Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-17 / 193. szám
Ma 17 órakor: M IK— Veszprémi SE Közös erővel a sikerért Téget ért a nyári szünet a labdarúgó NB IX-ben is. Ma délután ismét a bajnoki pontokért lépnek pályára a csapatok. A DVTK baráti köre és elnöksége tegnap találkozóra invitálta a szurkolókat. Lehet, hogy a nagy meleg és a nyár számlájára írható, hogy a szokottnál kevesebben vettek részt a szurkoló ankéton. Körösi István ügyvezető elnök köszöntötte a megjelenteket. s mindjárt bemutatással kezdte, hiszen több változás is történt a szakosztály vezetésében. Hódi Zoltán lett a szakosztályelnöke, Gál Béla a függetlenített szakosztályvezető. Bán- kúti László vezető edző. Oláh Ferenc csapatkapitány és' Csépes Zoltán, a baráti kör titkára,, ült szembe a szurkolók képviselőivel. Az ügyvezető elnök bevezetőjében arról szólt, hogy reális célkitűzés az NB I-be jutás. Egyik csapattól sem rosz- szabb a diósgyőri gárda: Felelősséggel tartoznak Borsodnak és Miskoicnak. s ennek tudatában munkálkodnak. Hódi Zoltánt igen sokan ismerik, hiszen évekig védte a DVTK kapuját, majd edzősködött is. A szakosztály elnöke elmondotta, hogy ai 1985—86. évi bajnokságban a lehető legjobb helyezés elérését tűzték ki célul Ez pedig nem más, mint az első hely megszerzése. Alázatos. szorgalmas munkával készült a csapat, s a vezetés is. Kérte, hogy a szurkolók is felejtsék el a múltat A korábbi hibákról, gondokról a jelenlegi vezetés nem tehet. Most előre kell tekinteni. Leszögezte: a csapat körül nincsenek gondok, . adósságok, megtudták teremteni a tisztesseges feltételeket, A játékosok, s a vezetők arra törekednek, hogy ismét megteljenek a lelátok, a közönség örömmel menjen be a stadionba. A csapat kerete jónak ítélhető. Az öt-hat idősebb labdarúgó mellett ott vannak a tehetséges ' fiatalok, s a középkorosztály. Az „idősebbeket” a szakosztály elnöke kihangsúlyozta, hiszen rutinjukra, tapasztalataikra igen nagy szükség van a pályán. A foci is játék, így előfordulhatnak gyengébb teljesítmények, vereségek ts. Ezeket viszont a DVTK-t szerető szurkolóknak is sportszerűen kell elviselni. A szakosztály vezetése mindent elkövet a nézők érdekében. Ennek első jele volt az is, hogy a szurkoló ankétra elkészült a csapatkép, amelyet a megjelentek kézhezkaptak. A baráti kör szavazólapokat ad ki a mérkőzésekre; s a szur- ‘ kólók voksolhatnak arra, hogy véleményük szerint melyik játékos volt a legjobb az adott találkozón. Aki a legtöbb szavazatot kapja majd, az természetesen külön jutalomban is részesül. A közeljövőben lapunk is elindít egy játékot, ami szinten kapcsolódik majd a DVTK mérkőzéseihez. A szurkolók közül többen is szóvá tették az egyesület vezetése es a sajtó közötti ■ti. Kesjár Csaba (Bp. Volán SC) az elmúlt évben biztosan nyert géposztályában. Most is az eselyesek közé tartozik. IV. Porán autós hegyi gyorsasági Feitet kérnek a nézőktől Az Északmagyarországi Vegyiművek támogatásával augusztus 19-én, hétfőn rendezik meg a IV. Porán autós hegyi gyorsasági versenyt Lillafüreden es Hollóstető között. A futam egyben az országos bajnokság harmadik fordulója lesz. Forgács János, a szervező bizottság elnöke elmondotta: minden előkészület megtörtént a verseny zavartalan megrendezése érdekében. Horváth Kálmán a Borsod Megyei Autó- és Motorsport Szövetség főtitkára^ aki egyben a sportfelügyelők vezetője is lesz, elsősorban a nézők felé tett egy igen megszívlelendő kérést: — Az utóbbi években, s a közelmúltban is a nézők fegyelmezetlen magatartása miatt több halálos baleset is történt a versenyeken. Borsodban, illetve Miskolcon — szerencsénkre — ilyen még nem fordult elő. Az illetékes hatóságok, s ez nem titok, csak nagy erőfeszítések után engedélyezték a IV. Porán hegyi gyorsasági megtartását Ezért kérjük a kedves nézőkét, hogy maradéktalanul tartsák be a sportbirók, rendezők, rendőrök és természetvédelmi felügyelők utasításait. Senki ne közlekedjen az úttesten, a kordonokat ne közelítsék meg, s ne lepjék át. Csak így biztosítható, hogy jövőre is versenyt rendezhessünk ... A Lillafüred és Hollóstető közötti út a Bükki Nemzeti Park egy része. A közönség csak a kijelölt helyeken tartózkodhat. Fontos tudnivaló: az 5-ös autóbuszok hétfőn csak a Hámori-tóig közlekednek! A belépőjegyek ára 30 forint, a helyszínen megválthatok. Hétfőn délelőtt fél 8-kor kezdődnek az edzőfutamok, a verseny rajtja 1 órakor lesz. Minden versenyzőnek két alkalommal kell rajthoz állnia. Az eredmények kiszámolásáról ezúttal is dr. Varga József és csapata gondoskodik — számítógépek segítségével. A díjkiosztás — várhatóan — este 6 órakor lesz Hollóstetőn. (felföld» kapcsolatot. Körösi István ügyvezető elnök kihangsúlyozta : nyílt és korrekt a kapcsolat a sajtóval. A közvélemény tájéKoztatása er- d ekeden a gondolat sem hallgatják el Bankuti László vezető edző elmondotta, hogy a já á- kosállomány jó. A bajnoki felkészüléshez minden segítséget, támogatást megkaptak, zavartalanul dolgozhattak, Nem lesz könnyű a bajnokság, hiszen több azonos képességű csapat van a mezőnyben, ám az NB I-be jutás nem elérhetetlen cél. Ebben a szurkolók is igen sokat segíthetnek nemcsak a hazai, hanem az idegenbeli mérkőzéseken is. Gyakorlatilag már tavasszal kialakult a csapat, amit tovább kellett csiszolni, formálni. Sajnos Kiss István izomsérüléssel bajlódik. A mai mérkőzésről szólva: a szakvezetés feltétlenül győzelmet vár, bár a nagy meleg miatt elképzelhető, hogy nem lesz látványos, jó játék. A kezdő tizenegy: Veréb — Szlovák, Szűcs, Teodoru, Görget, Oláh, Menyhárt, Fükő, Lippai, Dzurják, Balogh. A kispadon Piel, Takács, Szemere, Szlifka és Breznai foglalnak helyet. Az ankét visszatérő témája volt a szurkolók magatartása. Az MLSZ és az OTSH szigorú követelményeket támasztott a rend és fegyelem biztosítása érdekében. Arra kérték a DVTK-t szerető nézőket, hogy maguk is segítsenek a rendbontók, sportszerűtlenül viselkedek megfékezésében, kiszűrésében, mert semmi szükség arra, hogy a pályát több bajnoki mérkőzésre betiltsák. Bíznak., abban, hogy az egyesületet és a labdarúgást szerető szurkolók ebben partnerek lesznek a ma kezdődő. s igen neheznek ígérkező bajnokságban. (felföld!) faülcas Fotőlaboránst alkalmaz a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Szakképesítés és gyakorlat szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Miskolc, Bajcsy -Zs. út. lő. Sajtóhaz, 1. em. 116 szoba. Karosszérialakatost állandó munkára felveszek. Deák György, Miskolc, Gyár út 62. • Az Északmagyarországi Vegyiművek felvesz vegyészmérnököt vagy okleveles vegyészt műanyag- fejlesztési szakterületre. Berezes az 5/3983 (XII. 12.) ME. sz. rendelet alapján megegyezés szerint, a gyakorlati időtől függően 4000—7000 Ft bérhatárok között. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási főosztályán. Levélcím: 3792. Sa- jóbábony. Északmagyarországi Vegyiművek. Telefon: 62-133; 67-ill; 108-as mellék. Kiemelt órabérre! felveszünk kőművest, hegesztő lakatost és ácsot, valamint érettségivel rendelkező segédmunkást. Felvétel este 19 h-ig Miskolc. Széchenyi u. 6., III. udvar. A Nehézipari Műszaki Fgye- tem Szerszámgépek Tanszéke számítástechnikai laboratóriumába felvételt hirdet 1 fő tanszéki mérnök munkakör betöltésére. Pályázhatnak fiatal, okleveles villamosmérnökök, vagy Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán végzettek, akiknek mikro, mini és személyi számítógének üzemeltetésében, programozásában 1—2 éves gyakorlatuk van. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen, az NME Szerszámgépek Tanszékén. 3515 Mískolc- Eff vetem vájros, A/4. épület. III. emelet. ANYAKÖNYVI HÍREK HÁZASSÁGOT KÖTÖTT* Majoros Lászíó és Nagy Márta; Hamar Pál és Tallián Ágnes; Papp Zsolt és Dósa Erzsébet; Hacsa László és Tamaska Gabriella; Molnár László és Tóth Aranka; Varga Sándor és Nyitrai Ilona; Varga András és Nagy Györgyi Edit; Kertész Márton és Trorok Erzsébet; Makiári Lajos és Tóth Katalin; Soltész Viktor ©s Fábián Beáta Csilla; Nikuleez Gábor és Sze- mán Judit; Zelei György Ignác és Egyed Edit; Poráczki János és Gyarmati Agnes; Gajdics Tibor és Földvári Mária; Márkus Gábor és Nagy Margit Borbála : Munkácsi Sándor és Bö- bi Katalin; Molnár Gyula és Kormánszki Ibolya; Zágonyi Attila József es Szarvas Beaártx Klára. Közérdekű közlemények Értesítjük ar utazóközönséget, hogy 1985. augusztus 17-én munkanapi. augusztus 18,. 19.. 20-án munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok és villamosok. Augusztus 18-án a csanyíki rendezvények időszakában az alábbi tömegközlekedési változásokra kerül sor: Avas városközpont—Majális-park közötti rendkívüli járatokat indítunk „Avas vk.-— Majális- park*’ felirattal. 8.00—20.10 h-ig. 10 perces követési időközzel. Útvonala a Majális-park irányába: Avas vk. vá.—Engels —Ifjúság u.—Vörös Hadsereg útja—Csabai kaptt—Felszabadítók útja-—Korvin O, n.—Vörösmarty H.—Petőfi u.—Ccró u.— Nagyvátby u.—Eszperantó fér— Győri kapu—Marx K. u.—Kiss J. altábornagy u.—Táncsics tér —-Árpád a.—Majális-park, Vissza irányban: az előzőekben felsorolt utcák fordított sorrendben, kivéve az Eszperantó tér—Felszabadítók útja közötti elakaszt, ahol a Nasryvó+v*T n.. Bacsó B u.. Papszer utcákon közlekednek az autóbuszok. Megálló: Avas vk. vá., Emgefs 3. Sz. Általános Iskola. Pet- neház'r bérházak. SZTK-rendelőintézet. Népkert. Szemere n.. Herman O. Múzeum. Teleki . u.. Nagyváthy tu. Eszperantó tér. A Miskolci Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönségét, hogy az augusztus 19-i autós hegyi bajnokság miatt szükséges útlezárás időszakában az 5-ös autóbuszok reggel 6.30 óráig, délután pedig kb. 17.30 óra után a A MÁV Miskolci Igazgatósága tájékoztatja az utazókat, hogy Miskolc Tiszai pályaudvaron az „A’* peron tetőszerkezetének felújítási munkálatai miatt 1985 augusztus ho 21-tői december hó 15-ig az I. (elsői vágány lezárásra kerül, ezért több személyszállít ó vonat nem a kijelölt vágányról indul, illetve vágányra érkezik. Továbbá: a hét első munkanapját megelőző napon 19 óra 20 perckor Budapest Keleti pályaudvarig köziekedé gyorsvonat (Füzesabony s tovább megegyezik az I-es autóbuszok megállóhelyeivel. Visszairánvba: az előző megállók fordított sorrendben, a Szemere utca helyett azonban az MSZB-téren állnak meg. Díjszabás az Avas vk.—Maiáű--- park jelzésű .járatokon * az Avas vk.—Szemere tu,—Kilián vr., Marx tér—Majális-park. Majális-park—Marx tér. Kilián vr.— MST^-tér—Avas vk. között 4—4 forintos menetjegy kezelésével lehet az autóbuszokat igénybe venni, A Búza téri végállomás é*= a MajáUs-oark között rendkívüli járatokat közlekedtetünk ..Búza tér—Maiális-oark” jelzéssel. 7.56—20.14 h-ter. 9 perces követés? időkö-»-Tel. F7r>n viszonylat útvonala, megállói és díjszabása a két végállomás között azonos az 1-es autóbuszéval. Az egyéb viszonylatokon jelentkező nagyobb utazási igényt tartalék járművek forgalomba állításával elégítjük ki. Az 55-ös járatok ezen a napon nem közlekednek. Az állandó jegy- és bérlet- pénztárakban a szokásos nyit- vatartás szerint, a Majális-park végállomáson. 8.00—20.00 h-íg. a jegyárusító automatáknál folyamatosa n vehető menetjegy. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI vÁllalat kiadott menetrend szerint közlekednek. A közbeeső időszakban 6.30 és 17.3(1 h között csak a Hámori-tóig, sűrítve, 5—9 percenként" járnak. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VALLALAa? állomásig módosított menetrendben) 19 óra 10 perckor indul. A 7 óra 13 perckor Mezöcsát állomásig közlekedő személy- vonat pedig kb. lö perc késéssel indul Miskolc Tiszai pályaudvarról. Az utazásuk megkezdése előtt szíveskedjenek érdeklődni Miskolc Tiszai pályaudvaron. Az átépítés időtartama alatt a vonatoknál esetenként 5—10 perces késések adódhatnak, mélyért az utazóközönség megértését és türelmét kérjük. MÁV Igazgatósága A „HARKÁNY” Ipán Szolgáltató Szakcsoport kőműves, áes- és segédmunkásokat keres felvételre. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezéseket : Miskolc, Pázsit u. L sz. Tel.; 37-459. sngaflasi Tapolcai, 226 négyszögöles zártkert, 46 469/1. hrsz. kis fabódéval. vízzel ellátva eladó: 150 ezer Ft kp. Érdeklődni: 35-044 telefonon, este 18—20 óra között. 1 és félszobás, összkomfortos szövetkezeti lakást nagyobbra cserélünk. Cím: Miskolc I.. Laborfalvi 2. sz. X ,3.. 18 óra után. Tiszalúcon azonnal beköltözhető családi ház nagy telekkel, vízparthoz közei eladó. Érdeklődni : 74-890-es telefonon. Befejezés előtt álló szintes borház eladó, plusz a meglevő anyagokkal együtt. Kardos János, Sajóvámos, Orosztanya, egész nap. Eladó 2 szobás 55 négyzetméteres gázos, szövetkezeti lakás 10 000 Ft/nL + 40 ezer OTP. Telefon: 18-828. Eladó azonnali beköltözéssel a Középszeren 1 4- 2x0.5 szobás szövetkezeti. második emeleti, telefonos lakás. kp. 4- OTP-át- va llalas. Érdeklődni; 62-992 telefonon. Tapolcán két családi ház építésre alkalmas közműves telek eladó. „Thaly Kálmán utca 172147” jeligére a kiadóba. Diósgyőri vár környék#« keresek legalább 200 négyszögöl, beépíthető telket, lehet rajta elbontásra szoruló, régi építmény, lényeg a villany és víz. Címeket kérem a 18-272 leadni. Avas-délen üzlethelyiség eladó. „Forgalmas hely 172419** jeligére a kiadóba. Avas-délen erkélyes üres nagyszoba. összes helységekkel albérletbe hosszabb időre — kizárólag egyedül élő nőnek, esetleg kisgyermekét nevelő nőnek — kiadó. Tel.: 75-296. ndős>uéte9 Németjuhász kölykök eladók. Bűnözők, betörők ellen védelmezi gyermekét, feleséget. Ajándékba. nyakörv, póráz. Értékesítés: vasárnap, hétfőn, kedden, 8—15 óráig. Ügyintéző: Dusik, Miskolc. Tízes honvéd 17, Szép négyrészes világos szekrénysor. kétrészes Balassa kombin áltszekrény. 4000 Ft-ért eladó. Kossuth u. 12.. hátsó udvar. jármű ZTTK komplett fülke, kissé karambolos eladó. Érdeklődni; Búza téri Arucsarnoknál. 203-as kocsi, Avas-Taxi. Balogh Gyulánál. 62 éves özvegy ember vagyok, 50—55 év körüli lehetőleg özvegyasszonyok levelét várom, akik a természetet, sportot és zenét szeretik. „Nehéz egyedül élni 1719004* jeligére a kiadóba. A Miskolci Építőipari Vállalat felvesz építőipari gyakorlattal rendelkező teljesítmény elszámolni« Jelentkezés: Miskolci Építőipari Vállalót, munkaügyi osztály Miskolc, József Attila u. 40. AZ AVAS BÚTORGYÁR aifázotot hirdet f főmérnöki munkakör betöltésére. A kinevezés meghatározott időre történik és alkalmasság esetén meghosszabbítható. Pályázati feltételek: szakirányú egyetemi végzettség (faipari mérnök). Legalább 10 éves vezetői gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség. A pályázatot részletes szakmai tevékenységet tartalmazó, önéletrajzzal 1985. augusztus 31-ig kérjük megküldeni a vállalat személyzeti vezetőjének. Miskolc, Tüzér u. 15—17. Értesítés! Értesítjük Tisztelt Vevőpartnereinket, hogy az éves vagyonmegállapító leltárt 1985. augusztus 27-től 1985. szeptember 1-ig tartjuk. Ezen időszak alatt a kiszállítás és a göngyöleg- begyűjtés szünetel. KISVARDAI SZESZIPARI VALLALAT MISKOLCI UKORGYARA