Déli Hírlap, 1986. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-17 / 14. szám
Alapozzák az ampullagyárat Az enyhe időjárás kedvezett. a gyárépítőknek: hétfő reggel az Észak-magyarországi Állami Építőipari VáJ- lalat brigádjai megkezdték az egykori krvptongyár mellett épülő Chinoin Gyógyszergyár ampullagyártó üzemének az alapozását. Három nap s három éjjel betonoztak a munkások, összesen 1700 köbméter betont, építettek be. Tizenöt mixerkocsi hordta a betont, s három szivattyú juttatta ezt a hatalmas mennyiséget a fundamentumba. Minden bizonnyal hosszú heteken át téma lesz a Borsod Volán dolgozóinak körében az a tegnapi munkás- g.vulés, amelynek tohh száz résztvevője előtt kritikus hangnemben értékelte a tavalyi és a VI. ötéves tervidőszakban végzett mHnkát dr. Juhász György vállalatigazgató. Pedig a volánosok nem dolgoztak rosszul tavaly sem, hiszen eredményeik alapján ismét reális eséllyel pályázhatják meg a Kiváló Vállalat címet. Csak hát ha egy kicsit jobban sikerül az év, ha kedvezőbbek a körülmények, ha nem úszik el több mint hétmillió forint a karambolok miatt, ha a járműparkot sikerült volna jobban megkímélni, ha a költséggazdálkodás még észszerűbb lett volna — nos, akkor magasabb kitüntetés elnyeréséért is eséllyel indulhatnának. Az igazgató részletesen elemezte a hibák okait is, az üzemigazgatóságok, munkahelyek tevékenységét, s bizony nemegyszer igen kemény hangon mondogatott oda egy-egy kollektívának. A tehergépjárműveknél — mutatott rá például — annak ellenére, hogy hatvan gépjárművel kevesebb volt az előző évinél, a javítási százalék 7,3-ról 10,2-re nőtt. ami negatív rekord, vagy például jelentősen romlott a személyforgalom menetrendszerűsége a sátoraljaújhelyi, kazincbarcikai, leninvárosi járatoknál. A taxiágazatban ugyan csökkent a veszteség, de még mindig ráfizetéses, azért az idén áttérnek a szerződéses rendszerre. A VI. ötéves terv időszakában építési beruházásokra, felújításokra 350 milliót, környezetvédelemre 30 milliót költöttek, s a vállalat- gazdálkodás területére bevonult a számítástechnika, öt év alatt 600 millió forint értékű energiát takarítottak meg. A járművek üzemanyagfelhasználását a dízelesítés- sel 20 százalékkal sikerült csökkenteni. Az idén a legfontosabb cél: 1 milliárd 950 millió forint teljesítményérték elérése. Ehhez az áruforgalmazásban tavalyhoz képest 25 millióval, a személyforgalomban 5—6 millióval, más területeken 1—2 millió forinttal több bevételt kell produkálni. Csak ekkor — s ha a költségek is jól alakulnak — válik lehetővé a tervezett 4—4.5 százalékos alia® béremelés. + Térdin betonban... Három nap, s három éjjel dolgoztait a munkások. (Balogh. Imre felvételeit «5: „csak" kiváló színien Munkásgyülés a Borsod to tannal A ampullagyár több mint egymilliárd forintjába kerül a Chinoinnak, az építési munkák ennek egyötödét teszik ki. A tervek szerint 1087. második fél évében kezdődik meg a gyógyszerészeti ampullák töltése a Csa- nyik tőszomszédságában. Évente 150 millió 1—2—5 milliliteres ampulla kerül le a gépekről. Az ú.i gyár majd’ másfélszáz miskolci lánynak és asszonynak nyújt munkahelyet. Gorbacsov jrelala után Reagan amerikai elnök Írásbeli nyilatkozatban üdvözölte a nukleáris felverek teljes felszámolásáról Mihail Gorbacsov által előterjesztett szovjet javaslatot. Európa nyugati felében csakúgy élénk figyelmet keltett az új szovjet leszerelési javaslat. mint a világ más részein. Erősödik a vélemény, hogy az USA-nak le kell mondania a hadászati, védelmi kezdeményezés nevű katonai fejlesztési elképzeléseiről. A lapok kommentárjaikban megállapítják: a szovjet kezdeményezés látványosan az egesz világnak szól. A körzeti megbízotti szolgálat és az önkéntes rendőri szervezet megalakulásának 30. évfordulója alkalmából tegnap, a megyei pártszékházban ünnepi értekezletet rendezett a Borsod Megyei Rendőr-foka pitányság. A megjelenteket — akik között ott volt Juhász Péter, a megyei pártbizottság titkára. dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, Gri- mela Sándor rendőr ezredes, a Belügyminisztérium köz- biztonsági és közlekedési csoportfőnökének helyettese és dr. Deák András megyei főügyész — dr. Túrós András rendőr ezredes, megyei főkapitány köszöntötte, majd Korózs András rendőr ezredes. főkapitánv-helvettes mondott ünnepi beszédet. A megyében a közrend és a közbiztonság helyzete alao- vetöen nem változott — szögezte le —. az elmúlt három évben az ismertté vált bűn- cselekménvek száma 11 500 körül állandósult. Az összes bűncselekmény több mint 60 százalékát a vagyon elleniek teszik ki. A közbiztonsági állomány az elmúlt évben soha nem látott mértékben fogott el, s ért tetten betörő tolvajokat. A közterületi szolgálat aktivistáinak hatására a rablások száma fokozatosan csökkent. Továbbra is magas azonban az erőszakos. garázda jellegű bűncselekmények aránya, igaz. a számuk 1985-ben csökkent. Ugyanakkor egyre több visz- szaélés tapasztalható az állami. a szövetkezeti és a magánszektorban. Borsodban fokozatosan növekszik a gépjárműforgalom, ★ Az egykori kryptongyár üzemcsarnoka mellett épül az új üzem.. A régi csarnok raktár lesz. már-már elviselhetetlen az utak telítettsége. A közúti balesetek száma 1400 körül mozog, s aggasztó, hogy az elmúlt évben 101 halálos áldozatot követeitek. A szigorú intézkedések ellenére változatlanul gyakori az ittasság, a közúti balesetek egynegyedének ez volt oka. (Folytatás a 6, oldaloni) 0 A városi emberekben romantikus elképzelés él az erdészházakról. Olyan-e az élet itt, a hegyek ölén, mint ahogy sokan elképzelik? Molnár István és családja idestova 10 éve lakik a Kö- püsvölgyben, és azt vallja, hogy bár nélkülöznek sok kényelmet, semmi pénzért nem költöznének be egy panelházba. (Riport az 5. oldalon.) (Kerényi László felvétele) Hó után futó zápor Ma felhős lesz az ég. a reggeli havazás után futó zápor is kialakulhat. Az északnyugati. északi szél napközben megélénkül, megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet —3 es 1 fok között várható. 0 Mától o Miskolc Városi Sportcsarnokban nyolc serdülő-, négy női és négy öregfiúk csapat vetélkedik o Focifarsong keretében Felvételünk egy korábbi farsangi focin o Magyarország-Cseh- szlovákia old boy mérkőzésén készült, ahol Bene és Schroif csatáját ezúttal a sokszoros goleador nyerte . . . (Cikk a 4. oldalon.) (Szabó István felvétele) Mai számunkban falinaptár Mai számunkban megtalálja a kedves olvasó a Déli Hírlap ez évi falinaptárát. Ajándéknak szánjuk, lapunk ára változatlan. Ma reggeli telefon Sízni laiiiiMnali, hétvégeken A hegyeket vastag hótakaró fedi. Itt az alkalom tehát, hogy aki még nem tud sízni, megtanuljon. A Miskolci Alpin Klub sítanfolya- mot szervez. Kiknek — kérdeztük Serbán Juliannától, az egyik szervezőtől. — Gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt szívesen foglalkozunk. A tanfolyam elüt a szokásostól, hiszen itt nem egyszerre kell eltöifeni több napot, ami miatt szabadságot kell kivenni, hanem csak hétvégeken lesz oktatás. A MÁV Toursszal közösen szervezzük a foglalkozásokat, Bükkszentkereszten. illetve Bánkúton. Amennyiben egy csoport — legalább 15 fő — összejön, a résztvevőkét különautóbusszal szállítjuk Bükkszentkeresztre. Ha nem. akkor mindenki egyénileg Bánkúira megy. és a bálványosi síterepen találkozunk. Miután a szervezés még tart, a tanfolyamot csak a jövő hét végen kívánjuk beindítani. A legfrissebb információink szerint Bánkúton most is sportolásra alkalmas a hó, s reméljük. hogy a következő napokban tovább bízik a hóréteg. Az oktatás naponta 90 forintba kerül, s ebben az ebéd is benne van. Akik érdeklődnek iránta, a MÁV Toursnál (a Széchenyi út 103. szám alatt, a menetíegv- irodában, vagy a 37-767-ev lelefonszámon) kaphatnak felvilágosítást. * POLITIKA} NAPILAP # ÁRA; 1,80 FORINT XVIII. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM 198*. JANUAR 17„ PÉNTEK Cnnepség a megyei pártszékházban jubilálnak a körzeti megbízottak és az önkéntes rendörök