Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-14 / 190. szám

Kőrzetiroda lesz Miskolcon is s(c Az elő fagyasztott málna közül kézzel válogatják ki a hi bás szemeket ^ Szalagon a burgonya is Húszéves a Hungarocamion A hazai és a külföldi uta­kon gyakran találkozhatunk zöld-sárga kamionokkal. A húszesztendős Hungarocami- ont Európában is a nagy­fuvarozók között jegyzik. Ma már nem az egyetlen magyar cég, amely külföld­re fuvarozza a hazai termé­keket, s onnan importárut hoz. Am ma is a legna­gyobb, s állja a versenyt a konkurenciával. Amikor 1966-ban a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium megalapította, már eleve a nemzetközi fuvarozásra szer­ződtek. Azóta sokat válto­zott a világ, s hol van már az a 300, jórészt korszerűt­len teherautó, amit a Télu­tói örököltek-«. $ Indulásra készen.li sincs meleg Mindenfajta munka nehe­zebb, ha közben hőség is gyötri a dolgozókat. A hűtő­házban erre nem lehet pa­nasz; ilyenkor is magasnya­kú pulóverben, melegítőben teszik dolgukat a munkások. Így éppen kellemes az idő. Málnából rekordmennyiség érkezett az idén a Miskolci Hütőházba. A nagy mennyi­ség némileg a minőség rová­sára is ment; a hibás, túl­érett vagy penészes szemeket — előfagyasztott állapotban — kézzel válogatják ki az asszonyok. Azokból lémálna készül. Az ép. guruló málna­szemekre cukr.ot hintenek egy rhää’ik soron, és korszerű, úgynevezett kliklok dobozok­ba rakják.’Ezekét Svédor­szágban fogyasztják el majd jóízűen. Maga a csomagoló­anyag is onnan érkezett, kü­lön erre a célra. Zöldbabból több fajtát is feldolgoznak. A legtöbbet a zöldhüvelyűből, amelyből a képen is látható egy halom. * Zöldbabból csaknem másfél millió tonnát dolgoz fel az idén — Rég bezűZtSJc — mond­ta Pető Ernő, a Hungaroca­mion üzletpolitikán osztályá­nak helyettes vezetője. — Ma már 1600 járművünk jár­ja a világot, s mindet saját erőből vásároltuk. Persze, olyan tőkerősek nem va­gyunk, hogy ne szorultunk volna hitelre, de mindig pontosan törlesztettünk. A kocsiállományunk több mint húsz százaléka hűtő beren­dezésű. A többi jármű se mind hagyományos, ponyvás kamion. Egyre több a spe­ciális konténer, konfekció- és élőállat-szállító kamion, valamint a vegyi és élelmi - szerszállító tartálykocsi. /A járműpark fele Rába. míg a többi Mercedes, Volvo és Renault. A hűtő,szerel vénye­ink java Mercedes*, nagyon kedvező az üzemeltetése. Saj­nos, a kamionjaink öregeb­bek az ideális komái, már­pedig ez nemcsak a költsé­gek miatt hátrányos. A nem­zetközi fuvarozásnak ugyan­is nagyon szigorúak a sza­bályai, így például hétéves­nél idősebb hűtőjárművek nem is kapnak szállítása en­gedélyt. A Hungarocamian a megalakulásától máig fő­leg a magyar külkereskede­lem szolgálatára áll, Tehát A jelölőgyűléseken telték szóvá Sorház épül a Tatárdombon . . . majd egy másik soron a legszebb guruló málnasze­mek a kliklok dobozokba ke­rülnek, és cukorral meghint­ve Svédország asztalain nyit­ják fel újra őket. A híres tokaji Kopasz­hegy 515 mé).er magas csú­csára, a tv-torony tövéhez, öt es fél kilométer hosszú műút vezet fel Tárcái köz­ségből. A meredeken emel­kedő és erősen kanyargó út két szélét az utóbbi időben elhódította az erdő. Azágak itt-ott már az útkorona fö­lé is behajlottak, akadályoz­va a látást. A biztonságosabb közle­kedés megteremtéséért a Miskolci Közúti Igazgatóság Hiányzik a vezetékes víz a Bollóalján — tette szóvá a tanácstagi jelölőgyűlésen Nagy József. Még az idén bevezetik a vizet az utcába, amit az tesz lehetővé, hogy az ott lakók nyolcvan százaléka befizette a 8600 forint közműfejlesz­tési hozzájárulást. A vezeték elkészülte után az összeget azoknak is ki kell fizetni, akik előzetesen nem tették, esetleg még erkölcsileg sem támogatták a vízvezeték épí­szákemberei hozzáláttak az útpadka megtisztításához. Az úttest szélétől öt méteren belül eltávolítanak minden fát és bokrot, hogy belát- hatóak legyenek a kanyarok. Üjrafestik a bozótból kisza­badított kőkorlátokat és ke­rékvető köveket is. A mun­kálatok két hete kezdődtek, s még legalább ugyaneny- nyi ideig tartanak. A for­galom eközben — bár na­gyobb körültekintést igényel — zavartalan. tését — hangzik a tanács illetékesének válasza. Cserbe Bertalan a perecesi Bodza utca rendezési tervé­ről érdeklődött. A terv szerint a szabályo­zás után az utca szélessége 16 méter lesz — válaszolta Slezsák László a tanács épí­tési osztályának csoportve­zető főmérnöke. A rendezés miatt egy épületet le kell bontani. A terület egyébként a II-es építési övezetbe tar­tozik, ezért az emeletráépí­tés és a tetőtérbeépítés itt engedélyezhető. Fauszt János azt javasol­ta, hogy a Tatárdomb feny­ves melletti része ne ipari, hanem lakásépítési övezet legyen. A rendezési terv már el­készült, sorházak épülnek a jelzett területen — tájékoz­tatott a tanács szakigazga­tási szerve. Zentai József, Marx Ká­roly utcai lakos kifogásolta, hogy a Győri kapu északi oldalát szanálták, miközben A hónap végén ötnapos nemzetközi ifjúsági környe­zetvédelmi szemináriumot tartanak Aggteleken. Ezen a a déli oldal házai sokkal el- avultabbak. A Marx téri re­miz sorsáról is érdeklődött. A Győri kaputól délre — a vasgyár közelsége miatt — nagyon szennyezett a levegő, ezért itt nem lakások, ha­nem intézmények lesznek. A Közlekedési Vállalat — köz­ponti telephelyének zsúfolt­sága miatt — a Marx téri volt remiz épületét, pálya- fenntartási telephely céljára továbbra is fenntartja — vá­laszolta a kérdésre Zimmer­mann Ferenc, az MKV igaz­gatója. Rádi József, az Árpád út környékén garázssor kialakí­tását javasolta. Nyitott kapukat dönget; elkészült egy Miskolc terüle­tére vonatkozó tanulmány- terv, amelyben a Háziipari Szövetkezet mögött kétszin­tes tömbgarázs építése is sze­repel — adta az informá­ciót a városi tanács terv­osztályának vezetője. környezetvédelem időszerű feladatairól beszélnek majd a szakemberek. Biztonságosabb út a Kopaszra Környezetvédelmi szeminárium nem maradhat munka nél­kül. Ámbár a tavalyi ada­tok azt mutatják, hogy a megbízások negyven száza­lékát külföldi cégektől kap­ták. A Hungarocamion meg­lehetősen speciális helyzet­ben van a magyar vállala­tok között. Az országhatá­rokon túl kell boldogulnunk, hiszen például egy 4,5 ezer kilométeres közel-keleti út­ból mindössze 200 kilométer fut hazad tájon. Szocialista nagyvállalatként kapitalista környezetben kell helytáll- nunk. Rendszeresen szállí­tunk Nyugat-Európából a Közel-Keletre. Az ottani ma­gas fuvardíj lehetővé tette, hogy itthon évekig nem emeltük az árainkat. Ma már sajnos kevesebb a meg­bízás a háborúk miatt, új fuvarozók léptek be. Egyre több török, lengyel és bol­gár kamionnal találkozunk. — Az utóbbi esztendőkben olyan híreket is hallani, hogy a Hungarocamion több piac­ról kiszorult a konkurencia miatt, s ezért kényszerült az idén 300 sofőrt kölcsönadni a Budapesti Közlekedési Vál­lalatnak. .. — Nem szorultunk ki egyetlen piacról sem. de az igaz. hogy kevesebb a fuvar, s több a vállalkozó. Húsz külföldi kiremdéltsógünk gondoskodik arról, hogy ne maradjunk munka néüküL Viszont meg kell gon dói­mnak. hogy mit vállalunk éL Áron alul nem fuvarozha­tunk. Triesztben közös vál-i lalatot működtetünk a Ter­im pexszel Eurocar néven, míg bécsi székhellyel leány- vállalatot alapítottunk Pék- lar Transport néven. Egyet­len lehetőséget sem hagyunk ki, hogy még jobban meg­vessük lábunkat a szinte naponta változó piacon. — Beláttuk, hogy a tógí módon már lehetetlen bol­dogulni. A külkereskedelmi cégek ugyanis a fővárosban vannak/ s keveset tudnak a megyékben tevékenykedő termelő vállalatokról, akik feladják és fogadják az árut. Számunkra is előnyösebbnek látszott, ha közvetlen kapcso­latot építünk ki. Ugyanakkor az önálló külkereskedelmi jog révén a vállalatok ma­guk is kénytelenek foglal­kozni a nemzetközi fuvaro­zással. de tapasztalat híján nincs könmvű dolguk. A fon-’ tosabb közúti átkelőknél már' régóta vannak kirendeltségtó ink amelyek a forgalom­szervezésben és a vámkeze­léskor segítik a sofőrjeinket* 1984-ben viszont azt is elha­tároztuk. hogy kiépítjük kör­zeti fuvarvállaló irodánk! hálózatát. Idén tavasszal nyi­tottuk meg Győrben az eLs<5 irodát. Tapasztalataink ked-. vezőek. További 3—4 iroda felállítását tervezzük a fon-' tosabb ipari centrumokban,, előreláthatólag Szegeden. Miskolcon és Pécsett. Rotációs víztisztító, takarni ylkiosztó : Több, mint ötven állat­tartó-telepen kisebb-nagyobb rekonstrukcióra kerül sor; a korszerűsítéseket az Agrober szabadalmak, találmányok fölhasználásával készített gépekkel, berendezésekkel segíti. Az új szerkezeteket az OMÉK-on is bemutatják. Sikerrel próbálták ki az Agrober és a szabadszent-, királyi Vas- és Fémipari Szövetkezet együttműködésé­vel sorozatban gyártott, úgynevezett nedvestakar- mány-kiosztó. kocsit A be­rendezés az istállókban hi­giénikusan és egyenletesen adagolja a takarmányt. Ed­dig ötvenöt készítettek be­lőle. A rotációs víztisztítót is régóta keresik a nagyüze­mek állattenyésztői, ezzel a szerkezettel a telepek szennyvizét tisztíthatják meg viszonylag kis költség-, gél. A tisztító sorozatgyár­tását megkezdték, ugyan­úgy, mint az Agrober köz­reműködésével kifejlesztett energiatakarékos fűtőszerke­zetekét. Az Aerobot, illetve a Carborobot-mintájú kazá­nokban szilárd fűtőanyagot használhatnak — helyettesít^ ve a fűtőolajat — s ezzel a* energiaköltségeknek akár az ötven százalékát is megtaka­ríthatják. Kora reggeli sorbaállók Korán, már reggel 5—6 órától hosszú sor áll a Szé­chenyi úti kölcsönzőbolt előtt. Mint megtudtuk, a legtöbben az NSZK gyárt­mányú szőnyegtisztítógépre, valamint a parkettcsiszoló masinára várakoznak. Az előbbiből 30 darabbal ren­delkeznek, és egyiknek sincs ideje, hogy megmelegedjen az üzletben Ahogy vissza­hozzák a 8 órás nyitásra, már tovább is adják vala­mennyit Hasonló a helyzet a 14 darab csiszológéppel, amelynek most van a sze­zonja. A lakásfelújítások idején sokan vállalkoznak a parketta saját kezű felújí­tására. Nagy sikere van az új szolgáltatásnak, a képmag­nókölcsönzésnek. Most még csupán öt videomasinával rendelkeznek és ezért 24 óráért 600 forintot kémek. Ennek ellenére van olyan gépük, amelyet hetekre i* kikölcsönöztek.

Next

/
Thumbnails
Contents