Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

1986-05-27 / 121. szám

A kiképzési tervnek megfelelően négy­napos, összevont képzésen vettek részt a Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Oprendek Sándor munkásőr-egység al­egységei, szakalegységei, a munkásőrség Borsod megyei kiképzőbázisán, Harsány­ban. Szálláshelyük ma már nem sátor, hanem a saját maguk által épített, fel­szerelt, berendezett épületekben van, mint ahogy az ő kezük munkáját dicsérik az oktató- és a kultúrtermek is. Molnár Miklós, az egység parancsnoka arról is tájékoztatott, hogy az elhelyezési körle­teket a nyári időszakban úttörők, ifjú­gárdisták rendelkezésére bocsátják. A gyakorlat negyedik napján tartották a lö­vészetet, amelyről az 5. oldalon számo­lunk be. (Kerényi László felvételei) Lőoyakorlat Személyi változás Ma reggeli telefon A Szolgáltatóipart Párt- bizottság tegnap ülést tar­tott. és személyi kérdésekben döntött. Káli Sándort — más fontos megbízatására való tekintettel — a testület fel­mentette pb-titkári tisztségé­ből. és Barát Györgyöt, a pártbizottság politikai mun­katársát választotta titkárrá. Az ülésen részt vett és fel­szólalt Tímár Vilmos, a vá­rosi pártbizottság titkára. * A munkásmozgalom régi harcosát, Havas Gyulát 7ü. születésnapja alkalmából kö­szöntötte tegnap délben a városi pártbizottságon Kalócz- kai Istvánná, a városi párt- bizottság titkára. Havas Gyula édesapja Groszmann Zsigmond cipész volt, a Tanácsköztársaság is­mert alakja a Direktórium tagja. Egészségét a börtön- büntetés, a sok évi emigrá­ció aláásta, és 1931-ben meg­halt. Így hatan maradtak árván Havas Gyuláék;. Ö 1930-ban fodrásztanulónak állt, 1933-ban felszabadult, .és belépett a Szociáldemok­rata .Párt miskolci szerveze­tébe. Részt vett a párt min­den megmozdulásában, első­sorban annak ifjúsági szer­vezetében dolgozott aktívan. A választások alatt röplaDok terjesztésében, illetve a má­jus 1-i ünnepségek előkészí­tésében. s a Népszava terjesz­tésében járt elöl. Tagja volt a természetbarátok turista- szervezetének is. 1939-ben tényleges katonai szolgálat­ra. majd 1942-fc*n munka- szolgálatra vitték. A felsza­badulás után azonnal belé­pett a Kommunista Pártba, megalakította a Fodrászok Szakszervezetének miskolci csoportját és út iászervezte a M’gkoVi Természetbarátok jr.cJv^cjíii A sérvedéi­nek titksa a turistáéivá il­letnek mesbíz^ttia létt. Az. MTS megalakulásá­val a testnevelési és sport­Panasz a Szinte semmiféle ruhát nem vesz át a Kandó Kál­mán utcai Patyolat tisztí­tásra — panaszolta egyik olvasónk. Hogyan fordulhat ilyesmi elő? — kérdeztük Valacsovics fmrénét, a 16. sz. üzlet vezetőhelyettesét. bizottság előadója. majd 1955-től 1963-ig elnöke lett. Aktív sporttevékenységéért megkapta a Sport Érdem­érem ezüst fokozatát. A köszöntése után el­mondta, hogy szívügye volt a miskolci fiatalok kedvelt üdülőhelyének, a balatonmá- riafürdői táborrjak a létre­hozása. 1961-ben nem kis ré­sze volt abban, hogy a ta­nács elfogadta a tábor épí­tésének gondolatát, amelyet sok-sok társadalmi munká­val fel is építettek. Patyolatra — Ez nem felel meg a valóságnak. Mindössze inget nem veszünk .át május köze­pétől, mert , az ingszalon a Szemere utcából a Sajószi- geti utcába költözött, és amíg a gépek beszerelése tart — előreláthatólag júni­us 5-ig — nem tudjuk vál­lalni e ruhaneműk tisztítá­sát. Ami pedig a bejelentés» illeti: csak egyszer fordult elő, hogy semmiféle ruhái nem vettünk át — még áp­rilis elején, amikor szó volt róla, hogy mi is elköltözünk innen tatarozás, felújítás miatt. De ez csupán egy napig volt így, s mégiscsak, maradtunk a helyünkön. Az ügyfeleket változatlanul szí­vesen várjuk üzletünkbe hétfőn 7—17, a többi napo­kon 7—19. szombaton pedig 7—13 óráig. Rabszöktetés, helikopterrel Kalandos módon szökött meg egy rab Párizs egyik legszigorúbban őrzött börtö­néből, a Santé-böl. A napi séta idején egy helikopter ereszkedett a börtön egyik épülete fölé. A tetőn két börtönlákó várta. Felfegy­verzett segítőtársuk a tető­re ugrott, de csak az egyik rabnak sikerült felmásznia a létrán. A művelet 4—5 per­cig tartott az épület kémé­nyétől takarva. így a legy­űrök az udvarról nem tud­ták fegyvereiket használni. A 34 éves Michel Vajour- nak, aki 18 évi börtönbün­tetését töltötte, azóta nyoma veszett. Havas Gyula köszöntése Kerek (lehetne) a zsemle (CIKK AZ 5. OLDALON) * POUT.IK A 1 NAPILAP • XVIII. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM 1986. MAJUS 27., KEDD ARA: 1,80 FORINT Ljabb leszerelési indítványok Gorbacsov a csúcstalálkozóról Városunk vezetői Szirma besenyőn és Paraszmán j Du dia József, a Miskolc Városi Pártbizottság első tit­kára, dr. Kovács László vá­rosi tanácselnök kíséretében ma Szirmabesenyőre és Pa- rasznvára látogatott. Mind­két községben találkoznak a párt- és tanácsi vezetőkkel. Véleményt cserélnek az ak­tuális községpolitikai kérdé­sekről. a települések VI. öt­éves tervben elért fejlődésé­ről és a VII. ötéves terv koncepciójáról. Találkoznak a helyi gazdasági szervek, elsősorban a téeszek veze­tőivel. Számba veszik a köz­ségi elöljáróságok tevékeny­ségét is. Maijai József fcí tárplásai Az osztrák—magyar gaz­dasági együttműködés felté­teleinek javításáról tanács­kozott Marjai József mi­niszterelnök-helyettes Sino- watz kancellárral. Megvizs­gálták a termelési együtt­működés kérdéseit és a to­vábbi osztrák részvétéi lehe­tőségeit egyes magyar, be­ruházásokban. Marjái József megtekintette a Dunán tele­pített osztrák vízlépcsőrend­szer egyik erőművét is. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap a Kremlben fogadta a brit parlamenti küldöttséget. C'jabb szovjet leszerelési in­dítványokat ismertetett, me­lyek lényege: ha Nagy-Bri­tannia hivatalos döntést hoz nukleáris fegyvereinek meg­semmisítéséről, akkor a Szov­jetunió kész ugyanilyen mér­tékben csökkenteni saját nukleáris potenciálját. Amennyiben a brit kor­mányzat eltávolitaná orszá­ga területéről a külföld» nukleáris fegyvereket. a Szovjetunió biztosítékot vál­lalna arra. hogy nukleáris fegyvereivel nem veszi céiba Nagy-Britanmiát. és soha nem alkalmazza ezeket a fegyvereket Anglia ellen. A szovjet—amerikai csúcsta­lálkozóval kapcsolatban ki­jelentette, hogy a Szovjetunió híve egv ilyen találkozónak, s nem támaszt vele szembén semmiféle előzetes feltételt. Hangsúlyozta, hogy Ronald Reagannal találkoznia csaK az esetben érdemes. tC a megbeszélések eredménye­ként az emberiség sorskérdé­sével kapcsolatos megálla­podásra sikerül jutni. Ötszázan a hullámsírban Viharba került és elsüly- lyedt egy személyhajó a Megna-íolyó torkolatvidékén, Dél-Bangladesben. Félő. hogy a fedélzeten utazó ötszáz ember mind elpusztult. A motoros hajó Dakkából, a fővárosból tartott a déli Bo- :a szigetre amikor viharba került: a környéken több mint száz kilométeres órán­kénti sebességgel örvénylő szél söpört végig. Könnyű­búvárok eddig nyolcvan holt­testet emeltek ki a vízből. A hatóságok szerint az áldo­zatok többségét az erős áramiat valószínűleg kiso­dorta a nyílt tengerre. 0 Mit keres az autóbusz a tapolcai parkban? Hogy kerütt a taxis a sétányra? Miért a zöldterületen parkol a Lada a Domus Áruháznál? Ezeket a kérdéseket tettek fel a megerősített környe­zetvédelmi járőrszolgálat tagjai a hét végén. S ha nein talál­tak a jármű vezetőjét, elhelyezték o büntetőcéáuiát a szélvédőn. Amerre csak jártak, ellenőrizték a rendet és a tisztaságot. (Tu­dósítás a 3. oldalon.) Győzelem Leónban Zajlik az élet Mexikóban, a világbajnokságra már meg­érkezett csapatok házatáján. A magyar válogatott mára virradóra ismét edzőmérkő­zést játszott, és 6-1 arány­ban győzött az I. ligás León eiien. A FIFA előírásainak meg­felelően Mezey György is megadta a 22-es keret tag­jainak mezszámait. A VB valamennyi mérkőzésen azo. nos számmal kell a labda­rúgóknak pályára lépniük. Íme, a mieink: 1. Disztl Pé­ter (kapus), 2. Sailoi Sán­dor (védő). 3. Róth Antal (védő), 4. Varga József (vé­dő), 5. Kardos József (kö­zéppályás), 6. Garaba Imre védő), 7. Kiprich József (csa­tár), 8. Nagy Antal (védő). 9. Dajka László (csatár), 16. Détári Lajos (középpályás), 1!. Esterházy Márton 'csa­tár). 12. Csuhay József (vé­dő). 13. Disztl [zászló (védő), 14. Péter Zoltán (védő), 15. Hannich Péter (középpályás), 16. Nagy József (középpá­lyás). 17. Barcsa Győző (kö­zéppályás), 18. Szendrei Jó­zsef (kapus). 19. Bognár György (csatár). 20. Kovács Kálmán (csatár). 21. Haj­szán Gyula (csatár). 22. Andrusch József (kapus). (VB-tudósító síink. a 6. oldalam)

Next

/
Thumbnails
Contents