Déli Hírlap, 1985. november (17. évfolyam, 257-280. szám)
1985-11-04 / 259. szám
Labdarúgás, NB II Kihagyott helyzetek • remek győzelem DVTK—Nagykanizsa 3-1 (2-0) Vinczéné Verebélyi Erzsébet is utazik ma a Kárpát Kupán részt vevő válogatottal. A szövetségi kapitány ugyanis balkezes átlövőt keres... Kézilabda A legjobb nyolc között az MINK-ban B. Bányász—Áfor SC 29-23 (17-9) Bánkuti László vezető edző jó jósnak bizonyult: ez derült ki a hét végi bajnoki fordulóban. A DVTK ugyanis remek játékkal győzte le a Nagykanizsa gárdáját, ugyanakkor a szuperrangadó döntetlent hozott, így azután a diósgyőriek hátránya csökkent, s mert az ellenlábasoknak most jön a neheze, nem lehetetlen, hogy előnyt is tudnak szerezni ebben a csatározásban a piros-fehérek. Akik Nagykanizsán 4—4— 2-es felállásban, Piel — Szlovák, Szűcs, Oláh, Görgei, Kiss, Fiikő (Szemere), Lip- pai, Balogh (Teodoru), Szlif- ka, Dzurják összetételben kezdtek, s mindjárt aktívabban is léptek fel, mint a házigazdák. Szlifkát már a 3. percben csak mezénél fogva tudta visszarángatni védője, de megúszta egy „ejnye-ejnyével”. A 11. percben Lippai lendült, 20 méterről nagy lövést eresztett meg, de a házigazdák kapusa védett — ha nehezen is. Negyedóra eltelte után veszélyeztetett először a Nagykanizsa, ekkor László beadását Martinkovics 5 méterről fejelte kapura, Piel valami szenzációs bravúrral mentett, Martinkovics ismételt, de fölé lőtt. Ismét diósgyőri kontraakciók következtek, s a 18. percben meg is szerezte, a vezetést a DVTK. Szlifka mintegy 22 méterről nagy lövést zúdított kapura, a bőrgolyó a felső lécről visszapattant, Dzurják ott-tecmett^s -a- bal altó sarokba pofozta, 1-0. Bár a gólt követően a Nagykanizsa igyekezett átvenni a játék irányítását, a diósgyőri kontrák továbbra is igen veszélyesek voltak. A 30. percben Szlifka már csak Miklóssal állt szemben, a középhátvéd csúnyán feltartotta, Sárga lappal bűnhődött érte. Nyolc perc múltán Szőke lépett ki védőink közül, nagy helyzetben azonban kapu mellé bombázott. Nem úgy Szlifka, aki a félidő lefújása előtt megszerezte a második gólt is. A 44. percben Dzurják a jobb szélen húzott el, pontos beadására Szlifka érkezett, s a kapus hasa alatt lőtt *a hálóba, 2-0. Mindjárt a második játékrész kezdetén Szlifka ke+ Szlifka veszélyeztetett legtöbbször, s gólt is szerzett. rült jó helyzetbe, a kifutó kapus fölött a hálóba is lőtt, ám Kiss G. játékvezető — partjelzőjét is felülbírálva — nem adta meg a gólt. Csak ő tudja, miért... Ez az eset úgy tűnik, felrázta a vendéglátókat. akik igyekeztek mind nagyobb iramot diktálni, s az 50. percben szépítettek is. i A védőkről lepattanó labdával Martinkovics lépett , ki, s közelről nem hibázott, 2-1. Az 54. percben megintcsak Szlifka játszotta át Miklóst, s a védő leterítette a diósgyőri játékost. Kiss G. kiállította a hazai középhátvédet. Mezőnyjáték után a 63. percben azt hittük, eldőlt a találkozó sorsa. Kiss oldalról belőtt szabadrúgását ugyanis az egyik védő a lles ponton, kézzel ütötte ma- iafikaL labda a 11-es pontra került, ám a büntetőt Dzurják a felső lécre bombázta, a kipattanó labdát Kiss a kapus kezébe fejelte. Ahogy az lenni szokott, a kihagyott lehetőség a házigazdákat hozta fel, mezőnyfölénybe is kerültek, ám helyzetet nem tudtak kialakítani a diósgyőri kapu előtt. A véghajrá megintcsak a DVTK-é volt, a 85. percben Szlifka előtt nyílt nagy lehetőség, ám 8 méterről a kapus kezébe gurított, majd a 88. percben kialakult a végeredmény. Teodoru labdájával Szlifka lendült támadásba, belőtt labdájára Dzurják érkezett, s a léc alá helyezett, 3-1. A remek taktikát választó DVTK akár több góllal is nyerhette volna ezt a találkozót. ugyanis a vendéglátók görcsösen akartak, jószerével helyzetük is alig akadt, ugyanakkor a diósgyőri kontrák szinte mindegyike veszélyt jelentett a kanizsai kapura. A kritikus időt is jól vészelték át a vendégek, s megérdemelten szerezték meg a sokat érő két bajnoki pontot. Gál Béla A TOVÁBBI EREDMÉNYEK; SZEOL-DÉLÉP SE—Eger SE 2-2 (2-1). Szeged, 5 ezer néző. V.: Huták. G.: Kun, Gruboro- vics (11-esből), iU. Tasi (11-es- böl), Csomány. Nyíregyháza— Sopron 1-0 (0-0). Sopron, 3 ezer néző. V.: Lázin. G.: Eszenyi. Baja—Salgótarján l-o (1-0). Salgótarján, 1500 néző. V.: Kovács II. L. G.: Bognár. H. Szabó L. SE—Dunaújváros 2-1 (2-0). Mezőtúr, 1000 néző. V.: Szekeres. G.: Quriko (2, egyet 11-esből), ill. Flórián. Veszprém—Szolnok 1- 0 (0-0). Veszprém. ÍOOO néző. V.: Gergácz. G.: Fülöp. KVSE— Keszthely 2-0 (2-0). Kazincbarcika, 800 néző. V.: Eőry. G.: Petrovics (11-esből), Asszony. Meripond—Szekszárd 2-0 (1-0). Szekszárd, 1000 néző. V.: Komáromi. G.: Csernus, Bárány. Ganz-MA VÁG—Komló 1-0 (0-0). Kőbányai u. 1000 néző. V.: Karsai. tí.: Bősz. Vác—D. Kinizsi 2- 0 (0-0). Vác, 800 néző. V.: Karáth. G.: Kovalik (2). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Eger SE 15 8 6 1 28-12 22 2. SZEOL-DÉLÉP 15 9 3 3 31-15 21 S. DVTK 15 8 5 2 31-18 21 4. Ganz-MAVAG 15 7 4 4 27-17 18 5. Keszthely 15 7 4 4 19-17 18 6. Dunaújváros 15 6 5. 4 21-15 17 7. Szolnok 15 8 1 6 24-19 17 8. Salgótarján 15 6 3 6 15-14 15 9. H. Szabó L. SE 15 6 3 6 21-21 15 10. Komló 15 6 2 7 26-25 14 11. Nyíregyháza 15 6 2 7 17-18 14 12. Metri pond 15 6 2 7 22-24 14 13. Szekszárd 15 5 4 6 14-23 14 14. Sopron 15 4 5 6 16-17 13 15. Vác 15.5 3.7 12-18 13 16. Veszprém,. , .15 5 2 8 14,-31 12 17. Bája 15 5 2 8 21-36 12 18. D. Kinizsi 15 3 5 7 16-23 11 19. Nagykanizsa 15 3 5 7 18-26 11 20. KVSE 15 2 4 9 13-27 8 A Miskolc Városi 'Sport- csarnokban, szeptember első napjaiban rendezett Kamarás István-emléktornán láthattuk: alaposan meggyengült a korábban jó erőkből állt Ganz-Mávag együttese. A fiatalok mellett mindössze két rutinos játékos maradt a gépgyáriaknál, nem csoda hát, hogy akkor a DVTK simán győzött ellenük. Talán ez „motoszkálhatott” a játékosok fejében a szombati fővárosi mérkőzésen is, mert rá sem lehetett ismerni a Székesfehérvár »lien Totó 1. Düsseldorf— Saarbrücken 2. Frankfurt— 2-2 X Vfb Stuttgart 1-1 X 3. Uerdingen—1. FC Köln 3-2 1 4. Fortuna Köln—Kassel 5. Oberhausen— 2-0 1 Karlsruhe 3-0 1 fi. Solingen—Darmstadt 2-0 1 7. Fiorentina—Intern. 3-0 1 8. Lecce—Udinese 2-0 1 9. Napoli—Juventus 1-0 1 1«. Roma—Verona 2-1 1 11. Arezzo—Sambenedett. 2-1 1 12. Catania—Lazio 2-1 1 13. Palermo—Pescara 2-1 1 POTMÉRKOZÉSEK: 13. Nürnberg—Hamburg 0-1 2 15. Ascoli—Genoa 2-1 1 16. Cagliari—Perugia Ü-1 2 1 Sporttörténet! pillanat tanúi lehettek tegnap a sport- csarnokbeli kézilabda-mérkőzés szurkolói: először fordult elő Miskolcon, hogy az Amb- rusné, Pusztaszeriné kettős személyében nők vezettek tétmérkőzést. S nem is akárhogyan! Végig remekül bíráskodtak, jól vették észre a szabálytalanságokat, még az apró fineszeket is meglátták. Nem véletlenül. Valaha mindketten kézilabdáztak ... Indításgótlal a vendégek szerezték meg az első gólt, ám Kondiné büntetőből remekelő együttesre. Egészen más felfogásban játszottak, rendkívül sok volt a fegyelmezetlenség a csapatban, számtalan buta személyi hibát szedtek össze a játékosok. S ami talán a legdöntőbb volt: a válogatott Lő- rinczné egy félidőn át mintha a pályán sem lett volna, egyetlen pontot sem dobott! Fordulás után is tovább tartott az enervált játék, talán csak Aronné és az első félidőben már kipontozódott Nagy G. nyújtott elfogadható teljesítményt, a többiek mélyen tudásuk alatt játszottak. Mind védekezésben, mind támadásban sokat hibáztak a lányok-asszonyok. Ez utóbbira jellemző: 40 ziccerhelyzetből mindössze 15 végződött kosárral, ez az arány pedig egyenesen katasztrofális! S mert a kulcsemberek képtelenek voltak hozni magukat, még a Ganz is meglepődött , azon. hogy nyerni tudott. A találkozó előtt ugyanis egy fabatkát sem adtak volna sikerükért ... A DVTK-ból Áronná 18, L őrinczné 13, Nagy 11, Tóthné 7, Lukácsné és Bársony 4—4, Stefánné 3 pontot szerzett. Az ürömben öröm: az ifjúságiak ismét győztek, a Ganz-Mávag együttesét 85-61 arányban verték. egyenlített. Döcögős, álmos volt a játék, látszott, hogy a bajnokság után alaposan leeresztett mindkét csapat. Ezt bizonyítja: a 8. percben lőtte második (!) gólját a Bányász — ismétcsak büntetőből! A 10. percben (2-2 volt az állás) nagy durranással ért földet az egyik halogénizzó néhány darabja, percekig állt a játék, ám a rendezők nem találtak partvist, így a játékosok szedték össze az üvegmaradványokat,.. A kényszerszünet úgy látszott, jót tett a Bányásznak, mert négy góllal elhúztak. (IS. p.: 7-3.) Ám nem sokáig hihettük, hogy végre a tavasszal megszokott játékot látjuk, mert az NB I B-ben játszó vendégek kíméletlenül kihasználták a védelmi megingásokat, s szorossá tették a mérkőzésnek ezt a szakaszát. Később végre felpörgött a csapat, egyre jelentősebb előnybe kerültek a házigazdák, s Pecsenye András a kezdőcsapatból csak Kondi- nét és Kovács M.-nét a pályán hagyva a csereembereknek is játéklehetőséget adott. Kondiné időn túli szabaddobásgólja zárta ezt a játékrészt. Térfélcsere után megintcsak a vendégek kezdtek góllal, de a csendesen csordogáló mérkőzésen — amelyA tavaszi, első forduló mérkőzéseit játszották le az élvonalban. A legnagyobb meglepetést a ZTE okozta, miután nyert a bajnok Honvéd ellen. Nem bírt otthonában az FTC a Rába ETO-val. Négy mérkőzésen is döntetlen született. Eredmények: Rába ETO—Ferencváros 1-1 (1-0). Üllői út, 18 ezer néző. V.: Hartman. Gl.: Preszeller. illetve Palkovics. PMSC—Vasas 1-0 (1-0). Pécs, 2000 néaő. V.: Kovács I. L. Gl.: Hót ti. Bp. Volán—Ü. Dózsa 1-1 (0-0). Megyeri út, 1000 néző. V.: Bognár. Gl.: Hatvanger, illetve Herédi. ZTE—Bp. Honvéd 4-2 (2-0). Zalaegerszeg, 10 ezer néző. V.: Maczkó. Gl.: Soós. Czi- gány, Csepregi, n. (11-esből), Nagy I., illetve Kovács K.. Gyi- mes*. DMVSC—Békéscsaba 1-1 (0-0). Debrecen. 3000 néző V.: Fekete. Gl.: Szabő J., illetve Steigerwald. Tatabánya—videonek első találkozóján is » Bányász nyert a fővárosban —, a házigazdák rutinból használták ki helyzeteiket. (36. p.: 21-10.) Bodó átlövés- góljaival húzott el a miskolci gárda, de az Áfor pillanatokra adta csak fel, s újra és újra felzárkózott. A második sorát szerepeltető Bányász leengedett, így a végére csak hat gól maradt a tucatnyira nőtt előnyből. A B. Bányász Kovács M.- né — Enginé 2, Bereczkiné, Kondiné 11 (14), Vinczéné 5, Kovács L.-né, Égerszegi- né 1, csere Demeter (kapus), Bodó 7 (1), Tóth 1, Kerék- jártóné 2, Bocsiné összetételben szerepelt, s jutott a két mérkőzés összesítése alapján az MNK legjobb nyolc csapata közé. * Mint Barta Gábortól, a Borsodi Bányász ügyvezető elnökétől megtudtuk, a pénteki találkozót a fővárosban megtekintette Csík János szövetségi kapitány, s az ott látottak alapján is meghívta a válogatott keretbe Kondiné mellett Vinczénét is, így mindketten utaznak ma a Kárpát Kupán részt vevő csapattal. Mint a szövetségi kapitány elmondotta, figyelemmel kíséri Bocsiné játékát is. mert balkezes átlövőt keres csapatába... T. Z. ton 0-0. Tatabánya, 4000 néző. V.; Bay. Haladás—MTK-VM 2-1 (1-1). Szombathely, 5000 néző. V.: Molnár. Gl.: Bognár, Pados, illetve Katzenbach. Siófok— Csepel 2-1 (2-1). Csepel, 2000 néző. Vv Szabó B. Gl.: Horváti! I., Zsadányi, illetve Kovács F. az NB i Állasa 1. Bp. Honvéd Ifi 10 4 2 32-13 24 2. PMSC 16 10 3 3 27-12 19 3. MTK-VM 16 7 3 6 25-19 17 4. Rába ETO 16 4 9 3 28-24 17 5. Tatabánya 16 5 7 4 15-13 17 6. FTC 16 6 5 5 18-18 17 7. Videoton 16 5 7 4 15-15 17 8. ZTE 16 4 8 4 28-25 16 9. Haladás U 6 4 6 21-21 16 10. Békéscsaba 16 5 5 6 19-20 15 11. Vasas 16 5 3 6 21-23 15 12. O. Dózsa 16 5 5 6 21-24 15 13. Debrecen 16 4 7 5 16-27 15 14. Volán 16 3 6 7 19-28 12 15. Siófok 16 4 3 9 17-28 11 Ifi. Csepel 16 4 1 11 14-26 9 Dzurják két gólt szerzett, s versenyben maradt az NBI1. goleádora címért. Kosárlabda NB I A második (bosszantó) diósgyőri vereség Ganz-Mávag—DVTK 67-60 (30*27) Labdarúgó NB I ZlE-bravúr