Déli Hírlap, 1986. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-27 / 22. szám

A KISZ XI. kongresszusa előtt A diákközösségekért Gyárban, hivatalban, iskolá­ban egyformán természetesnek vesszük, hogy aki fiatal, az többségében KlSZ-tag, maga a szövetség is csak az utóbbi idő­ben figyel a szociológusok kér­désfelvetésére: ki a fiatal? Mert a tizenéves értelemszerű­en éppen úgy az, mint aki megélt már egy negyedszáza­dot, és a harmincasok sem az élemedett korosztályt képvise­lik. De az életkor mellett fon­tosabb tényező, az egyes kor­osztályoknak a megélt éveik­ből adódó érdeklődési köre, gondja-baja. Hogy mi a dolguk a világban, milyenek a lehető­ségeik, mire figyelnek? Mindent összefogó műszó­val rétegorientáltságnak ne­vezte már a KISZ X. kong-' resszusa is azt a programot, amely megkülönbözteti a diákságot a felnőtt fiatalok­tól : mást akar az egyiktől, másiktól. A KISZ Miskolc Városi Bizottságának vezető munkatársai a napokban a Város középiskoláinak igaz­gatóival, az érdekelt intéz­mények képviselőivel arról beszélgettek: milyen változá­sokat ígért a XI. kongresszus az iskolákban. • MEGNYUGTATÓ ÚTKERESÉS Az állampolgár, szülő vagy sem, jó iskolát, felkészített, biztosan mozgó fiatalokat akar, mert ez a lényeg. A KISZ kongresszus előtti útke­resését azért fogja rokon­szenvesnek tartani, mert megnyugtató. Nemcsak ab­ban, hogy a szövetségbe tar­tozó legfiatalabb korosztály­nak, a középiskoláknak a vezetőit megkérdezi, hanem azért, mert ez a lényeget érinti: a mindennapok reali­tásai, ebben az esetben az iskola lehetőségei diktálják a követelményeket. A tizenéves fiatal akkor is társas lény, ha szülők töme­geit ejti kétségbe, hogy az ifjúval még szót váltani is nehéz, mikor a fején van a sztereó-magnó fülhallgatója. Ha „lement a szám”, leteszi, de azonnal megkérdezi, hogy mit akarnak neki mondani. Sok bajunk volt, van azzal, hogy éppen semmi nem jut eszünkbe. A család ilyenkor (máskor) megmarad a jeíen- ségszintnél; baj, ha az is­kola előírásokat, rutinformá­kat követ. Az ifjúság termé­szete sok minden™ választ adhat. • FOGÉKONYSÁG ÉS FELELŐSSÉG A városi KISZ-bizottság vezetői több, mint elégedettek a téli szünetben rendezett Diákcentrummal: nagyon örültek neki. Annak a felis­merésnek, hogy a tizenéves­ben fogékonyság legalább annyi van, mint felelősség­érzet, több okos hozzáértés, mint amennyi gyerekes tem­pó. Kaptak egy őket érdek­lő programot a játéktól a politikáig, a szervezők pedig gondolkodhatnak: jövőre ho­vá teszik ezt a rendezvényt, mert az ifjúsági házat ki­nőtte. A szó tágabb értelmé­ben is a gyakorlati élethez igazodó programot formáz­nak a kongresszusi javasla­tok is. Olyan kereteket, ame­lyeket legfeljebb évtizedes tartalom nőhet ki. A KISZ az elmúlt évek­ben hamarább figyelt a tag­létszámra: a következő idők­ben a felvételt ismét felada­tokhoz kötik. A Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépisko­lát említették most példa­képpen; közepesnél rosszabb tanulmányi eredménnyel ren­delkező elsőst nem vesznek fel, de annak is javítani kell legalább öttizedet. Feltétel az is. hogy csináljon még vala­mit, vagyis jusson eszébe, hogy iskolába jár, a napi lec­kén kívül is. Miskolc oktatá­si intézményei többségének esetében régi, nagyhírű is­kolába. Ahová tartozni még büszkeség is lehet, nemcsak unalomig ismételt kötelesség. Nekik alapvetően erről szól a KISZ is, erről a hagyomá­nyok, és erről azok az új le­hetőségek, amelyeket most a szövetség felajánl. • A JELENLÉT KÖTELEZŐ A KISZ-tagság nem, de a jelenlét feltétlenül kötelező minden diákfiatalnak. A iókedvű, gyereképítő együtt- létek számos formájához ajánlanak szakmai és anya­gi segítséget. Ha a TIT se­gítségét akarják a tudomá­nyok közelebbi megismerésé­hez. megkapják. Ha az MHSZ-ét, mert mondjuk rá­diózni óhajtanak, az övék. Sport- vagy művészeti kö­röknek, a diákönkormányzat ötleteiből következő, minden jókedvvel vállalt közös prog­ramnak csak örülnek. A napi oktatómunka mel­lett külön feladat ez az is­koláknak. de éppen azért jó. mert nem más. Minden pe­dagógus tudja, hogy mit ne­vel egy tanítási óra, és mit nevelnek az olyan együttléti alkalmak, amelyeknek a di­ákélet könnyen teremt ha­gyományt. Ha egy középis­kolából csak egy évfolyam úgy köszön el négy év után, hogy szívesen emlékszik egy diákszinpadra. már híre megy. Természetesen ez is politika. Az volt minden idő­ben. Természetes megtámo- gatási eszköztárával együtt, amely Miskolcon most így szól: a KISZ KB által bizto­sított félmilliót az a három középiskola kapja, ahol a diákéletnek ezek a jelei már az idén is megmutatkoznak. Azok a pedagógusoknak a tanítási órákon kívüli külön­munkáját nem kívánják fi­zetni. a legjobbaknak ismé­telten megköszönik. A Kivá­ló nevelőmunkáért KISZ Ér­demérem, és a Diákközössé­gek segítéséért nevet viselő úi kitüntetés az Övéké. •••>.' 'íj ... -- A M— Egy különleges SS-alakulat vizsgálta meg nem sokkal Lengyelország megtámadása után a sziléziai Oswiecim környékét, hogy felmérje, ho­gyan lehetne azon a vidéken koncentrációs tábort létesíte­ni. Az első transzport fogoly 1940 júniusában útnak is in­dult, az utolsó 1944 nyarán érkezett. A tábort 1945 janu­árjában szabadították fel, s s addigra a fasiszták négy­millió embert pusztítottak el. Róluk emlékezik meg az És vonultak az úton... című dokumentumfilm, amelyet kedden este 21.55-kor látha­tunk a tévé 1. műsorán. Szerkesztő-rendező: Szakály István. Csehov elbeszéléséből készült tévéfilm Mádi Szabó Gábor és Kozák András sze­replésével; A 6-os számú kór­terein történetét szerdán lát­hatjuk a televízióban. Négy sztorit dolgoz fel a napjaink­ban játszódó csehszlovák tár­sadalmi dráma. amelynek Történetek férfiakról, nők­ről, gyerekekről a címe. Kö­zös bennük, hogy mind a négy a családról, illetve an­nak válságáról szól. A négy megrázó történetet pénteken este 8 órától vetítik. Szom­baton este két világhírű fil­met mutat be a televízió: az Alain Delon-sorozatban az Egy zsaru bőréért címűt, maid ezt követően a Veroni­ka Voss vágyakozását. Az előbbi krimi, és egy elveszett lány felkutatásáról szól; a rendőrség azonban látszólag semmit sem tesz az ügy­ben __ Az utóbbi sem ígér kevesebb izgalmat Veronika, • filmkarrierje végére érke­zett. a rendezők már nem akarnak dolgozni vele, ezért a morfiumhoz menekül. Egy ideggyógyásznőnél lakik, aki mindenéből kiforgatja ... Mindkét filmet 16 éven felü­lieknek ajánlják. Vasárnap este pedig folytatódik á Ja­mes Stewart-sorozat, a Mr. Hobbs nyaral című amerikai filmmel. Két hangiátékot ajánlunk az olvasók figyelmébe. Pénte­ken délután az ifjúsági rádió bemutatja a Traven regényé­ből készült A halálhajó-t, va­sárnap reggel pedig A Fe­kete Ké2 visszavág! című műsort, amely 1985-ben a kritikusok díját nyerte el. Szombaton délelőtt Tövisek és virágok címmel zenés iro­dalmi magazinműsor lesz a Petőfi rádióban. Ebben töb­bek között kalendárium-rig­musok és szesz-dalok hang­zanak el. + Ford Madox Ford regényéből készült A jó katona című tévéfilm. Egy gazdag angol és egy amerikai házaspár kap­csolatának történetét meséli el. Egy német üdülőhelyen is­merkednek meg egymással, de nem várt események hatásá­ra barátságuk semmivé foszlik... Kedden este 21.30-kor mutatják be a 2-es programban. Népszerűek a hangversenyek tahijai és Kolajasi facito Az Országos Filharmónia megyei kirenueitsége gondos- koaik arról, hogy a varos ze­nebarátai különleges élmény­hez jussanak. A hangverse­nyek sorozata az ősszel kez­dődött, és a tavasszal fejező­dik be. Félidőhöz érkeztünk tehát. Conda Ferencet, a ki- rendeltség vezetőjét kérdez­tük: melyik koncert volt az el­múlt hónapokban a legsikere­sebb? — Szerencsére nincs okunk panaszra, mert szin­te valamennyi programunk nagy közönségsikert aratott. De talán a legnagyobbat a Lipcsei Tamás Templom Kó­rusának miskolci fellépése, amelyre bizony több százan nem fértek be a Luther-ud- vari evangélikus templomba. Ezenkívül kiemelném az Amadinda ütősegyüttest és Leonyid Szorokov szovjet hegedűművészt: december elején nyújtottak nagy él­ményt a zenebarátoknak. Ez az év is jól kezdődött, mert január 20-án a Miskolci Szimfonikus Zenekart az amerikai Sean Deibler vezé­nyelte, és Jandó Jenő zon­gorázott.- Hányféle sorozatra vált­hatnak bérletet a zeneked­velők? — Háromra: a népszerű zenei esték, az egyetemi és a téli bérlet hangversenyei­re. Igyekeztünk korosztá­lyoknak és érdeklődési kö­röknek megfelelő progra­mot összeállítani.- Mit emelne ki az elkö­vetkezendő hetek, hónapok zenei csemegéiből? — Éppen a legközelebbit. Február 10-én Beethoven- est lesz a színházban, ame­lyen a Miskolci Szimfonikus Zenekart a világhírű szov­jet zeneszerző, Hacsaturján unokája vezényli. Emin Ha­csaturján roppant dinami­kus egyéniség. bizonyára magával ragadja a közönsé­get. Egy héttel később pe­dig a Grúz Kamarazenekar lép fel városunkban, szintén a téli bérletsorozatban. A művészeti vezető Liana Isza- kadze. Áprilisban ismét Beethoven muzsikáját élvez­hetjük: a Vili. és a IX. szimfóniát adja elő a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar Expressz varieté A Expressz együttes leg­népszerűbb dalain kívül több, „világot járt” magyar sláger is felhangzik az Ex­pressz varieté című műsor­ban, holnap este 6-tól. a Va­sas Művelődési Központban. A show-ban közreműködik Fatime, aki óriáskígyókkal lejt táncot; a humorról a Sámson és Delila kettős gondoskodik. Kovács László dirigálásával és a Debreceni Kodály Kó­rus közreműködésével. A koncert április 7-én a Ne­hézipari Műszaki Egyetemen lesz. Májusban vendéget vá­runk városunkba: Kobajasi Kenicsiro 13-án a Magyar HÉTTŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 2.3i>: Ki nyer ma? r- 12.49: vizsgálatok nyomában. — 13.Oo: Magyar előadóművészek albuma. — 14.00: Hírek. — 14.10: Beethoven: B-cjúr trió. — 14.47: Stenocardia. — 14.55: Bdes anya­nyelvűnk. — 13.00: Világablak. — 13.30: Kóruspódium. — 16.00: Hűek. — íö.üij; Bszkerék. 17.00: Eco-mix.— 17.30: Az Ál­lami Népi Együttes felvételéi­ből. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Rádiónaplo. — a kül­politikáról. — 20.30: Hétfő este mindenkinek. — 21.32: Megőrzött örökség. — 22.00: Hírek. — 22.20: Az S&KP XXVII. kongresszusa elé. — 22.30: Rádiószínház. Ver- niszázs. — 23.23: Zenekari ope­rarészletek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20; Ej­fél után. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul es angolul. — 12.10: Kónya Sándor énekel. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Ifj. Sánta Ferenc népi ze­nekara játszik. — 13.00: Hírek. — 13.05: Slágerműzeum. — 13.4a: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hí­rek. —T 17.05: Újdonságainkból. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Tip-top parádé. — 19.00: Hírek. — 19.05: Népdalok. — 19.30; 'Sportvilág. — 19.57: A Rádió Dalszínházának bemutató­ja. Poldini: Farsangi lakodalom. — 22.30: Most érkezett. — 23.00: Hírek. — 23.20: Az 1985. évi deb­receni dzsesszfesztivál felvéte­leiből. — 0.15—4.20: Ejfél után. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.05: Sorsfordító pillanatok. — 13.35: Népdalfeldolgozások. — 14.00: Johann Strauss operett­jeiből. — 15.05: Zenekari muzsi­ka. — 16.30: Elton John felvé­teleiből. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: A hét zeneműve. — 18.00: Puccini; Angelica nővér. — 19.00: Hírek. — 19.05: Fiatalok­nak — kortárs zenéről. — 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangverseny- zenekar hangversenye. Kb. 20.20 —20.40: Az üveghegyen innen. — Kb. 21.35: A kételkedő kiski­rály. — 22.05: Világhírű hegedű- művészek felvételeiből. — Kb. 22.40: Operaáriák. — 22.55: Rá­dióénekkarok. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsoris­mertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Fórum. Fiatalokról, nem­csak fiataloknak. Szerkesztő: Paulovits Ágoston. Műsorvezető: Tolnai Attila. — 18.00: Észak­magyarországi Krónika. (A ma­gánépítés tapasztalatai Borsod, Heves és Nógrád megye terü­letén — Zárszámadás a nagy- bárkányt .,Kis Zagyva völgye” tsz-ben.) — Sport. — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Szlovák televízió: 17.00: Kato­nák műsora. — 17.50: Sportma­gazin. — 18.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A magasság vonzó ereje. — 21.15*. Stúdió 17. — 21.40: Fölösleges ember. Kiállítások: Szakmunkás Ga­léria (10—18): Alkotó rajztaná­rok és a Pedagógus Raizstúdiő tagjainak kiállítása. — Mini Ga­Állami Hangversenyzenekar élén látogat el hozzánk. A népszerű japán karmester többek között Händel- és Csajkovszkij-muzsikát tol­mácsol. T. L. lénia (10*—18): Ba-rczi Pál váz­latai. — Fotógaléria (10—19) : Bánkút ’85 természet- es akt- iöto-kiállítas az országos ioio- taooroan Készült feive celeKowx. — Vasas Galéria (14—19); Bo- lacsek László kiállítása. — Bar­tók Béla Művelődési Ház (10— 17): Pócsik István plakettjei es érmei. Filmszínházak: Béke (3): Hi­deglelés (szí. lengyel, 14 éven felülieknek!) — (nö és í8) : A Poszeidon katasztrófa (szí. amerikai* 14 even felüliek nex, III. helyár!) — Béke kamara- mozi (4): No, megállj csak! (szovjet). — (6): Kelly hősei I —II. (mb. szí. amerikai, dupla és III. helyár!) — Kossuth (13 és hn5): A tenger zamata (mb. szí. olasz, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — (7) ; A Poszeidon katasztrófa (szí. amerikai, 14 éven felülieknek, ni. hely ár!) — Hevesy Iván Filmklub, film­múzeumi előadás (±5 és f7): Szeszélyes asszonyok (elmerikai bérletes előadás). — Táncsics (f4, í6 és, f8): A kék villáin (mb. szí. amerikai, 16 éven fe­lülieknek, kiemelt és III. hely­ár!) — Táncsics kamaramozi (6): A gonosz Lady (mb. szí. angol, 16 éven felülieknek, iii. helyér!) — Szikra (f7): A ma­gyar nép nevében (magyar, 14 éven felülieknek!) — (±5): Ha­mupipőke (mb. szí. amerikai, II. helyár!) — Fáklya (fő es f7): A medvevadász (mb. szí. japán, 14 even felülieknek!) — Fáklya, kamaramozi (f5): Vero­nika Voss vágyakozása (mb. NSZK, 16 éven felülieknek!) — Tokaj, disco mozi (í8); Az is­tenek a fejükre estek (mb. szí. botstvanai). — Petőfi (6): Ex­calibur I—II. (mb. szí. ír, 16 éven felülieknek, dupla és II. helyár!) — (4): Pillangókisasz- szony visszatérése (szí. szovjet) — Krúdy (f7): Szédülés (mb. szí. aiperikai, 14 éven felüliek­nek, III. helyár!) — Tapolca, Ady (f6): öt láda aranyrög (mb. szí. francia. III. helyár!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7): A cápa (szí. ameri­kai, 16 éven felülieknek, ki­emelt és III. helyár!) — Há­mor (f6): A Poszeidon kataszt­rófa (amerikai, 14 éven felü­lieknek, III. helyár!) — Szirma (f6): Elvis Presley (szí. ameri­kai, III. helyár!) — Pereces (6); óvakodj a törpétől (mb. ame­rikai, 16 éven felülieknek, II. helyár!) KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Muzsi­ka gyerekeknek. — 10.00: Hí­rek;— 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Éneklő Ifjúság. — 10.52: Ver­bunkosok. nóták. — 11.31: Indul a bakterház. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Az SZKP XXVTI. kongresszusa elé. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napköz­ben. 3. műsor; 9.00: Hírek. — 9.0»: Csajkovszkij; A varázslónő. — < 10.47—10.52: Magdám emlékeze-' te. Televízió 1. műsor: 10.00- Nő a barakkban. — 11.15* Magyar- ország kisvasútjai. — 12.05: kép­újság. + Az ifjúsági koncerteket szintén az Országos Filharmónia rendezi a sportcsarnokban, .i Nézze meg9 hallgassa meg,.. Izgalmas és megrázó történetek

Next

/
Thumbnails
Contents