Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1986-05-20 / 115. szám
B 4 takarékosság jegyében 00 Oíietcserebere Majális-hangulatú keret- játéka volt annak a rendezvénysorozatnak, amelyet az ■ KM energia gyáregysége szervezett, s az Energianapok ’86 elnevezést viselte. A hétvégi záróünnepségen is fele-tele arányt képviselt a komoly szakmai vetélkedő. a kerek asztal-beszélgetés, az újítási cserebere, illetve a csanyiki majális, a gyerekeknek rendezett aszfalt- rajzverseny s a fiatalok csapatai között lebonyolított labdarúgó-, asztalitenisz- és lövészverseny. Vágó István, a televízió népszerű játékmestere vezette a jó hangulatú vetélkedőt, amelynek győztese az energia gyárrészleg vízelőkéa harmadikon pedig a 2/C energetikai és üzemfenntartási főnökség KlSZ-alapszer- vezetének csapata. A megye hat nagy energiafogyasztó vállalatának képviselői tartottak itt előadást — ha úgy tetszik ötletcsereberét —, s ezek kamatozni fognak. Ennek jegyében jövőre is terveznek hasonló rendezvénysorozatot, ahol már az egymástól vett- tapasztalatokat is értékelhetik. T is ét börtön Az elmúlt év novemberében egy angliai bíróság életfogytiglani fegyházra ítélte Kevin Whittont, aki a Chelsea—Manchester United labdarúgó-találkozó után egy 20 tagú csoportot vezetve randalírozott, s egy étteremben a pincért súlyosan megsebesítette. Tegnap, az ügy újratárgyalásakor a fei- lebbviteli bíróság az első fokú ítéletet jogtalannak és elvi hibásnak minősítette. Az új döntés szerint Whit- ton büntetését 10 évre mérsékelték. Fülledt, meleg idd * Indulás előtt csapatunk a Ferihegy II. repülőtéren. Váltott gépekkel, Madridig # W« iév, onnan pedig az Ibéria Légiársasag repülőjével utaztak Mexikóba. Mun dial-k őr kép így látja Pelé, Piatini és Maradona szító és szolgáltató üzemének Fazola Henrik brigádja lett. A második helyen végzett a gázszolgáltatási üzem, Az ügycleteken történt Beázások, hibás felvonók Sok dolguk volt a MIK ügyeleteseinek. Több lakásban — Korvin Ottó u. 7., Vologda u. 10., Engels u. 12. és, Árpád u. 48. — keletkezett csőrepedés, aminek .következtében az alattuk levő otthonok is beáztak. A szerelők valamennyi hibát elhárították. Kijavították az elromlott felvonókat az Engels u. 14. és 17., a Bertalan u. 30. és a Testvérvárosok útja 36. szám alatti épületekben. Esore lehet Nagy nedvességtartalmú levegő tölti ki a Kárpát-medencét. A reggeli, délelőtti órákban a Dunántúlon csendes májusi eső hullott, aminek elsősorban a mezőgazdák örültek. A felhőzóna lassan húzódik kelet felé, igy elsősorban a délutáni órákban területünkön is záporokra, zivatarokra lehet számítani, ezek idején megélénkül a szél is. Fülledt, meleg; lesz az idő. A hőmérséklet napközben 25. este 15—20 fok körül alakul. Nem kedvezett tegnap az időjárás a napozni, bámulni akaróknak, hiszen mint Szo- bolics Máriától, a Meteorológiai Intézet repülőtéri állomásának ügyeletesétől megtudtuk: Miskolcon mindösz- sze 2,6 órán át sütött a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,7, a maximum pedig 22.9 fok volt. Még este 8 órakor is 20.9 fokot mértek. A levegő relatív páratartalma elérte a 70 százalékot. * Tavaszi divat Párizsból... Fehér vászonkabát, alatta rózsaszínű selyemsort és nyakpántos selyemfelsőrész. Christina Stamboiian kollekciója. számítani mérhető csapadék nem hullott környezetünkben. Enyhe volt az éjszaka is, reggel 5 órakor 13,2 fokot mutattak a hőmérők. Távolabbi kilátások szombatig: eleinte időnként erősen megnövekszik a felhőzet, záporok, zivatarok többfelé lehetnek, később kevesebb felhő, legfeljebb egy-egy futó záporral. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 25 és 30 fok, később 22 és 27 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm nap) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Túl gyorsan hajtott a világbajnok Egy dél-franciaországi autóúton gyorshajtás miatt megbírságolták a Forma—1- es világbajnok Alain Pros- tot. Az ügy érdekessége, hogy a száguldó kocsit megállító rendőr azt kérdezte a pilótától: „Azt hiszi, hogy ön Alain Prost?” Numizmatikai nyári egyetem Numizmatikai nyári egyetemet rendeznek Keszthelyen. A május 28-tól június 1-ig tartó kurzus keretében délelőttönként előadás hangzik el egyebek között a római köztársaság és a szlavón bánóik pénzveréséről, a friesachi és bécsi dénárokról, valamint Buda visszafoglalási érmeiről. A program éremcserére is lehetőséget nyújt, a zárónapon pedig megtartják a dunántúli numizmatikusok hagyományos. immár 12. találkozóját. Az egyetem ideje alatt a keszthelyi Balatoni , Múzeumban kiállítást rendeznek a hazai magángvűjtők legértékesebb, legszebb érmeiből. (Folytatás az 1. oldalról1 Tegnap este a frankfurti légikikötőből elrepült a mexikói világbajnokságra az NSZK válogatottja. Annak ellenére, hogy mindenki reménykedik a legutóbbi évtizedek sikeres VB-szerepiésé- ben, Franz Beckenbauer szövetségi kapitány mérték- tartásra intett. „Meggyőződésem. hogy mindenki tökéletest igyekszik nyújtani, de megítélésem szerint az elődöntőnél többre nem lehet képes a csapat’’ — mondotta az egykori „Ferenc császár”. * A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) játékvezetői testületé bejelentette: a világbajnokságon a mérkőzések bírái a sárga és piros kártyákat csak a legsúlyosabb esetekben mutatják fel. Hangsúlyozták, hogy a VB-n a szándékos durvaságot nagyon szigorúan büntetik. * Rosszus sikerüli, a Mundi- al-döntős Belgium világbajnoki főpróbája: tegnao este 3-1 (3-0) arányban vereséget szenvedett Brüsszelben Jugoszláviától. A vendégek az első félidőben húsz perc alatt háromszor találtak Ptafí kapujába, s ez eldöntötte a találkozó sorsát. * Michel Piatini. a francia válogatott híressége, az elmúlt két esztendő legjobb európai labdarúgója szerint a világbajnokság esélyesei közé tartozik Mexikó. Brazília, Anglia. Olaszország és Franciaország. A játékos bízik abban, hogy együttese feltétlenül jobban szerepel, mint a legutóbbi, spanyolországi VB-n. * Pelé, a 46 éves „fekete gyöngyszem” élesen bírálja Tele Santana brazil szövetségi kapitány vezetési stílusát. /mmoBé C M — Körülményes, előre megjósolható taktikát dolgoz ki Santana a mérkőzésekre, az ellenfelek szinte kottából játszhatnak ellenünk — mondta a háromszoros világbajnok. * Maradona, az argentin válogatott ..csodacsatára” biztos benne, hogy csapata sokkal jobban szerepel, mint A sok ezer szelvény közül a szerencse leginkább Kellner Józsefnek kedvezett (Köztársaság u. 45.), ő nyerte a kétszemélyes vacsorát, Egy- egy vacsora jutott Lippai Andreának (Győri kapu 12., 7:6.) és Ónodi Sándornak (Bertalan u. 2. 8 1.). Valamennyien helyesen tippellek: a szelvényen X, 2, X-et játszották. Szabó Miklós üzletigazgató elmondotta, hogy reggel 6 órától este háromnegyed 11- ig várják a vendégeket. Molnár Lajos konyhafőnök gondoskodik arról, hogy a vendégeik kedvükre ehessenek- ihassanak a választékos kínálatból. A harmincszemélyes különteremben gyakran rendeznek bankettet, esküvőt érettségi találkozót, és ezek résztvevői teleírták mér dicsérő sorokkal a vendégkönyvet.. . a Vendégvárás r< A vasa Ijá n rendezvénysorozat idején nemcsak ételeikkel. hanem cukrászsüteményeikkel s tetszetős hidegtánégy évvel ezelőtt a spanyolországi VB-n. Emlékezetes, hogy akkor a címvédő argentinok kiestek a második körből, s Maradónál kiállították a brazilok elleni mérkőzésen. — Akkor még forrófejű fiatal voltam, ma viszont már érett labdarúgónak tartom magam — mondottá Maradona. * Meglepetésre eddig mindössze 800 nyugatnémet szurkoló foglalt szállást és jegyet a mexikói eseményekre. Más országokban is mérsékelt az érdeklődés: Belgiumból 500, Franciaországból 1000 szurkolót várnak, míg a kis Dániából 1200 néző utazik Mexikóba. Nagy- Britanniából — három csapatuk, Anglia, Észak-íror- szág. Skócia is VB-döntős — 13 ezer turista lesz ott a Mundialon. iáikkal is bemutatkoznak. Ezek egyébként mindig kaphatók a város különféle helyein. Telefonszámuk: 88-38H Ezen a számon lehet asztalt foglaltatni az étteremben, vagy éppen hidegtálat rendelni. A totójáték nyerteseinek különleges menüsort állítottak össze. A fődíj, a kétszemélyes vacsora a következő: unicum, sonkás natócsin- ta tartármártással. csátí leves. gödöllői töltött csirke ri- zibizivel. tokaji borhabos palacsinta. kávé és Utasellátó pezsgő. A második-harmadik díj sem rosszabb: töltött tojás firenzei módra, oalócle- ves. tokaji sertésborda uborkasalátával. Utas-palacsinta, kávé és Adria vermut. A nyerteseknek most sem kell gyalog menniük a vacsorára. ha elfogadták a Tempó Tavi aiándékát Csupán annyit keli tenniük, hogy felhívják a Temoó Taxi központját a 64-000-ás telefonszámon, és házhoz áll a kocsi. DELI HfKl;Ai® — A Magyar Sxooialista Munkáspárt Miskolc Vér os) Bizottságának politikai napiJapla. Főszerkesztő: BEK.ES l>EZSÖ. Szerkesztőség; Miskolc*. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 352? Postádm; Miskolc 3501. Pf.; SS. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: I8-2M? levelezési rovat? ifi-22$; kultúrpolitikaj: 18-228: sport: 18-m? információ; 18*227, — Kiadja » Borsod Wééve* Lapkiadó Vállalat. MlsKöla, Bajcsy-Ksiftoszky ót i$. S527 Postacím*. Miskolc 35M 178. - Felelős kiadó: VE« ES MIHÁLY. Telefon: 36-t3l. — Hirdetési elvétel: Miskolc. Szécnenvt ót 15—17. 2525. Telefon »8-238. Ter?es2tí & MasfVár Posta, Előfizethető bármely nirlopkezbesttd oostantvatainál. a nfrlackév- besitóltnéi. a Posta turlapüVietHben és • Hí rí s De »Ö fi vetést és tápellátási irodánál CHELIRt öodaoesi V lézsef nádor tér t. — 1905» — közvetlenül, vagy postautaIván von valamint átutalással 6 HEL.IB *15—$8*8$ pénzforgalmi ieírösvámrá. Előfizetést díj egy nonapnt *3 forint eey ?«• forint eey évre Sí# Ft. Fndex» íf 951 - KészüH s Mvomdában. reieää» vexet ót wnrrn la .jatt. - retw mm lóié a vendéglátás történetéről A Tiszai Utasellátó étterme állja a cechet A Tempó Taxi ajándéka: nem ketyeg a taxióra