Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-02 / 180. szám

if Amit mindenkinek meg kell tanulni__Az ejtőernyő hajtogatása nagy pontosságot, figyelmet követel. Az MHSZ Miskolci Repülőterén ejtőernyősök edzőtáboroznak ezen a héten, s naponta tucatnyi ugrást hajtanak végre különböző magasságokból, így lehető­segük van a hajtogatás gyakorlására is. (Szabó István felvétele) Atlétikai Budapest Nagydíj Az év legrangosabb atléti­kai versenyét rendezik meg vasárnap Budapesten, a Népstadionban. Kitűnő ku­bai, szovjet és amerikai tá- voiugrókkal találkozik a magyar atlétika két büszke­sége Pálóczi Gyula és Szal­ma László a Budapest Nagy- díj nemzetközi viadalon, amely az IAAF Mobil Grand Prix sorozat 1L állomása lesz. Már biztos, hogy a fedett­pályás Európa-bajnokságon is kitűnően szerepelt ma­gyar specialisták mellett ott lesz vasárnap a Népstadion­ban az amerikai Jason Gri­mes, aki sok nagy sikere mellett azt is elmondhatja magáról, hogy két éve Hel­sinkiben a VB-n csak Carl Lewis előzte meg. Kubai színekben Jefferson és Duany csatlakozik a mezőnyhöz, előbbi az idén 8.28-ig, az utóbbi pedig 8.18 méterig jutott. Kitűnő erőkkel kép­viselteti magát a szovjet at­létika is, Lajevszkij és Sze- mikin személyében Indul távolban Lewis is, csakhogy nem Carl, hanem Carol, a négyszeres olimpiai bajnok húga, aki már ta­valy is megtisztelte a Bu­A BORSODI VEGYI KOMBINAT, KAZINCBARCIKA jó kereseti leSietőséggel alkalmaz: ♦ gépipari jellegű ♦ villamos ipari ♦ építőipari szakközépiskolában végzek, valamint ♦ lakatos ♦ gépszerelő ♦ gépiforgácsoló ♦ csőszerelő ♦ hegesztő ♦ asztalos ♦ festő-mázoló szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező fiatalokat, a szak­irányú végzettségüknek megfelelő munkakörökben. A foglalkoztatós heti 40 órás (minden szombat szabad}, 1 műszakos, állandó délelőttös munkarendben történik. Az alapóiabéren felül 10 százalék prémiumot fizetünk. FOLYAMATOS, 3 MŰSZAKOS MUNKARENDBE vegyipari berendezéskezelői munkakörbe alkalmazunk: + vegyipari és egyéb szakközépiskolában, valamint gimnáziumban végzett fiúkat és szakmunkásintézetekben képesítést szerzett vegyipari szakmunkásokot, + továbbá üzemviteli műszerész munkakörbe irányítástechnikai műszerész szakmunkósképesi- téssel rendelkező fiatalokat A váltómüszakban dolgozók részére 20 % folyamatos, 20% délutános, 50% éjszakai pótlékot fizetünk. A vállalat korszerű munkásszállón elhelyezést, bejárók részére utazási kedvezményt biztosit A pályakezdő fiatalok részére külön megállapodás alap­ján szakközépiskolát végzetteknek és szakmunkásoknak 3000 Ft, gimnáziumi érettségivel rendelkezők részére 2000 Ft beilleszkedési juttatást fizetünk. A vasipari és egyéb jellegű szakmunkás-képesítéssel rendelkezőket egyéni igény szerint folyamatos, 3 műsza­kos vegyipari berendezéskezelő munkakörben is tudjuk foglalkoztatni. Jelentkezés és részletes felvilágosítás a vállalat mun­kaerő-gazdálkodási osztályán: Kazincbarcika, Bolyai tér L, munkanapokon 7—12 óráig. Telefon: 10 211/15-66-os mellék dapest Nagydíjat, s RÍ85-ben újra kitűnő képességeit igyekszik a magyar közön­ségnek bemutatni. Nem lesz könnyű dolga, márcsak azért sem, mert ott lesz a női tá­volugrásban rajtolók között a szovjet Csisztjakova és Rogyinova is, nem beszélve a csehszlovák M urkováról és az egyre inkább formába lendülő Vanyek ZsuzsáróL Mindinkább a figyelem középpontjába kerül a 2000 méteres síkfutás, ahol a brit Steve Gram — az 150© méter és az 1 mérföld világ­rekordere — újabb világ- esúcskísérletet jelentett be. Segítőtársakban nem lesz hiány, rajthoz áll Cram honfitársai közül Ovett és Robson, kenyai színekben Bőit és Chesire, az Egyesült Államokból Spivey és Harris, Olaszországból Mei, Auszt­ráliából Hillard, Szomáliából pedig Bile, kivétel nélkül nagyszerű középtávfutók. A jelek szerint a 110 mé­teres gátfutásban létrejön a McKoy (kanadai)—Bryggare (finn)—Bakos György össze­csapás, ahogy a női magas­ugrásban a világcsúcstartó bolgár Andonova és az ex- világrekorder szovjet Bikova találkozója, mégpedig olyan nagy vetélytársak jelenlété­ben, mint amilyen az ame­rikai Ritter, a kanadai Brill, a kubai Acosta és a kínai Jang Ven-csin. A DH tippjei 1. Hertha BSE—Solingen 2 2. Freiburg—Stuttgarter Kickers 1 3. Duisburg—FC Homburg 1 2 4. Darmstadi—Bielefeld 1 5. Wattenscheid—Fortuna. Köln I 6. Lokomotív Szófia—Vejte 1 7. CZ Jena—Bremen 2 1 8. Antwerpen—Malmö 2 x 9. Poznan—Bröndby 1 10. AIK Stockholm— Videoton 1 2 ti. Viking—Wismut AUE x 12. Aarhus—Zalaegerszeg l x 13. Ü. Dózsa—Valerengen 1 Pótmérközések: 14. Kristiansand—Burgasz 1 15. Twente—Erfurt 2 Ifi. Sparta Praha—Lyngby 1 Z alias Hidegburkoló szakmunkásokat minimum 5 éves szakmai gya­korlattal felveszünk szovjet­unióbeli munkára Jelentkezés: Miskolc, Sajoszigeti u. 5. (Pa­tyolat Vállalat épületében.) Vállalkozó keres fiatal, talpra­esett, szorgalmas, egyedülálló titkárnőt (kezdő is lehet) bent­lakássai, ellátással. Tudástól függően jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet: Eger, pf. 247. címen önéletrajzzal, erkölcsi bi­zonyítvánnyal. Az Eszak-magyarországi Áram­szolgáltató Vállalat központja felvételre keres gyors- és gép­írót. Érdeklődni a vállalat mun­kaügyi osztályán személyesen, vagy a 16-931 sz. telefonon le­het. Kezdő ácsszakmunkásokat, ma­gas kereseti lehetőséggel felve­szünk. jelentkezés: Miskolc, Kun Béla út 17. ÉPKER GT. Autóvillamossági szerelő állást keres másodállásban. Szombaton és vasárnap is. Ajánlatokat „25 éves gyakorlat 171597” jeligére a hirdetőbe. Az Építőipari Szállítási Válla­lat, Budapesti Szállítási Uzem- egysége budapesti telephelyeire és munkahelyeire felvételt hir­det középiskolai végzettséggel rendelkezők részére az alábbi munkakörök betöltésére: gyors- és gépíró, bérelszámoló, pénz­ügyi előadó, általános admi­nisztrátor. jelentkezés: személy­zeti osztály, Bp. XX., Helsinki út 105. sz. Telefonon: 574-327, levél útján, vagy személyesen. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. ingatlan Vidéki csere! Miskolci 2 szo­básra cserélném, mezőkereszte­si 3 szoba, komfortos, családi házam. 400 négyszögöl kerttel. Érdeklődni: fii-291, 17 órától. 252 négyszögöles telek, a Jú- nő mögött eladó. Telefone fiO- 4fcL 250 négyszögöl telke«. Hí wip­es, telefonos családi ház. Kom­ló stetőn eladó. Érdeklődnie 15- 742, 72-ÍMÜL Balainnbogtáron, háwmszo­bás, családi ház, melléképület­tel eladó- N y ara itatásra is al­kalmas. Érdeklődni: Felsőzsol- ca, Rózsa u. 42^, a 7-es busz végállomásánál. 3 szobás, tPtetenos, fswtáesi' lakásomat kisebbre cserélem. Telefon szükséges. Érdeklődni.: 36-81* telefonon, 7—16 óráig. Eladó, vagy elcserélném, 2 szobás, komfortos, szövetkezeti lakásomat bisebbca Telefon?; 18- 828. Eladó I -f- t fél szobás, OTTP- öröklakás. Miskolc, Meduyánszky 24. fszL k Eladó csavargyár* tó pari ján (horgásztanya) 2 szintes cseh­szlovák faház, 100 négyszögöl telken. Betonozott út, villany bevezetve. Érdeklődni: este 18 órától. Miskolc, Avas-iakótelep, Elek Tamás u. 22., fszi. 3. S®e- pesiné. Szirmabesenyő, Kölcsey F. 25. alatt, 3 szoba hallos, összkom­fortos családi ház eladó. Érdek­lődnie a helyszínen, 17 órátóL Eladó 230 négyszögöles zárt­kerti telek a varbói víztároló­nál. ,,Bükfc 349311” jeligére a hirdetőbe. Sürgősen bérelnék Moméietfi bútorozott lakást, hosszabb idő­re. Avas-dél előnyben. Telefone 17 óra mtáne 60-517; »-544. Két diáklánynak; albérleti szo­ba kiadó a diósgyőri városköz­pontban, az Árpád utcán, V. emeleti lakásban. „Nyugdíjas 171 517” jeligére a hirdetőbe. Taktakenéz, Széchenyi 34. sz. alatt 500 négyszögöles telekkel családi ház eladó. Érdeklődni le­vélben Lendvai Istvánná, Buda­pest, XII., Bán 4. H/10. A Szentpéteri kapuban búto­rozott, másfél szobás lakás ki­adó tsz-nek, vállalatnak, vagy magánszemélynek. „Szeptember 1. 171 625” jeligére a kiadóba. Tanácsi összkomfortos garzo­nunkat nagyobb tanácsira cse­rélnénk. Jelige*: „Avas Hl. ütem 171 613”. z géplakatosokat, ártandó miskolci munkahelyre, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkeini lehrt: 8—15 óráig, a Középszer a. 11. szám okút. Telefon: 60-506 Értesítem T. Vásárlóimat, hogy szerelvény-műszaki kereskedése­met megnyitottam Miskolc, Vö­rösmarty u. 81. alatt. (Kun Bé­la úttól a Tiszai pályaudvar fe­lé.) Kapható komplett fürdő­szoba-berendezés, csempék, padlóburkolók, szerelvények! Tisztelettel várom kedves vá­sárlóimat! Jónás Sándor, mű­szaki kereskedő. Költözködés miatt sürgősen el­adók 1 személyes rekamiék, var­rógép, bio automata mosógép, konyhabútor, tévék, porszívó, orvosi üvegszekrény, gyermek­kerékpár, éjjeliszekrény,. ágy, ágybetét, hálószobatükrök! Meg­tekinthető 2-től 6 óráig minden­nap Miskolc, Szerdahelyi u. 23. Japán gyártmányú progra­mozható Hifi-torony eladó. Ér­deklődni: 67-170. Pioneer PL—2 lemezjátszó ol­csón eladó. Érdeklődni délutá­nonként, Orosz Béla, Sajóvá- mos, Munkácsy u. 50. 3712. jármű VW 1300 eladó. Érdeklődni: 17 után. Miskolc, III. kér. Blaha L. út 28. sz. Hatéves Trabant Combi, ki­tűnő állapotban eladó. Érd.: mindennap 17 óra után, Avas­dél, Miskolc, Elek Tamás u. 24., fi/L Eladó 1100-as Austin Moris, most vizsgázott. Érdeklődni: 32- 233. 1500-as Polski Fiat lejárt mű­szakival, alkatrészként is eladó. Üj alkatrésznek is. Miskolc, Kö­zépszer 13- 11/3. Gyenge. 17 óra után. Robur Lo 3000 tgk. kitűnő ál­lapotban, friss vizsgával, tarta­lék alkatrészekkel eladó. 61-315, 69-010. 750-es Zastawa Ifi »00 Ft-ért el­adó. Ugyanott mély gyermek sportkocsi. Érdeklődni 13—20 óráig, szombat, vasárnap egész nap. Uttörőpark, Zászló u. 2, P 126-afkatrészek Pktrtök. Tele­fonon: 52-684­4 hét vége sporteseményei SAJOSZENTPETEREN a Borsodi Bányász sporttelepen ma délután 6 órakor a KVSE— Borsodi Bányász mérkőzéssel kezdődik a labdarúgó Bányász Kupa A további program. Szombat, 16 óra: KVSE—Karl- Marx-Stadt; 18 óra: DVTK— Simmering. Vasárnap, 16 óra: Borsodi Bányász—Simmering; 18 óra: DVTK—Karl-Marx-Stadt. AZ MVSC SPORTTELEPÉN szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik a falusi dolgozók spar- takiádjának megyei döntője. A MÁLYI-TAVON holnap és vasárnap is 9 órától rendezik meg a Tej Kupa vitor­lás- és szörfversenyt. MISKOLC-TAPOLCÁN az autóparkolóból holnap dél­után 2 órakor rajtol a Porán Rali II. osztályának mezőnye, este 7 órakor pedig az I. osztá­lyúakat indítják. A cél az Autó­klub Győri kapui műszaki állo­másánál van, ahová a II. osz­tályúak szombaton este negyed nyolc, az I. osztályúak vasár­nap hajnalban 5 óra körül ér­keznek. Zongorában gofás, javítási vál­lasok. Juhász Péter hangsze­rész, Petőfi wu 2L Telefon: 35- 829. FIGYELEM? KAVÉP Szakcso­port vállal közületek és magán- személyek részére Karolái Ka­vicsbányájából KAVICS és HO­MOK értékesítését és szállítását. Megrendeléseket felveszünk a helyszínen és Miskolc, Kruspér u. L sz. alatti központi irodá­ban: 36-818 telefonon. Szállítaná érdemes, ha. utánfu­tót bérbe vesz! Utánfutók köl­csönözhetők különböző méret­ben. Sibrik M.,n. 8. Közlemény A Borsod Megyei Autó- és Mo­torsport-szövetség ezúton tájé­koztatja a tisztelt közlekedőket, hogy az 5. Porán Rali autóver­seny lebonyolítása útlezárásokat tesz szükségessé. Az ide vonat­kozó hatósági engedély alapján ezért a rendezőség 1985. augusz­tus 3-án 13 óra és augusztus 4- én reggel 6 óra között bizo. nyos időszakokra —- a verseny haladásától függően — teljes út­lezárást végez a következő út­szakaszokon: Lyukóbánya—Parasznya Kondo—Haricabauya—Tardona (erdei út) BükkszentTászSó—Bükkszent- keres/4 között. Ez időben az egyébként is a forgalom elől elzárt Középga- radna—Varbó (f ónagyság—tar­domai út elég.), valamint a bükkszentlászló—kékmezői útra is csak a versenyrendezőség áll­tai kiadott szerviztáblákkal ellá­tott gépkocsik hajthatnak he. Kérjük a közlekedők támoga­tó megértését, s azt, hogy a ver­senybírók és rendezők utasítá­sait mindenképpen tartsák be. Kérjük ugyanakkor, hogy a gyorsasági szakaszokon ne tar­tózkodjanak, s az utak mentén úgy helyezkedjenek el, hogy éle­tüket ne veszélyeztessék, a ka­nyarok külső ívén se álljanak meg. Porán Rali szervező bizottság ÉRTESÍTJÜK Miskolc város lakosságát, hogy 1985. AUGUSZTUS 5-ÉN 6 ÓRÁTÓL, 7-ÉN 6 ÓRÁIG a Petőfi S. u. és a Geró u. ipari vízvezeték- javítás miatt LEZÁRÁSRA KERÜL. Ezen az útvonalon közlekedő autóbuszok: (1/D, 101/B, 36, 21, 121, 33) és egyéb járművek a Hu­nyadi «.—Tizes honvéd u.—Nagyváthy u. irányába LESZNEK ELTERELVE A Petőfi S. u. és a Geró u. célforgalomként a Tompa u.-ig igénybe vehető. Az elterelés útvonalát ideiglenesen kihelyezett forgalomirányító táblák jelzik. Az autóbusz-megállók áthelyezéséről az MKV gondoskodik. LKM ENERGETIKAI FŐOSZTÁLY v

Next

/
Thumbnails
Contents