Déli Hírlap, 1986. július (18. évfolyam, 151-177. szám)

1986-07-23 / 170. szám

A DH várospolitikai fóruma * Az injekciós üzem építkezésén szó esett az itt alkalmazott rendkívül korszerű, s egy­ben gyors technológiáról is. r /■/• A városi vezetők az EAE V-nél II Csanyiklól a belvárosig Felülről lefelé építenek • Tartják a határidőket Rugalmas irányítás, sikeres vállalkozások Lilláiüreden kevesebb a rongálás A Palotában jobban vigyáznak? Nem sok olyan cég akad ma az építőiparban, amelyik képes újítani, talpon marad­ni, kiemelkedően jó eredmé­nyeket produkálni. Külön szerencse, hogy az Észak­magyarországi Állam Építő­ipari Vállalat bizonyítványá­ban a jó jegyeket miskolci vállalkozásaival is jelentősen gyarapíthatta. Ma ott tarta­nak, hogy egyetlen „csúszó”- határidejük sincs, pedig há­rom nagy munkába kezdhet­tek a városban: építik a Chi- noin ampullagyárát, a belvá­rosi telefonközpontot, és ők dolgoznak a Széchenyi út re­konstrukcióján. Először a Széchenyi útról: az ÉÁÉV vezetői elmondták, hogy örültek a versenytár­gyalási győzelmüknek, és sze­retnék, ha a teljes Széchenyi úti rekonstrukciót az ÉÁÉV végezhetné majd el, hiszen már megszerezték a kellő gyakorlatot ebben a nehéz munkában. A gazdasági szempontok is amellett szól­nak, hogy szünetek nélkül, egyszerre lehessen végezni a sétálóutca rekonstrukcióját. Városunk vezetői is a gyor­sítás mellett szavaznak, ám nagyon nehéz előteremteni ehhez a pénzt — mondta Székely László, a városi ta­nács elnökhelyettese. Nehéz lenne megmondani, hogy melyik fontosabb ügy Miskolcon: a távbeszélő­hálózat bővítése, korszerűsí­tése, vagy a belváros reha­bilitációja. Egy bizonyos: ha nem épülne meg az új tele­fonközpont, nem lehetne to­vább javítani a telefonhely­zetet sem Miskolcon, sem a megyében. A több mint két­milliárdos építkezés rendkí­vül jó tempóban halad — erről a helyszínen győződ­hettek meg városunk veze­tői. Ügy tűnik, hogy most már a szükséges pénz is együtt lesz a vállalkozásra — hallottuk a látogatás al­kalmával —. mert a hiány­zó százmillió forintot las­sanként összeadják a tele­fonfejlesztésben érdekelt vállalatok, intézmények. 1988-ban bent az épületben már a postai szerelőknek kell dolgozniuk. A csanyiki építkezés, a ké­szülő injekciós üzem látvá­nyosságnak sem utolsó. Szo­katlan módon, felülről lefelé épül, zsalusüllyesztéses tech­nológiával. Ekkora acél tér­rácsot, amelynek a mérete több mint 2000 négyzetmé­ter, még nem emeltek föl Magyarországon — hallották a vendégek az építkezésen. Különleges követelmények­nek kell itt eleget tenniük az építőknek: a környezetet szigorú előírások védik, ma­ga az üzem pedig bonyolult berendezéseknek ad majd helyet. Az építők itt is tart­ják a határidőket. Nagy gond azonban, hogy nem készül­tek el határidőre a tervek: elsősorban a már említett kényes épületgépészeti be­rendezések dokumentációi hiányoznak még. Az építők azonban mindent megtesz­nek. hogy pontosak legyenek, már csak azért is, mert itt hamarosan rengeteg alvállal­kozó kezd munkába: egy­szerre több száz ember fog dolgozni a csanyiki építke­zésen. A város vezetése elégedett az ÉÁÉV munkájával — mondotta Dudla József, a városi pártbizottság első tit­kára. Ügy lát juk — tette hoz­zá —, hogy az ÉÁÉV veze­tése rugalmas, alkalmazko­dóképes, bebizonyították a cég életképességét. Ez a kor­szerű, a korunk követelmé­nyeinek megfelelő munka, erre kényszeríti a gazdálko­dókat az élet. Ami pedig a határidők betartását illeti — fejezte be Dudla József —, ez kell. hogy jellemző legyen a jövőben minden vállalat­nál. Látszólag apróság az, ami a pár órás program során több vendégnek feltűnt, de mégis többet mond, mint bármilyen statisztika: a sok száz milliós vállalkozásokat mindenütt fiatal, rátermett szakemberek irányítják. S még valami: ennél a cégnél sokat adnak arra, hogy em­beri körülmények között dol­gozzanak a munkások, s a munkahelyi vezetők. Mert igazán jó minőségű munkát csak így lehet megkövetelni. (k—ó) Leszaggatják a tapétát, be­sározzák a fotelt, kiégetik a padlószőnyeget, és eltulajdo­nítják mindazt, ami mozdít­ható a Balaton-parti üdü­lőkben. Mindezt elborzadva láthattuk, hallhattuk a tele­vízió A Hét című műso­rában. A balatonszéplaki Ezüst-part új nagy szállodá­jának igazgatója panaszko­dott; nem győzik a rongá­lások nyomait eltüntetni és pótolni az ellopott fogyóesz­közöket, poharakat, tányéro­kat, s a kanalakat. Mint a riportban elhangzott, sajnos ez jellemző az ország vala­mennyi SZOT-üdülőjére. Őcsai Márton, a lillafüre­di Palotaszálló üdülőigazga­tója jó hírekkel szolgált: a Nevet keres „gyermeké­nek” a Lenin Kohászati Mű­vek és a Kohászati Gyár­építő Vallalat. A két cég — mint ahogy azt már koráb­ban megírtuk — a közel­múltban fizemeltetésre át­vette a Medicor miskolci gyáregységét. Igen ám, de ezt az egységet — profiljá­ból adódóan — orvosi elekt­ronikai gyárnak, rövidítve OREL-nek hívták. A kohá­szat és a KGYV pedig — ez természetes — nem diag­nosztikai táskát, orvosi mű­szereket akar itt gyártani, ezért tehát — s ez is érthe­tő — az OREL nevet sztor- nózzák. Palotának sajátos miliője van, s ez fékezően hat még azokra is, akik kevésbé is­merik a szocialista együtt­élés szabályait. Természetes, hogy egy szemetes villamos- megállóban könnyedén el­hajítjuk a csikket. Ám egy patyolattiszta járdaszigeten meggondoljuk, hogy hová te­gyük a parázsló cigaretta­véget. A vendégek többsége is így van ezzel a Palota­szállóban. Látják, hogy min­denütt a rend és a tisztaság uralkodik, így maguk is igyekszenek megtartani ezt a kellemes környezetet. A szobaasszonyok jó gaz­dái az emeleteknek, nagyon A kérdés adott: minek ne­vezzelek? Mi legyen a neve az újdonsült kohászati gyár­egységnek? Az már többé- kevésbé eldőlt, hogy mi ké­szüljön itt. Elsősorban ko­hászati, méréstechnikai célú műszerek, berendezések elő­állítására specializálódik a volt OREL. Tehát akkor le­gyen a neve ... Mi is? A két vevő a nagyközönség segít­ségét kéri. Ötleteket, javas­latokat várnak olyan fantá­zianévre, amely jelzi a gyár tevékenységét, s kifejezi a hovátartozását Van egy ötletünk: hívják az új gyárat... Mégsem áruljuk el! Tessék gondol­kodni! Az LKM és a KGYV közös bírálóbizottsága minő­síti az LKM kereskedelmi igazgatójához beküldött pá­lyázatokat, s az első három helyezettet 5, 4, Illetve 3 ezer forint jutalomban részesíti. Ügy kell postázni az ötletü­ket, hogy augusztus 10-ig beérkezzen. ritka, hogy valamilyen lel­tári tárgynak lába kél. Itt is előfordul, hogy elvisznek az étteremből egy-egy tányért, kanalat vagy poharat. De ez nem hasonlítható össze a balatoni méretű fogyóeszköz­fogyással. Egy-egy turnus­ban 350-en pihennek a Pa­lotaszállóban. A nyári hó­napokban mindig legalább 100 gyermek tartózkodik az üdülőben. Érthető, hogy ők nagyobb mozgásszabadságot, teret követelnek játékaik­nak. Ennek helyet biztosíta­nak, s mindent megtesznek, hogy kellemesen szórakoz­zanak. Ez is előfeltétele an­nak, hogy a fiatalok ne á bútorok rongálásában, a be­rendezési tárgyak tönkreté­telében leljék örömüket (szántó) r Az Északterv és a Mis­kolci Galéria építészeti mo- dellkiállítást rendez azzal a céllal, hogy a nagyközönsé­get beavassák az építészet műhelytitkaiba, megmutas­sák azt az utat, amely a tervezői elképzelés megszü­letésétől a kész épületig tart. Maketteken, fotókon láthatók már megvalósult épületek, s a látogatók meg­ismerkedhetnek ezenkívül a tervezés, vagy kivitelezés alatt álló ipari, köz- és la­kóépületekkel, közintézmé­nyekkel. A hazai nagy tervezővál­lalatoknak mintegy a fele képviselteti magát az ilyen­formán országos jellegű be­mutatón, amelyet július 25- én, pénteken délután négy órakor Borvendég Béla. Ybl-díjas építész, a Magyar Építőművészek Szövetségé­nek elnöke nyit meg a Ga­lériában. Puttó-sirató helyett... A „vásárhelyi híres promenádon” az ország minden tájá­ról érkezett városszépítők sétálgattak, nézelődtek a múlt hct végén. Ugyanis Hódmezővásárhely adott otthont a városszé­pítő egyesületek országos tanácskozásának. Sok okos gon­dolat hangzott el a kétnapos eszmecserén, és ezek közül — bevallom — teljesen önkényesen választottam egyet. Hogy miért pont ezt, az a továbbiakból kiderül. Van annak már két éve is, hogy dr. Kozák Imrével, a Miskolci Városszépítő Egyesület elnökével együtt sajnálkoz­tunk ,egy puttó halálán. A pufók kis szárnyas lény — gipsz­ből mintázva — az egyik miskolci ház homlokzatát díszíti. Illetve csak díszítette, egészen addig, amíg be nem vezették a gázt az épületbe, és ki nem lyuggatták a homlokzatot a szellőző-rózsákkal. Az egyik ilyen plébtányér csúnyán meg­csonkította a puttót. Rajta már nem segíthettünk, legfeljebb el meditálhattunk afölött, miért nem találtak jobb megoldást — itt és másutt — a gázszerelők. Szomorkás gondolatainknak a puttó nek­rológjában adtam hangot. Válasz nem érkezett — mint rendszerint. Ám, hogy nem csupán két lelkes váro?szépítő kákán is csomót kereső ag­godalmaskodása volt ez, arra nyertünk igazolást a hódme­zővásárhelyi tanácskozáson. Vásárhelyen ugyanis elpana­szolták. hogy a közművek — utólagos — bevezetésekor, vagy javításakor pótolhatatlan károkat okoznak számos épüle­ten. A komfortnak természetesen mindenki örül, ám a két szempont (kényelem és városkép) összeegyeztethető lenne. Ráday Mihály tévéműsoraiban is számos riasztó példát '-át­hatunk arra, hogyan semmisítenek meg freskókat, gyönyö­rű ólomüveg ablakokat, erkélyrársokat, csak azért, bogy a legrövidebb úton (értsd: legprimitívebb módon) vezessék a közművek csöveit. Talán mondanom sem kellene, hogy az ügy szószólója is Ráday Mihály volt a tanácskozáson. Ügy tűnik, hogy az ilyenfajta munkálatok terveit — esz­tétikai szempontok alapján — nem zsűrizi senki. Magyarán szólva: a közművek gazdái azt csinálnak, amit akarnak. Jó lenne tehát, ha a városszépítő egyesületek nem elégednének meg az utólagos észrevétellel, s a szolgálatukba szegődött újságíró puttó-sirató helyett arról Írhatna, milyen ügyesen, értékőrző módon dolgoztak ismét a közművek szerelői. (békés) % Csaknem egy hónapig kisfiúk és kislányok népesítik bd a Vörösmarty Művelődési Házat. Vasutasok gyermekei ta­lálnak itt elfoglaltságot a nyári szünidőre; népi játékokat tanulhatnak, megismerkedhetnek az irodalmi alkotásokkal, * filmet vetítenek a számukra és különféle vetélkedőket ren­deznek. A gyermekfoglalkozáson harmincán vesznek részt. (Temesi felvj) OREL volt, mi lesz? Fantázianév kerestetik

Next

/
Thumbnails
Contents