Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-06 / 31. szám
9 A számítógépek jelenléte újabb, a szőnyegszövés régi jellemzője a Kossuth Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskolának. A közoktatás változásait is látta Dudla József, a városi pártbizottság első titkára ebben az intézményben. Éppen a Kossuth sokat változott az elmúlt évtizedekben, és megmaradt jó hírű iskolának, ahol — az óvónőképzés miatt is — mindig magas a túljelentkezés. A mindennapokról írunk a 2. oldalon. (Kiss József felvételei) Egy iskola évtizedei Kun Bé!a- centenárium Kun Béla születésének 100. évfordulójáról centenáriumi rendezvénysorozattal emlékeznek meg a következő napokban Budapesten. Február 11-én kétnapos nemzetközi tudományos ülésszakot rendeznek, s a Munkásmozgalmi Múzeumban, február 14-én Kun Béla életét bemutató emlékkiállítás nyílik. A politikai megemlékezések központi eseménye az a nagygyűlés, amelyet február 18-án a Csepeli Munkásotthonban rendeznek. Ezen Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, a Kun Béla-emlékbízottság elnöke mond ünnepi beszédet. Február 20-án, a Munkás- mozgalmi Panteonban koszo- rúzási ünnepséget rendeznek Kun Béla emlékhelyénél. A centenáriumi év esemény- sorozata ezzel nem zárul le: több megyeszékhelyen konferencián idézik fel a nemzetközi munkásmor lom kiemelkedő alakjának tevékenységét. A Meteorológiai Intézet miskolci, Véget értek a pártértekezletek Légből kapott adatok... Szinte mindenütt befejeződtek a Szovjetunióban a pártkongresszust előkészítő konferenciák, pártértekezletek. Az elemzők megállapítják, hogy a mostani kampányban az eddiginél jóval aktívabbnak mutatkozott a párttagság, ugyanakkor az is tény, hogy nem mindenki tette magáévá az új módon való gondolkodás, cselekvés elveit. Soha nem volt ilyen éles a kritikai szellem, mint most r— ám ezt az elemzők a párt egészségének jeleként értelmezik. repülőtéri főállomásán naponta kétszer léggömbbel mérik a magassági szélirányt, s óránként a szél sebességét Ottjártunkkor, február 4-én mínusz 12,5 Celsius-fok volt a legalacsonyabb hőmérséklet de tegnap még hidegebbet mértek. Az állomás vezetőjétől, Szobolits Máriától megtudtuk? mit is mér a miskolci meteorológus? (Cikk a 3. oldaton) A Borsod Megyei Tejipari Vállalat szállítási üzemének vezetőjétől, Ládi Dezsőnétől kérdeztük: okozott-e fennakadást a tejtermékek kiszállításában a hideg? — Minden járat időben elindult az éjszaka. Az elmúlt éjjel késett a kazincbarcikai, de nagyobb fennakadás nem történt az utóbbi napokban, leszámítva még egy-két kisebb késést. Miskolcon 73 gépkocsi dolgozik este fél 11- től másnap reggelig, közülük 60 viszi a boltokba a tejet. Hogy a munkájuk zökkenőmentes legyen, állandó fagyszolgálatot tartunk, és megerősítettük a szerelő- és gépkocsivezető-gárdát. Ködös utak Ma reggel Nyékládháza felé. a Sajó-völgyben. Takta- közben. Tárcái és Tokaj térségében korlátozottak voltak a látási viszonyok, csak 50 —80 meterre lehetett ellátni a ködfoltok miatt. A fő közlekedési, valamint a sóval kezelt utak burkolata száraz, fekete. Az alsóbbrendű utak burkolata szakaszosan még jégbordás, helyenként hókásás. A Bükkben a 2505. számú út burkolata a megyehatár és a 32. kilométer között még jégbordás, síkos. A területen hét szórókocsi végez őrjáratot: az elmúlt 24 órában 51 tonna szóróanyagot használtak fel. * Az utóbbi időben a Szovjetunióban egyre népszerűbbek azok a versenyek, amelyeken a gyerekek a szüleikkel, olykor a nagyszüleikkel együtt vetélkednek. A Szovjetunió Sportbizottsága meghirdette a városok évenkénti versenyét is. „Az egész család a rajthoz” jelszóval. A verseny győztesei azok a városok lesznek, ahol a családi versenyeket a legjobban szervezik, s ahol a legtöbb a résztvevő. A KÉR MI megvizsgálta A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet 1985 második felében a fővárosban és vidéken összesen 670 boltban, raktárban, kiskereskedőnél és vendéglátóhelyen ellenőrizte az áruk minőségét. Megállapították, hogy az élelmiszerek zöme megfelel a szabványoknak, de továbbra sem egyenletes a húskészítmények és a tejtermékek minősége. A 48 üzletben és raktárban megvizsgált mintegy 7400 kilogramm kenyér 5 százaléka nem felelt meg a követelményeknek (1984 második fél évében ez az arány még 9 százalék volt). Változatlanul sok a súlyhiányos, a szabványosnál kisebb, vagy rossz minőségű péksütemény. Nem tapasztaltak javulást az ellenőrök a vendéglátóipari szolgáltatások minőségében: a megvizsgált meleg ételek 31 százalékánál állapítottak meg eltérést az anyagnormától, a sörök, a fröccsök, és a kávék jelentős részénél tapasztaltak mennyiségi hiányt. A méteráruk és a konfekcióholmik minősége kielégítő volt, az alsóruházati cikkek döntő többsége azonban csak „nem szabványos” megjelöléssel, csökkentett áron kerülhetett forgalomba. A tapasztalatok szerint nem javult a bútorok minősége: a megvizsgált kárpitozott garnitúrák, szekrénysorok, konyhaszekrények egyharmada nem elégítette ki a követelményeket. XVin. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM ÁRA Z 1,80 1986. FEBRUÁR 6„ CSÜTÖRTÖK FORINT Sarlós István felszólalása A kubai kommunisták kongresszusán Miskolc volt \ a leghidegebb Ma reggel ismét Miskolc volt az ország leghidegebb pontja: mínusz 18 fokot mutattak a hőmérők. A legmelegebbet Keszthelyen mérték: ott mípusz 4 fok volt. Ma délen—délnyugaton hó- szállingózás, gyenge havazás előfordulhat; északkeleten marad a derült, napos idő. Napközben mínusz 5 és 0 fok közötti hőmérséklet várható. A Kubai Kommunista Párt III. kongresszusa tegnap reggel megkezdte a Központi Bizottság beszámolójának megvitatását. A kongresszusi küldöttek hozzászólásai melletti az ülés résztvevői meghallgatták több külföldi küldöttségvezető üdvözletét is. Tegnap lépett a szónoki emelvényre Sarlós István, az MSZMP PB tagja, az Országgyűlés elnöke, a magyar küldöttség vezetője is. Beszélt a jól fejlődő magyar— kubai kapcsolatokról, s nagyra értékelte azokat az eredményeket, melyeket a baráti ország a második kongresszus óta elért, a nehéz körülmények ellenére. Kiemelte, hogy Kuba nemcsak a szocialista országok közösségének megbecsült tagja. hanem meghatározó szerepet tölt be az el nem kötelezett országok mozgalmában is. Ma reggeli telefon Mindennapi telink (Balogh Imre felvételei) A kenyértől a bútorig Okaink írják # Jó ízek, figyelmes kiszolgálás az Ételbárban @ Gyorsabban is haladhatnának a közműépítéssel a Hunyadi utcán © Felvételire készülő érettségizők figyelmébe 9 Hová lett a daráló fedele? © Ügyeskedő gépjárművezetők © Az nt- ca nem szánkópálya! © Legyen vonzó a kirakat (A miskolciaké a sző rovat az 5. oldalon)