Déli Hírlap, 1986. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 15. szám
öfr Kollégisták a galériában. Bemutatkoznak a rajztanárok A rádióban hallottuk Utolsó üzenet Képek a kollégiumban Az alkotó rajztanárok és a Pedagógus Rajzstúdió tagjainak munkaiból nyílt kiállítás a 101. Számú ipari Szakmunkásképző Intézet kollégiumában. A Szakmunkás Galériában hatvan kép, olaj, akvarell, rajz látható. Jó, ha a művészettel foglalkozó tanároknak néha alkalmuk nyílik a nyilvánosság előtt is bizonyítani képességeiket. A szereplés lehetősége kihat szakmai fejlődésükre, alkotókedvükre. Miskolcon hagyomány, hogy 'akinek művészi ambíciója van, bemutathatja alkotásait, jlyen alkalmakkor bizonyára a tanítványok sem mulasztják el, hogy tanáraik kiállítását megnézzék. Ez ösztönzőleg hat rájuk is, nagyobb kedvvel sajátítják el a rajz alapjait, hiszen művésztanár tanítja őket. Különösen érdekes egy pedagóguskiállítás akkor, ha éppen tanintézetben rendezik meg. A Szakmunkás Galériában nem először mutatkoznak be a különféle művészeti ágak képviselői. Volt már itt fotó-, grafikai és belsőépítészeti kiállítás is. Kollégistáktól kérdeztem: látták-e az itt bemutatott alkotásokat, miután naponta többször is elmennek előttük?... Csak futólag — volt többük válasza —, eddig még nem jutott Idejük erre... De azt is bevallották néhányan, hogy különösebben nem érdekli őket az ilyen kiállítás, mert nem köti le a figyelmüket. Hogy miért? Nem szeretik a modem képeket, nem mondanak nekik semmit Ezek szerint a kollégistáknak nem hiányzik a művelődés lehetősége? Nem erről van szó, de maguktól — koruknál fogva is — csak nehezen értik meg az ilyen alkotásokat. Segítségre, magyarázatra szorulnak tehát hiszen alig tanítunk rajzot... Az egyik kollégiumi tanárnő elmondta, hogy több iskolából is eljönnek csoportosan a diákok egy-egy, a művészetek iránt érdeklődő pedagógussal, aki próbálja „kiselőadásával” megszerettetni a látottakat. Többen is követhetnék a példájukat. A kollégium 400 lakója közül általában 100—150-en tekintik meg a kiállításokat, Mitől leszel olyan szép? Főző Sándor munkája. s ez nem is rossz arány. A Szakmunkás Galéria létrehozása előtt vajon hányán jártak e gyerekek közül tárlatokra?. . . Fontos ízlésnevelő szerepe van tehát e kiállító- helynek. T. L. Radván János nyugdíjas 64 éves korában fővárosi olthoná tói távol, egy faluban a maga aital választott fiatal házaspái kertjében lett öngyilkos. Két üres pálinkásüvegei találtak az alatt a fa alatt, amelyre felakasztotta magát. Pedig nem volt italozó ember, cselédnek született, aztán betanított munkás lett a Tungsram gyárban, ahol nyugdíjba vonulása után - eladva házát, telkét, ingóságait - 240 ezer forintos alapítványt tett a fiatal mérnökök javára. Benkei Ildikó rádióbal ládáját hétfőn este közvetítette a Kossuth adó. Az önhalál okát a rendőrség is vizsgálta. Radván Já nos felesége halála után egyedül maradt. Gyermekei, rokonai, barátai nem voltak Nem tudott egyedül élni. összeroppant, de megpróbált talpra állni, hogy elrendezze dolgait. Egy betontartályban elásta élete regényét, munkakönyvét, kitüntetéseit, felesége arcképét, amely egv hanglemezen volt — a dalt ő írta a felesége számára —. a tartályban benne volt élete története is. Annak idején is készült vele riport, és. Elásott üzenet címmel hangzott el. Kerékpárral indult neki az országnak, körül akarta járni Magyarországot a határ mentén. népdalt szeretett volna gyűjteni, de valójában barátokat, társakat keresett, így jutott el abba a faluba, ahol a házaspár befogadta, s a gyerekek is megszerették. Kapcsolatuk ideális volt ; míg a fiatalok dolgoztak, az idős ember látta el a gyerekeket, a házat, a kertet. Miért halt meg akkor mindezek ellenére és önakaratából Radván János? Benkei Ildikó egy kazettát kapott tőle a rádió címére, ezzel a felirattal: „Életem utolsó felvétele.” A végüzenet lényege: „Mindenkinek hittem, de csalódtam az emberekben!" Már a munkahelyén, a Tungsramban is bolondnak tekintették az alapítvány miatt. Mikor nyugdíjba ment, s felesége halála után magára maradt, a, gyárból sem látogatták meg, és nyugdíjastalálkozóra sem invitálták. Nem hálát, elismerést vért az alapítványért, hiszen „mindenki azt csinál a pénzével, amit akar.” A magánytól csak az menthette meg, hogy állandó cselekvésre szánta magát. S ha ez nem elégítette J\e unatkozzanak az őr ókori... Csodagyerekek A genetikusok becslése szerint százezer gyermekből 220— 225 a kirobbanóan tehetséges. Minden százezredik pedig olyan, akit a köznyeiv lángésznek nevez. De ezernyi még a „rejtett tehetség", a határhelyzetü „tehetséggyanús”. Egy falusi kisiskola pedagógusa — óvoda hiányában — kénytelen volt magával vinni az iskolába 4—5 éves kislányát. Ott beültette az utolsó padba, hogy ne zavarja a többi kisdiákot, akik — aprófalvas jelenség — négy osztályba jártak, de egy teremben tanultak. Ott a kicsi eleinte jól viselkedett, aztán egyre többet fészkelődéit. végül ő is jelentkezett, ahogyan a nagyobbaktól látta. A játék kedvéért édesanyja fel-fel- szólította, s meglepődve tapasztalta, hogy a gyermek nemcsak jelentkezik, hanem tud is. Még olyankor is, amikor a többieknek sejtelmük sem volt a helyes válaszról. Aztán ő tanult meg legelőször írni, olvasni; félévkor már a legjobb volt az elsősök között, s év végére — lám, az osztatlan kisiskolások előnye! — a másodikos anyagban is ő lett a „listavezető”. Szüleik tanácstalanok voltak: a gyermek jó egy év múlva kezdi el — érvényes tanügyi rendünk szerint — az első osztályt, pedig már most magas színvonalon kezdhetné a harmadikat. Iskoláinkban jelenleg „kifizetődőbb” átlagdiáknak lenni, aki sem „alul”, sem „felül” nem lóg ki túlságosan. (A megbízható középszint valóban hasznos, sokszor nél- külözhetetleen színvonalat jelent, de most nem erről, hanem a különböző képességeket középszerűvé egybemosó helyzetről van szó.) Szervezetileg inkább az előbbieken, a gyengébbeken segít az iskola: a követelmény — sajnos — inkább lefelé egyenlősít. Az elmaradó tanulók mindenoldalú segítése. felzárkóztatása közoktatásunk alapvető szakmai és erkölcsi kötelessége, de ez egyáltalán nincs ellentétben a jók fejlesztésével. A jobbak — sőt, a legjobbak, a kivételes képességűek — pedig gond nélkül „hozzák” az elvárt átlagszintet, velük nem kell vesződni! Legfeljebb akkor, ha már feltűnően unatkoznak az órákon. Időszerű, fontos nemzeti ügyünk tehát a kivételesen, tehetséges tanulók tudásának — megfelelő ütemű és mértékű — fejlesztése. A legmagasabb szintű politikai és állami állásfoglalások már megszülettek; országosan meg kell teremteni a feltételeket a kivételes tehetségű tanulók speciális oktatására. A Művelődési Minisztérium felkérésére az MTA Pszichológiai Intézetében külön munkacsoport dolgozik azon, hogy felmérje a helyzetet és a lehetőségeket, de legfőképpen a tennivalókat, s kidolgozza ennek elméleti-gyakorlati-igazgatási feladatrendszerét. Ez év tavaszára kell a megvitatott elvek összefoglalását és a részletes teendőket az oktatásügyi kormányzat elé terjeszteni. Magyarország minden „csodagyerekének” — s szüleiknek — ezt a rövid időt ki kell várniuk, s attól kezdve, aki szárnyalni tud, az szárnyaljon, s ne libasorban ballagjon csupán. Az ő és valamennyiünk érdeke, hogy hazánk ne az elveszett s elkallódott, hanem a megtalált, kiművelt és hasznosított tehetségek hona legyen! B. L. ki, következett a pótcselekvések sora. a másoknak nyújtott önzetlen segítség, hogy így próbálja megvalósítani magát. Ezért örült a fiatal házaspárnak, a gyerekeknek. a kertnek, a munkának, az elfoglaltságnak. S miután minden szálat elvágott maga mögött, s nem tudta maradéktalanul kiélni korábbi ambícióit — írt, zenét szerzett, fényképezett stb. —, s végképp rájött, hogy képtelen megvalósítani egykori álmait, vágyait, céljait, ezért már senki sem figyel rá. senkinek sem fontos, hogy mit csinál, s hogy csinál-e egyáltalán valamit, a halálba menekült. A történet lehetne megható is, ha nem tudnánk, hogy halálával durván beleavatkozott egy fiatal házaspár, egv család és egy egész falu életébe. Ez lett volna az egyetlen és utolsó lehetősége, hogy ismét magára terelje a figyelmet? Az utolsó magnószalagon így búcsúzott el: „Viszontlátásra, talán a másvilágon . ..” A műsor a rádióballada műfaji megjelölést viseli. De egyáltalán nem biztos, hogy ha egy történet halállal, ön- gyilkossággal végződik, balladáról van szó. Stílusa, hangvétele nem volt baila- disztikus. Nem ez a műfaj. O. J. Február Fjén: műszaki bú! Itt a farsang . .. Hosszú évek óta a műszaki bálnak van a legnagyobb közönsége. Az MTESZ Borsod Megyei Szervezete, intéző bizottságai és egyesületei az idén február 1-jére várják a bá- lozókat a Hámor étterembe. A helyszínen belépőjegy nem váltható, az asztalfoglalás január 20-án kezdődik a miskolci Technika Házában. Nem marad el most sem a nyitótánc; a Városi Művelődési Központ Ködmön együttese mutatja be, Fü- geczkyné Balogh Mária betanításában. Múltból menteit modellek Rusztikus a divat Régi és új ötletek keveredéséből jön létre a mindennapi divat. A sarkvidék hidegétől is megvédene az egész fejet beburkoló kámzsagallér. Ha a pulóver anyagából készült sodrott pánt kerül a homlokra — a sapkát is átfogva —, a legmodernebb divatot tükrözi. Az 1985/86-os év telére a „Transz-Szibéria” címszóval ruházták fel a női kötött divatot a tervezők. A népies és a sportos formák keverednek benne, és két stiluscsoportot alkotnak. A „sarkvidéki” jellegű modellek a hideg elleni védelmet szolgáló sportos fazonok, a múlt szezon kézi kötéssel készült pulóvereit fejlesztik tovább, s valóságos termő- öltözéket alkotnak. Az ebbe a kategóriába tartozó ruhadarabok durva, vastag, rusztikus, de puha, meleg, természetes vagy kevert fonalakból készülnek. A minták plasztikusak, s durva csomók, copfok díszítik. Gyakoriak a pulóverek elején az X alakban elhelyezett kötött szalagok, a szélesebb vagy keskenyebb bőrpántok. Az öltözékek sokdarabosak, egyszerűek, túlméretezettek, a beburkolt hatást fokozzák. A másik csoportot „kolhoz- jellegűnek” nevezik a tervezők, ez a munkaruhák praktikus szabásvonalait őrzi, kevés katonás jelleggel. Az egyéni fantázia teszi egyedivé a kötött darabokat. Az anyagok sima felületűek, a kötöttet vastag vásznakkal, műszőrmével kombinálják. A formák nyújtottak, párhuzamosak, ejtett váltakkal, magas nyakkal.
