Déli Hírlap, 1986. március (18. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-21 / 68. szám

egy percre i Autópályán tolatott Szerdán reggel a muhi téesz egyik teherautója az M3-as autópálya fölvezetö •ávján akart megfordulni. Ügy tolatott, hogy hátra sem tekintett, s összezúzta a mö­götte álló Ladát. A teher­autó fiatal vezetője elnézést kért a történtek után, de megérteni nem tudta: mi­lyen szabálytalanságot követ el, ha az autópályára felve- aető sávban megfordul. Jellemző példa ez arra, hogy még a hivatásos gép­járművezetők egy része sem ismeri teljesen az autópá­lyán való közlekedés legele­mibb szabályait. Sajnos, ke­vés a négysávos autópá­lyánk, ahol mindenki begya­korolhatná ezt a speciális vezetési módot. Akik példá­ul városunkban vizsgáznak gépjárművezetésből, többnyi­re jogosítványt kapnak anél­kül, hogy egyetlen kilomé­tert is vezettek volna négy­sávos, osztott pályás gyors­forgalmú autópályán. S ez nagy hiba! Az autó­pályán való vezetéskor a szokottnál is jobban kell ügyelni a mögöttünk levő forgalomra. Szemmel kell tartani a visszapillantó tük­röt, s folyamatosan, csak a jobb szélső sávban haladha­tunk. A belső gyorsforgalmi sávot csupán előzésre vehet­jük igénybe. A leállósávban indokolatlanul megállni, fo­lyamatosan haladni vagy ne­tán élőzni ugyancsak tilos. Ennek ellenére ezeket a sza­bályokat rendszeresen át­hágják a hazai autópályá­kon. Gyakran megtörténik, hogy az autópálya belső sáv- ján haladókat fékezésre kényszerítik a körültekintés nélkül eléjük kivágó jármű­vezetők. Ennek következté­ben szerény hosszúságú autópályánkon csaknem ugyanannyi a közlekedési baleset, mint a szomszédos Auszriában, ahol az egész országot behálózza az osz­tott pályás út. (szántó) A Neoton magánügyei Háromszor lép fel Miskol­con a Neoion família. Az Európa-szerte népszerű együttes tegnap délután 5 és este 8 órakor adott kon­certet. Akik ezekre nem tud­tak jegyet váltani, ma dél­után 6 órakor hallgathatják meg a zenekar Magánügyek című műsorát. KlSZ-kitüntetósek Ifjúság a városért A forradalmi ifjúsági na­pok miskolci központi ki­tüntetési ünnepségét tegnap délelőtt az Emász székhá­zában tartották meg. Az ese­ményen jelen volt Kalóczkai Istvánná, az MSZMP Mis­kolc Városi Bizottságának titkára és Gápelné Tóth Ró­zsa, a városi tanács elnök- helyettese, Dobozy Zsolt, a KISZ Miskolc Városi Bizott­ságának első titkára 120 fi­atalnak nyújtott át különfé­le elismeréseket az ifjúsági mozgalomban végzett kima­gasló munkáért. Az Ifjúság a Városért kitüntetésben ré­szesült a Miskolci Nemzeti Színház, a 114. Számú Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet, valamint a 2. Számú Ipari Szakközépiskola KlSZ-szer- vezete. A pincemesterek állítják A tavaly termett borok második fejtését végzik a tokaj-hegyaljai pincékben. Mind a Tokaj-hegyaljai Ál­lami Gazdasági Borkombi­nát mádi, tarcali, sátoralja­újhelyi és másutt levő, ne­A Nagymiskolci Állami Gazdaság a felsőzsolcai gyümölcsösében, az ongai útkereszteződés (37-es főút) térségében gyiimo csfúk és díszcserjék értékesítését kezdi meg, 1986. március 25-én, naponta 8—16 óráig. Jé miíioségOek a tavalyi borok mespenésszel bevont falu pincéiben, mind pedig a tsz- ek-és szakszövetkezetek pin­cészeteiben fokozott gonddal végzik ezt a műveletet. A pincemesterek szinte egybehangzó megállapítása szerint az eddig végzett gondos kezelés eredménye­ként igen jó minőséget ad­nak a tavaly szűrt mustok. Szaknyelven szólva, a borok „harmonikusak”, ami azt je­lenti, hogy megfelelnek a hegyaljai követelményeknek. Megfelelő a cukor- és a sav­tartalmuk, de megtalálható bennük a többi, ízt-illatot adó zamatanyag is. Habár a múlt év nem dicsekedhet ki­emelkedő mennyiséggel, a borok minősége kárpótolja ezért a termelőket. A második fejtés befejezé­se után a borokat további érlelésre, palackérett koru­kig „iskolázzák”. A Tüzeléstechnikai Kutató és Fejlesztő Vállalatt elvesz: ♦ köigaidosági egyetemet végzett, elemző közgaz­dászt. legalább ötévi gyakorlatot szerzett, felső­fokú szakirányú képesítésűt, ♦ pénzügyi csoportvezetőt, <6 középfokú képesítésű, gépírni tudó, pénzügyi szakembert, + esztergályos, marós, csiszoló, lakatos szakmun­kásokat, + valamint minősített vizsgával rendelkező hegesz­tő szakmunkásokat Jelentkezés személyesen a vállalat munkoügyi osztályán. Egyetemváros A DH tippjei 1. Hannover—Nürnberg 1 2. Saarbrücken—1. FC Köln 1 2 3. VfB Stuttgart—Mannheim 1 4. Hamburg—Uerdingen l 5. Tennis Borussia— St. Kickers 2 1 6. Avellino—Lecce 1 7. Bari—Fiorentina 2 8. Milan—Roma 1 2 9. Juventus—Internazionale 1 10. Pisa—Torino x 2 11. Sampdoria—Como 1 12. Udinese—Napoli 2 13. Verona—Atalanta 1 PÖTMÉRKOZÉSEK: 14. Bielefeld—FC Homburg x 1 15. Bayreuth—Hertha BSC 1 16. Karlsruhe—Freiburg l Családi korben r\ t-'X Színházban nevelkedtek jfc M. Szilágyi Lajos színművész a „gazdija" Bobinak. akit családtagként kezelnek. (Kiss József felvételei) — A saját ruhámban ját­szom. Van még pár percem, hiszen nem kell átöltöznöm — így nyugtat meg vendég­látónk, amikor figyelmezte­tem az indulásra. Nehogy gondja legyen miattunk a színházi ügyelővel... — Ez Déryné-korabeli nosztalgia, vagy a színház­nak spórol? — Véletlenül bent voltam azon a délutánon a színház­ban, amikor Polgár“ Géza megbetegedett. Sajnos, nem volt jó rám a ruhája. Este tehát a sajátomban játszot­tam a szerepét, a Milliomos Nápoly című darabban. — Hogy merte vállalni? Hiszen a szöveget sem is­merte1, és nem is látta előd­jét a színpadon ... — Ijedtemben tanultam meg; valamiféle önkívületi állapotban. Csak másnap es­te döbbentem rá, hogy mit vállaltam — árulja el a „nagy beugró”, aki meg­mentette az előadást, M. Szi­lágyi Lajos. • GYEREKKÉNT A MŰVÉSZVILÁGBAN Ez is apropója lehetett volna a családlátogatásnak, de már korábban megbeszél­tük a találkozót. Mégpedig annak okán, miként nevelik gyermekeiket azok a szülők, akiknek nincs a klasszikus értelemben vett4 nyolcórás munkaidejük. (IVf. Szilágyi Lajosné Sasvári Ilona a Va­sas Művelődési Központ igazgatóhelyettese, a Bartók Béla Művelődési Ház intéz­ményvezetője.) Sokan mond­ják nekik: nem is tudjátok, milyen irigylésre méltók vagytok a két remekbe sza­bott gyereketekért. Egy kis koccanással kezdődött, aminek a következménye­ként az autó első lökhárítója úgy meghajlott, hogy azt a legügyesebb kezű mester sem volt képes kikalapálni. Venni kellett tehát egy újat, s némi kutatás után akadt is egy a Bajcsy-Zsilinszky úti autóalkatrész-üzletben. A történet iga­zából csak most kezdődik, hiszen az új lökhárító tulajdo­nosa, e sorok írója, jó néhány héttel ottjárta után újra az alkatrészüzlet felé sétált. Egyszeresük kilépett a boltajtón egy hölgy, s szives szóval invitálta befelé. Kiderült, hogy a boltban néhány forinttal elszámolták a lökhárító árát; most sűrű elnézések közepette átnyújtották a különbözeiét... Mondhatnánk: szerencse, hogy épp akkor vitt arra az utam, amikor a boltvezető hölgy — egyébként szerződéses az üzlet — kinézett az ablakon, meg is ismert, és emléke­zett a tévedésre is. De nem ez az igazi szerencse, hanem az, hogy vannak még ilyen kereskedők is... (kiss) — Az én alapelvem az, hogy nem kell nagy ügyet csinálni a nevelésből. így ne­veltek fel engem is a szü­leim. Természetes állapot, hogy a gyerek lát jót és rosszat is. De úgy érzem, hogy direktben ritkán okí­tottuk őket — így vélekedik az apa. — Kezdetben nagy segít­ségünkre volt az édesanyám is. így engedhettük meg azt a luxust, hogy egyikük sem járt bölcsődébe. Jöttek egy­más után, s én a kisebbik fiam másfél éves korában újból munkába álltam; mel­lette még tanultam is. Aztán a színházban nőttek fel. Nem volt olyan gyermekda­rab, amiben ne szerepeltek volna. Örülök, hogy nem ár­tott meg nekik a művészvi­lág. Okosabbak és komo­lyabbak lettek tőle. Ebből van félig-meddig ajándék­ként a zongora, a magnó, a lemezjátszó, ötévesen Sza­bolcs megvette a pénzéből az 1300 forintos Legót is. Most már olyan anyagias, hogy fájlalja, amiért nem komo­lyabb dolgokra költötte. • PÁLYÁN VANNAK — Mégsem készül egyikük sem a színészi pályára. Vagy ez még később válik el? — Kinyilatkoztatni semmit sem lehet. A férjem is járt néhány évet jogi egyetemre,, de színész akart lenni. S nem hiányzott belőle a ki­tartás. Zsolt ötödik osztá­lyos korában közölte, hogy erdész lesz. Ö a színházi ke­resetét jobbnál jobb horgász- felszerelésekre és a szak- könyvtára gyarapítására köl­tötte el. Járta a vadászokkal az erdőt, éjszakai lessel, haj­tással bízták meg. Most a2 egri Dobó István Gimnázi­um és Erdészeti Szakközép­iskola tanulója. Nagy örö­münkre, hiszen hatszoros túl­jelentkezés mellett vették fel. Fáj a szívem, hogy 15 éve­sen kezdte meg önálló életét, hiszen kollégista, de katoná­san viseli. • SZEGÉNYEN, DE URASAN Szabolcs másféle élménye­ket kapott az élettől. Szülei még nem engedhettek meg maguknak egyetlen nyugati utazást sem, de ő már sé­tált az Atlanti-óceán part­ján, egy turné során. „Dol­gozott” Joó Árpád mellett a Mahler-szlmfónia lemezfel­vételén, tudja, mit jelent Reményi tanár úr tanítvá­nyának lenni. Ám úgy vé­lik, hogy dr. Schultz Györgynének, Ági néninek köszönhetik a legtöbbet: a fiuk beleszeretett a fuvola­művészetbe. A 6. Sz. Álta­lános Iskola végzőseként- Tőzsér tanár úr tanítványán nak készül a zenei szakkö­zépiskolában- A két fiúnk két - egyéniség. Zsolt egy szóval vagy egy mondattal kifejezi, amit öccse logikusan bár. de kitartóan körülír. Egyben viszont megegyeznek: az Accept zenéjéért rajonganak. Ilona óva int, nehogy ró­zsaszínre fessem körülöttük a világot. Felettük sem min­dig felhőtlen az ég. A szü­lők is különböző tempera- mentumú emberek. Lajos a „régi világból itt maradt”. Nehezen mozduló, nem csá­bítja más színház szerződé­se. Ili másmilyen; a „gye­rünk, fordítsuk fel a vilá­got” feliratú zászló alatt él. Azt vallják, hogy szegé­nyen, de úri módon élnek a Tizes honvéd utcán, szövet­kezeti lakásukban. A kony­haművészettől sem sajnálják a pénzt, mindketten ínyen­cek, és szívesen főznek. Ám a kevésből is kigazdálkod­nak egy áhított öt-hatszáz forintos lemezt. Afféle gaz­dag szegénységnek vallják, hogy egyetlen fölösleges fil­lérjük sincs.... Oláh Erzsi j(c A lakás előszobája a könyvtáruk. Táncház a Borókás együttessel A Bartók Béla Művelődési Ház Táncházában a Borókás népzenei együttes játszik holnap délután és este. A ki­csiknek 4-től 6-ig, a felnőt­teknek fél 7-től 10-ig szól a zene. A belépődíj 10, illetve 20 forint • Amikor a vernek Szelőéi...

Next

/
Thumbnails
Contents