Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-07 / 32. szám

+ MAZSAROFF MIKLÓS FESTMÉNYEI Mazsaroff Miklós festőmű­vész harminckét képéből nyílt kiállítás tegnap a Va­sas Galériában, a Diósgyő­ri Vasas Művelődési Köz­pontban. Drótos László, az LKM vezérigazgatója nyitot­ta meg a bemutatót, ame­lyen tájképekkel, néhány csendélettel és az LKM éle­téből vett festményekkel je­lentkezett a művész, (aki a Lenin Kohászati Művek ösz­töndíjasa). A hónap végéig látogatható kiállítás képei megvásárolhatók. Az Eötvös- kollégium regénye Rendkívül figyelemre méltó kísérlet Szász Im­re Ménesi út című köny­ve, amely regényes ke­retben tárgyalja a híres Eötvös-kollégium utolsó éveit, és sajnálatos el­sorvasztását a személyi kultusz idején. A könyv­nek külön értéke a mel­lékletként közreadott do­kumentumösszeállítás a nagy hírű intézmény fel­számolásáról. A szerző a kollégium egyik volt növendékének szerelmi történetébe ágyazza a sztorit. Egy fiatal riporternő keresi fel magnójával a hajdani kollégistát, és emlékeiről faggatja. Eközben szövő­dik kettejük szerelme; szinte összecseng az izzó szerelem és a kollégium története. Ez a szerkesz­tési megoldás kétségkívül eredeti módon hozza élet­közeibe mindazt, amit a mellékelt dokumentumok bizonyítanak. És a szere­lem éppen olyan szomo­rúan ér véget, mint a nagy hírű kollégium egy­kori élete. (máté) ^ Mazsaroff Miklós festőművésznek nyílt kiállítása tegnap a Vasas Művelődési Központban. Képünkön a művész, kiál­lításának rendezésekor. (Kiss József felvétele) PENT EK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró- nika. — 12.30: Ki nyer ma? Győ­rött. — 12.45: A gond akár a szemfedél. — 12.55: Évszázadok mesterművei. — 13.34: Leopold Simoneau francia operaáriákat énekel. — 14.00: Hírek. — 14.10: Népdalcsokor. — 15.00: Erről be­széltünk ... — 15.30: Hétszínvi- rág. — 16.00: Hírek. — 16.05: Százszorszép Színház. ősztől őszig. — 16.41: A Prágai Madri- galisták Lassus-madrigálokat énekelnek. — 17.00: Ha elrom­lik ... — 17.25; Zenekari muzsi­ka. — 18.15: Hol voit, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Húszas Stúdió. — 20.15: Kedves zeneműveim. — 21.22: Rózsavölgyi Márk—Lakatos Fló- ris féld.: Kesergő és friss. — 21.30: Földközelben. — 22.00: Hí­rek. — 22.20: Tíz perc külpoliti­ka. — 22.30: intézménytörténet és történelem. — 23.00: David Ojsztrah (hegedű) és Paul Ba- dura-Skoda (zongora) Mozart­iéi vételeiből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után. + REICH KÁROLY DEDIKÁL Reich Károly grafikusmű­vésznek nyílik kiállítása a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. A tárlatot Fe- ledy Gyula ajánlja az érdek­lődők figyelmébe, a megnyi­tó ma délután 4 órakor lesz. Harminckét lap szerepel a kiállításon, a legtöbbjük ta­valy készült, tussal vagy ce­ruzával. A kiállítás kataló­gusa csak a helyszínen vá­sárolható meg. A megnyitó után Reich Károly dedikál­ja azt a nyomatot, amelyet + FOTÓK, FIATALOKRÓL Lesz-e gyümölcs a fán ... ? ■— teszi fel a kérdést Pető­fivel Urbán Tamás, az If­júsági Magazin fotóriportere. Az Ifjúsági Házban ma es­te 6 órakor megnyíló kiállí­tásának képein azt mutatja be, milyen veszélyek fenye­getik ma hazánk fiataljait, a serdülők testi-lelki egész­ségét. Pusztító, önpusztító következményei — ezek a témái a dokumentumfotó-ki- állításnak, amely bizonyára felkavarja, megrázza néző­jét, főleg, ha az illetőnek ha­sonló korú gyermeke van. A Fotógaléria legújabb tárlatát ma este 6 órakor nyitja meg Gere Mihály. A kiállítás a hónap végéig tekinthető meg, egyik rajzáról készítettek a könyvtár nyomdájában. A tárlat nyitvatartási idejében tekinthető meg, március 1- ig, + TÁNCHÁZ A Bartók Béla Művelődési Ház holnapi táncházán a Borókás Népzenei Együttes szolgáltatja a zenét. A gye­rekeknek 5-től fél 7-ig, a felnőtteknek 7-től 10-ig tart a tánc. Ez alkalommal sem maradnak el a szokásos szol­gáltatások: a büfé, a könyv-, hanglemez-, népművészeti­tárgy — és népihangszer-vá­+ BÜKKI TÚRÁK Szombaton Magoskő tér­ségében túráznak a DVTK ifjúsági természetjárói. Az útvonal: Ömassa — Jubileu­mi-forrás — Látókövek — Magoskő — Sólyomkút — Hárskút — Pisztrángos-telep. Indulás: a majális-parki végállomásról 9.10 órakor közlekedő 15-ös busszal. Tú- ravezető: Lendeczky Katalin í és Béres Lajos. A diósgyőriek felnőtt cso­portja a Bükk-fennsíkon tú­rázik vasárnap. Az útvonal: Lillafüred — Vesszősvölgy — Borókás teber — Svéd- fenyves — Jávorkút — Nagy-Csipkés — Ömassa. In­dulás: a majális-parki vég­állomásról 8.33 órakor köz­lekedő 5-ös busszal. Túra­vezető: Füster János. Helyiipari természetjáró­ink vasárnap Sebesvízre mennek. Túrájuk útvonala: Lillafüred — Vesszősvölgy — Létrástető — Sebesvíz — Garadna. Indulás: a majá­lis-parki végállomásról 8.30 órakor közlekedő 5-ös busz- szal. Túravezető: Móré An­namária. A miskolci vasutas termé­szetjárók szombaton minősí­tő sí- és gyalogtúrára in­dulnak a Bükk-fennsíkra. Az útvonal: Ömassa — Borov- nyák — Nagy-Csipkés — Vadkert — Kismező —Kecs- kelábrét — Sugaró — Lus­tavölgy — Lillafüred. Indu­lás: a majális-parki végál­lomásról 8 órakor közlekedő 115-ös busszal. A 18 km-es túrát Csarnai Béláné vezeti. szenvedélyek, a felelőtlenség, hétköznap 10-től este 7, szom­az oktalan veszélyvállalás baton 10-től délután 2 óráig. jfc Urbán Tamás egyik fotója az ifjúsági házban ma meg­nyíló kiállításról Jó, ha tudjuk... ORVOSI ÜGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szol­gálat — sürgős esetek ellátásá­ra — a következő helyeken ta­lálható Miskolcon, a hét végén: az I. és II. kerületben lakók­nak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalon), telefon: 63-333, 63-124. A III. kerületben lakók­nak az Első u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Az Első utcai ügyelet hétvégeken pénteken este 7 órától másnap reggel 7 óráig a bükkszentkereszti és a répáshutai lakosokat is ellátja. Jó tudni, hogy ezeken a helye­ken hétköznap déli 12 órától délután 3 óráig, valamint este 7 órától másnap reggel 7 óráig ügyelnek. Gyermekorvosi ügyelet, a vá­ros egész területére. 14 éves ko­rig a Hunyadi u. 21. szám alatt van. Telefon: 15-698. A hétvé­geken pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyermekeket. A Csabai kapui rendelőintézet­ben szombaton reggel 7-től 13 óráig az alábbi szakrendelések működnek: fogászat, sebészet, fül-orr-gégészet. onkológiai szű­rés. A vasgyári rendelőintézet­ben hasonló időszakban az aláb­bi szakrendelések működnek: fogászat, belgvógyászat. szemé­szet. laboratórium, nőgyógyászat. A fogászati ügyelet szombaton déli l órától hétfőn reggel 7 óráig tart a Csahai kami 42. sz. alatti Tüdőkórház széicebészeti osztályon tplefon: 68-6??. Az ideiglenesen Miskolcon tartózkodók a szállásuk szerint illetékes ügyeleti szolgálathoz tartoznak. GYÓGYSZERTÁRAK Szombaton és vasárnap nyitva van a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) gyógyszertár, telefon: 35-951. az Avar u. 1. szám alatti. Marx tér melletti gyógyszertár, telefon: 51-697. Szombaton délután 5 óráig tart nyitva a Kun Béla úti gyógy­szertár. A Pátria-házi és az Avar utcai hétközben látja el az éjszakai ügyeleti szolgálatot. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Ezen a hétvégén, pénteken 15.30-tól hétfőn reggel 7.30-ig dr. Végh Endre körzeti állatorvos ügyel. Lakása: Arany János u. 5. szám. Telefon: 15-687. Beje­lentés: 8—9 és 13—14 óra kö­zött. SZERVIZEK A Gelka televízió- és központi­antenna-javító szervize szomba­ton délig várja a bejelentése­ket. Címük: Testvérvárosok út­jai szolgáltatóház, telefon: 66-666, 66-653. Vasárnap reggel 8-tól déli 1 óráig ügyeletet tar­tanak. A Vilikész rádió- és televízió- javitó műhelye a Szűcs Sámuel u. 5. szám alatti szervizében szombaton reggel 7-től 14 óráig, vasárnap 7-től 13 óráig tart ügyeletet. Telefon: 15-601, 36-599. Az autószerelő kisiparosok kö­zül február 8-án és 9-én Péter János, Bertalan u. 31. sz. alatti mester tart ügyeletet. Telefon: 75-645. Helyszíni autójavítás, se­gélyszolgálat, vontatás: Pálfi Sándor, Középszer u. 96. Tele­fon: 68-892, CB AM15. TEJ ÉS KENYÉR A következő vendéglátóhelye­ken kapható vasárnap reggel 7- töl 11 óráig tej és kenyér, bolti áron: a Gyöngy cukrászdában, az Aranycsillag vendéglátóház­ban, az Ifjúság étteremben és a Művész bisztróban. A Katowice étteremben 6-tól 11 óráig, a Diófa étteremben 9-től 11 óráig lehet tejet és kenyeret vásárol­ni. A Gyors étterem vasárna­ponként G-tóI 10 óráig árusít te­jet. vajat, péksüteményt, tejter­méket és kenyeret. A Hunvadi utcai tejivó vasárnan reggel 7- től 11 óráig, a Lenin tér 1. sz. alatti tejivó reggel 5-töl 9 óráig van nyitva. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Magyar táncok fúvósokra. — 12.25: Édes anyanyelvűnk. — 12.30: Népi muzsika. — 13.00: Hí­rek. — 13.05: Popzene sztereóban. — 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. — 14.00: Péntektől pén­tekig. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Sport. — 18.40: Fiata­loknak! — 19.50: Egészségün­kért! — 20.00: Régi nóta, híres nóta. — 21.00; Hírek. — 21.05: Látogatás a múltunkban. — 22.00: Rákostói Ferihegyig. — 23.20: Wolf Péter szerzeményei­ből. — 23.50: Nóták. — 0.Iá—4.20: Ejfél után. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.05: Rádiószínház. Nóri. — 13.57: Ma­gyar zeneszerzők. — 14.32: Szim­fonikus zene. — 15.55: Szvjatosz- lav Richter zongorázik. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Az indiai klasszikus zene. — 18.05: A gond akár a szemfedél. — 18.15: Pier­re Fournier gordonkázik, zon­gorán közreműködik: Lamar Crawson. — 18.33: Üj operale­mezeinkből. Muszorgszkij: Borisz Godunov. Közben 19.00: Hírek. 19.03—19.05: Műsorismertetés. 20.27—20.57: Teljesítmények nyo­mában. — 22.34: Perspektívák. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- ismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Péntek este Észak-Magyar- országon. (A tartalomból: Báli szezon — Szőnyegszegés, füg- gönyszegés az áruházakban — Tanácsok kistermelőknek a ve- tőmagkinálatról — Mit főzzünk a csecsemőknek — Programok a hétvégére.) Szerkesztő: Ja­kab Mária. — 18.00: Észak-ma­gyarországi Krónika. (A Borsod megyei képviselőcsoport a szén­bányászat helyzetéről tanácsko­zott — Urbán Tamás fotóművész kiállítása Miskolcon.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.00: Hí­rek. — 16.10: Vizek virága. — 16.20: Három nao tévéműsora. — 16.25: A győzeiem stratégiája. — 17.45: Tv-tükör. — 18.00: Ablak. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Mennyei hang. — 20.30: A hét műtárgya. — 20.35: Redl ez­redes. — 23.00: Tv-híradó. — 23.10: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 18.05: Lőve Story. — 18.30: Tau bácsi. — 18.55: Képújság. — 19.00: Ablak. — 19.30: Álmok. — 20.00: Aujutük — a föld, ahol sohasem olvad. — 20.45: A növényvilág törvé­nyei. — 21.00: Tv-híradó. — 21.20: Gondolkodási idő. — 22.25: Kép­újság. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Makoldi Sándor fest­ményei. — Mini Galéria (ló—18): Barczi Pál vázlatai. — Vasas Galéria (14—19): Mazsaroff Mik­lós festményei. — József Attila Könyvtár (11—19): A rovásírás története. — Herman Ottó Mú­zeum (10—18) : Ember és munka. — Borsod—miskolci Múzeum (10 —18) : Kondor Béla-emlékkiálli- tás. — Szőnyegek, szelencék, mi­niatűrök a Petró-gyűjteményből. — Múzeumi műhely. Valent Ede fotókiállítása. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Kéit évszázad magyar festészete. — Múzeumi mozaik: népművészet bélyegeken. — Herman Ottó Em­lékház (10—18) : Herman. Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. Miskolci Nemzeti Színház (7): Három a kislány. (Bérletszü­net.) Filmszínházak: Béke (3): A bosszúállás ideje (színes argen­tin, 14 éven felülieknek!) — (n6): A tenger zamata (mb. színes olasz, II. helyár, 14 éven felülieknek!) — (f8): A zsaru nem tágít (mb. színes francia, III. helyár!) — Béke kamara- mozi (4) : Vgyázz, kígyó! (szov­jet). — (6) : Szerelem Montreal­ban (mb. kanadai, 14 éven fe­lülieknek, II. helyár!) — Kos­suth (7): A lator (mb. színes olasz—francia, 16 éven felüliek­nek, II. helyár!) — (hn5): Szex­misszió (mb. színes lengyel, 14 éven felülieknek. II. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (f5 és f7): Malambo (osztrák, 14 éven felülieknek!) — Táncsics (f5) : Egy kicsit én, egy kicsit te (színes magyar, 14 éven felü­lieknek !) — (f7): A piszkos ti­zenkettő I—II. (színes amerikai, 14 éven felülieknek, dupla és III. helyár!) — Táncsics ka­maramozi (6): Végállomás (mb. színes NSZK. 18. éven felüliek­nek. II. helyár!) — Szikra (f5): Hosszú vágta (színes magyar- amerikai). — (f7): Szédülés (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Fáklya (f7): Egy zsaru bőréért (mb. színes francia, 14 éven fe­lülieknek, III. helyár!) — (f5): Férfias nevelés (mb. színes szovjet). — Fáklya kamaramozi (f5): Egy tiszta nő I—II. (mb. francia, 14 éven felülieknek, dupla helyár!) — Krúdy (f7): Könnyű testi sértés (színes ma­gyar). — Petőfi (f5 és f7): Gyertek el a névnapomra (szí­nes magyar, 14 éven felüliek­nek!) — Tapolca, Ady (f6) : Életben maradni (színes ame­rikai, TTI. helyár!) — Nehéz­ipari Műszaki Egyetem (5): Kék villám (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek, kiemelt és ITT. helyár!) — Hámor (f6): Vadál­latok a fedélzeten (szovjet). — Szirma (f6): Kesztyűbe dudálni (mb. szovjet). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Családi tükör. — 9.00: Szí­nes népi muzsika. — 10.00: Hí­rek. — 10.05: Ismét — a javá­ból! Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.11: Népszerű muzsika — vi­lághírű előadók. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Hétvége. — 10.32: Ba­rangolás régi hanglemezek kö­zött. — 11.00: Hírek. — 11.05: Báli hangulat — fúvószene. — 11.20: Slágerről slágerre. Miskolci rádió: 8.00: Műsor­ismertetés, hírek, időjárás. — 8.10: Hová menjünk, mit csi­náljunk? Programajánlat. — 8.20: Visszapillantó. (Informá­ciók, tudósítások, riportok az elmúlt hét eseményeiről.) — 8.40: Napjaink kérdései. Ónod- vári Miklós jegyzete. — A ze­nét szerkesztik a hallgatók. Te­lefonszám: 35-510. — 9.00: Eszak- magyarországi Krónika. (Szá­mítógépes hétvége Gyöngyösön. — Már a tavaszra készülnek a kiskerttulajdonosok.) — 9.30: Mikrofonlánc. Bánkúti jelen a jövőképpel. Riporter: Csonka László. — Sport. — 9.55: Mű­sorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 8.10: Un­ser Bildschirm. — 8.30: Meséről mesére. — 8.55: Don Quijote.— 9.20: Fiatalok pályaközeiben. — 9.45: Szép tájak. — 10.05: Autó- motorsport. — 10.30: Az Aphro- dité-örökség. — 11.20: Lady Ma­gic. — 12.05: Képújság. A GÉP- ÉS FELVONÓSZERELŐ VÁLLALAT Borsod megyei és vidéki munkahelyekre felvesz; ♦ lakatos ♦ csőszerelő ♦ hegesztő ♦ minősített ívhegesztő ♦ ács-állványozó ♦ vasipari gyakorlattal rendelkező betanított és segédmunkaerőket Minősített ívhegesztők részére NDK-munkalehetőség. Különélést fizetünk, útiköltség-hozzájárulás, szállás, üzemi étkeztetés biztosítva. jelentkezés: MISKOLC, Csabai kapu 16. (Semmelweis Kórházzal szemben) A Borsod Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat encsi munkaterületre ALKALMAZ- kőműveseket- ácsokat- kubikosokat Jelentkezni lehet: Miskolc, Zsigmondy a 6. sz. alatt Theisz Géza építésvezetőnél, telelonszáma: 37-598 Alkalmazunk továbbá szerencsi munkahelyre- ácsokat Jelentkezni lehet: Szerencs, Vásártér 5. sz. alatt

Next

/
Thumbnails
Contents