Déli Hírlap, 1985. szeptember (17. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-17 / 218. szám
Hóbort, vagy a hosszú éfet titka? Vegetáriánusok j|c Egyre romlik a gép jármit vek műszaki állapota, ezért nem véletlen, hogy az ellenőrzések során néhány kocsiról lekerült a rendszám. Közlekedésbiztonsági ellenőrzésen Levették a rendszámát Ez a mindent tudó fényképezőgép „megörökíti” azokat, akik már a piros jelzésnél mentek át a kereszteződésen. A vele készített fotók tökéletes bizonyítékai az utóbbi időben megszaporodott, nagyon súlyos szabálysértéseknek. (Herényi László felvételei) A vegetáriánusság indiai eredetű, ahol egyes vidékeken mindmáig szinte vallási mítosz. A böjtölést, i hústól való tartózkodást (részlegesen) évezredek óta vallási parancsok Írták elő; azért vallási parancsok, mert azokat szigorúan betartották az emberek. Ezek azonban lényegében vallási mezbe öltöztetett célszerű egészségügyi intézkedések voltak. A vegetarianizmus önmagában mégsem vallás, bár vannak fanatikus követői, akik hirdetik és hiszik; egyetlen élőlénynek sincs joga arra, hogy megegye a másikat. Hazánkban a húszas években hódított az úgynevezett Bicsérdy-féle mozgalom: köMa öt után néhány perccel a miskolci adó hullámhosszain a zenebarátok érdeklődésére számít, a Zenedoboz című műsor szerkesztője. A most induló 1985—86-os hangversenyévad kínálatáról lesz szó a műsor első részében. Borsod-Abaúj-Zemp'.én , Nógrád és Heves megye koncertkínálatáról tájékoztatják a hallgatókat. Közben elhangzik a szokásos három zenei rejtvény, amelyre a 35-510-es telefonszámon lehet bediktálni a megfejtéseket, s aki jó válasszal hívja a stúdiót. jutalomzenét kap. Az ott következő listáról választhatnak felvételt: 1. Zsuzsa — Adriano Celen- tano 2. Készlet a „Goonies” című film zenéjéből — Cyndi Lauper 3. Az én bolondos barátom — Talk Talk együttes 4. Digitális szerelem — Neo- ton família 5. A pelikán ,----- Kaláka együttes 6. Dolce vita — Soltész Rezső 7. Jeremy — Névtelen Nulla 8. Mindened — Julio Igle- sias és Diana Ross 9. Megelégedés — Lauta Braningan 10. Szerelmi győzelem — Al- phaville együttes 11. Tűnj el ma este —Fancy ’ együttes 12. Forró szél — Surda dala «■» Ljubisa Samardzic vetői nemcsak a húsféléktől zárkóztak el, de a növényi táplálékot is kizárólag nyersen voltak hajlandók elfogyasztani. Napjainkra azonban már ritka az ilyen ember; a többség azoknak a vegetáriánus-orvosoknak hisz, akik azt hirdetik; egészségesebb, hosszabb életet élhet az, aki tartózkodik ugyan az állatokból készült élelmiszerektől, de ugyanakkor tejet, tojást fogyaszt. Ezzel a módosítással a vegetáriánusság eleget tesz a modern táplálkozástudományi elveknek. Eszerint az ember napi fehérjeszükségletének mintegy felét kell állati eredetű fehérjékből fedeznie, ugyanakkor a zsíradékszükséglet- nek legfeljebb a harmadát 13. Sztárok 45-ön — Voga— Turnovszky duó 14. Viszlát Olaszország, viszlát szerelem — Ricchy és Poweri 15. Könnyek a telefonnál — Hot Chdcholate 16 Ma este táncolni megyek — Status Quo együttes 17. Cigányfény — Pussycat együttes 18. Vigyél fel engem — Scotch együttes 19. Mennyire akarlak — Secret Service együttes 20. Valotte — Julian Lennon szabad állati eredetű zsiradékokból a szervezetbe juttatni. A vegetáriánus nézetet vallj orvosok és kutatók azonban kisebbségben vannak azokkal szemben, akik a teljes vegyes táplálkozást tartják ideálisnak. Persze, nem a hagyományos magyar konyhát, hanem a korszerű követelmények szerint ösz- szeállított étrendet: olyat, amelyben viszonylag kevés a hús, azon belül is sok a sovány szárnyas, például a csirke, továbbá a nyúlhús; bőven van benne hal (nálunk más vízi-tengeri eredetű állati élelem alig van), ugyanakkor sok benne a gvümölcs- és zöldségféle. Mindehhez nélkülözhetetlenül szükséges még a korszerű konyhatechnika is: olyan, amelyik nem főzi agyon az ételt. A kutatók a fejlett ipari országok lakossága táplálkozási szokásainak tanulmányozása nyomán azt a következtetést szűrték le, hogy a vegetáriánusok (persze, itt a tejet és a tojást is fogyasztó vegetáriánusokról van szó), között kevesebb a túlsúlyos, elhízott ember, kevesebben szenvednek szív- és érrendszeri megbetegedésekben, lényegesen kevesebb a cukorbeteg. Az pedig ma már általánosan is ismert, hogy a vastagbélrák előfordulásának gyakorisága összefüggést mutat a rostban, dús táplálkozással: minél több emészthetetlen rostos ételt fogyaszt valaki, tendenciájában annál ritkább az említett betegség kialakulásának valószínűsé-' ge. Kertész-leltár Több mint 44 millió forintot költöttek el a gazdák a miskolci Kertész Áruházban az első fél évben. A legtöbbet kisgépekre fordítottak, de majdnem ugyanennyi "itot.t vetőmagra és szaporítóanyagokra, valamint kézi- és kertiszerszámokra. Jó hallani, hogy csak könyvekre és szaklapokra 200 ezer forintot költöttek a gazdák hat hónap alatt. Hétfőn, hétkor Zenés találkozót hirdet a Diósgyőri .Vasas Művelődési Központ Tahi Tóth Lászlóval, a Vígszínház népszerű művészével. A rendezvény az idén kezdődött Hétfőn, hétkor című sorozat része, s szeptember 23-án este 7 órakor kezdődik a DVMK-ban. Közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott pénteken a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság. A városi rendőrkapitányságon tartott parancsnoki eligazításon Szemán László őrnagy, a városi rendőrkapitányság közlekedési alosztályvezetője felhívta az ellenőrzésben részt vevő rendőrök és társadalmi segítőik figyelmét a gyalogosok szabálytalanságaiból eredő közlekedési veszélyhelyzetek kiszűrésére is. A fő cél azonban a közúton közlekedők ellenőrzése, az ámokfutók, a gyorshaj tók, a szabálytalanul előzők, az elsőbbségadást jelző táblákat figyelmen kívül hagyó autósok megbüntetése volt. • SZEMBŐL IS MÉRHET A Traffipax-kocsi a papírgyár előtti útszakaszon egy kisteherautó mögé állt be. Alighogy felszerelték a radart, kattogni kezdett a fényképezőgép. Mizsik Ferenc és Zsofnyák Béla főtörzsőrmesterek rádión tartották egymással a kapcsolatot. S míg egyikük mért, a másik háromszáz méterrel arrébb intette le a száguldozókat. A pálmát a Pl 84-85-ös Wartburg vitte el, 92 kilométerrel. Vezetője szívesen fizetett volna a helyszínen, ám nem úszhatta meg pénzbírsággal; feljelentették. Valószínű, hogy egy időre a jogosítványától is meg kell válnia. Több járművezető csodálkozott, amikor „lemeszelték”. Nem sejtették, hogy a Traffipax szemből is tud mérni. Néhány autóst azért figyelmeztettek, mert fénykürttel jelezték a szembejövőknek, hogy az út mentén sebességmérő kocsi áll- Bárcsak mindig ilyen jóindulatú, „segítőkész” hangulat uralkodna a közutakon, mint amikor a traffipaxos kocsit felfedezik a járművezetők! • „TUKÖRRADIALLAL” ROBOGTAK Az egyik legfontosabb ellenőrző pontot a 3-as út zsol- cai elágazásánál foglalták el a rendőrök. Pónus Ferenc őrnagy, a megyei rendőrfőkapitányság közlekedési ' alosztályának vezetője: 5 bír — AKg két óra alatt már 3 három kocsitól kellett' levetetnünk a rendszámot. SoK”’’ lekopott gumijú, „tükör- radiálos”, továbbá helytelenül beállított lámpával s lejárt forgalmi engedéllyel közlekedő autóval találkoztunk. S mintha ezt példáznák, két utánfutós dinnyeszállítóM* személykocsit intenek le. Az 3 egyikben legalább 10 mázsa teher nyomja az amúgy is lapos, gumikat. S mint azon a bizonyos állatorvosi lovon, a két kocsin semmit sem, - találnak rendben.. Utasaik jajveszékelnek, -de hiába,,* rendszám nélkül mennek to- , vább, útvonalengedéllyel,’ •« legfeljebb hazáig. .-.yi • NEM TISZTELIK A KÉK VILLOGOT — Az autósok közül sokan megfeledkeznek arról, ’ hogy ilyenkor már fel kell ! készíteni a kocsit az őszi— . téli közlekedésre. Ellenőriz- ’ ni kell a gumi profilmélységét, s ha a megengedettnél I kisebb, újra kell cserélni. Szerencsére most minden típus kapható, ezért semmifé- ‘ le kifogást nem fogadhatunk el. Hamarabb sötétedik, többet kell használni a lámpákat, N ezért ajánlatos, hogy mindenki beállíttassa a fényszórót. Jobb, ha a szervizben derül ki, mint este az országúton, hogy a tompított égők az út menti fészkeket világítják meg ... Szomorú tapasztalat — mondják a rendőrök, a mentősök és a tűzoltók —, hogy az -autósok közül többen nem adják meg az elsőbbséget a villogó kék fényt használó, szirénázó kocsiknak. Hiába alkalmazzák a mqp-( különböztető jelzést, a járművezetők nem húzódnak félre. A jövőben a lehető legszigorúbb büntetést alkalmazzák azokkal szemben, akik akadályozzák a robogó mentő-, tűzoltó- és rendőrkocsikat a haladásban. (szántó) A MAGÉV Észak-magyarországi Alközpont pályázatot hirdet AR- ÉS ÜGYVITELI OSZTÁLYVEZETŐ MUNKAKOR BELTOLTÉSÉRE Feltételek: szakirányú középfokú végzettség, plusz mérlegképes könyvelői képesítés és legalább 5 éves szakmoi gyakorlat. Előnyben részesítjük a műszaki nagykereskedelmi gyakorlattal rendelkezőket ' Havi jövedelem: 5500—6500,— Ft. Kérjük a pályázókat, hogy önéletrajzukat eddigi tevékenységük részletes ismertetésével, 1985. szeptember 30-ig, a következő címre küldjék: « MAGÉV ÉM Alközpont, 3529 Miskolc, Balogh Adám u. 2. Fénykép a pajzán lányokról A sokáig semmittevő, henyélő, majd igazságot osztó Ludas Matyi híre városunkba is eljutott. Nem az irodalmi változatra gondolok, mert az. már évszázadok óta gyermekek és felnőttek kedvenc olvasmánya, hanem a zenés átiratra. A történet a miskolci sportcsarnokban szombaton este elevenedett meg, csaknem telt ház előtt. Nyolc óra után néhány perccel kialudtak a lámpák, és felcsendült Santana csodálatos Európája. A zenére aztán belejtett az első lány lenge magyarban, és feltárta előttünk titkait. A reflektor a pucér testét pásztázta, amint izgalmas sztriptiztáncot járt. Ekkor kiderült, hogy a sötét nézőtéren nemcsak szípházrajongók ülnek, hanem lelkes amatőr fotósok is. Ahogy szaporodtak a meztelen lányok, úgy a fényképészek is. Egyre többen vakuztak a szemünkbe, és egyre nagyobb lett a sportcsarnokban a derültség: a masina nélküli nézők nevették az alkalmi „fotóművészek” buzgólkodását. Amikor vége lett a számnak és más sztriptízbemutatóknak, elkezdődött az előadás. A szereplők igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a történet, szöges ellentétben az eredetivel, szexis legyen. A főhős, Ludas Matyi például a vásárra vitt libák helyett csupasz lányokat terelgetett... Üjra kattantak a gépek. Villantak a vakuk. Az amatőr fotósoknak feltűnően egysíkú volt a témaválasztásuk —, de hát a pénzükért meg akarták örökíteni a meztelen valóságot. Gondolom felvételeik bizonyára csak annyira lesznek művésziek, mini ez a produkció volt. (temesi) Ma, a miskolci rádióban Zenedoboz