Déli Hírlap, 1986. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-29 / 24. szám

Átadták a díjakat Az f • ul a magyar rádióban zene 1 Szokatlan látvány az Adyban Kísérleti művészet Változatos kamaradarabok, igényes kórusművek A Magyar Rádió zenei fő­osztálya tizenötödik alkalom­mal rendezte meg az új ma­gyar zene seregszemléjét. A versenyen három kategóriá­ban — zenekari művek, ka­marazene és kórusmüvek — a kortárs zeneszerzők közel­múltban írt és rögzített fel­vételei vettek részt. A kritiku­sok és a közönség zsűrije egy- egy, 12 ezer forintos díjra ér­tékelte a legmagasabb pont- számot elért zenekari művet. Ugyancsak 10—10 ezer forintot kaptak a két zsűri véleménye alapján legjobbnak ítélt ka­marazenei művek szerzői. A harmadik bírálóbizottság a KÖTA 8000 forintos díjára tett javaslatot. Ezen kívül a Ma­gyar Zeneművészek Szövetsé­gének elnöksége a seregszem­lén legjobban szereplő, 35 éven aluli zeneszerzőnek 6000 forin­tos különdíjat ajánlott fel. A 42 zeneszerző 63 műve csaknem 11 órai zenei anya­got ölelt fel. (E sorok írója a közönségzsűri egyik tagja­ként vett részt a művek ér­tékelésében.) A teljesség igé­nye nélkül néhány kiraga­dott példa. A zenekari mű­vek kategóriájában nagyon tetszett Szöllősy András Tristia (Maros-sirató) című műve, hangjának őszintesé­gével, klasszikus formai arányaival, koncentráltságá­val- Hidas Frigyes Széche- nyi-ameertója olyan, mint egy romantikus szimfónia természeti képekkel, lírával, küzdelemmel. Láng István TV. szimfóniája a mai zene kifejező eszközeinek teljes arzenálját felvonultatja. Ugyancsak Jellegzetes mo­dern zene Kocsár Miklós Concerto m memoriam Z. H. című műve kürtre és szwníooikus zenekarra. Ba­lassa Sándor Egy álmodozó naplója című alkotása 6 té­teles: változó hangulatokat, főleg gyors tempójú zenei anyaggal valósít meg. A gyermekkort felvillantó lírai részek kifejezetten szépek. Bogár István fúvószenekarra írott Hellas — görög szvitje közérthetőségével Tihanyi László Szelek csendje című műve különböző hanghatás­kombinációval ragadott meg. A kamarazenei 39 kategó­riába sorolt mű közül 11 hangszer- vagy énekszólójá­ba épült. Kalmár László egy- egy szólóművével bizonyítot­ta jártasságát az énekhang, a gitár és a kürt kezelésé­ben. Tetszettek a hárfára írott kompozíciók: Maros Ru­dolf Szvitje és Szőnyi Er­zsébet Fantáziája. Durkó Zsolt Szentivánéji zene című gitárszólója, Láng Soliloqium — cimbalomszólója ugyan­csak említésre méltó. Érté­kesnek tartom Durkó klari­nétra és zongorára írt Három esszéjét. Dubrovay László TI. fúvósötöse bátor és szellemes darab. Kitágítja a hagyomá­nyos játék kereteit a zajok, az indulatok világába. Idé­zetként felvillantja a kon- szonáns hangzásképet, hogy azután ismét a modem világ mellé tegye le a vök sót. Szé­kely Erűire munkája Rapszó­dia harsonára és ütőhangsze­rekre érdekes mű, izgalmas zenei anyaggal, első rendű hangszeres játékkal (Hóna Gusztáv — harsona, Magda Tünde — ütőhangszerek). A Hanglemezklub A Kossuth Művelődési Ház Komolyzenei hanglemezklub­ja holnap délután 5 órára várja a tagokat és a nem klubtag érdeklődőket a Kos­suth utca 11. szám alatti épületbe. Az összejövetel há­zigazdája Bócz Sándort. Ilagyarul, emberüF Az -anyanyelvi éB a vígetketOás- kvitúra mozgalom vonzó elne­vezésének és egységes sámbó- kxnrendszerének megalkotására nyilvános pályázatot hirdet a KISZ Központi Bizottsága. A pá­lyásat céffa oiyan név. emblé­ma. Illetve jelképrendszer meg­tervezése, amel vet egyebek kö­zött kiadványokban, plakátokon, okleveleken, plaketteken jól lel lehet basznátni a mozgalom cél­jának kifejezésére, szemlélteté­sére. Az anyanyelvi és viselkedés­kultúra mozgalom arra irányul, hogy felhívja a figyelmet az anyanyelv használatának gond­jaira, széles tömegek bevonásá­val hozzájáruljon annak ápolá­sához, s ezzel szoros összhang­ban a viselkedés- és magatar- táskultUra színvonalának eme­léséhez. A mozgalom pályázatokból, írásbeli és szóbeli vetélkedők­ből, játékokból, előadássoroza­tokból tevődik össze, s nagy­mértékben épít a televízió, a rádió és a sajtó együttműkö­désére, közvéleményformáló ere- jére­A pályázaton egyének és cso­portok egyaránt részt vehetnek, akár teljes, akár részmegoldá­sokkal. A szimbólumrendszer megalkotásában elsősorban rek­lámszakemberek és iparművé­szek munkáira számítanak a pályázat meghirdetői. A legjobb ötletek kidolgozói 3—5 ezer fo­rintos jutalomban részesülnek. A mozgalommal kapcsolatos to­vábbi információkat a KISZ Központi Bizottsága Kulturális Osztályán (Budapest XIII.. Üj- nfcp. 33—SS.), illetve a 403-940': 36-os teiefonózámon kap­hatnak az érdeklődők. A pályázatokat február 10-ig keil eljuttatni erre a címre. Miskolcon is járt Amadinda ütőegyüttes műsorában sze­repelt Sáry László Kotyogó kő egy korsóban című kom­pozíciója, mely a repetitiv technikára épült. Kurtág György A kis csávában há­rom érdekes hangszert hoz egybe: a piccolót, a harsonát és a gitárt. Együttesük mu­latságos, tréfás hatást vált ki. A három kategória közül a kórusművek meghallgatása szerezte a legtöbb örömet. Nehéz, de rendkívül színvo­nalas zenei anyag csendült fel. Bárdos Lajos Erdély er­dői című művét szebbnél szebb zenei megoldásokkal Bartók emlékére komponál­ta. Jellegzetesen kifejező Bárdos-kórusmű. a Zrínyi Miklós szövegére készült Szigetvári ének is. Ugyan­csak két nagyszerű kompo­zíció gazdája Szöllősy And­rás. A fariezusok ellen című művében érdekes, szokatlan kórustechnikát alkalmaz — igényes feladat. A több mint negyedórás Miserere-1 a King’s Singers együttes ének­li csodálatbaejtően. Archaizá­ló és modem hanghatások egyaránt megtalálhatók ben­ne. Farkas Ferenc — Janus Pannonius Ad musicam című kompozíciója kifejezetten szép. A Magyar Rádió Zenei Fő­osztályának törekvése az új magyar zene rögzítésére ne­mes és fontos feladat. A mai alkotók kompozíciói nem szerepelnek sűrűn a hangver­senyek átlagos repertoárjá­ban, a felvételek azonban le­hetőséget teremtenek a mű­vek hazai és külföldi ter jesz­tésére. A minden év végén megrendezett seregszemle és megméretés segít az értékek felismerésében, és egyúttal orientál is. A tegnap megtartón ttnncpé­lyes eredményhirdetésen Agárdi Péter, a Magyar Rádió elnök­helyettese az alábbi díjakat ad­ta át: a zenekari művek közül a kritikusok és a közönség zsű­rije Szöllősy András Tristia (Ma- ros-sirató) című művének ítélte díját. A kamarazene kategóriá­ban ugyancsak mindkét zsűri Maros Rudolf Szvitjének ítélte az elsőbbséget. A kőrusmü ka­tegóriában Szöllősy András A farizeusok ellen és Miserere cí­mű művei kapták a KÖTA dí­ját. melyet dr. Tőthpál József, a KÖTA főtitkára adott át. A Magyar zeneművészek Szövetsé­ge elnökségének kiilöndiját Nóg­rádi Péter Divertimento című művével merte el. A diiai Láng István, a Magyar Zeneművészek Szövetségének főtitkára adta át. Barta Péter $ Jósé de Guimaraes rajza Portugáliából „A Budapesti Fiatal Művé­szek Klubja újra nemzetközi kiállítást szervez 1985 októbe­rében Kísérleti művészet cím­mel, melyre kisméretű grafikai munkákká) lehet jelentkezni. A kiállítás fő célja, hogy min­denféle grafikai jellegű mun­kának, fotónak, kollázsnak és különböző technikai eljárásnak lehetőséget biztosítson, készül­jön hagyományos vagy kísér­leti úton. A mankók témavá­lasztása kötetlen, csak a mű­vészi kvalitást vesszük figye­lembe.1* Tavaly májas 31-Jg kel­lett eljuttatni a műveket a Fiatal Művészek Klubjába. A megadott határidőre 42 or­szágból 540 alkotás érkezett Magyarországra. Ezekből tár­latot rendeztek a főváros­ban. Miskolcon is megismer­kedhetünk a modern művé­szet legújabb törekvéseivel: az Ady Endre Művelődési Házban Experimental Art 4c Az olasz Claudio Destito montázsa Hírünk az országban A Könyvvilág című szak­lap idei első száma méltatja a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár kiadósában meg­jelent „Hetek-antológiá”-t. Idézi az antológia miskolci indulású szerkesztőjének. Zimonyi Zoltánnak a megál­lapítását. miszerint a Hetek „kísérlet volt arra. hogy vidékről, Miskolcról egy fia­tal költő és egy ambiciózus, szintén fiatal irodalomtörté­nész-szerkesztő összeková­csoljon egy olyan csoportot a hatvanas évek fiatal költői­nek első hullámához tarto­zókból. amely majd ráfény- lik a Napiaink-ra.” Ehhez fűzi hozzá a cikk írója. Czine Mihály iroda­lomtörténész, egyetemi tanár: „Ennek a kísérletnek állít emléket az antológia. Ráraj­zolja Miskolcot az újabb ma­gyar költészet térképére.” A Gyermekünk — a csa­lád és az iskola képeslapja — mostani, januári számá­ban a miskolci Gyermekvá­ros egykori lakói közül szó­laltat meg olyanokat, akik rendszeresen visszalátogatnak útnak indító otthonukba. Egyikük — aki most vájár, s családos ember — így em­lékezik : „Mielőtt megnősültem, ne­kem a Gyermekváros volt az igazi otthonom. Ott annyit vártak el tőlünk, mint egy átlagos családban . . . Cseré­be sok mindent kaptunk. Sok­szor volt hangulatos rendez­vényünk. mulatságunk. Elju­tottunk nyaranta a Balaton­ra. sőt külföldre is ... Sokan visszajárunk, elbeszélgetünk egykori tanárainkkal, nevelő­inkkel. Jó visszamenni . . Nekem ott van az anyám, »írisz mama«, ahogyan mi neveztük Mátyás Ádámné csoportnevelőnket. Az ő szá­lából nem furcsa hallani, amikor úgy szólít: »Fiam...«” Ellentmondásosságával ta­láló jellemzést olvashatunk a Népszabadság hétfői számá­ban Bánkúiról, „e mostoha körülmények között sínylődő” síparadicsomról: „még mindig nem vezet Bánkútra autóbuszút, nincs elegendő parkolóhely a sze­mélygépkocsiknak; vendé­genként összesen öt liter vi­zet kapnak egy napra, nincs megoldva a szennyvízelveze­tés. és sem élelmiszerboltban, sem olcsó büfében nem lehet Bánkúton enni-innivalót kap­ni .. ., s csak egy 80 szemé­lyes, másodosztályú turista­ház áll ott..ahhoz, hogy Bánkúton igazán tömegmé­retűvé válhasson a sízés, el­kelne egy legalább 300 helyes turistaszálloda is, három­négyszáz vendéget befogadó étteremmel: a meglevő két. korongos felvonó mellé még kettőre lenne szükség ... összeállította: Berecz József eímmel nyílt kiállítás janu­ár 15-én. Csupán 45 képet állítottak ki a felhívásra ér­kezett pályamunkákból, de így is ízelítőt kaphatunk öt kontinens ifjú művésziéinek elképzeléseiből. Olaszország­ból és Japánból pályáztak a legtöbben, s ez tükrözi a je­lenlegi képzőművészeti erő­viszonyokat is. A Fiatal Művészek Klub­ja 1959-ben alakult azzal a céllal, hogy legyen egy olyan hely Budapesten, ahol a kü­lönféle művészeti ágakban tevékenykedő pályakezdők rendszeresen találkozhatnak. Az évek során a klub foko­zatosan kísérleti műhellyé változott. Számos ismert ze­nész, festő, író, költő, szí­nész, szobrász és iparmű­vész bontogatta itt szárnyait. A hazai és külföldi prog­resszív törekvéseket egyesí­ti a „kísérleti” szó. tehát magában hordozza az útke­resés lehetőségeit. A klasz- szikus technikák mellett — mint a rézkarc, a famet­szet, a 60-as és 70-es évek­ben népszerű szita és ofszet — más technikák is egyre népszerűbbek lettek az el­múlt időszakban: például a kollázs, a montázs vagy a fotó. Az érdeklődők figyelmét felhívják arra, hogy a válo­gatás nyitottságához ha­sonló szemlélettel nézzék a képeket. Végignézve a ja­pán, angol, olasz, amerikai, szovjet, lengyel és magyar műveket, a látvány meghök­kentő. Mégis — ahogy a művelődési ház igazgatója elmondta — meglepően nagy az érdeklődés a tárlat iránt. Február 15-ig tart nyitva a kiállítás. A Fiatal Művé­szek Klubjával kötött szer­ződés értelmében ebben az évben még három hasonló bemutatót rendeznek. T. I» SZERDA Kossuth rádió: llMf: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45.: Törvénykönyv* — U.OO: Maureen Jones es Dario de Rosa (zongora) négykezes Schu- bert-felvételeiból. — 13.3«: Regi magyar dalok és táncok. —14.00: Hírek. — 14.09: A magyar szép­próza. — 14.25: Operaslágerek. — 45 JMT: Népzenei Hangos Új­ság. — 15.40: Operetthárma­sok. — tS.M: Hírek. — 16.05: MR 10-14. — 17.06; Egy életút állomásai. — 17.30: Két szimio- nikus költemény. — 18.02: Kri­tikusok fóruma. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A pa­rasztleány. — 20.13: Uj opera- lemezeinkből. — 20.54: Bor­sody László népdalfeldolgozá­saiból. — 21.30: Háttérbe­szélgetés. — 22.00 : Hírek. — Í2.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Könnyűzene, hangszerszó­lók. — 22.44: Külföldi tudósoké a szó. — 22.56: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Himnusz.— S.15—4.20: Éjfél után. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül» oroszul és angolul. — 12.10: Filmzene. — 12.25: Néhány szó zene közben. — 12.30: Nó­ták. — 13.00: Hírek. — 13.10: A tegnap slágereiből. — 13.-15: Idő­járás- és vízállásjelentés. — 14.00: Betűtenger. — is.00: Hí­rek. — 15.05: Mit szól hozzá, kedves Gábor? — 15.47: Ugyan­az, többször. — 16.00: Rákostól Ferihegyig. — 17.00: Hírek. — 17.05: Ullmann Ottó táncdalaiból. — 17.26: Diákfoci. — 17.30: Ötö­dik sebesség. — 18.30: Ritmus. — 19.00: Hírek. — 19.05: Sport. — 19.15: Zentai Anna és Mar- ezis Demeter nótafel vételeiből. — 19.40: Abrahám Pál operettjei­ből. — 20.05: Rockföldröl érke­zett. — 20.50: A magyar sajtó története, 1—2. kötet. — 21.00: Hírek. — 2Í.05: Közkívánatra ’ —. 23.00: Hírek. — 23.29: öörkzold osztrák dallamok. 3. műsor: 12.29: Bizet operái­ból. — 13.00: Hírek. — 13.05: Szonda. — 13.35: Az I Musici di Roma Kamarazenekar játszik. — 14.20: Magnóról magnóra. — 15.00: Jurij MQzurok operaáriá­kat énekel. — 15.35: Eugen Jo- ehum vezényel. — 17.00: Iskola­rádió. — 17.30: Beszélgetés. — 18.30: V materinskom jazyku. Szlovák nyelvű műsor. — 19.00: Hírek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Sztravinszkij: Szimfónia C-ben. — 20.04: A cimbalom története. — 20.50: „Adj isten, drága szépségem” — 21.16: Üj lemezeinkből. — 23.05: Follmann- müvek fúvósokra. — 23.30: Hí­rek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- ismertetés. Hírek, időjárás. — 17.10: Hangoló. Beély Katalin összeállítása. — 17.15: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Robotok Gyön­gyösről. — A fusiból: termelés a Salgótariáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban. — utakról köz­gazdászszemmel.) Felelős szer­kesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport. — 18.00: Észak-magyar- országi Krónika. (A Borsod- AbaUj-Zemplén Megyei Tanács ülése a zöldség-gyümö!es-ter- melés. -felvásárlás és -értékesí­tés helyzetéről tanácskozik. — A Nőgrád Megyei NEB' az el­múlt esztendő tapasztalatait összegezte.) — 18.25—18.30: Lap- es muáoreibzetes. Televízió, u műsor: 16.30: Hí­rek. — 16.35: Vasárnapi séta a National Galleryben. — 17.05: Utravalo. — 17.40: A 6-os számú korterem. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- níradó. — 20.00: Kék fény. — 21.1a: Színházról néhány perc­ben. — 21.25: Műkorcsolyázó Európa-bajnokság. — 22.25: A hét műtárgya. — 22.30: Tv-iiir- ada. — 22-40: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 17.4«: A kamasz. — 18.50: Sorstársak. — 19.10: Nasa obrazovka. — 19.30: J. S. Bach: I. (F-dUr) branden­burgi verseny. — 19.50: Ünnep Tbilisziben. — 20.00: Kockázat. — 20.30: Fény-arc-kép. — 21.00: Tv-hirado. — 21.20: A végtele­nek a párhuzamosban találkoz­nak. — 22.45: Képújság. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Makoldi Sándor festmé­nyei. — szakmunkás Galéria (10 — 18) : Alkotó rajztanárok és a Pedagógus Rajzstudio tagjainak kiállítása. — Mini Galéria (10— 18) : Barczi Pál vázlatai. — Fotó­galéria (10—19): Bánkút ’85 ter­mészet- és aktfotó-kiállítás az országos fotótáborban készült felvételekből. — Vasas Galéria (14—19): Bolacsek László kiállí­tása. — Ady Művelődési Ház Galériája (10—17) : Kísérleti mű­vészet. — Bartók Béla Művelő­dési Ház (10—17): Pócsik István plakettjei és érmei. Miskolci Nemzeti Színház (7): Három a kislány. (Bérletszünet.) Filmszínházak: Béke: fl2, n6, f8): A Poszeldon-katasztrófa (szines amerikai, 14 éven alu­liaknak nem ajánlott, III. hely­ár :) — (3) : Hideglelés (színes lengyel. 14 éven aluliaknak nem ajánlott!) — Béke kamaramozi (4): Vérszerződés (magyar). — (6): Honda-lovag (mb. színes ja­pán, II. helyár!) — Kossuth (f3, hn5): A tenger zamata (mb. színes olasz, 14 éven aluliaknak nem ajánlott, II. helyár!) —(7): A Poszeidon-katasztrófa (színes amerikai, 14 éven aluliaknak nem ajánlott, III. helyér!) — Táncsics (f5. f7) : A kék villám (mb. színes amerikai, 16 éven felülieknek, kiemelt, III. nely- ár!) — Tokaj diszkómozi (fö): Szédülés (mb. színes amerikai, 14 éven aluliaknak nem aján­lott!) — Krúdy (£7): Hamupi­pőke (mb. színes amerikai, II. helyár!) — Ady Művelődési Ház (5, 7) : Örült római vakáció (mb. színes olasz, III. helyári) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.15: Mai kulturális programok. — 8.20: Szombaton soha? — 8.30: Donizetti: A csengő. — 9.30: La­birintus. — 9.46- Szólj, szólj sí­pom! — 10.00: Hírek. — 10.65: Diákfélóra. — 10.35: Karvezetők. — 11.32: Indul a bakterház. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nóták. — R.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpo­litika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Televízió, 1. műsor: 10.00: TTon- focialás. — 11.40: Sevillai szim­fónia.

Next

/
Thumbnails
Contents