■ Pin­tér es Adorján kiemelkedő­en játszott tegnap a Hunga- roil—Honvéd nemzetközi sakknagymester-versenyen a s/.iráki kastélyszállóban. Továbbra is Pintér vezeti a mezőnyt 4 ponttal. ■ Teg­nap a késő esti órákban ren­dezték Rómában az idei at­létikai Mobil Grand Prix versenysorozat döntőit. A legjobb magyar eredmény Kripli Márta nevéhez fűző­dik. aki diszkosvetésben har­madik lett. H EB-selejtező iabdarúgó-mékőzések: Ro­mánia—Ausztria 4-0! Finn­ország—Wales l-l. Skócia— Bulgária 0-0. Belgium—Íror­szág 2-2. Izland—Franciaor­szág QnQj OELl Hl Ki. Af* - A Magyar Szocialist a Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja Főszerkesztő. 8EKES DEZSŐ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsiiinszky ut 15. 352. Postacím Miskolc 350i Pt.: 39. Telefonközpont 38-941 Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222: információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsüinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi öt 15—17 2525 Telefon: 16-213. Terjeszti Magyar Posta. Előfi­zethető bármely mrlapkézbesítő postahivatalnál a nlríapkéz- besltőknél 9 Posta hírlapüzleteiben és % Htrlapetöfizet.ésí és Lapeüátási irodánál <HELJRi Budapest V József nádor tér 1. - ’.9054 —. Közvetlenül vagy postautalványon valamint át­utalással a HELfR í\5—96162 pénzfcrealmí jelzőszámra. Elő­fizetés» díj egy nőnapra i2 forint ?gv negyedévre 129 forint egy évre 516 Ft. index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyom­dában Felelős vezető: WIRTH LAJOS - ISSN 0133—0209. Sport Lopott kocsival jártak betörni Ismét rács mögött a börtöncimborák A :w éves, Kazincbarcika, Harsfa u. 5. szám alatt lakott Sári László és a 28 éves, Sajó- lászfőfalva, Kossuth u. 12. szám alatt lati ott Daróczi László korábbi bűncselekmé­nyeik miatt a büntetésük egy részét együtt töltötték. A cel­latársak barátsága a szabadu­lást követően sem szakadt meg. Amikor 1985. október 25- én Sári erősen ittas állapot­ban „eJkötött’' egy lehúzott ablakkal parkoló személy­gépkocsit. azonnal Daróczi- hoz ment. Sajólászlófalván csak annyit időztek, míg megbeszélték: bűncselekmé­nyeket fognak elkövetni a jármű segítségével, s máris útnak eredtek. Szarvaskő volt az első kiszemelt állo­más: az élelmiszer- és ház­tartási bolt előtt Sári a ko­csi motorját túráztatta, eközben Daróczi egy féltég­lával beverte a kirakatot, s máris szabad volt az út az üzlet eladóterébe. Különféle italokat s több kiló kávét — összesen mintegy 7500 forint értékben — zsákmányoltak. A „sikeren” felbuzdultak, s Bélapátfalvára igyekeztek — itt egy műszaki bolt kira­katüvegét hasonló módon törték be. A kocsiban levő készlet asztali rádióval, le­mezjátszóval. magnós rádió­val gyarapodott, összességé­ben csaknem Í2 ezer forint értékben. Sári az utolsó munkahe­lyén. a Bükkaljai Bánya­üzemben együtt dolgozott Dobóczi Lászlóval, aki a be­törések utáni napon Sárinál járt. A férfi felajánlotta: adja el az általa szerzett nagy mennyiségű kávét: a 6 kilóért 1200 forintot kért. Megegyeztek: ha Dobóczi drágábban értékesíti a lo­pott kávét, a többi pénz őt illeti. Ugyanakkor Dobóczi- nak megtetszett a rádiós magnó, s a csaknem 4 ezer forintot érő készüléket 600 forintért megvette munka­társától. (A kávét Sajószent- péteren egv büfévezetönek adta el 3600 forintért.) Alig telt el két hét. Sári ismét gondolt egyet, s a még mindig nála levő lopott gép­kocsival autózni indult. Út­közben összetalálkozott Do- bóczival, s Nagybarcára mentek. Az italbolt előtt álltak meg. ezúttal Dobóczi túráztatta a kocsi motorját, míg Sári betörte az italbolt ajtójának üvegét. Bent pénz után kutatott Sári. de meg­szólalt a riasztóberendezés. Gyorsan kereket oldottak hát. de a sikertelenség nem szegte kedvüket. Herbolyán áthaladva, az ottani ital­boltot is megdézsmálták. A védőrácsot lefeszítették, s 10—10 liter konyakot, ba­rack- és cseresznyepálinkát, cukorkát, csokoládék vala­mint cigarettát zsákmányol­ták. 560Ó forint értekben. Sári László 1985. novem­ber 11-en éjszaka Miskolcon, a Katowice, étterem parko­lójában egy nyitott ajtajú gépkocsira bukkant. Rövidre zárta a gyújtáskapcsolót, s már indult is. Ám az önin- dító meghibásodása miatt a jármű megállt. Sári arra já­rók segítségét kérte: tolják be ..kocsiját”. Eközben vet­te észre a tulajdonos, hogy az autó eltűnt; egyik isme­rősétől megtudta, hogy a Szentpéteri kapuban tologat­ják. A tulajdonos értesítette a rendőrséget, majd a hely­színre sietett. Éppen jókor, mert Sári már kereket akart oldani, látva, hogy nem Híd­ja a kocsit elvinni. Nem volt szerencséje, a rendőrjárőr elfogta. A házkutatás során a betörésből származó áruk nagy része is előkerült... A Miskolci Városi Birosa* mindezek ismeretében Sári Lászlót nagyobb értékre, üzlet- szerűen, dolog elleni erőszakkal és társtetteskéni elkövetett lo. pás büntette, i rendbeli társ- tettesként elkövetett lopás bűn* tette, 2 rendbeli jármű önkényes elvételének vétsége, 2 rendbeli ittas járművezetés vétsége és társtettesként elkövetett lopás vétségének kísérlete miatt 3 évi fegyházbüntetéssel sújtotta, 5 évre eltiltottá a közügyek gyár kiirtásától, s 2 évre a közúti járművezetéstől. Mint többszörös visszaesőnek, elrendelte a szi­gorított őrizetét is. Darőrzi Lászlót a bíróság nagyobb ér­tékre, dolog elleni erőszakkal, társtetteskéni elkövetett lopás büntette és lopás vétsége miatt — mint többszörös visszaesőt — 2 évi fegyházbüntetésre ' és a közügyektől három évre történő eltiltásra ítélte. Dobóczi Lászlót társtetteskent elkövetett lopás bűntette, lárstettesként elköve­tett lopás vétségének kísérlete és orgazdaság vétsége miatt 1 évi és G hónapi börtönbünte­téssel és a közügyektől való 2 évi eltiltással sújtotta a bíró­ság. Az ítéletek nem jogerősek. r.z. Ez ínyére lesz! SKÁLA LEGFRISSEBB HÍR o miskolci, Búza téri AGRO-SKÁLÁTOL MINDEN EGY HELYEN A LECSÖFÖZÉSHEZS Szeptember 4-töl, amíg az idény tart paprika, paradicsom, hagyma, tartósítószerek, üvegek bőséges áruskálája, kapható befőzési őszibarack is 200 Ft VÁSÁRLÁS FELETT NYEREMÉNY-SORSJEGY Sorsolás hetente, szombaton lü órakor, nyilvánosan a piacon

Next

/
Thumbnails
Contents