Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

1986-05-07 / 104. szám

Tárcsázzuk a 05 öt ■ Rómában, a B-csopor- tos női röplabda-világbaj­nokságon válogatottunk 3:0 arányban győzött XJj-Zéland ellen. H Tegnap Kijevben rajtolt a 39. kerékpáros Bé­keverseny mezőnye, a táv 2109 kilométer! ■ Már vég­leges, hogy az Ausztriában edzőtáborozó magyar labda­rúgó-válogatott tagja, Han- nich súlyos sérülése miatt hazautazik. ■ Athén le­mondta az 1989. évi úszó Európa-bajnokság rendezé­sét. S Ma reggel az Egye­sült Államokba versenykör- útra utazott a magyar bir­kózó válogatott, amelynek tagja Szalontai Zoltán, a DVTK sportolója is. Ma reggeli jelentések sze­rint a csernobili atomreak­tor egyes részei továbbra is működnek. Mintegy 150-en dolgoznak felügyeletén, aki­nek egészségét külön orvosi csoport vizsgálja folyamato­san. Bejelentették, hogy a kitelepített több tízezer la­koson ismételt orvosi vizsgá­latokat végeznek, újabb meg­betegedéseket nem észleltek. A boltokban csak ellenőrzött élelmiszeripari termékeket árusítanak a veszélyes öve­zetben levő utakat folyama­tosan mossák. Kijev egyéb­ként a szokásos életét éli, jó példa erre, hogy rendben le­bonyolították a kerékpáros világbajnoki futamot is. Repülőgép zuhant az iskolára Tegnap este 18 óra 30 perckor egy katonai repü­lőgép gyakorló repülés köz­ben a Pest megyei Áporka község belterületére zuhant, s egy iskola-, valamint la­kóépületet rongált meg. Egy könnyű sérülés történt. A baleset körülményeit az il­letékes szervek vizsgálják^ a károk helyreállítását meg­kezdték. A környező országokat ért rádióaktív szennyezéssel kap­csolatos kérdésre válaszolva a tegnap tartott sajtótájé­koztatón a szovjet illetéke­sek elmondták, hogy bár május 1-ig Lengyelországot, május 2-a után Romániát emelt szintű sugárzás érte. ez csak rövid ideig tartott, s a színt nem volt magas. Bonnban méltányolják, hogy Magyarországgal jó együttműködés alakult ki a radioaktív szennyeződéssel kapcsolatos adatcserében — állapította meg a nyugatné­met hírügynökség egy bonni keltezésű jelentésében. A DP A ebben a jelentésben beszámol arról, hogy az NSZK külügyminisztériuma a csernobili szerencsétlenséget követően Geiger-számlálók- kai ellátott orvosokat, küldött a Varsói Szerződés országai­ban levő nyugatnémet nagy- követségekre. tényleges su­gárszennyeződést azonban ed­dig nem jelentettek. Vasúti katasztrófa Lisszabon egyik elővárosá­ban hétiem egy expresszvo­nat belerohant egy álló sze­relvénybe. A legújabb ada­tok szerint a baleset követ­keztében huszonketten vesz­tették életüket, nyolcvanhár­mán megsebesültek. A sú­lyos baleset Lisszabontól 32 kilométerre történt, s felte­hetően figyelmetlenség okoz­ta. Nedvesebb légtömegek érkeztek Ma még: nyári idő Ma valamivel kevesebb napsütésre számíthatunk ha­zánkban. mint tegnap. En­nek oka; az ország fölé ér­kezett nedvesebb légtöme­gek. Komolyabb felhősödés- re és záporokra azonban legfeljebb csak a Dunántúl egyes részein lehet számíta­ni. A legmagasabb nappali hőmérséklet továbbra is nyá­ri értékeket mutat: 22—27 fok között várható. Folytatódott tegnap is a nyárias idő Miskolcon. Mint Makó Zoltántól, a Me­teorológiai Intézet repülő­téri állomásának ügyelete­sétől megtudtuk; ma és hol­nap is hasonlóra számítha­tunk. Tegnap a legalacso­nyabb hőmérséklet váro­sunkban 9.8 fok, míg a maximum 23,7 fok, a leve­gő relatív paratartalms pe­dig 65 százalék volt. A dél­utáni órákra megélénküli a keleti szél. 16 árakor a s«v bessége másodpercenként el­érte az öt métert. Ma reg­gel 6 órakor 5 fokot «tér­tek. A Merkur jelenti Elqett a bútor Arak Totó a vendéglátás történetéről 22, Sport Csernobili helyzetkép Ma hajnali 3 órakor riasztották a miskolci tűz­oltókat. A Vasgyár és Diós­győr közötti Tatárdombon egy hektár száraz fű égett. Az őgyeleteken történt Sok lifthiba Sok helyre hívták ki a MTK ügyeleteseit este és éj­szaka. Ót helyen romlott el (Elek Tamás u. 18.. Engels 28. és 60., Hajós I. u. 52., Körösi Csorna Sándor u. 7.) a felvonó. Kevesebb dolguk akadt viszont a vizeseknek: mindössze a Vándor Sándor u. 1. sz. alatt kellett egy víz­vezetékhibát elhárítaniuk. Szerencsére a tűzoltók idő­ben megfékezték, így nem terjedt át a közeli feny­vesre. Nem volt ilyen szerencsé­jük az ózdi tűzoltóknak Sajómercsén. Az eldobott csikk miatt lángra lobban száraz fű itt felgyújtotta a fenyvest, s mire az oltás megkezdődött, már mintegy fél hektár feketefenyő égett. Az eredményes oltás ellené­re is 36 ezer forint becsült kár keletkezett. Encsen tegnap este a Fő­út 15. sz. alatti ház végé­ben épült mellékhelyiség gyulladt ki. A benne tárolt használt bútor is tüzet fo­gott, s mintegy tízezer fo­rint kár keletkezett. A tűz­oltók megakadályozták a lakóépület lángra lobbaná- sat. Nagy baba a Nagy Falon Furcsa reklámötlet: ezt a i Pekingben árult kisebb vál- nagy babát, a kínai Nagy tozatainak forgalma nőve- Faion helyezték el, hogy a * kedjen. Évek (Ma nem volt ilyen választék a Merkur Loránt- ft'y utcai telepén, mint most. A kínálatban közrejátszik az a húsz, rendszám nélküli La­da is, amit a Borsod Vo­lán adott le: ezek 3—4 éve­sek. 300—459 ezer kilomé­tert futottak, és 25—60 ezer forint között kaphatók. A hét első napjaiban mindig több autót vásárolnak fel, mint. amennyit eladnak; a hét végén fordított a helyzet. A több mint száz gépkocsi két­harmada négyütemű, egy- harmada kétütemű. Árban és évjáratban mindenki kedvére válogathat: a legolcsóbb egv idős Zaporozsec. 14 ezer fo­rintba kerül; a legdrágább az alig ezer kilométert futott, GT betűjelű Dacia, 139 ezer forintért. A kiálítótérről néhány au­tó adatai. Lada 2101-es tí­pusú, P£-s betűjeiű (1980-as évjáratú), 93 300 forintért; Lada 2106 (1600-as), TK-s (1981), 119 500 forintért; La­da 2102 (1200-as kombi), PB betűjeiű (1978). 69 200 fo­rintért: Lada 2101. PN-es (1979), 76 900-ért; ugyancsak Lada 2101. PR-es (1980). 82 900 forintért; Dacia 1310, TZ betűjelű (1982-es évjára­tú). 97 800-ért; Wartburg 353 Limousin, KL-es, (1983). 99 ezer forintért; Trabant 601 Kombi. ZU betűjelű (1977). 34 000-ért; Moszkvics 2140. KR-es (1983), 35 700-ért; Wartburg 353, KF betűjelű (1983), 102 000-ért. és még két kis Polski 126-os: PM- es (1979). 57 ezerért és TP-s (1981), 70 ezer forintért vár vevőre. Autóvásárt legközelebb jö­vő vasárnap tartanak: Da- bason, Debrecenben. Nyír­egyházán és Miskolcon. AÍ7TOSORS7ÍÁMOK K MAJUS Í-AJC1 Trabant Dimoustn Hycomat Lada 1200 Budapest 163 Budapest 41 513 Trabant Hycomat Combi Debrecen 26 158 Budapest 3» Dada 1300 S Trabant Ldmousá» Budapest. 16 63? Budaoes-t 2 76» Debrecen 12 785 Debrecen 2 472 Dada 1500 Trabant Combi Budapest 14 7,53 Budapest 14 170 Debrecen 10 9,34 Wartburg Standard Dada- Combi Budapest 35 Budapest 7 308 Debrecen 105 Debrecen 3 974 Wartburg Special Budapest Wartburg Special toíóte^ős 26 006 Mosa,levies Budapest 14 009 Budapest 5 981 Polski FIAT 126 P Wartburg Tourist ; Budapest 26 874 Budapest 275 FSO (Polski FIAT) 1500 Debrecen 283 — 5 4)0 Skoda lf>5 S Dacia Bimousin Budapest 10 527 Budapest »8 013 Debrecen 8 402 Debrecen 22 905 Skoda 120 L. Dacia Combi Budapest 21 120 Budapest 227 Debrecen 11 949 Debrecen 183 Skoda 120 GBS Zastava Budapest 1 436 Budapest 12 028 efiLl HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc varos! Bizottságának politika) napilapja Főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ- Szerkesztősig: Miskolc. Bajcsy-Zslllnszky üt 15. 3627 Postacím: Miskolc 3501. Pt_: 3S. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-S23; bel- ás várospolitikai rovat: 18--J?4: levelezési rovat-: 18-235; kultúrpolitika: 18-228; sport: 18-222: Információ: 18-227. — Kiadta a Borsod Mesvel Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsv-Zsltinszk? út 15 S527 Postacím: Miskolc 3501. Pl.: 178. - Felelős kladő: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-lSl. — Hirdetésfelvétel: Mlskolo. Szécnenvt ót 15—17. 2S25 Telefon- 16-21». Terlesztt a Magyar Posta Előfi­zethető bármely nírlapkézbesítő postanivatalnál, a nlrlaokéz- besltőknél, a Posta olrlapüzletetben és a Hlrlaoelőfizetősl és Lapellétásl irodánál (HELiRt Budapest V. József nádor tér S. — HJOB —. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint át­utalással a HELÍR iis—881*2 pénzforaalmi ielzőszámra. Elő­fizetést <H1 egy nőnapra «S forlot. eay oeavedévre tje forint eey évre S!8 Ft. Index« 25 951 - Készüli a Borsodi Wvom­dában Felelős vezető: WtRTD LAJOS. — fSSN »iss—8208 A Diófa állja a A City Taxi nem ketyeg A héten az Árpád n. 2. sióm alatt található diósgyőri Diota étteremmel folytatjuk a játékot. Popp Károly üzletvezető es Hu­nyor András konyhafőnök már összeállította a menüsort a nyerteseknek. A fődíj tavaszi koktéllal kezdődik. Utána tálal­ják fel a zellerkrémleveset, a sertésérméket Richmond-módra, burgonyakrokettel, vojas kel­bimbóval. Az édesség: omlett Soufle. A második-harmadik díj: legényfogó leves, diósgyő­ri betyárpecsenye Károlyi-bur­gonyával, Zsuzsanna-palacsinta. A Diófa étteremben estén­ként élő zene szórakoztatja a vendégeket. Pénteken, szomba­ton videodiszkó von. Déli ti étterem cechet ajándéka : a taxióra órától éjfél 2-ig zárják a ven­dégeket; étlapjukon sokfél» ínyenc fogás szerepet, éné vonzza a környékbelieket. Sok a törzsvendég, aki szereti az étterem főztjét. Telefonszámuk: 52-933. Ezen a számon lehet asztalt foglaltatni. Jó a kapcsolatuk a City Ta­xival, amelynek a telefonsz«- ma: 68-000. Akik a Diófa ét­terem díjait megnyerik, nem kell gyalog menniük a vacso­rára, a City Taxi ingyen szál­lítja őket oda-vissza. A szelvényeket szokás szerint pénteken déli 12 óráig várjuk szerkesztőségünkben, címünk: Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. A gyüjtőiádát a Sajtóhoz portá­ján helyeztük el. Itt kell levágni! I. Hány pékmester dolgozott a XIX. század közepén Miskolcon? 1 Hét 2 Kilenc x Tíz B. Hányon süthettek perecet a miskolci pékek közül? 1 Évente ketten 2 Valamennyien x Évente csak egy Bt. Mi célra szolgáit a behivótábla? 1 Az üzenetek továbbítására 2 Ez volt az iparengedély x Panaszkönyvként tartották számon Név: ............................................................................ Lakcím: Telefon:

Next

/
Thumbnails
Contents