Déli Hírlap, 1985. október (17. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-26 / 252. szám
A derűs ősz ellenére ★ Néha begördül egy-két autóbusz a parkolóba... utasa van a LÁEV-nek. Igaz, a Blikkben jóval hűvösebb van, mint bent a városban, s ezért a nagyobb vonzerővel bíró nyitott vagonok helyett már a legszebb napsütésben is a kevésbé romantikus, zárt kocsikat közlekedtetik. (Herényi László felvételei) A csodálatos őszi erdő nem vonzza a kirándulókat ... Hétfőn Teljes holdlo ffy atkoz ás Hétfőn as esti órákban hasinkban is teljes holdfogyatkozást figyelhetnek meg a csillagászat iránt érdeklődők. Idén már a második alkalommal lehetünk szemtanúi e ritka természeti jelenségnek, miután már május 4-én is teljesen árnyékba borult a Hold. A fogyatkozás oka, hogy a Föld Nap körüli pályáján haladva úgy kerül a Nap és a Hold közé, hogy az égitest sugarait „elzárva” teljes árnyékot vet a Holdra. Hétfőn a Hold 16 óra 30 perckor kel majd és 16 óra 45 perckor kezdődik a fogyatkozás. A teljes árnyékba borulás 18 óra 19 perckor lesz, s a ritka esemény 19 óra 05 percig tart, majd 20 óra 30 percig az árnyék fokozatosan visszahúzódik. Az esemény tudományos szempontból is jelentős: a Föld légköréből a Napnak bizonyos megszűrt sugarai az árnyékolás ellenére eljutnak a Holdra, és ezek visszatükröződését vöröses, derengő fénynek látni a Hold felszínén. Ebből a fényből különféle mérések alapján a fizikusok adatokat nyerhetnek a Föld légkörérői. Kommunista műszakot tartanak ma a Miskolciéra tanácsi tervező kisvállalatnál. A termelésben dolgozók az idei terv teljesítését segítik, az adminisztratívak pedig környezetszépítő feladatokat kaptak. A kommunista szombat anyagi eredménye a cégnél dolgozók életkörülményeit javító pénzügyi alapot gyarapítja. Pendít a firkálóknak Olvasom, hogy New Yorkban gondot okoznak a metró termeinek és szerelvényeinek firkáiéi: mindent eléktelenitenek a kézzel vagy spray-vel alkotott remekeik. Ténykedésük ellen még az sem véd, hogy a kocsikat a mázolmányok tapadását meggátló festékkel kenték át. A város zord polgármestere hadat üzent a firkálóknak: a tettenértek egy részét például dutyiba zárják. A rajtacsípettek fiatalabbjának pedig pemziit, festékesvödröt nyomnak a kezébe, hogy saját művét eltüntesse. A falakat nálunk is firkálják. S ha nem is kívánjuk, hogy a városkép rondítóit bekasztlizzák, talán futná a város pénzéből ecsetre és festékre, hogy az ügyetlenebb falfirkálóknak a fülöncsípés pillanatában a kezébe nyomhassák.. . (b- aj Jc A legkorszerűbb bányaműszaki technológiai berendezéseket láthatták Miskolcon öt napig az érdeklődök. Az emberek néha eltörpültek a modern technikai eszközök mellette. (Herényi László felvétele) Szokatlanul szép időnek örülhettünk az elmúlt hétvégeken. A napsütéses ősz megnövelte az érdeklődést a közeli Bükk, Lillafüred, Ga- radna és Ómassa iránt — vélhetnénk. De a kirándulók nem keresik fel csapatokban az erdőt, pedig az különlegesen szép arculatát kínálja most a természet barátainak. Nem véletlen hát, ha az idefenforgalomból élő lillafürediek úgy fogalmaznak: most köszöntött be a holtszezon. A Palotaszállóban természetesen kéthetenként továbbra is érkeznek a szak- szervezet beutaltjai. Az üdülőben gondoskodnak a szórakoztatásukról, s gyalogos és autóbuszos túrákon ismerhetik meg a Bükk és Borsod megye nevezetességeit. A holtszezonnak meg vannak az oka: a diákok hétvégéit a tanulás tölti ki, s most van dandárja a szüretnek. Kirándulás helyett inkább a szőlőt szedik sokan a várható — igaz, kevés — újbor reményében. A Palota vendégem kívül manapság Lillafüred csendjét csak néhány, busszal érkező turistacsoport veri fel; ők is elsősorban a Petőfi- és az István-barlangot keresik fel. Joggal hihetnénk, hogy az őszi napsütésben vonzó lehet egy szombati-vasárnapi utazás a kisvasúton. Am egy- egy hétvégén jó, ha 400—500 A településfejlesztési hozzájárulásról kérdezték Ha műhely is van Két érdekes telefont kaptunk a településfejlesztési hozzájárulással kapcsolatban. Néhány olyan kötelezettség felől érdeklődtek, amely akkor lép életbe, ha a városlakók többsége elfogadja a hozzájárulás fizetését, azaz a városi és területi fejlesztési célok megvalósítása mellett szavas. Egy kisiparos azt kérdezte, hogy mivel lakása és műhelye is van, mindkettő után kell-e majd hozzájárulást fizetnie? Abban az esetben igen, ha ezek az ingatlanok külön helyrajzi számúak. Bár a településfejlesztési hozzájárulás neve is mutatja, hogy nem adóról van szó, hanem önként, a város és önmagunk érdekében vállalt kötelezettségről, mégis valamilyen szabályzat alapján kell rendezni a befizetés módját — ha igenlő eredményt hoz a szavazás. Ezekről a szabályokról is érdeklődtek. Az előzetes elképzelések szerint a hozzájárulás két egyenlő részletben fizethető majd a tárgyév március havának 15, illetve szeptemberének 15. napjáig. Ha valaki mégsem fizetne, az esedékességtől számítottan havonta egy százalék a késedelmi kamatdíj. Kommunista műszak fórum az avasi közlekedésről Az avasi lakótelep közlekedéséről tartottak lakossági fórumot a Testvérvárosok útjai pártszervezetben. Tóth Csaba, a Miskolc Városi Tanács közlekedési csoportjának vezetője és Szilágyi István, a Miskolci Közlekedési Vállalat közlekedési főosztályának vezetője sok panaszt hallhatott a csaknem négyórás vita során. A fórum résztvevői — zömmel tanácstagok, lakóbizalmiak — az itt élők képviseletében részletesen felsorolták a városrész közlekedési és ahhoz szorosan kapcsolódó problémáit. Nehezményezték például, hogy az autóbuszok követési ideje nem megfelelő. Egymás után három-négy járat is elmegy, és aki ezeket lekési, kénytelen 15—20 percet várni a következőre. Meg kellene oldani, hogy a buszok ritmuso- san kövessék egymást, hiszen az utasok zöme többnyire átszállással folytatja útját, s mindegy nekik, melyik járattal jutnak el az átszállóhelyre. A lényeg, hogy minél kevesebbet legyenek kénytelenek várakozni. Sok szó esett a gépjármű- vezetők magatartásáról. Bár > Vállalati részvények adásvétele Az Állami Fejlesztési Bankban a kötvények mellett újabb értékpapírok, a részvények adásvételét is megkezdték. Elsőként az egyik legjövedelmezőbb hazai részvénytársaság, a Novotrade részvényei cserélnek gazdát A Velence-tavi Víz- és Csatornamű Vállalat adta el a tulajdonában levő két, egyenként 250 ezer forint névértékű részvényét a névérték 123 százalékáért a banknak, amely azt a későbbiekben továbbadja. Magyarországon jelenleg magánszemélyek tulajdonában nem lehetnek részvények, a vállalatok közötti részvényforgalom kiépítésére azonban szükség van. A szervezett részvényforgalom kialakítása nagyban hozzájárulhat e befektetési forma elterjedéséhez, a vállalati tőkék átcsoportosításának meggyorsításához. az utasok sem angyalok, több gépjárművezető eléggé bántó módon viselkedik. Persze, számos ellenpélda is akad, mert vannak, akik a kötelező udvariasságon túl is segítséget nyújtanak az utasoknak. A sofőrök mikrofonhasználata az Avasdélen különösen fontos, mert még az itt lakóknak is gondot jelent a tájékozódás. {Kedves gesztus: néha reggelente a gépkocsivezető üdvözli a munkába indulókat.) Nagyon hiányoznak a jegyautomaták, és sok helyen a fedett megállók. Régi panasz: az avasi buszok műszakváltás idején már induláskor zsúfolásig tömöttek. Tóth Csaba: — Ígérjük, hogy a sok ötletből és javaslatból, ami itt elhangzott, mindazt igyekszünk megvalósítani, amit az anyagi lehetőségek megengednek. Szilágyi István: — Feltétlenül felülvizsgáljuk a járatok menetrendjének összehangolását. Bár eddig is rendszeresen ellenőriztük, ezután fokozottal) figyelemmel kísérjük az indulási idő betartását és a mikrofonhasználatot. Sajnos, a zsúfoltság csökkentése nagyon nehéz feladat, a pénzügyi lehetőségek korlátozottsága miatt. Várható, hogy a közeljövőben nagyobb teljesítményű autóbuszokat szerezhetünk be, melyek képesek lesznek az Avas II. iite- mi emelkedő leküzdésére, s akkor, ha nem is gyökeresen, de jelentősen javul a helyzet. Addig is járatsűrítéssel próbáljuk enyhíteni a zsúfoltságot. (csapó) Akadt vevő a hányaoépelíre A szomszédos országokból is jöttek szakemberek Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület szervezésében öt napig fogadta a szakembereket és az érdeklődőket a Miskolc Városi Sportcsarnokban a nemzetközi bányászati és kohászati kiállítás és szeminárium. A megnyitótól a tegnapi záró napig több ezer külföldi és hazai szakember tekintette meg a seregszemlét. Hat országból 48 vállalat — ebből 39 neves nyugati cég — állította ki legújabb, s legkorszerűbb bányaműszaki és kohászati berendezéseit. A kiállítás sikerét jelzi, hogy nemcsak a magyar, hanem a külföldi bánya- és kohászati vállalatok vezetői is kötöttek . üzleteket, vagy folytattak előzetes tárgyalásokat a vásárlásokról'. Á szomszédos országokból naponta több, szakemberekből álló delegáció érkezett Miskolcra. A szakmai szemináriumon két szekcióban 25 előadás hangzott el a műszaki fejlesztés, kutatás legújabb eredményeiről. A Borsodi Szénbányák Vállalat — egyik házigazdaként — lehetővé tette, hogy a külföldi és a hazai szakemberek megismerkedjenek a borsodi bányavidék több aknájával is. t Zsúfolt buszok, hosszú várakozás Holtszezon liléién