Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)
1986-09-11 / 212. szám
ifc A szabálytalanul parkoló gépkocsik időnként nehezítik a munkát. Péntektől szedik fel a kockaköveket Megspórolnak egy repülővágányt Nagyobb közlekedési torlódás, fennakadás nélkül kezdték meg a Győri kapuban a villamospálya felújítását az építők. Kisebb gondok is csak azért adódtak, mert az autóvezetők egy része csak rutinjára hagyatkozott szeptember 1-én. Többen akkor lepődtek meg, amikor már jócskán bent jártak a Thököly utca és a Marx tér közötti lezárt útszakaszon és az éppen arra járó rendőr kissé megvék- nyította a pénztárcájukat... A tömegközlekedésben zökkenőmentes volt az átállás, amint azt megtudtuk Szilágyi Istvántól, az MKV forgalmi főosztályvezetőjétől. Mindössze az első napon gyűlt össze időnként hosz- szabb gépjárműsor a Thököly utcai csomópontnál. Ezt is megoldották a forgalom- irányító lámpa kikapcsolásával. Az utasok pedig, az előzetes számításoknak megfelelően, inkább a sűrített járatú villamosokat veszik igénybe. A pálya felújítását az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat szakemberei végzik. Ottjártunkkor azon munkálkodtak, hogy minél előbb elkészül jenek az út északi oldalán épülő úgynevezett. repülővágánnyal. Üveges Imre, az ÉÁÉV művezetője: — Eddig megépítettünk négy ideiglenes buszmegállót, 440 méter hosszú repülővágányt, a hozzá tartozó felsővezetékkel együtt. Már d(c A kiszolgált kockaköveket korszerű betonelemekre cserélik. Építők, munkaközösségben A Miskolci Építőipari Vállalatnál az idén már hét Vállalati gazdasági munka- közösség tevékenykedik. Mindkét fél jól jár ezzel, hiszen a vállalat 1,5 millió forint többlet termelési értékhez jut, míg a vgm-ek- ben dolgozó negyvennyolc dolgozó 1,4 millió forint keresethez. az első napokban megkezdtük az építéshez szükséges anyagok kiszállítását, de időnként gondjaink adódtak a még mindig szabálytalanul behajtó és parkoló gépkocsik miatt. Nem lehetett tőlük a megfelelő helyre lerakni az anyagokat. Szerencsénkre segített a rendőrség, néhány autótulajdonost kénytelenek voltak megbírságolni. Azóta javult a helyzet. Nemsokára bekapcsolódik a repülővágány is a forgalomba. Ma este 22—23 óra körül rendelik majd el az átkötéshez szükséges vágányzárat. Pénteken hajnalban már a munkába igyekvők az új terelő síneken utazhatnak. Ezzel egy időben elkezdik a jelenlegi északi villamosvágány felszedését, kicserélését. Az itt dolgozók a hétvégeken túlmunkákat vállalnak. Gyorsítja egyébként a vágánycserét ezen az útszakaszon az is, hogy nem kell újabb repülő vágányt építeni — mint a korábbi hasonló munkáknál —, hanem az északi villamospálya felújítása után az veszi majd át a szembejövő villamos- forgalmat is. és hozzá lehet kezdeni a déli oldal felbontásához. (soltész) Ismét: gyomlál ás és vetés a kertészetben 4. Az önállóság kérdőjelei A Miskolci Kertészeti Vállalat sikertelenségének gyökereit a felettes pártszerv, a Szolgáltatóipari Pártbizottság is vizsgálta. Barátb György, a pártbizottság titkára pontosan fogalmaz, amikor a vállalat párttagságának felelősségéről szól: — Nem álltak a helyzet magaslatán ... Nem véletlen, hogy végrehajtó bizottságunk figyelmeztetésben részesítette a pártszervezet titkárát a végre nem hajtott párthatározatok miatt. Mert addig ugyan eljutottak, hogy taggyűlésen elmondják: milyen gondok nehezítik a munkát, akadályozzák az eredményességet. Ám a határozatokban megfogalmazott feladatok megoldásáért enyhén szólva nem tettek meg mindent. • HALLGATNAK AZ EMBEREK — Mekkora a kertészeti vállalat pártszervezete? — Csaknem 70 tagú. — S miért nem boldogultak? — Kezdetben erőteljesen hangsúlyozták: mindenre hajlandók, hogy a vállalat helyrejöjjön. Őszintén meg kell mondani, hogy jelenleg nem ilyen a hangulat. A taggyűléseken hallgatnak az emberek. Azt mondják, fölösleges hozzászólni a kérdésekhez, mert nem tudják, milyen intézkedések származnak belőle. Amikor Rudolf László odakerült, erősen bíztak benne. Ötletgazdag embernek ismerték meg. De hát: akiket maga mellé állított, azok is elfordultak tőle az idők folyamán. Hogy lehetne komolyan venni egy olyan vezetőt, aki például a taggyűlésen újságot olvas? — Hetven ember között egyenlő félként üt az igazgató a taggyűlésen. Nem pirítottak rá? — Ez tulajdonképpen érthetetlen a számomra. A rossz reflexeket nehéz feloldani. Többnyire olyasfajta hátránytól féltek, ami mondjuk béremeléskor érné a bírálót. Jóllehet olyan jelzést nem kaptunk, amely arról szólt volna, hogy jogos kritikáért bárkit is sérelem ért. Az okok: a hűvös reggel és a „közösségi bad1 Fáj a torka a gyereknek Jó néhány gyerek hiányzással kezdte a tanévet — a városszerte fellépő betegségek okai iránt érdeklődtünk négy körzeti gyermekrendelőben. Az orvosok megnyugtattak, hogy tömeges megbetegedésről nincs szó; a kezelésre szorulóknak mindössze tíz százalékát teszik ki az iskoláskorúak. Többnyire a torkukat fájlalják. Az Avasdélen felfedeztek néhány, magas lázzal és hányással járó vírusfertőzést, de ezek még nem jelentkeztek olyan mértékben, hogy bármilyen aggodalomra is okot adnának. A bölcsődés- és az óvodáskorúak körében is hasonlóan alakul a meghűléses megbetegedések száma. Ezek okát az orvosok az éjszakai, reggeli, illetve a napközbeni hőmérséklet-különbségben látják. A szobák is hűvösek otthon, s a közösségi helyiségek sem mindenütt kellemes hőmérsékletűek most a gyermekintézményekben. Azok az apróságok, akiknek kisebb az ellenállóképességük, könnyebben meghűlnek. Másrészt sok gyerek került most új közösségbe. S vannak, akik lappangó betegséget hordoznak; náluk ez tünetmentes, de a fertőző vírusokat átadják a kisebb ellenállóképességű társaiknak. A változékony időjárás és a közösségben fellobbanó fertőzések okozhajták tehát, hogy a gyerekek egy része mostanság betegeskedik. A hűvös reggelek ellen azonban lehet védekezni, hiszen a réteges öltözködés nemcsak praktikus és egészséges, hanem divatos is. Csak rá kell venni őket, hogy viseljék a lélekmelegítőt, amit délben vagy délután táskában is hazavihetnek. • ÍGÉRGETÉSEKNEK MÁR NINCS HELYE... — Még 5—6 évvel korábban is jó hírű volt a miskolci kertészet. Sokat próbált törzsgárdával... — Sokat elveszítettünk közülük. A napokban is kilencen hagyták ott a vállalatot. Véleményem szerint ez az utolsó perc, hogy azt mondjuk: a maradék „törzset” meg kell tartani! Innentől lefelé már nincs útja a vállalatnak. S minthogy Miskolcnak szüksége van a város kertészetére, mindenképpen olyan helyzetet kell teremteni, hogy a vállalat a követelményeknek megfeleljen. — S miféle garanciák lehetnek arra, hogy ez sikerül? — Véleményem szerint a vállalat gazdájának az ösz- szes konzekvenciát fel kell vállalnia, s a garanciákat is neki kell biztosítania, gyors és határozott intézkedésekkel ... • BÁTRABBAN VÁLLALKOZNI A miskolci kertészet sikertelenségéről folytatott beszélgetésekből felsejlett: a vállalat önállósága sincs egészen a helyén. Legalábbis ellentmondásosnak tűnik a tanácshoz fűződő kapcsolata. Valamiféle hármas szorítás jelzi ezt. A városi tanács ugyanis egyik oldalról gazdája ennek a vállalatnak, más oldalról — mint megrendelő — partnere, harmadik minőségében pedig fe» lettes hatóság. Ebből a paradox helyzetből fakad, hogy hovatovább a vállalat önállósága megkérdőjelezhető. Plasztikus példa erre: a városi tanács idén minden korábbinál kevesebb költségkeretet tud biztosítani a zöldterület gondozására. Meghatározott a parképítésre szánt összeg is. A kertészet tehát csak addig nyújtózkodhat, míg a városi tanács takarója ér. Bevételeinek gyarapítását szolgálná, ha kötöttségeit valamelyest lazábbra engednék. Igaz: a kádergondokhoz képest ez ma másodlagosnak tekinthető. Ám egy füst alatt ennek az áttekintése sem lenne érdektelen. Legkivált azért, mert a vállalat talpraállítá- sához szükséges belső szervezeti keret önmagában — az erős korlátok között —> aligha elég. Legfeljebb tisztességgel gazdálkodhatnak az adott pénzkeretből. Gyarapítani viszont csak akkor lesznek képesek, ha újabb vállalkozási területeket s módokat alkalmazhatnak. Nyilván erre utalt Baráth György, a Szolgáltatóipari Pártbizottság titkára is, amikor így fogalmazott: „Jó lenne, ha a tanács — mint a vállalat gazdája, mint felettes hatóság, s mint megrendelő —, a saját szakosztályaira nézve is levonná a szükséges tanulságokat, s elemeznék azt is: hogyan lehetne jobbá, hasznosabbá tenni az együttműködést a vállalattal.. Mert ez sem lenne utolsó segítség a majdani új igazgatónak. (Vége) Radványi Éva Újabb fehértermékek az üzletekben Babérlevél: szeptember végén Bizonyára sokan ismerik a címkét, amelyen a takarékosságra figyelmeztető persely- malacos embléma látható. Ez az úgynevezett fehéráruk szimbóluma, melyek minősége nem marad el a hasonló jellegű, de drágább élelmiszerektől; kedvezőbb árukat csomagolásuk egyszerűbb módja magyarázza. Balogh Györgytől, az Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat élel- miszeráru-osztályának vezetőjétől most megtudtuk, hogy újabb fehértermékekkel bővítették kínálatukat. Ezeket fémdobozokba tölti a Budapesti Konzervgyár — fél kiló a súlyuk, s az áruk 23—28 forint között mozog. Már kapható a boltokban a zöldborsófőzelék vegyespörkölttel, virslivel, debrecenivel és húsgombóccal, ezenkívül vásárolhatunk húsgombóccal burgonya-, paradicsomos burgonya- és babfőzeléket is. Sajnos, babérlevél még mindig nincs a boltokban. A közelmúltban érkezett ugyan az országba egy kétszáz tonnás tétel, de még csak most csomagolják kis tasakokba. Előreláthatólag szeptember végén lesz ismét babérlevél az üzletek polcain. Szigorúan védetlek Szárnyra kapiak a túsokcsihék Igen ritkán látni repülni a magyar struccnak is nevezett nagytestű madarat, a túzokot, ám ha kifejlődik, úgy mondják, hogy „szárnyra kap”. Megyénk déli részén, a Kis-Hortobágyon találhatók ezek a hazánkban már ritkaságnak számító madarak. Szigorú védelem alatt állnak. Ennek köszönhető, hogy állományuk itt szépen megmaradt, s valamelyest gyarapszik is. Az a nyolcvanszáz túzok, amely háborítatlan otthonra lelt a szinte szavannás jellegű dél-borsodi vidéken, már törzsállománynak számít. A vadászok figyelik, s óvják őket mind az orvvadászoktól, mind pedig a ragadozóktól, amelyek elsősorban a túzokcsibéket támadják meg. A vadászok megfigyelése szerint az idei kelés jól sikerült, alig volt elhullás, tehát biztató a borsodi túzokok utánpótlása. Továbbra is gondosan figyelik vonulásukat, s a közeledő télre tekintettel. jó előre gondoskodnak számukra elegendő táplálék felhalmozásáról.