Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1986-05-27 / 121. szám
A Mundial a DH-ban »exikóvúrosbon, at Alték Stadionban szombaton este TS órakor - magyar idő sierint este 8-kor — megkezdődik • XIII. labdarúgó világbajnokság egy hónapon át tartó kuideiemsorozata. Lapunkban már második hete helyet kapnak a Mexikóból érkező hírek. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen oz időeltolódás miatt a találkozókat késő este, illetve ai éjszakai órákban játsszák le. Ezért átszerveztük a Déli Hírlap sportrovatának munkáját, ami annyit jelent, hogy oz esti, éjszakai VB-döntőn mérkőzésekről már másnap beszámolunk oz 1, illetve az utolsó oldalon. Nemcsak az eredményekről adunk híreket, hanem közöljük a különféle véleményeket, kommentárokat is. EHő alkalommal május 31-én, a nyitónapon jelentkezünk a Déli Hírlap 6. oldalán részletes előzetes tudósítással, amikor is a világbajnoki címet védő Olaszország és Bulgária válogatottjai játsszák az első mérkőzést, este 8 órakor, az Azték Stadionban. A karmesterverseny A Magyar Állami Operaházban tegnap este díjkiosztó gálaesttel fejeződött be a Magyar Televízió V. nemzetközi karmesterversenye. Az első díjat, valamint az In- terkoncert Fesztiváiiroda meghívását az 1987-es Interiorum gálaestjének vezénylésére George Robert Hanson, az Egyesült Államokból érkezett versenyző kapta. A második díjat Gintaras Rin- kiavicius szovjetunióbeli, a harmadik díjat Győriványi Ráth György magyar dirigensnek ítélték oda. A közönség díját ugyancsak magyar versenyzőnek ítélték oda. Elhunyt Dajka Marsit Dajka Margit színművésznő, Kossuth-díjas. Kiváló Művész 79 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Az űgpleteken törted Víz a pincében Csőrepedés volt a pincében az éjszaka a Bajcsy- Zsílinszky út 48. szárit alatt. A víz elöntötte a helyiséget. a MIK szakemberei megkezdték a helyreállítást. ★ Itt a nyár!... Nyári idill München közelében, a jéghideg vizű lsar folyó strandján. A kár több mint egymiltiárd forint Tűz a Mikroelektronika i Vállalatnál A Budapesti Mikroelektronikai Vállalat elemgyárának egyik tizemében tegnap reggel tűz ütött ki. A nagy erőkkel kivonuló tűzoltók munkáját a gyár dolgozói is segítették. A hősies erőfeszítéseknek köszönhetően, két óra alatt Műemlékek védelme, városok arculata címmel ötven perces fórumműsort sugárzott tegnap délután a Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiója. Az adásba bekapcsolódott, a salgótarjáni és az egri stúdió is. Miskolcon G. Tóth Ferenc mikrofonja előtt dr. Majoros László, a megyei tanács általános elnökhelyettese. Kelemen Istvánt, városunk főépítésze, Olajos Csaba, a megyei tanács csoportvezető főmérnöke és Szőke László, as Északterv csoportvezetője válaszolt a hallgatók írásban és telefonon feltett kérdéseire. A Pauloeits Ágoston szerkesztette fórumban elhangzott, hogy megyénkben a VI. ötéves tervidőszakban 250 millió forintot fordítottak a műemlékek védelmére. a mostani tervidőszakban pedig ennél 100 millióval többet szeretnének erre a célra elkölteni. Van miért kinyitná a tanácsi pénztárcát, legalábbis ezt bizonyították a bőséggel érkező kérdések. Különösen sokan foglalkoztak a miskolci értékek megőrzésével, ápolásával. Volt, aki jó kezdeményezésnek tartotta például a Capri cukrászda »teái teraszát, mások a lila ház risikerült lokalizálni a tüzet. Időközben az üzemcsarnok tetőszerkezete beszakadt, könnyebb személyi sérülések is történtek. Nem sokkal a riasztás után a helyszínre érkezett Kapo- lyi László ipari miniszter. A legfontosabb tennivalók megállapítására operatív bízottporos levegője indokolja a harsány épületszinezést. Ezzel legalább ideig-óráig védekezhetünk a házak elszür- külése ellen. ígéretet hallhattunk a Széchenyi úti üzletek portáljainak a városképbe jobban illeszkedő felújítására, s megtudhattuk, hogy az eddiginél ízlésesebb újságospavilonok felállítását is tervbe vették. Szóba került a színház melletti Dérvné-park jövője: a helyreállítással, s két újabb szobor elhelyezésével meg kell várni a színház — várhatóan jövőre kezdődő — felújításának végét. Más érdekességekkel is foglalkozott a tegnapi fórum, ám sokan — idő hiányában — kérdéseikre nem kaphattak választ. Ezekre lapunkban visa- seatérünk. ság alakult. Tegnap délután dr. Bognár Sándor ipari miniszterhelyettes sajtótájékoztatót tartott, s elmondotta, hogy a közvetlen kár több mint egymilliárd forint. A mikroelektronikai program végrehajtása érdekében intézkedéseket hoznak, melynek az a célja; ne legyen akkora a termeléskiesés, hogy az a partnereket is érintse. A helyszíni sajtótájékoztatón dr. Balogh Béla, a vállalat vezérigazgatója egy kérdésre válaszolva elmondotta, hogy a csarnok fel van szerelve automatikus tűzoltó berendezéssel. ez azonban feltételezhetően most nem működött. Az Ipari Minisztérium által létrehozott bizottság feladata egyrészt az alkatrészpótlás megszervezése, hogy minél kisebb kár érje a népgazdaságot másrészt pedig az érintett 60 dolgozó munkával való ellátása. A sajtótájékoztatón közölték, hogy az oltás során 10 tűzoltó és 4 gyári dolgozó sérült meg, Illetve szenvedett füstmérgezést. A vállalati dolgozók közül többnek a személyes holmijai is elégtek a tűzben; gyorssegélyként 500 forintot kaptak, s megkezdődött a teljes kártalanításuk is. A tűz okának megállapítására — szakértők bevonásával — a vizsgálat megkezdődött. Forgalomelterelés a Kazinczy utcán Műemlékek védelme, városok arculata Főni a miskolci radian Mundial-körkép kiló színét kifogásolták. Híz utóbbiról megtudhattuk, hogy egyebek közt váresook Kapitányok mondták... Meleg lesz az idő Ahogyan közeleg- a VB nyitánya, úgy oldódik mega szövetségi kapitányok nyelve is. s már az esélyekről is hajlandók nyilatkozni. íme, egy csokor a véleményeikből : Carlos Bilardo, Argentína: — Csapatunk jobb, mint az. amelyik 1978-ban világbajnokságot nyert. Kérdés: mire lesz ez elég minden idők legerősebb mezőnyében ? ívan Vucov, Bulgaria: — 1970 óta nem volt ilyen jó csapatunk. Mégis nagysiker lesz. ha a csoportból továbbjutunk. Anglia vagy Uruguay lesz a „befutó”. Bora Milutinovics, Mexikó: — Európai válogatottat várok a csúcsra. Mexikótól azt remélem, hogy az eddigi legjobb eredményét éri el. Henri Michel, Franciaország: — Először nyer világbajnokságot európai csapat oz amerikai földrészen. Mi leszünk a „jégtörők”.' Vagy Olaszország. Tele Santana. Brazília: — Azért jöttünk, hogy világbajnokságot nyerjünk . .. Miguel Munoz, Spanyolország: — Brazília világbajnok lesz, ha túljut zűrzavarain. És ha legyőz bennünket. Enzo Bearzot. Olaszország: — A spanyolországi VB előtt sem beszéltem az esélyekről. Most sem teszek ilyesmit. Majd a végén. Lehet, hogy neki van igaza ... ? * Még egy adalék a kapitányokról: a mexikói Mundia- lon szereplő 24 válogatott szövetségi kapitánya között több „öreg róka” is akad, de ifjú titánok is szép számmal várják a bizonyítási lehetőséget, A legidősebb a spanyol. gárdát irányitó 64 esztendős Miguel Munoz, mig a .,generáliskor” benjáminja a 36 éves algériai Rabah Saa- dane. Szövetségi kapitányként az olasz Enzo Bearzot a rangidős. Ő 1974 óta — kezdetben Fulvio Bwrnardimval megosztva — vezeti az azzu- riakat. Négyen — Sepp Pion- tek. Evaristo Maceda, Carlos Bilardo és Billy Bingham — már több nemzeti válogatott élén is álltak. Valerij l.o- banovszkij megszakítások után most már harmadszor tölti be tisztségét a szovjet együttesnél. — Nem félek egyetlen csatártól, még PLatinitől sem. C egyébként még sohasem rúgott gólt nekem. Azt azonban elismerem, hogy jelenleg a világon talán ő a legveszélyesebb a kapura — nyilatkozta Daszajev, a szovjet válogatott 29 éves kapusa. A csoportellenfelekről így vélekedett: — Kanadát még sohasem láttam, a magyarok viszont nagyon jók! Különösen Esterházy életveszélyes, rá nagyon kell vigyázni. * — Ami a csapat nagy kérdőjelét, Zicót illeti, pesszimista vagyok. Csapnivaló fizikai állapotban van, az edzéskihagyások nagyon meglátszanak a formáján. Tulajdonképpen nem is lett volna szabad jelölni a 22-es keretbe — kesergett Santana, a brazilok kapitánya, aki csak szombaton hirdet csapatot a Spanyolország elleni vasárnapi mérkőzésre. Sok napsütés, derűit, tiszta. meleg idő várható ma, a levegő páratartalma a tegnapihoz képest megnövekszik. Reggel 7—14 fokot mértek, délutánra 25—30 fokosra melegszik fel a levegő; gomoly- felhő képződik. Miskolcon tegnap maximális hőmérsékletként 23,4. minimálisként 10 fokot mértek. A napfénytartalom 12.6 óra, az átlaghőmérséklet pedig 16 fok volt. Keleti, délkeleti irányból fújt a szél. Egy évvel korábban szintén derült, napos idő volt, de valamivel melegebb, mint most. A maximum 25.4, a minimum 10.4. az átlag 18.4 Celsius volt. Másnap, azaz 27-én tovább emelkedett a hőmérséklet, elérte a 27 fokot, és az átlag is alig volt 20 fok alatt. Ma reggel szélcsendes volt az idő Miskolcon. A nap hátralevő részében derült, száraz marad az idő, és a hőmérő higanyszála eléri a 30 fokot. DELI HÍRLAP — A Magyar SzoolaJista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Fószerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolo. Bajcsy-Zsilinszky út ti). 35?-/ Postacím- Miskolc SSOi Pf.: SS Telefonközpont: 33-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat) 18-225; kultorpolltlkac 18-22«: xoort: 18-3S2: Információ: 18-231. — Riadja a Borsod Mevvei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajosy-Zslllnszfcy <rt 15 SB2T Postacím: Miskolo 3601. Pt-í 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolo. Széonenvl öt 15—17. 3525 Telefon: US-2W. Terjeszti 8 Magyar Posta. Elfitl- zettietó bármely nirlapkézbesftó postahivatalnál s olrlsokéz- besltóknél. a Posta blrlapOzietelbett és a Hlrlaoelófizetésl és napellátási irodánál (HELIRI Budapest V.. József nádor tér i — 1S«S — közvetlenül vaey oostautsivánvon valamint átutalással a HELfR 215—«616? pénzforaalml telzószámra. 8J1Ó- fizetési díj egy hónapra 43 forint eev negyedévre tyy forint esv évre 5t« Ft Index» »5 «51 - e Borsodi Vvomdában Felelés vezesd- Witten r.A.TO« — lásw mn—«m« Bt a reggel S órától rekonstrukciós munkát végez a TÍGÁZ a Kazinczy utcában. a Régiposta utcától a Széchenyi útig. Emiatt forgalomkorlátozást vezetnek be ezen a szakaszon, és ezt KRESZ-táblákkal jelzik, A vállalat a forgalomelterelés miatt elnézést kei* áz erre közlekedőktől, és számít a megértő türelmükre. (A pénteki számunkban tévesen közöltük a munkálatok megkezdésének időpontját; ezekhez csak ma láttak hozzá.) Totó a vendéglátás történetéről A Park motel étterme állja a cechet A Tempó Taxi ajándéka: nem ketyeg a taxióra Utolsó játékunkon a kétszemélyes födíj Varga Klárának jutott (Miskolc. Oszip I. u. 14. 5/4.). S egy-egy vacsorát nyert még Kardos Erzsébet (Miskolc, Klapka György u. 56. U/5.) és Tasi ístvánné (Miskolc. Rét u. 21.). A helyes megfejtés: x, 1, 2. A nyerteseknek különleges menüsort állított össze Traeter József, a motel vezetőhelyettese és Pásztor József konyhafőnök. A fődíj, a kétszemélyes vacsora a következő: töltött paradicsom. ököruszályleves eperlevéllel, bélszínjava Rossini- módra. párizsi körettel és cseresznyés rétes. A második—harmadik díj: alma sajtkrémmel töltve, zöldségkrémleves. borjúszeletek papírhüvelyben angol borsóval, és eoerpohár. S ráadásul a menühöz illően. kedvükre ihatnak a nyertesek. Jó. ha tudjuk, hogy a Park motel étterme reggel S-töl este M óráig várja a vendégeket. Az étlapon sok különleges ínyencfalat szerepel. Mindig kínálnak nyírségi gombóclévest, sertésbordát pirított szárnyasmájjal, szegedi sertésflekkent. s a külföldiek körében nagy a sikere a 2 személyes Chateaubriande-tálnak. Ez utóbbin mindén megtalálható. ami szem-szájnak ingere. Ráadásul az összeállítás megfelel az egészséges táplálkozás követelményeinek. A motel éttermében gyakran rendeznek esküvői vacsorát és fogadásokat, a vendégek legnagyobb megelégedésére. Asztalt foglaltatni a 80-811-es telefobszá- mon lehet. S ami nagyon fontos: a motel parkolójában egyszerre 400 kocsi is tartózkodhat. A nyerteseknek most sem kell gyalog menniük a vacsorára. ha elfogadják a Tempó Taxi ajándékát: csupán annyit kell tenniük, hogy felhíviák a Temoó Taxi központját a 64-OOO-ás telefonszámon, és házhoz áR a kocsi.