Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-08 / 185. szám
Kuka-rendező a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Imre. — Postacím: Déli Hírlap Miskolc. 3581. Pf 39. — lel.: 18-225. Kérjük olvasóinkat levelezőinket bogv panaszaikkal, észrevételeikkel nettótól nemekig tenetoleg 8—14 &ra között keressenek fel bennünket. * Baj ha van, baj ha nincs... A nyáron is tucatszámra érkeztek rovatunkhoz „vizes témájú” levelek. Mert az olvasónak „ezer szeme van.” Észreveszi. ha folyik valahol a víz, s bántja, ha valahol, ahol egyébként lennie kellene, nincs víz. Hát még, ha közvetlenül is érinti a vízhiány, illetve a vízbőség. Mint például a Széchenyi utca 6, sz. földszint 6. alatt lakó Koleszár László- néékat. Szerkesztőségünkben járván elmondta: most már két hete nincs vizük. Sem éjjel, sem nappal, vederrel hordjak máshonnan. Jelentették a megfelelő helyre, ám eddig intézkedés még nem történt. Azaz: hallottak egy nem hivatalos véleményt, miszerint nem érdemes foglalkozni vele — mármint a vízhiányukkal —, mert lakásukat úgyis elbontják. Dehát a „mikorról” még senki semmit nem tud, ők pedig inni, mosakodni, mosni szeretnének ... Más gondjuk van a Zámenhoff u. 3. sz. alatti háromemeletes bérházban lakóknak (16 család!). Náluk a szennyvízvezeték romlott el — évekkel ezelőtt! ... Többször is kiszálltak már az illetékesek, hogy megjavítsák. A 85 éves B. Pál mesélte el, hogy mindezidáig eredménytelenül. Legutóbb aztán az alagsorban felbontották a betont, s a szennyvizet oda vezették. Csakhogy a föld képtelen elnyelni. Most már fertőzésveszély is van, s a falak pedig magukba szívják a vizet... Nap mint nap hírt adunk róla. hogy mennyi hibát elhárítanak a vízművek, vagy a MIK ügyeletesei. Nem fér az eszembe, hogy akkor hogyan húzódhat el egy esetleg más „csatornán” mozgó, ám ugyancsak vizes ügy megoldása két hétig, pláne évekig? Mert még azt is megértjük, ha valahol néhány napig elfolyik az egyébként drága víz. Azt azonban már nehéz megérteni, hogy egy család víz nélkül legyen heteken át komfortos, vagy félkomfortos lakásban, s egy egész bérház lakói szenvedjenek a szennyvíz miatt évekig. Nem lehetne valahogy úgy irányítani a dolgok menetét az arra hivatottaknál, hogy a lakók azt mondhassák: jó ha van, jó, ha nincs?... Ny. L így mit hirdet...? te A Kilián-délen, az Otthon étterem mellett áll ez a hirdetőtábla. Félig kidőlve, a rajta levő hirdetőanyag leszaggatva. így nem sokat ér... F. L. Miskolc ......Selmeczi Imréné nyugdíjas panaszát megvizsgáltattam. A vizsgálat megállapította, hogy a bejelentőnek a vásárolt tojás minőségével kapcsolatban június 29-én tett panaszának jogosságát a bolt vezetője elismerte, a bejelentőt a panasszal egyidejűleg teljes mértékben kártalanította. Megállapítást nyert, hogy a bolt vezetőjét és dolgozóit gondatlanság miatt felelősség nem terheli. A boltba forgalmazásra kiszállított. illetve 9 bolt által átvett tojás minősége az előírásoknak megfelelt. A bejelentés tárgvát képező minőségi romlás' a szállításkor megsérült, szemmel nem látható haiszálrepedt tojások nyári melegbeni tárolása miatt keletkezhetett, s okozott később romlást a többi tojáskészletnél is. Az Állategészségügyi Intézet orvosa által étkezésre alkalmatlannak minősített tojáskészlet (raktáron levő) forgalmát a bolt azonnal beszüntette, a minőségileg kifogásolt tojást visszáruzta. mely utáp az megsemmisítésre került. A panaszos azon állítása, hogy minőségi romlás miatt többen is vittek vissza tojást, nem fedi a valóságot, mivel rajta kívül csak egy vásárlót kellett kártalanítani. Mea kell jegyeznünk, hogy boltunk a bejelentésig mintegy 40 000 db tojást értékesített ebből a kártalanított db ösz- szesen: 83 volt ez évben. (A választ a lapunkban megjelent olvasói észrevételre kaptuk dr. Kis Józseftől, a Nagymiskolci Állami Gazdaság igazgatójától.) öt fillér Lyukas kétfillérest, majd ötfillérest utoljára egy gyűjteményben láttam. Régóta nem használjuk egyiket sem váltópénzként, nincs a boltokban sem. Ezért értettem egyet azzal az ügyféllel, aki korholta a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalatot, mert egy ebédbefizetési csekkre 467,05 forintot írt fel. Amikor a szerkesztőségünket megkereső ügyfél a vállalattól megkérdezte, mi az az öt fillér, a válasz csak annyi volt; így jött ki. Kevesebbet nem írhatnak, mert éves szinten a sok tízezer öt fillér esetleg százforintokkal károsítaná meg a vállalatot, többet, azaz a „mérhető” 10 fillért pedig azért nem írhatják az 5 fillér helyére, mert akkor túlszámlázás történik. így végül ■ is a vevő, az ügyfél bosz- szankodik, illetve károsodik, mert mondanunk sem kell. hogy a posta sincs tekintettel az 5 fillérre, nem tud visszaadni, s így kénytelen bekaszirozni a 10 fillért ... —ny—s— te Egyes bérházak előtt meglehetősen visszataszító látványt nyújtanak a szétszórt szemeteskukák. Holott egy kis odafigyeléssel, kevés költséggel könnyen rendezhetjük a kukák sorait. Például a képünkön látható, szögvasból készült kukatartóval. Ezek ráadásul lánccal, lakattal lezárhatók, s így annak veszélye is megszűnik, hogy a kukát esetleg elviszik ... T. L. 'Miskolc A MUNKABÉR HÁNY SZÁZALÉKA TILTHATÓ LE? A munkabérből általános szabályként legfeljebb 33 százalékot lehet levonni. A levonás akkor terjedhet a munkabér 50 százalékáig. — ha több letiltás érkezett a munkáltatóhoz, vágy — ha a végrehajtás az alábbi követelések kielégítése érdekében folyik: tartás- díj, állami gondozási díj és Nevek, egymás melleit... Az emberinek nem nevezhető gátlástalanság szomorú pél. dát adott számomra a közelmúltban. Egy friss évjáratú autóbuszon utaztam, amelynek egyik ülésén vandál késvágásokat fedeztem fel. A tárgyakat pusztító műveletet már megszokhattam — ezért inkább a pusztító kéz azonos ro- vású betűvetése rendített meg: „Pékár Gyula klassz író. Deák „Bili” kajállak.” Az idézetből látható, az ismeretlen a szavakban nem szelektált. De mégis eljutott valahová. Pékár Gyulát olvasta, és nem a húszfilléres ponyvát, a harmincas évekből. És mégis ilyenre vetemedett. Ahhoz sem férhet kétség, egyik fél sem örülne a zavaros képzettársításnak. Annak viszont én örülnék, ha a társadalmi tulajdon rongálóit tetten érnék, s kellő módon megbüntetnék. Ügy érzem, ebben nem vagyok egyedül. Akác István Miskolc Járda és korlát t< A Szabó Lajos utca végén jó darabon megszakad az utca melletti járda folytonossága. Az itt lakók régóta kérik már megjavítását. Mint ahogyan annak a korlátnak a helyreállítását is, amelynek csak az oszlopai állnak, illetve dülön- göznek imitt-amott. F. L. Miskolc intézet-elhelyezési költségekhez való hozzájárulás, az adóssal szemben fennálló munkabétköveteles társadalmi tulajdonban okozott kár és leltárhiány, továbbá a szerződéses (bérleti) üzemeltetés során keletkezett tartozás megtérítése. jogalap nélkül felvett munkabér és ■ társadalombiztosítási ellátás, a természetbeni juttatás térítési díja, a lakbér és vele egy tekintet alá eső követelés (pld: központi vagy távfűtés, melegvízellátás díja), valamint a lakáshasználati díj. A munkabérből minden korlátozás nélkül csak a kötelezően igénybe vett üzemi étkeztetés és a kötelezően kiszolgáltatott természetbeni juttatás térítési díja vonható le. A több letiltás alatt azt kell érteni, hogy az adós munkáltatójához különböző ügyek, követelések alapján több önálló letiltó-határozat érkezik be. Ide tartozik az az eset is. ha az egyes letiltások alapját képező követelések ugyanazt a végrehajtást kérőt illetik meg. és az is, ha részben bírósági, részben államigazgatási végrehajtás útjára tartozó vagy a munkáltató, szövetkezet illetve más szerv által közvetlenül levonható követelésen alapuló több letiltás találkozik. Nem tartozik ide viszont az az eset, ha ugyanabban az ügyben bocsát ki a bíróság több letiltást, akár a több letiltás sikertelensége miatt, akár esetleg azért, mert a végrehajtást kérő valamilyen oknál fogva a megítélt követelésre csak részletekben kéri a végrehajtás elrendelését. Ez új'jogszabályi rendelkezés, amelynek célja az. hogy egyidejűleg minél több követelés kielégítése váljék lehetővé. Nem értelmezhető ezért akként, hogy több, egyébként a munkabér 33 százaléka erejéig kielégíthető követelés találkozása esetén a kielégítési sorrendben előbb álló tartozás fejében a munkabér 50 százaléka levonható. Csupán arról van szó. hogy ilyenkor a sorrendben előbbre álló követelés levonása után a munkabér 50 százalékából még fennmaradó részt fel lehet használni a másik követelés ki- egyenlítésére. Ugyanez, a végrehajtási kör érdekeit szolgáló kedvezmény alkalmazható az adós nyugellátásából történő levonás esetén is, feltéve, hogy a nyugellátás havi összege a 3000 forintot meghaladja. Hiányoljuk a szökőkutat Okkal elmondhatjuk: városszerte beszélik, mi lesz a siváran árváskodó szökőkút sorsa a Szabadság téren? S mivel a kérdés, avagy a kérés jogos, — igyekezzünk a megoldást pártfogolni és a panasznak hangot adni. Miskolciak, hazai turisták, s külföldiek egyaránt sürgető csodálkozással nézik a lerombolt területet, amelyen még a múlt nyáron is friss, kéklő víz csobogott. Most széthurcolt homok, rozsdás csövek, széttört kőlapok hevernek szerteszéjjel, ki tudja, milyen célból. A kút romjai között, a leperzselt fű eszköztelenül tűri, hogy a rajta futkosó gyerekek végleg elpusztítsák. (Néhány héttel ezelőtt éppen ón voltam, aki arról írtam, rövidesen felújítják a szökőkutat. Sajnos: rossz jósnak bizonyultam, mert az ígéretből nem lett semmi...) A szökőkút nemcsak látványnak volt szép. de hasznos is; levegőpezsdítő hatást köszönhettünk neki. S minderről — máig is — múlt időben kell szólani. Még javában köti csokrait a nyár, — de mielőtt ősz zúdul a tájra,.a hónapok óta kallódó szökőkút sorsát meg kellene oldani. Ez is közügy. A. I. Miskolc Szerkesztői üzenetek Szegő Gézáné (Miskolc) : Ha használt személygépkocsit vásárol. új cascót ken kötnie, mert a gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változás a tárgyi hónap utolsó na ójával — érdekmúlás címén — megszünteti a korábbi, azaz az előző tulajdonos által kötött szerződést. Szabó Imréné (Miskolc): Lapunk is igen gyakran foglalkozik a Békeszállón élők helyzetével. A telep és a telepen élők viszontagságai nem ismeretlenek a hátságok előtt sem. szinte újra és újra visszatérő téma a tanácstagi képviselői választásokon beszámolásokon. fogadóórákon. De a szanálást min- denkéopen meg kell várni ahhoz. hogy gyökeres változás jöjjön létre.