Déli Hírlap, 1985. szeptember (17. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-10 / 212. szám
± A Dunakanyartól a térzenékig Ilyen voll a Miskolci Nyár 85 Az időjáráson nagyon sok múlik if Gyerekeknek, felnőtteknek sok látnivalót kínált a tapolcai vízikarnevál. (Kiss József felvétele) A Miskolci Nyár '85 elnevezésű kulturális rendezvény- sorozat mérlegét most vonják meg a programok szervezői, köztük a Városi Művelődési Központ munkatársai, akik a legtöbb esemény gazdái voltak. A hivatalos értékelést megelőzve Kecskés Tibornétól, a VMK osztályvezetőjétől, a komolyzenei programokról pedig Flach Antal osztályvezetőtől és Stehlik Ágnes előadótól kérdeztük meg: hogyan látják az elmúlt három hónapot, melyek voltak a sikeres és a kevésbé jól sikerült rendezvények? — A Dunakanyar című Karinthy Ferenc-színművel kezdődött a nyár, Koncz Gáborral és Moór Mariannával. A Sziget presszóba terveztük az előadásokat, de a négyből csak egyet tudtuk ott megrendezni a hideg miatt. a többit be kellett vinni a bungalow-ba. Jó produkció volt, sokan látták az előadásokat. — A tapolcai kertmoziban megrendezett gyermekelőadások iránt változó volt az érdeklődés, a 100 Folk Celsius együttesnél telt ház volt, a Kalákára viszont kevesen voltak kíváncsiak. Javítanunk kell a propagandán, annak ellenére, hogy ezekre az előadásokra szervezetten is vittünk gyerekeket Azt például nem gondoltuk, hogy még a miskolciaknak is gondot jelent megtalálni a kertmozit, sajnos egyetlen eligazító táblát sem helyeztünk el, talán ezért sem volt egyenletes az érdeklődés az ott megrendezett, A certaldói vásár című zenés darab iránt. Az előadás, egyébként jói illett a környezetre, kár, hogy' az első napokban bizonytalan volt az időjárás. Nem rajtunk múlt, hogy nem sikerült azt az igazi vásári hangulatot megteremteni, amit szerettünk volna. Hogy mást ne mondjak, a mi munkatársaink csaptak fel pecsenyesütőnek, mert egyetlen meghívott sem vállalta eL — A tapolcai vizikarne- válnál viszont mi számítottuk el magunkat. Sokkal nagyobb volt az érdeklődés, mint amilyenre gondoltunk, ez okozott is némi fennakadást, mert kevés jegyet vittünk ki. Ennek ellenére jól sikerült, olyannyira, hogy a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat egyik vezetője felvetette: jövőre esetleg ők is részt vennének a rendezésiben. — Még soha nem fogadott ennyi érdeklődőt a diósgyőri várban megrendezett Kaláka nemzetközi folkfesz- tivál, amelynek propagálásához óriási segítséget kaptunk a Magyar Rádiótól. Az Jósra az ifjúsági házban Néhány éves szünet után október 18-tól. minden hét p mt ekére jógatanfolyamot hirdet a Molnár Béla Ifjúsági es Üttörőház. A foglalkozásokat este 7 órai kezdettel tartják. A részvétel díja hat hónapra diákoknak 300, felnőtteknek 400 forint. A jógatanfolyamra szeptember 30-ig lehet jelentkezni az Ifjúsági házban. A fiatalok szaka^idosDortía Az OTSH szervezésében, mától 13-ig. 11 szocialista or szág sportvezetői folytatnak tanácskozást Budaoesten a szabadidősportról Az eddigi viták során a szabadidősportot szervező és felügyelő i 1-. letékesek elsődleges célja volt. hogy tanuljanak egymástól. A magyarországi tanácskozás — miután az ENSZ 1985-öt az ifjúság évének nyilvánította — központi témája az ifjúság szabadidősportja. idén először amatőrök is bemutatkoztak, versengtek, a meghívottak közül az ír együttes és két amatőr csoport hiányzott csupán. Ha időben elkészül a jövő nyári program — márpedig azon leszünk, hogy elkészüljön —, a Rádió beszáll társrendezőnek. — Telt házakat vonzott a várba a Mágnás Miska, az előadások összes költsége csaknem másfél millió forint volt, ennek körülbelül az egyharmada jött vissza az eladott jegyekből. — Sajnos, a Rockszín- ház két előadásra tervezett vendégjátékából a pénteki elmaradt, a viharos erejű szél megrongálta a díszleteket — összességében alaposan előkészátettnek, jól szervezettnek, minden eddiginél gazdagabbnak ítéljük a programot, amelybe itt,-ott beleszólt a mostoha időjárás. Ami nem jelenti azt, hogy elégedettek vagyunk, hiányzik az országos propaganda, gondolkoznunk kell egy-két rendezvény időpontjának jobb megválasztásán, és nagyon hiányoztak a megszokott kisoperák a rendezvények közül. Okulva a tapasztalatokból, jóvad korábban összeállítjuk a nyári programokat, már javában folyik a tervezés-szervezés. — A komolyzenei hangversenysorozatok néhány hangversenye anyagi okok miatt maradt ed, így egyáltalán nem voltak várkon- cerbetk, a Muzsikáló Udvarba tervezett programok közül sem tudtuk mindent megvalósítani. Az avasi or- gonahanigversenyek átlagos látogatottsága duplája volta tavalyinak, kétezernél több fizető volt. Kiemelkedő vodt az érdeklődés Lehotka Gábor koncertje iránt. Nagy sikerük volt a Barokk esteknek. A három miskolci fúvósegyüttes a tervezett huszonnégy térzenéből huszonhármat tartott meg, amilyen sokan látták-hallották a tapolcai koncerteket, olyan kevesen a Herman Ottó-emlék- parkban megrendezetteket Ez új helyszín volt, de nem vált be. Dicséret illeti a zenekarokat is, amelyek vezetői színvonalas programokat állítottak össze. Sz— ű Akiket nem veitek tel Ha valami, akkor a kifejezetten a tizenéveseknek szóló műsor nagyon hiányzik a televízió kínálatából. A Péntek esti randevún és a Mitiök-ön kívül nem tudnék még egyet említeni. Ezek színvonala is hullámzó, függ az adott témától és a műsor készítőinek felkészültség étőL Itt van például a műit szombati rendhagyó Mitiők — szerkesztő Pápai Judit, rendező Lengyel Zsolt, műsorvezető-riporter Radványi Dorottya —, amely a műsorújság szerint azoknak kíván segítséget nyújtani, tanácsot adni, akiket nem vettek fel egyetemre, főiskolára. A riportokban olyan fiatalok szólaltak meg, akiket első, vagy éppen sokadik nekifutásra sem vettek fel, a stúdióbeszélgetésen is ott ült közülük nem egy, rajtuk kívül a Művelődési Minisztérium, az Oktatáskutató Intézet, a Bér- és Munkaügyi Hivatal, a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet képviselője, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem egyik dékánhelyettese. Elhangzott néhány sokatmondó adat. Azok közül, akiket elsőre nem vesznek fel, később körülbelül minden harmadik mégis bejut a választott felsőoktatási intézménybe, de a községekből pályázó fiataloknál ez az arány sokkal rosszabb, közülük százból még hatnak sem sikerül! Az egyetemre, főiskolára bejutottaknak több mint a kilencven százaléka végez, vagyis a felvételi csaknem azt jelenti, hogy diplomát is kap a hallgató. A felvételiknél nagy hátránnyal indulnak a szakköSzínjátszók lehetnek Felvételt hirdet a miskolci úttörőház színjátszó csoportja érdeklődő és tehetséges általános iskolai felsőtagozatos tanulók számára. A jelentkezők meghallgatása szeptember 16-tól 19-ig, és 23-tól 26-ig, délután 4—6 óráig lesz, az úttörőházban. zépiskolákból kikerülők a gimnazistákkal szemben, illetve a vidékiek a városiakkal szemben. A vidék—város különbség megmutatkozik abban is, hogy kik találnak állást maguknak a fel nem vettek közül. Hogy milyen konkrét tanácsot kaptak végül is azok, akik ebben a tanévben, vagy később fognak felvételizni? A szakközépiskolások azt, hogy intenzíven készüljenek fel, szerezzék be a gimnáziumi tankönyveket, és azokból tanuljanak. Ezen kívül — ami önmagában sem sok — valódi segítséget nemigen nyújtott a műsor, amely tehát ténymegállapításokra szorítkozott. Elhangzott, hogy nem kellene-e a kirostáltakat —, akik az egynegyedét sem teszik ki a jelentkezetteknek — is inkább felvenni, ahogy teszik azt számos országban, de a BME dékánhelyettese — nem sok érvvel megtámasztva — kijelentette, hogy erre nincsenek felkészülve az egyetemek. Szó volt arról, hogy jó lenne valami tanfolyamot szervezni azoknak, akik nem jutottak be a választott egyetemre, főiskolára, de hogy ennek milyen intézmények lennének a gazdái, azt a beszélgetők sem tudták. Itt volt tehát egy a kevés ifjúsági műsorból — meghatározott céllal. Amit nem ért (nem érhetett?) el. Sz— Műsor if Pulóver a „kedves” képével. Az idei télre ajánlják a nyugat-európai divatdiktátorok a portrépulóvert, amely macska- nadrággal és farmerrel is eléri célját: meg kell fordulni utána. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — U.30: Ki nyer ma? — 12.45: A Rádió Dalszínháza. Énekóra. — 13.17: Évszázadok mesterművei. — 14.00: Hírek. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsessz- m előd iák. — 15.10: Élő világirodalom. — 15.29: Családi szőttes. — 16.00: Hírek. — 16.05: Látogatóban. — 17.00: Társadalom és iskola. — 17.30: Az RCA Szimfonikus Zenekar filmzenét játszik. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hói volt, hol nem volt... — 16.30: Esti Magazin. — 19.15: A Kibédi-kapcsolat. önarckép variációkkal. — 20.24: A magyar opera nyomában. — 21.05: Weiner Leó tanítványai muzsikálnak. — 21.30: A géntechnológia fellegvárából. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Közvetítés a Fehér Galamb étteremből. — 22.50: Munkás-utánpótlás. — 23.00: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Kukely Júlia operettdalokat énekel. — 12.30: Népi zenekarok muzsikálnak. — 13.00: Hírek. — 13.05: Popzene sztereóban. -T 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenés délután. — 17.30: Nemzedékek. — 18.30: Gramofonsztárok. — 19.00: Hírek. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Végvári Rezső népzenei feldolgozásaiból. — 20.33: Népszerű melódiák pánsípon. — 21.00: Hírek. — 21.05: Indul a bakter- ház. — 21.33: Szentirmay Elemér nótáiból. — 21.57: Filmfül. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Gerencsér Ferenc és Szalay József cimbal- mozik. — 0.15: Éjfél után. 3. műsor: 13.00: Hírek. —13.05: Világhírlap. — 13.20: Népzene sztereóban. — 14.00: Kamarazene. — 15.30: Labirintus. — 15.45: Bach-muzsika gyerekeknek. — 16.00: Bolgár zeneszerzők műveiből. — 17.05: Wolfgang Anheisser operaáriákat énekel. — 17.45: Üj lemezeinkből. — 18.30: Na ma- temjem jeziku. — 19.00: Hírek. — 19.05: In der Muttersprache. — 19.35: A Magyar Állami Hangversenyznekar hangversenye. — 20.37: André Maurois. —- 21.02: David Bowie összes felvételei. — 21.48: Francia madrigálok. — 22.05: Napjaink zenéje. — 23.30: Hírek. Miskolci rádióé 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Döntött a bíróság. Dr. Tímár László előadása. — 17.15: Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő : Beély Katalin és Za- kar János. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Az LKM és a tsz-vezetők tanácskozása az új típusú vállalkozási formák- ról — A KPVDSZ Borsod Megyei Bizottsága, a lakossági áruellátásról hallgatott meg jelentést.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.35: Egy nap tavasz. — 17.10: Három nap tévéműsora. — 17.15: A velünk élő történelem. — 18.25: Mester- dallamok — 19.05: Mini Stúd-'ó ’85. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Szerelem és barátság története. — 21.00: Stúdió ’85. — 22.00: Felkínálom. — 22.40: Tv-tükör. — 22.50: Tv-hír- adó. — 23.00: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 18.00: Kuckó. — 18 30: Körzeti adások Budapest. Pécs. Szeged. — 19.05: Beethoven-ciklus. — 20.35: A rajzfilmek kedvelőinek. — 21.00: Tv-híradó. — 21*5: Fómeó és Júlia. — 23.00: Képújság. Szlovák televízió: 16.00* Hihetetlen valóságok. — 16.40: Csabák és emberek. _ 17.20: Nyugat- szlovákiai magazin. — 17.45: Soortrevü. — 18.30: Mezőgazda - sávi magazin. — 19 30: Tv-hír- adó. — 20.00: Vámhivatal. — 21.15: Kék fény. — 21.55: Zenés est. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—13): Éelér Ernő kiállítása. — Drozsnyik István kiállítása — Vasas Galéria (14—19): Pazár Éva és Kristóf Béla grafikái. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — A természet három országa. — Ásványok, növények, állatok Eszak-Magyaror- szagrol. — Hetey Katalin szobrászművész kiállítása. — Konok Tamás festményei. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod— miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — A múlandóság szobrai. Kunt Ernő fotókiállítása. — Herman Ottó- emlékház (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Déryné-ház (9—18): Déryné-emlékszoba. — Üvegművészeti emlékek a XVI— XIX. századból. — Diósgyőri vár (9— 18): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Központi Kohászati Múzeum (9— 17); A nyersvasgyártás története. — Acélgyártás. — Kovácsolás. — Hengerlés. — Massa Múzeum (9—16.30) A diósgyőri kohászat története 1870-ig. — A kohászatban használt kéziszerszámok. — Herman Ottó Emlékpark (10—18): A Bükk hegység keletkezése. — A Bükk hegység és az ember kapcsolata. Filmszínházak: Béke (3): Álmodik az állatkert (szí. magyar) — (n6 és f8) : Ádáz hajsza (mb. szí. japán, 16 éven felülieknek, III. heiyár!). — Béke kamaramozi (4): Gyertek el a névnapomra (szí. magyar, 14 éven felülieknek!) — (6): Languszta reggelire (mb. olasz, 14 éven felülieknek, II. helyár!). — Kossuth (f3): Álmodik az állatkert (szí. magyar) — (7) : A gonosz Lady (mb. szí. angol, 16 éven felülieknek, III. helyár!). — Kossuth filmmúzeumi előadás (hn5): Utolsó tangó Párizsban (szí. francia—olasz, 18 éven felülieknek, III. helyár!). — He- vesy Iván Filmklub (Í5 és f7): Óvakodj a törpétől (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek, II. helyár!). — Táncsics (5): Rocco és fivérei I—H. (mb. olasz, 14 éven felülieknek, dupla helyár!). — Táncsics kamaramozi (4 és 6): örült római vakáció (mb. szí. olasz, III. helyár!). — Szikra (f5): A hamiskártyások fejedelme (szí. lengyel) — (f7) : Maraton életre-halálra (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek, kiemelt és III. heiyár!). — Petőfi (f5) : Egy asszony visszanéz (magyar) — (f7) : Szuperzsaru (mb. szí. olasz, III. nelyár!). — Fáklya (±5 és f7): Vadlovak (mb. szí. új-zélandi, 14 éven felülieknek, II. helyár!). — Fáklya kamaramozi (f5): Jesse James balladája (amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Tokaj discomozi (f8): öt láda aranyrög; (mb. szí. francia). — Nehézipari Műszaki Egyetem (5): Piszkos munka (szí. ausztrál, 14 éven felülieknek, III. helyár!). — Szirma (f6) : Álmodik az állatkert (szí. magyar). — Népkerti szabadtéri mozi (8) : A kék lagúna (mb. szí. amerikai. 14 éven felülieknek, TI. helyár!). — Tapolca, Ady (7) : Áranyeső Yuccában (mb. szí. olasz, kiemelt és III. helvár!) — Vasas parkmozi (8) : Atíaz hajsza (mb. szí. japán. 16 éven felülieknek. III. helyár!). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Világablak. — 8.43: Radnóti Miklós versei. — 8.50: Kis magyar népraiz. — 8.55: Schubert: Asz-dúr mise. — 9.49: Nagy mesterek gyermekmuzsikáia. — 10.00: H*rek. — 10.05- Rádiószínház. Űri muri. — 11.35: Mi ez a gyönyörű? — 11.49: Czövek La- 1os: Hortobágyi képek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00; Hírek. — 9.08: Felejthetetlen arcok az Operaházból. — 9.39: Dzsesszarehívum. — 10.10: Sámson és Delila. — 11.05: Pillanatkép. — u.lO: Bolgár előadóművészek felvételeiből. Televízió, l. műsor: 9.30: Delta. — 9.55: Akarsz » barátom lenni? — 11.15: Képújság.