Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)
1986-09-20 / 220. szám
Hatvanéves iskolai osztálytalálkozóról ritkán van mód hírt adni. A Lenin Kohászati Művek vezetői viszont erre invitáltak meg tegnap délután a vendégházukba azokat, akik 1926- ban léptek az akkor diósgyőri Magyar Királyi Vases Acélgyár szolgálatába. A most 75 éves nyugdíjasokat Drótos László, az LKM vezérigazgatója köszöntötte nagy szeretettel: Földi János. Hámarszki Sándor kovácsokat: Karnóczki Lajost. aki kohász szakmát tanult. Kovács .Jánost, akinek a tanulóévek után az igazgatóságig vitte a sora; Pit- Hk Vilmos öntészt; Sólymost Jenő hengerészt: Taviba Simon öntészt: Tóth Bélát, aki kovácsnak tanult: Venczel Gyulát, aki vegyészként dolgozott és Zsitka János meiegalakító kohászt; de itt volt két tanáruk. Mráz Ferenc és Schwarzbacher Vince szakoktató is. Gazdag életútjuk jutalmául a kohászat gvémántdip- lomájával ajándékozta meg az elődöket. incidens a haláron Külföldi állampolgárok egy csoportja csütörtökön kísérletet tett arra. hogy illegátisan atlepje Csehszlovákia határát. A határsértök elfogásánál a határ közvetlen közelében, az NSZK területén megsérült egy ismeretlen személy. Segítségnyújtás érdekében, a csehszlovák területre vitték át, de a kórházba vezető úton sérülésébe belehalt. Az iratai alapján megállapították. hogy NSZK állampolgár volt. A csehszlovák haJlc-JSafvát, nem akarsz barátkoznit? Sport Katonai galambok o a f t i« gf tétel Napjainkban is létezik ga- tambpo'sta — ott, ahol természeti vagy éghajlati körülmények miatt nem lehet gyorsan eljuttatni a küldeményt az egész világtól elvágott településre. Ezt a postai szolgáltatást elsősorban sürgős gyógyszérkülde- mények célba juttatására használják. A galambok munkája azonban nem csupán erre korlátozódik. Svájcban például 40 000 teljesít katonai szolgálatot. Különleges galamb-osztagokban nemcsak táviratok kézbesítésere képezik ki őket, hanem arra is. hogy miniatűr fényképezőgépekkel légi felvételeket készítsenek.- A Borsod Megyei Rendör- .fökapítányság vizsgálati osz- táiva életveszélyt okozó testi sértés bű nettének alapos gyanúja miatt folytat vizsgálatot Váradt Lajos 23 éves, Váradi Olivér 20 éves. Kiss József 29 éves és Lakatos Pál 44 éves szuhakállói lakosok ellen. Ugyanis 1886. június 30-an 19 óra tájban Minden egyetemi felvételi időszakban újra és újra felvetődik a közvéleményben: van-e lehetőség protekcióra a felvételi során? Az eljárás logikája szerint a felvétel pontjainak többlépcsős kialakítása, a felvételi bizottság jelenléte és összetétele, a feladat- és tesztlapok körültekintő kezelése, a kódszámok alapján értékelt írásbeli munka erre csak kevés esélyt ad. Évek óta mindig felmerül a felvételi korrupció kérdése is. Az előbb felsorolt szervezési eljárások, a szigorúan szabályozott téteiSzuhakállóban az utcán karókkal felfegyverkezve megtámadták és súlyosan, bántalmazták a hazafelé igyekvő Kovács Emil 25 éves szuhakállói lakost. Áldozatuk többszörös nyílt kopo- nyatörést — életveszélyes — sérüléseket szenvedett. sokszorosítási és továbbítási módszerek ezt elvben meggátolják. Ennek ellenére — csakúgy, mint a bűnelkövetés bármely esetében — akadhat lehetőség a szabályok kijátszására is. mint ahogy ez az ELTE jogi karán az idén megtörtént. Az illetékes ügyészi szervek most vizsgálják az ügyet, de az már bizonyos, hogy egy, esetleg több oktató hozzájutott a tételekhez, illetve a javítási utasításokhoz, s ezeket valószínűleg anyagi ellenszolgáltatás ellenében a jelentkező diákok egy részének továbbították. A felvételi dolgozatok javításánál azonban a csalást az egyetem felfedte, fegyelmi vizsgálatot tartott és feljelentést tett az üevben. Mivel a vizsgálat még folyik a részletekről a nyomozás érdekében ma még többet nem lehet mondám — nyilatkozott az MTI munkatársának. Török Imre. a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője. A Fővárosi Bíróságon első fokon eljárt büntetőtanács tegnap ítélkezett a Dimitrov téri postarablás ügyében. ■ Október 1-jén a Bp. Honvéd—Bröndby BBK- mérkőzés visszavágójával avatják az újjávarázsolt kispesti stadiont, amely Bo- zsik József nevét viseli majd. ■ Függőben maradt Leningrádbam a Kaszparov —Karpov sakkvilágbajnoki párosmérkőzés visszavágójának 18. játszmája. Kaszparov 9,5:7.5 arányban vezet. ■ Vasárnap Estorilban rendezik meg a Forma—l idei 14. futamát. a Portugál Nagydíjat, A vö-pontverElmarad az atlétikai yerseny A ßorsodi Bá nyász szeptember 22-ére, hétfőre tervezett atlétikai minősítő versenye a diákok szüreti munkájának korábbi kezdése miatt elmarad. A verseny új időpontja október 8-a, 14.30. A versenyszámok változatlanok lesznek. bírásáért jelenteti be fellebbezést — így a Legfelsőbb Bíróság hoz majd jogerős döntést. senyben Mansell 61 ponttal vezet az 56 pontos Piquet. az 53 pontos Prost és a 48 pontos Senna előtt. A szerdai lesújtóan gyenge produkció, s a hazai pályán elszenvedett vereség után holnap Nyíregyházán lép pályára a DVTK NB íí-es labdarúgócsapata. A piros-fehérek nehéz helyzetbe kerültek; mindössze egy ponttá! előzik meg a tabella utolsó helyezettjét. Ráadásul Nyíregyházán hétközben edző változás történt, a nyírségiek tehát bizonyítani akarnak . . . Amikor tegnap délután Gál Bélával, a DVTK vezető edzőjével felidéztük a szerdai mérkőzést, csalódottan mondtam — Jól tudtam, hogy a csa- patépilés nem megy majd zökkenők nélkül, arra azonban. amit a csapat nyújtott a Csepel ellen, álmomban sem mertem gondolni. Ráadásul több olyan játékos, akiben nagyon bíztam, cserbenhagyott, így hát minden okom megvan a keserűségre. De most már előre kell tekinteni. Csütörtökön az egyesület- és a szakosztályvezetéssel együtt alaposan megvitattuk a helyzetet, s bízom benne, hogy ennek hatása a vasárnapi játékon már érződni fog. — Csakhogy úgy tudom, ismét nem tudja azt a csapatot tóságok vizsgálják <az esemény körülményeit, és ha bebizonyosodik, hogy incidens történt, a vétkeseket megbüntetik. A csehszlovák külügyminisztérium tájékoztatta az NSZK nagykövetségét. és a csehszlovák szervek nevében bocsánatot kért. pályára Küldeni, ame>- t retné . . . — Sajnos, ez igaz. mert noha Füko alighanem vállalhatja a játékot, Szlifka sérülésé kiújult, s Barna sincs teljesen rendben. Hogy őszinte legyek, ma még nem is tudom, végül is kik lépnek pályára v Nyíregyházán. Áz biztos, hogy két iíista fog a cserepadon ülni. s mellettük, az a Teodoru, aki sérülése után éppenhogy edzésbe állt. Kölln pedig még eltiltását tölti... — Akkor hát nincs is kesertö csapat? — Az az igazság, nem tudom, ki vállalja a játékot, s ki nem. Igv csak a szombat délelőtti foglalkozás után hirdetek csapatot. A keret: Nagy, Veréb, Szlovák, Szűcs, Oláh, Mida, Danes, Munkácsi. Leskó. Szemere, Fiikö, Balogh. Barna, Hanyecz. Molnár, Teodoru. Hogy mit várok a mérkőzéstől ? A szerdai találkozó után már csak jobb jöhet... jtóth) Karókkal támadtak... ítélet a postarablók ügyében Vasárnap: Nyíregyháza —D V TK „Enné! már csak jakit jakét..." Öreg autós, rím v 4n Az életben nem ülök többet volán mögé — foggd kozott a minap egy 101 éves angol férfi, bizonyos John Meid rum, akit 35 fontra büntetett meg a rendőrség, mert „figyelmetlenül” vezette gépkocsiját. Meldrum kifejtette, hogv idestova 71 éve vezet. de még egyszer sem követett el közlekedési kihágást. Ha az ember már elmúlt 100 éves, s a szeme sem olyan, mint, szeretné, no meg a lába sem elég fürge a fékpedál időben történő működtetéséhez, abba kell hagyni az autózást — szo- morkodott az egykori angol gyártulajdonos. Lottón vereményels Nem volt öttaiálatos a lottón a héten. A hetven darab négy találatodra egyenként 176 067 forintot fizetnek. A hármasok 1273, a kettesek U forintot érnek. A rendőrségi kihallgatás után Meldrum azonnal leadta jogosítványát, . majd elmesélte, azért kezdett csak harminc évesen vezetni, mert korábban nem engedte a pénztárcája. Ehelyett sportszerűen élt. s csak hatvanöt évesen hagyta abba a hegymászást. Másik szenvedélyéről. a sízésről csak 87 esztendős korában volt kénytelen lemondani. Három év múltán szánta rá magát, hogy újabb szenvedélynek hódoljon: 90 éves korában megnősült. A két elkövető közül a 23 esztendős Sperczl Sándor 12 év, a 24 esztendős Dudás István pedig 1« év szabadságvesztés-büntetést kapott, amelyet mindegyiküknek fegyházban kell letölteni. Emellett Sperczlt Tó. Dudást 8 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, s egyetemlegesen kötelezte őket a bíróság, • hogy az elrabolt 2,5 millió forintból hiányzó 430 ezer forintot fizessék meg a károsult Budapesti Posta Igazgatóságnak. 'A bűnügyben orgazdaként részt vett Kecskeméti István — a harmadrendű vádlott — büntetése 2 év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, továbbá 2 év eltiltás a közügyektől. Az ítélet ellen mindhárom vádlott és védője enyhítésért, az ügyész viszont a büntetések sülyosDKLl HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BEKes DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsv-Zsilinszkv ut 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 13-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222: ,8"2“7* — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út L5. 3527. Postacím* Miskolc 35&1. pf.: 173. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 35—17. 3525. Telefon: 16-233. Terjeszti a Magvar posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a híriapkéz- besítőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási irodánál (HELIR) Budapest V.. József nádoriért. — 1909 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalássá} a BELÍR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre L29 forint, egy évre 516 Ft. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS. — ISSN 0133—0209. Férj és feleség tragédiája Ölt a Már őszelőn több ember lelte halálát a borospincékben: belélegezték az erjedő mustból keletkező gázt. Ezek az újabb tragédiák azt jelzik. h ügy némelyek nem tanultak az előző évi hasonló balesetekből. lementek a pincébe, mielőtt meggyőződtek volna a gáz mértékéről, a fenyegető veszélyről. Az elővigyázatlanság végzetes volt Krivanek Kálmán 34 éves telepvezető, komáromi lakos számára: a lakásához tartozó borospincében a must must erjedésekor keletkezett gáztól rosszul lett és a helyszínen meghalt. Kisbéren Vida István 54 éves rokkantsági nyugdíjas a lakásához tartozó borospincében, ugyancsak a mustgáz miatt eszméletét vesztette. A segítségére siető felesége. Vida Istvánná 49 éves takarítónő felhozta a férjét a pincéből. azonban már nem menthette meg a szerencsétlenül járt férfit. A gáztól Vi- dáné is meghalt. * 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL EGYES NÓi HALCÍNGEK 273 Ft-tól 511 Ft-ig 20 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL MINDEN BAKFIS ES NŐS ALJ SZIVACS HINTALÓ ES ELEFANT 675 Ft-os JÉNAI TEAFŐZŐ 199 Ft-os Tárcsázzuk a öá-öt Égett as érdét Több helyen volt száraz- fűtűz tegnap megyénkben. Bükkszentlászlón három hektáron harapóztak el a lángok. Nehéz volt a tűz megfékezése. mivel a kivágott tüskök parazsát, csak földdel való betemetéssel olthattak ei. a aaiskatei fűzői lók. Tornavarakonyban felelőtlen dohányzás miatt 15 hektáron fogot tüzet a lucfenyő erdő. A miskolci és a kazincbarcikai tűzoltók megakadályozták az erdő pusztulását, ám az anyagi kár így is elerj a hatvanezer fo- «fWOÍ. BÉBI ÖTRÉSZES KÉSZLET (HÖÁLLÖ) 203 Ft-os EGYES MARKAS ÍRÓSZEREK 50 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK AMÍG A KÉSZLET TART! VÁRJA ONT A r l\Ü cjn'&By Centrum Áruház *