Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

+ A 25. miskolci filmfesztivált a Kossuth moziban ren­dezték tavaly. A város és a megye vezetői is egyetértettek vele, hogy a filmszínház, amely Miskolc másik bemutató mozija, feltétlenül rekonstrukcióra szorul. Baráti eszmecserére hívta meg a sajtó munkatársait a Borsod Megyei Moziüzemi Vál­lalat vezetősége. Már a meg­hívóban szerepelt, hogy bár az eddigi kapcsolatuk is kimon­dottan jó volt a tömegkom­munikációs fórumokkal, ezt a jövőben szeretnék tovább erő­síteni. Ot év mérlegéről szólt a sajtótájékoztató. Lengyel Ágoston, a válla­lat igazgatója örömmel Kö­zölte, hogy 1985-ben csak­nem egymillióval több néző váltott jegyet, mint 1981- ben. Tavaly összesen 3,8 millióan ültek be a vetítő­termekbe. A bevétel 79 szá­zalékkal nőtt az utóbbi években. Igaz, ebbe a jegyek árának az emelése is bele­szólt. örvendetes — hangsú­lyozta —, hogy a magyar és a szovjet filmek látogatott­sága is megnőtt, 21, illetve 25 százalékkal. Arra is kí­váncsiak voltak a vállalat vezetői, hogy melyik az az öt film, amelyik a népsze­rűségi listán vezetett, és me­lyik öt nem találkozott a néző ízlésével. Nos, az előb­bi kategóriába tartozik pél­dául A vörös grófnő és a Redl ezredes, míg az utób­biba az őszt almanach, va­lamint az Omega. Háromszázhúsz mozi. il­letve vetítőterem van a me­gyében. Sajnos, sok köztük a kifogásolható, különösen az épületek állagát tekint­ve: egyes helyeket nehéz lenne kulturáltnak nevezni. A moziüzemi vállalat veze­tése néhánv kisebb települé­sen a tanácsokkal közösen próbál ezen segíteni. A fel­újításhoz, karbantartáshoz szükséges pénzt tehát „kül­Nemes Tamást elsősorban mint a Gól-vonósnégyes csel­listáját ismerik a hangver­senylátogatók. A szakma azon­ban számon tartja értékes ta­nári és zenekari munkáját is. A fiatal, ambiciózus gordon­kás művészi fejlődésének meg­győző bizonyítéka, szép állo­mása volt az a kamaraest, melyen partnerével, Balázs Adriennel Cassado-, Albeniz-, Beethoven- és Richard Strauss- műveket szólaltattak meg. Nemes Tamás kitűnően képzett csellista. Erőssége: dallaminvenciója. Erőteljes, telt, meleg hangon játszik, fényesen zeng a hangszere. A mostani szólószereplése alapján nyugodtan állíthat­juk, hogy a romantikus mu­zsikában érzi igazán elemé­ben magát. Erről vallott a hangverseny programjának összeállítása is. Klasszikus mű csupán egy szerepelt: Beethoven kéttételes g-moll szonátája. Az 1796-ban ke­letkezett kamaramű Adagio bevezetője preromantikus hangvétellel, izgatott drá- maisággal indul. A további­akban a sodró lendület do­minál, hogy azután a Ron­dában a vidám táncosság­nak adjon helyet. Nemes Tamás Beethoven-tolmácso­ső” segítséggel igyekeznek előteremteni. Élő, eleven a kapcsolat a filmrendezőkkel és a színé­szekkel — mondta az igaz­gató —, és az utóbbi évek­ben egyre több alkotó Iá to­lását a pontosság és a mér­téktartás jellemezte. Színe­sebbnek, érzelmileg telítet­tebbnek éreztem a neves spanyol csellista és zeneszer­ző, Gáspár Cassado két mű­vének (G-dúr szonáta régi spanyol stílusban. Requieb- ros) előadását. A húsz éve elhunyt világjáró előadómű­vész korunkban is a csillo­gó romantikus hangzás hí­ve volt, akárcsak a múlt szá­zadi elődje, Isaac Albeniz, akit e szép hangversenyen közismert táncos darabja, a Malaguena képviselt. A kon­cert zárószámaként kurió­zum, méltatlanul ritkán ját­szott Richard Strauss-mű, az F-dúr szonáta csendült fel. A 1?—19 éves zeneszer­ző áradó romantikus dal­laminvenciója találkozik itt a klasszikus formai hagyo­mányokkal. Mindkét hang­szer testére szabott muzsika ez, s a játékosok ízléssel és színes előadással közvetítet­ték a művet. A megbízható­an muzsikáló zongorista. Balázs Adrienne különösen a koncert második felében egyenrangú partnere volt a csellistának. gat el a miskolci, illetve me­gyei mozikba találkozókra. Ezzel nem a statisztikán akarnak javítani: ezeknek a rendezvényeknek az az el­sődleges célja, hogy a néző bepillanthasson a műhely­munkába. Egyre több kül­földi delegáció is felkeresi Borsodot; a közelmúltban szovjet, kínai, nyugatnémet filmesek jártak itt. Az utóbbi időben a szovjet fil­mek propagálása elismerést hozott a vállalatnak; a szov­jet nagykövetség köszönte meg. A vállalatot (»többek között) felvették az MSZBT- tagcsoportok sorába. A Borsod Megyei Mozi­üzemi Vállalat az idén ha­sonlóan 4 milliós nézőszám­ra. és a felújítások, átépí­tések eredményeként jobb körülményekre számít. T. U Hétfőn, hétkor a Vasasban Beszélgetés Vihidállal Folytatódik a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ tavaly kezdett talk show-so- rozata. A Hét/őn, hétkor feb­ruár 24-én. zenés csevegő műsorrá változik, hiszen a hazai rockélet egyik méltán népszerű sztárjával. Vikidéi Gyulával találkozhatnak az érdeklődők a DVMK-ban. Még emlékszem a Dorottya utcai szerkesztőség néhány kis szobájára, ahol a folyó­irat, az (Jj írás első példá­nyait szerkesztették a hatva­nas évek elején. Igazi szelle­mi, irodalmi, művészeti mű­hely volt. Az ellenforradal­mat követő konszolidáció je­leként itt szólalt meg elő­ször Benjámin, Illyés, később Déry és Zelk. De itt találko­zott az akkor még fiatal, ám ma már klasszikusnak szá­mító Váci Mihály, Gerelyes Endre és a lap jelenlegi fő­szerkesztője, Juhász Ferenc. Csütörtökön délután a Kos­suth adón mintegy egyórás műsorban szólaltatták meg Illés Lajost, Jovánovics Mik­lóst és Juhász Ferencet, a folyóirat negyedszázados ju­bileuma alkalmából. Az irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat nehéz fel­adatot vállalt magára. Az öt­venes évek sematikus mű­vészete, irodalma helyett a/, új eszmék, az új irodalmi törekvések kifejezőjeként választottak az Űj írás ne­vet, címet. Hónapokig készí­tették elő az első számot, Amikor azt mondják, hogy „könnyebb átjutni a tű fo­kán ..akkor általában va­lamilyen lehetetlen feladat­ra céloznak. Mihail Maszl- juk zsmerinkai népművész ezt az állítást Is megcáfol­ta. Számtalan meghökkentő miniatúra került ki a keze alól. Legutóbb olyan moz­Még tart a farsang Akinek eddig nem »olt al­kalma bálba menni, meg nem mulasztotta el végképp, hi­szen a „farsang farka" is sok lehetőséget kínál a táncolás­ra. És nem utolsósorban egy új báli ruha megszerzésére is jó apropó lehet.. . A Magyar Divatintézet előrejelzése szerint a tiszta vonalak, a nemes anyagok harmóniája adja az elegan­ciát. Nem egyéb ez, mint klasszikus irányzat, új rész­letekkel: a különböző színű és minőségű anyagok me­rész társítása. A hölgyek alkalmi ruhái bársonyból, muszlinból, fémszálas köny- nyű anyagokból, esetleg flit- terszövétből készülnek. Gya­kori dísz a strassz, amit méterre vásárolhatunk a rö­vidáruboltokban: keretezhe-. ti a dekoltázst, futhat a ru­hán keresztbe, hosszába, aszimmetrikusan, s előnyö­sen osztva az alakot. Ké­szülhet a ruha hosszú ujjal vagy kombinévállpánttal — hátul derékig nyitottan —, s komplett, ha boleró is van hozzá. A szoknyák hossza változó, néha bokáig ér, máskor a térdet sem ta­karja. A színek mélytónu- súak: fenyőzöld, ónix, gesz­tenyevörös, szürke-lila. A nemrég még nagyon divatos rózsaszín már hiányzik a számokat. Először ötezer pél­dányban jelent meg, de ro­hamosan nőtt a lap tekinté­lye, népszerűsége; 1964-ben már háromszor annyi fogyott el az Oj írásból. Nem kis mértékben hozzájárult eh­hez, hogy új színnel, hang­gal, mondanivalóval jelent­keztek az akkor még fiatal írók, költők. A lap kísérle­tező kedvére jellemző, hogy országos viták fórumává is vált. A folyóirat kezdettől hely­szűkével küzdött. Az anyagi korlátok csak azt tették le­hetővé, hogy a József Attila- emlékszám Kass János közre­működésével, tetszetősebb for­mában, tipográfiával jelent meg. Az illusztrációs anyag elhelyezése mindig is gon­dot okozott. Hiszen a viták mellett regényeket, kisregé­nyeket, drámákat is közöl a folyóirat, részletekben, ami nem a legszerencsésebb meg­oldás; mivel egy-egy hó­donyt és hozzá 15 mikrova- gont készített, amelyek egy emberi hajszálban fúrt „alagúton” és képesek átha­ladni. Mindezt természete­sen csak mikroszkópon ke­resztül lehet megfigyelni. Ez a szerelvény természetesen könnyedén áthalad a tű fo­kán is. palettáról. A báli ruhák ki­egészítője a puha. bolyhos gyapjúszövet kabát, a ne­mes szőrméből, esetleg mű­szőrméből készült rövid kis­fa und a. A férfidivat sugalmazói is látnivalóan a klasszikus, szo­lid, elegáns öltözködést hangsúlyozzák. Az öltöny zakója enyhén szélesített vállú, lazán karcsúsított, mélyen gombolt, 7—8 centi- méteres kihajtóval készül. A pantalló cigarettavonalú, szárbősége 23—24 centimé­ter. A konstrukció nélküli, főleg a fiatalabbak által kedvelt zakók a hagyomá­nyosnál hosszabbak vagy rö- videbbek. napot kell várni a folytatá­sokra. Ezért is panaszolták a rádió műsorában, hogy „szaporodik az apró betű”, ami elsősorban a kritikai te­vékenységet károsítja. A rádióműsorban nem ke­rült szóba, hogy a folyóirat­nak megjelenése idején, és azt követően élénk vissz­hangja volt külföldön is, el­sősorban Nyugaton. A kül­földi újságírókkal való ak­kori találkozásaink során ta­pasztalhattuk, hogy figyelem­mel kísérték a lap sorsát, ha másképp nem, rövid tar­talmi kivonatok útján. A folyóirat ilyenformán gaz­dagon hozzájárult az el­lenforradalmat követő kon­szolidációhoz, a munkás­paraszt kormány politikájá­nak külföldi elismertetésé­hez is. A rádió jubileumi adásá­ban is elhangzott, hogy a folyóirat vezetése folytatni kívánja a „megkezdett vo­nalat”. Továbbra is az a célkitűzésük, hogy szocia­lista szellemiségű, közérde­kű irodalmat közöljenek. A folyóirat fejlődése együtt jár a társadalom fejlődésé­vel; a társadalmi problémák felmutatásán, elemzésén túl hozzá kívánnak járulni sa­játos gondok, feszültségek megoldásához is. a J. Végül néhány szó a fri­zura- és a sminkdivatról. Hódít a rövid haj. Egyenes vágások, gyakran aszimmet­rikus formák, fölnyírt nyak, a fejtetőn és elöl hosszabb tincsek... A sminknél . a természetes hatás dominál. Az alapozó púder világos matt. a szájrúzs sem har­sog: barnás, bézs, aranyos mandarin árnyalatok a di­vatosak. A szemet kerekre, csodálkozóra festik szolid barnával, bézzsel. Aki élén- kebbre vágyik, az alkalmaz­hat királykéket, penészzöl­det vagy mahagóni vöröset, kinek-kinek egyénisége sze­rint. Barta Péter Termelőszövetkezet állandó miskolci munkahelyre gépiforgácsoló és lakatos szakmunkásokat alkalmaz kiemelt bérezéssel! jelentkezés: Miskolc, Széchenyi út 82. A Miskolci Közlekedési Vállalat felvételre keres clekírikust Jelentkezni lehet: az Ojgyőri Áramátalakító AUomáson, Fekete Miklós, üzemvezetőnél. (Negyedik utca, telefon: 51-930) A szerelvény átmegy a tű fokán Nemes anyagok, csodálkozó szemek J+c A mély dekoltázst dús flitter- vagy strasszdíszítés zárja. A kabátkát könnyeddé teszi Javulnak a körülmények 7 öbbeíjárunk moziba A rádióban hallottuk Huszonöt éves az Új írás A Városunk művészei sorozatban Nets Tamás gordonltaeslje

Next

/
Thumbnails
Contents