Déli Hírlap, 1985. november (17. évfolyam, 257-280. szám)

1985-11-05 / 260. szám

Sport As országban a tizedik Műjégpálya Kazincbarcikán Aliírham’m országos rekordot állítottak tel Kazincbarcikán, hiszen 181 nap alatt épült meg a nemzetközi meret« műjég­pálya. Ráadásul a tervezett K) millió forintnál olcsóbban. A tegnapi avatási ünnepségen részt vett Fejti György, az MSZMP KB tagja, a Borsod Megyei Pártbizottság első tit­táfsadalmi munkaórát telje­sítettek. A miskolciak is hoz­zájárultak az ország tizedik, s Borsod megye harmadik műjégpályájának beruházá­sához: az ÉSZAKTERV, a M1SKOLCTERV és a DIGÉP kollektívái jelentős feladato­kat végeztek el Kazincbarci­kán. ■ Szöulban, a pénzdíjas nemzetközi női röplabdator­nán, ma a második helyen álló magyar válogatott az él­lovas Peru csapata ellen mér­kőzik ■ Montrealban a tor- naszvilágbajnokságon a ma­gyar férfi válogatott a má­sodik helyen áll Kína mö­gött. ■ A Kisstadionban az Űjpesti Dózsa—FTC rangadó­val kezdődik ma az OB I-ei jégkorongidény. ■ Délután Romániába, a Kárpát Kupá­ra utazik a női kézilabda-vá­logatott, amelyben helyet kapott Vinczéné és Kondiné. a Borsodi Bányász két já­tékosa is. Jön a Halley üstökös! Országos tanácskozás Bűnmegelőzés Kára, Buda István államtitkár, az OTSH elnöke, dr. Ladányi József, a Borsod Megyei Ta­nács elnöke, Körtvélyes István ipari miniszterhelyettes, Tóth József, az SZMT vezető titká­ra. Dr. Tolnai Lajos, a Borso­di Vegyi Kombinát vezér- igazgatója az elmúlt év de­cemberében. a vállalati ifjú­sági parlamenten javasolta a fiataloknak a műjégpálya megépítését. A nagyüzemi KISZ-bizottság védnökséget vállalt a beruházás fölött, s városi pártbizottság és a tanács is támogatta az el­képzelést. A lakosság, a kü­lönféle vállalatok szocialista brigádjai csaknem 22 ezer Buda István örömmel kö­szöntötte az avatounnepseg- re összegyűlt kazincbarci­kaiakat, akik példát mutat­tak társadalmi- összefogásból. Az ünnepség befejezése­ként kitüntetésekét adtak át a műjégpálya építésében ki­magasló munkát végzett sze­mélyeknek és kollektívák­nak, majd budapesti és le- ninvárosi műkorcsolyázók — közöttük az Engi—Tóth jég- tanckettös —, valamint az FTC es a KSI gyermek jég- koroftgozoi tartottak bemuta­tót. Határőr tűzoltók Meggyulladt a tarló a kö­zelmúltban Bánréve térségé­ben, ez idáig kiderítetlen ok miatt. A közeli határőr őrs­ről hét határőr a tűzoltók­kal egyetemben hamarosan elfojtotta a tüzet, meg mi­előtt az átterjedhetett volna az államhatáron. Á agyar Attffi- és mo­torsport Szövetség közli: Magyar Atrtó- és Mo­torsport Szövetség áltál ki- iefótt szakbizottság megvizs­gálta ae 1985. augusztus 11-én Póstyenoen. a 25. Szlovákiái Nagy chi on tragikus körülmé­nyek között elhunyt Drapál Janos négyszeres, VB-futam- gyöztes, sokszoros magyar bajnok motorversenyző ha­lálos balesetének a körülmé­nyeit. A kivizsgálás során fel­használták a csehszlovák Dr. Belinda Witkes, az arizonai Smithsonian asztro­fizikai obszervatórium mun­katársa készítette ezt a fel­vételt a közelgő Halley üs­tökösről. Hatvanegy centimé­ter átmérőjű teleszkópot használt, és két. percig ex­ponált. A megfigyelés idején a Hailey üstökös az Orion csillagképben volt. mintegy 320 kilométerre a Földtől. szervek vizsgálati anyagát, valamint az Igazságügyi Mű­szaki Szakértői Intézet véle­ményét. Bebizonyosodott, hogy a versenypálya a műszaki fel­tételeket a követelmények­nek megfelelően kielégítette, s a viadal során a látási és pályaviszonyok is megfele­lőek voltak. Az elhunyt Drapál János Yamaha 250 kern-es motor­kerékpárjáról a teljes körű műszaki szakértőt vizsgálat megállapította, hogy műsza­ki rendellenessége nem volt, a balesetet nem műszaki hi­ba okozta, Drapál a pálya körül kiépített. védőrend­szernek csapódott, s olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy nem lehe­tett megmentem eletét.” November közepéig tart me­gyénkben a bűnmegelőzési hó­nap. Lnnék kereteben orszá­gos tanácskozást tartottak teg­nap a Miskolci Akadémiai Bi­zottság székhazában „A bűn­megelőzés és annak szervezet- rendszerei, nemzetközi és ha­zai viszonylatban” címmel. A tanácskozáson jeien volt Lá­bas Józseí, a megyei pári bí­zol tság osztályvezetője. A be­vezető előadást dr. Vigh Jó­zsef egyetemi tanár, a Ma­gyar Tudományos Akadémia Kriminológiai Társaságának el­nökhelyettese tartotta. Utána három korreferátum hangzott el. Elsőként dl. Diczig István ezredes, az Országos Rendör- fokapitányság esoportfonök- helyettese, majd dr. Szűk László, az Igazságügyi Minisz­térium tudományos főmunka­társa kért szót. Dr. Túrós András ezre­des, a Borsod Megyei Rend­őr-főkapitányság vezetője korreferátumában arról be­szélt, hogy az első bűnmeg­előzési társadalmi szervezet Miskolcon alakult meg 1983 októberében. Mivel az el­múlt 15 évben meredeken nőtt a bűncselekmények száma megyénkben, egyre nagyobb szükségét érezték egv olyan szervezet meg­alakításának. amely hatéko­nyan közreműködhet a bűn- megelőzésben. Jelentős mér­tekben nőtt a vagyon elleni bűncselekmények száma, s a közrendre, a közbizton­ságra veszélyt jelentő jog­sértéseké. Szomorú, hogy egyre több a fiatalkorú bűn­elkövető. És sok a vissza­eső bűnöző is. A bűnügyi fertőzöttséget tekintve a megyék rangsorában Borsod az elsők között szerepelt, tavaly már valamivel ked­vezőbb volt a helyzet. Ter­mészetes. hogy a bűnözés elleni küzdelem nem szorít­ható a bűnüldöző szervek tevékenységének korlátái kö­zé. A bőnözés növekedésé­nek megállítása, majd ké­sőbb a fokozatos és tartós társadalmi és gazdasági in­tézkedések komplex alkal­mazásával, a megelőzés szé­lesebb társadalmi alapra he­lyezésével érhető el. Megyénkben a kapitány­ságok székhelyein összesen tíz társadalmi szervezet, bi­zottság es nyolc tanács fog­lalkozik bűnmegelőzéssel. Hosszú távú programot dol­goztak ki, s éves terv sze­rint végzik munkájukat. Ajánlásaikkal megkeresik az illetékes szervezetet, s intézkedéseket kezdeményez­nek a bűnözés megelőzésére, visszaszorítására. Több he­lyen értékelték a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetét, az ifjúkori bűnözés okait, a cigánylakosság beilleszkedé­sének kérdéseit, s az alko­holizmus elleni harc ered­ményeit. Munkájuknak kö­szönhető, hogy Mezőköves­den megalapították az ifjú­ságvédelmi önkéntes rendőri csoportot. Van olyan terü­leti szervezet, mely felmér­te a veszélyeztetett családok helyzetét. megkereste a munkahelyüket, s kérte; foglalkozzanak az ott dolgo­zó családtagokkal. A propa­gandatevékenységben a mis­kolci bűnmegelőzési társa­dalmi tanács érte el a leg­jobb eredményt. A megye közrendjének, közbiztonsági helyzetének javítására a megyei tanács pályázatot, írt ki. s erre 17, tudományos értékű dolgozat érkezett be. A megyei bűnmegelőzési hónap keretében 59 előadást tartottak, illetve tartanak. Jól sikerült az Együtt a bűnmegelőzésért című ván­dorkiállítás, melyet először Miskolcon mutattak be. Ezen részt vett az ország valamennyi, riasztófelszere­lést és biztonsági berende­zi1* gyártó cége. Megszökött a CIA fogságából A Szovjetunió washingtoni nagykövetsége hivatalos jegyzékben tiltakozott, ami­ért a CIA hónapokon át fogva tartott egy magas rangú szovjet diplomatát. Vitalij Jurcsenko megszö­kött elrablóitól, és sajtóér­tekezleten számolt be a tör­li evés Bár viszonylag nyugodtan telt el az elmúlt, huszonnégy óra a vízművek ügyeletén, a TANACSADAS EBTENYÉSZTŐKNEK Az Ebtenyésztők Miskolci Szervezete értesíti tagjait és az érdeklődőket, hogy irodai, ta­nácsadási szolgálatát 1985, no­vember bő l-ftöl, mindem ked­den. a szokott 17—19 óra között a Széchenyi út 103. szám I. emeletén tartja. A szervezet a fenti időben telefonon is hívha­tó a 16-455-ös számon. télitekről. Mim mondta. rendszeresen kapott kábító gyógyszereket, s ezzel, vala­mint jelentős összegekkel próbálták rábírni arra. hogy mondjon él áflámtitkotcat, s csatlákózzék az amerikai tit­kosszolgálathoz. a vís telefon mégis sűrűn csengdX Sok helyütt alig, vagy egy­általán nem folyt a víz a csapokból, főleg az esti órák­ban. Ez ellen sajnos nem tudnak mit tenni a szerelők, vízhiány van. Apadnak a tá­rozók . „ Vasúti baleset Hatvannál Miért halt meg Drapál János? Befejeződött a vizsgálat Tk Párizsi divat. .. Képünkön egy mutatós Scherrer-modell: kord anyagból készült szür­ke kosztüm, ezüstróka kép­pel es nagyszélü kalappal. Tegnap délelőtt, 11 óra 26 perckor Hort—Csany es Hat­van állomások között a fénysorompóval ellátott vas­úti átjárónál a Gyöngyös es Budapest Keleti pályaudvar között közlekedő saemelyvo­Estére már eshet Ködös, párás voít az idő ma reggel. Napközben vál­tozóan felhős, de többnyire napos időre számíthatunk, a hőmérséklet 10—15 fok kö­rül alakul. Estere azonban megnövekszik a felhőzet, s eső is lehet. GYASZKÖZLEMENY . Fajdalomtól összetörve tudat­juk., hogy. drága jo édesanyánk, szerető nagymamánk, dedikénk, anyós, testvér és 1ó rokon HOCK JOZSEFNE sz. Kiss Erzsébet volt baromíikereskedö életének 83, évebep elhunyt. Te­metése november 6-an délután 3 órakor lesz a Deszka-temető- ben. A gyaszaló csalaA. naf, eddig tisztázatta« kö­rülmények kozott, összeüt­között a kartaii MEDOSZ Baratt Kör szolgáltató ága­zaténak tulajdonában levő FX 25-47-es rendszámú te­hergépkocsijával. Az ütközés következtében a gépkocsi vezetője, Szabó Sándor kar­tell. es a gépkocsin tartóz­kodó Farkas József, valamint Scheigl István hatvani lako­sok életüket vesztették. A Daleset körülményéit szak­értők bevonásává! vizsgál­ják. Az űrkutatás eredményei Az űrkutatás legújabb eredményei című előadással folytatódik ma a borsodi csillagaszati hetek rendez­vénysorozata. Haitis Béla előadását a Borsodi Erdő- es Fafeldolgozó Gazdaságban hallgathatják meg az érdek­lődők, délután fél öttöL csökkentése csak az állatni, Figyelem; Figyelem! ismét vállalunk MTZ-vel földmunkát, alap- és píncekiszedést, vala­mim építési törmelék felrakását elszállítással. Érdeklődni; 18-272 telefonon. 6—20 óráig. Vámkezelt japán videoberen- dezést használt gépkocsira cse­rélek. „Gép jármű 350 799” jeligé­re a hirdetőbe. Fakivágást, tűzifa-összevágást vállalok. Cgyanott tűzifa eladó. Cím: 3534 Miskolc, Diófa út 2. szám. Indul! Zenés női kondíciótorna november 11-fől a Kossuth Gim­názium tornatermében, Dayka Gábor u. i. Hétfőn és Pénteken este fél 7-től fél 8-ig, 160 Ft,/hó. Az új vezetőség szeretettel várja kedves vendégeit 10-től este 8-ig az Apolló kondicionáló­terembe, Széchenyi út 19, Ked- vezmenyes bérletlehetőseg* (szántó) Kisiparos vállalja esztergált lépcsőkorlátók. függöny karnis elkészítését. (Tel.: 62-951). Salak-, kő-, homokszállítás megrendelhető: 86-975. (18 óra után.) Idős no magához venne kö­zépkorú magányos asszonyt, aki nem dohányzó, nem iszik, ház­tartásban segítene. ..Sürgős 177 180” jeligére a kiadóba. Miskolc környéki, független fiatalember saját személygépko­csival üzletkötői vagy hasonló jellegű munkát vállal. „Magán- vállalkozók előnyben 177 178” a kiadóba. 1985. október 29-én 1.5 óra kö­rül a 12-cs vagy a 34-es autó­buszon elvesztettem arany kar­láncomat. Családi emlék volt. Kérem a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében értesít­sen a 18-254-es telefonon. Ek sze r ja vitást rövid határidő­re vállal az Órások Szövetkezet­te, Miskolc, Kossuth u. 4. sz. Btilsf HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolo Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: CSATA LÁSZLÓ. Szerkesztőse^. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky í*t lő. 3527. Postacím: Miskolc 3503 Pí.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223.' bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezed rovat; 18-225: kultúrpolitika: 18-226 sport: 18-222: információ: 18-22*?. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Valiáiat. Miskolc, Bajcsy-Zsilínszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc, 3501. Pf.: i?8. - Felelős kiadó VERES MIHÁLY Telefon: 36-133. — Hirdetésfelvétel; Miskolc, Széchenyi ót 15—17. 2525 Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta EJőfi zetneto bármely Mrl a pkézbesítő posta hivatalnál a hírlapkéz- besi tőknél, a Posta tiirlapüz léteiben és a Hírlapé lefizetés*, es Lapeilatásj Irodánál fHELIR) Budapest V.. József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül, vagy postautalványon valamint át­utalással a HEL.IR 215—96162 pénzforgalmi telzőszámra. Elő­fizetés? dJ1 egy hónapra 4S formt, egv negyedévre 529 forint, egy évre Slf pl Index: 25 951 - Készölt; a Borsodi N vona­lában Peleiős vezető: WTRTB LAJOS. — tSSN 0133—0209.

Next

/
Thumbnails
Contents