Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-08 / 185. szám

FOTÓ '85 Területi bemutató az ifjúsági házban Tizendtddik észak-magyar- »rszagi fotóművészeti szemle címmel nyílt kiállítás nem­rés az ifjúsági ház fotóga­lériájában. A tizenötödik al­kalom folyamatosságot jelez, a területi jélző pedig túlmu­tat a megyehatáron. Impo­záns tárlatra mégsem számít­hat a látogató. Amatőr fotósaink — leg­alábbis Miskolcon — hosszú ideig nem voltak valami jó helyzetben, maga a Fotóklub is otthont változtatott egy­két évre. A Városi Művelő­dési Központban itt, az ifjú­sági házban találtak vi­szonylag nyugodt lehetőség­re. A területet jelentő má­sik két megye. Heves és Nógrád remélhetőleg, a múlt­ban is jobb feltételeket tu­dott biztosítani a munkához, az utánpótlás, a fiatalok megsegítéséhez. De ismerve ennek a nagyon népszerű, és amatőr viszonyok között is többnyire magas színvonalon (legalábbis ami a technikát jelenti) megmutatkozó mű­vészeti ágnak a lehetősége­it, nem nagyon van helye a bírálgatásnak. Még akkor sem, ha ennek a kiállításnak a megjelenésébe is biztosan beleszóltak a feltételek. Az ifjúsági ház fotógalé­riának kinevezett első eme­leti körfolyosója nem ideá­lis színhely egy ilyen igényű tárlathoz. A közönség szinte csak az erre járó fiatalokból áll. a műfaj iránt érdeklő­dőkön kívül más nemigen talál ide. Ennél nagyobb baj, hogy ez a „galéria” ki­csi, bajban lehet a rendező, ha minden odaillő fotót ki akar tenni. Nyilván ezúttal is erősen szelektáltak, nehéz lenne árnyalt képet elvárni. A három megyében élő fo­tósok munkásságának jelzése egyféle keresztmetszet, am.t most bemutatnak. Az ered­mény formailag is hagyomá ryos, a „különöst” a ma már szinte megszokott fotografika montázs, vagy a halszem- optika jelenti. Azok a képek a legszebbek, ahol csak gon­dolatra, gépre, érzékenységre invencióra támaszkodik a Goya-képet találtak Egy elhagyott spanyolor­szági viskóban Francisco de Goya egyik ifjúkori festmé­nyére bukkantak. Jósé Ro- gelio Buendia művészettör­ténész egy spanyol szaklap legutóbbi számában beszá­molt róla: kollégájával Za­ragoza környékén, Goya szü­lőföldjén kutatott a mester esetleg fellelhető művei után. Fáradozásukat siker koro­názta. Jaraba falu közelé­ben egy elhagyatott házikó­ban, pókhálóval belepett sa­rokban találtak rá Goya ed­dig ismeretlen alkotására. A mintegy 100x130 cm méretű kép most a „San Luis Gon­zaga allegóriája” címet kap­ta és a zaragozai Szépművé­szeti Múzeumba szállították restaurálás céljából. A mes­ter húszéves korában, 1766- ban festette. + Pető Géza A hiúság című képe művész, mert a viszonylag kis anyagban is található művészi munka, Dobossy László. Cseh Sándor, Molnár Béla, Gedeon Péter, Ruszék Kálmán nevét írtam fel ma­gamnak, és mindenekelőtt a szociofotó fogalmát. A régi, a múlt, a mában élő hagyo­mányok változatlanul hálás témák. (Bizonyára nem vé­letlen, hogy Molnár Béla Ámen című, a mai falu je­len levő múltját megmutató képe egyike a díjazottaknak.) Hírünk az országban „Ha a miskolci Ötvös és fém műves quadriennálé a kétévenként megrendezett grafikai seregszemle kistest­vére, akkor elég fejletlen gyermek ... Hogy szomorú­ságra mégsincs ok, az né­hány kivételes alkotásnak köszönhető...” — így kez­di a Magyar Nemzet július 29-i száma művészeti rova­tában a miskolci beszámo­lót, majd a következőképpen folytatja: „Lehet, hogy az iparmű­vészek érdeklődése csekély, netán a közönségé az. Ott- jártunkkor a Miskolci nyár transzparenseit lengette szer­te a városban a szél, a ga­lériában viszont egy órát zord magányban töltött a lá­togató.” A konkrét műelemzésben kiemelten értékeli az írás a Szakszervezetek Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Ta­nácsa díját kiérdemelt „Schuszter István kisplaszti­káit és ékszereit Munkái szinte mérnökiek...” S kü­lön elismeréssel említi Péter Vladimírnak a Művészeti AÄp díjában részesült szairvasfő-.,ereklyetartóját”. A Népsportnak ugyanezen a napon megjelent száma a bajnokcsapatokról készült összeállításban mutatja be az országos nyilvánosságnak a Borsodi Bányász együtte­sét: „Nem akármilyen nevelő­egyesület, amelyből — töb­bek között — olyan játéko­sok kerültek ki, mint az MTK egykori kapusa, Veres, aztán az 1966-os VB Brazí­lia ellen győztes csapatának egyik hőse, Szepesi Gusz­táv ... Innen indult el ... a közelmúltbeli sajószentpéteri játékosok közül Kvaszta, Koszta és Plotár... Különö­sen az ökölvívó- és a kézi­labda-szakosztályra voltak büszkék a sajószentpéteriek, de volt idő, amikor legalább olyan büszkék lehettek a labdarúgóikra is. Most a mélypontról elmozdulva re­ménykednek, hogy a terüle­ti bajnokságba nemcsak egyetlen évre váltottak bér­letet .. összeállította: Berecz József A szociofotókban erő van jó néhány képben szellem, a többség technikailag biztos. Nem tudni, hogyan ala­kulnak az amatőr fotósok­nak a továbbiakban a lehe­tőségei, a Városi Művelődé­si Központ folytatja, amit felvállalt; a hét végétől két­hetes országos tábort rendez Huszonheten érkeznek a bánkúti síházba, Eifert Já­nos és Jung Zseni vezetésé­vel természet- és aktfotózás a tematika. M— Utazik a tempiom Bukarest egyik szép temp­lomát, a Mihai Voda temp­lomot hamarosan mintegy 250 méterrel eltolják jelen­legi helyéről. A XVI. száza­di műemlék hozzáértők sze­rint a középkori román épí­tészet egyik legbecsesebb al­kotása. A templomot és az egykori kolostor keleti falá­nál álló tornyot azért moz­dítják el helyéről, mert aka­dályozza a Köztársaság Há­za, az ország új politikai- közigazgatási központjának építési munkálatait. A Köz­társaság Házában • székel majd az RKP Központi Bi­zottsága, a román kormány Államtanácsa, és az itt fel­épülő új sugárút, a „Szocia­lizmus győzelme” mentén további állami hivatalok kapnak majd helyet. A nagy­szabású építkezések miatt a Dimbovita folyó jobb part­jának jelentős részét telje­sen átformálják. A Mihai Voda előtt már hasonlóképpen áthelyezték az 1726-ban elkészült Schitul Maicilor templomot, a Szent Ilié templomot és más mű­emlékeket. Szaktábor a Balatonnál Ma kezdődött Balaton- máriafürdőn a Miskolc Vá­rosi Művelődési Központ szakköreinek hagyományos, évenkénti szaktábora. Au­gusztus 17-ig 157 miskolci gyerek üdül a Balatonnál, s eközben a délelőtti foglalko­zásokon gyarapítják szakmai ismereteiket. Műsor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyei' ma? — 12.45: Világhírlap. — 13.00: Csaj- kovszkij-művek. — 13.40: Kap­csoljuk a nyíregyházi stúdiót. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Tíz opera — tíz tenorhős. — 14.52: Lapozgató. — 15.22: Verbunko­sok. nóták. — 16.00: Hírek. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Egy nemzeti' múltat kereső oúszag — Pakisztán. — 17.30: A ma­gyar opera nyomában. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.14; A világszínház humora. A rága­lom iskolája. — 20.44; Nagy mesterek — világhírű előadómű­vészek. — 21.41; Hogyan veszí­tette ei a tudomány az ártat­lanságát? II. rész. — 22.00: Hí­rek. — 22.15: Sporthíradó. — 22.25: Tíz perc külpolitika. — 22.35: Énekek Éneke. III. feje­zet. — 23.05: A vakmerő. Rész­letek Hatch zenés játékából. — 23.35: Jascha Heifetz hegedűi. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek. — 12.10: Indulók, táncok, fúvósze­nekarra. — 12.25; Útikalauz üdülőknek. — 12.30: Nemzetisé­geink zenéjéből. — 12.58: Mű­sorismertetés. — 13.00: Útközben. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00; Zenés délután. — 17.00: Hírek. — 17.05: Philip Catherine együttese játszik. — 17.30: Kézfogások. — 18.30: Slá­gerlista. — 19.00: Hírek. — 19.05: Operettkedvelöknek, zené© já­tékokból. — 19.40: Sport. — 20.00: Reklámparádé. — 20.03: A popta­risznya dalaiból. — 21.00: Hírek, útközben. — 21.05: Reklám. — 21.10: Zenés kabarécsütörtök. — 22.10: Egy férfi és egy nő — könnyűzenében. — 23.00: Hírek. — 23.15: Sporthírek. — 23.20: Nóták. — 24.00: Könnyűzene. — 0.15: Magyar és idegen nyelvű vízj elzöszolgálat. 3. műsor: 12.10: Szimfónikus zene. — 13.00: Hírek. — 13.05: Reklámozott Amerika. — 13.35; Reflektorfényben egty operaária. — 13.59: A Végh-vonósnégyes lemezeiből. — 15.01: Pophullám. — 15.58: A Leningrádi Filhar­monikus Zenekar hangversenye. — 17.42: Bach kamaraszonátái. — 18.30: A Magyar Rádió t'O- mán nyelvű nemzetiségi műso­ra Szolnokról. — 19.00; Hírek. — 19.05: Bruno Walter vezényli a Columbia Szimfónikus Zene­kart. ~- 19.50; Operaest. — 20.48: Séta az egypercesek közül. — 21.08: A zenéről. — 22.18: Nap­jaink zenéje. — 23.33: Hírek. Fehér Toll G' érmék diszkó és iútswház A szikszói Petőfi Sándor Művelődési Központ holnap délután gyermekdiszkót ren­dez a nagyklubban. Szomba­ton délelőtt ugyanitt kerül sor a játszóházra. Nem mondom, hogy a nyár nem múlhat el indián- történet nélkül, nem kell viccelődni egyféle műfaj ál­landó jelenlétén. Nyilván megvan a maga közönsége, és a Fehéf Toll című, NDK —mongol kalandfilm semmi­vel nem rosszabb, mint az összes többi. Cooper könyveitől tanult ez is (dr. Gottfried Kolditz írta a szövegkönyvet) annyi­ban, hagy őriz valamit en­nek a kipusztításxa ítélt népnek a nagyságából. A profi-film a leghasználha­tóbbat, mert a lényeget vet­te át a leghívebb irodalmi krónikástól, és a múlt szá­zad végi valóságtól. A le­gesleghasználhatóbb Gojko Mitic, a jugoszláv szárma­zású filmszínész, aki haj­danvolt fiatal törzsfőnökök tisztaságában népeik böl­csességét is meg tudja érez­tetni. A legfontosabb: nem lehetünk olyan felnőttek, hogy ne szeressük a mese­szerű megfogalmazást, és ne lássuk legalább a filmvász-'' non, hogy a gonosz fölött győzedelmeskedik a jó. Ezúttal a múlt század het­venes éveiben járunk, ami­kor megkezdődött az a fo­lyamat, amely modern ko­runk egyik „dicsőségeként” rezei-vátumokba kényszerí­tette az indiánokat. A tör­zsek közötti ősi és természe­tes ellenségesség is csak las­san oldódott fel ebben, lassan ismerték fel, hogy egy ha­talmas közös ellenséggel, a korabeli Egyesült Államok­kal kell felvenni a harcot. Azért mondom, mert ez el­hangzik a filmben és na­gyon okosan. Mert ha már lövöldözéseken izgulva ilyen filmekre kíváncsi az ifjúság, legalább tudja, miről van szó. Visszatérve a történet­hez: egy kis nép Fehér Toll, a fiatal főnök személyében veszi fel a harcot a lovakat rekviráló katonasággal szem­ben. Nyilván voltak ebben az eredendően harcos nép­ben olyan törzsek is, ame­lyek az értelem fegyverét legalább olyan nagyra be­csülték. Fehér Tolinak sike­rült becsapni a katonákat, a filmnek pedig elhitetni, hogy valóban rettenetesen nehéz és kegyetlen idők voltak azok. A hóditó kíméletlen, a túlerővel szemben eleve iegyőzetésre ítélt pedig ak­kor is kíméletlenül ütött vissza, ha legújabbkori meg­jelenítésüket a professzionis­ta filmgyártás sematizmusa szolgálja csupán. Érdekes az éppen NDK— mongol koprodukció; ez nyilván helyszínek miatt is történt. Nagyon szépek Otto Hunnisch képei, Konrad Pet­zold és S. Buntar rendezők megtették a magukét. A ca­sus bellit szolgáltató ménes pedig gyönyörű. M— >)c A címszerepben Gojko Mitic Miskolci rádió: 17.00: Műsor, ismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi képeslap. Szerkesztő: Pongrácz Judit. (A tartalomból: A szénégető — Vár­építő fiatalok — Védett termé­szeti értékek Borsodban. Hegyi József jegyzete.) — 18.00: Eszak- magyarországi Krónika. (ÜJ URH-adók a Kékesen.) — 18.25— 18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.28: Mű­sorismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.35: Szerbia néprajzi kincsei. — 17.00: Képújság. — 17.05: Aoa és fia. Szovjet film. — 18.30: Aprók tánca. — 19.10: Tévétor­na. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Arcok a tü­körben. Angol tévéíilm. — 20.50: Panoráma. — 21.55: Tv- tükör. — 22.05: Tv-híradó 3. — 22.15: Himnusz. Televízió, 2. mű or: 17.43: Mű­sorismertetés. — 17.45: képúj­ság. — 17.50: A chip forradalma. ni/1. rész. — 18.30: Telesport. — 19.25: Franciaország kastélyai. — 20.00: Berlioz: Fantasztikus szim­fónia. — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: Reklám. — 21.25: A fáraó. Lengyel film. — 23.50: Képújság. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): III. ötvös- és fémmű- ves-quadriennálé. — József At­tila Könyvtár (12—17): Miskolc város levéltárának kincsei. — Mini Galéria (10—14): Teliinger István grafikái. — Fotógaléria (9—14): XV. észak-magyarorszá­gi fotóművészeti szemle. — Her­man Ottó Múzeum (10—18): Em­ber és munka. — a természet három országa. — Ásványok, növények, állatok Eszak-Magyar- országról. — Hetey Katalin szobrászművész és Konok Tamás festőművész kiáUítása. — Mis­kolci Képtár (10—18): Két évszá­zad magvar festészete. — Her­man Oltó-emlékkiállítás születé­sének 150. évfordulójára. — Bor­sod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — A múlandóság szobrai. Kunt Ernő fotókiállítása. — Herman Ottó- emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9— 18): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—18): Déryné-em- lékszoba. — Üvegművészet: em­lékek a XVI—XIX. századból. Filmszínházak: Béke (3. n6): Fehér toU. Mb. szí. NDK-beli kalandfilm. — <f8): Kincs, ami nincs. Mb. szí. olasz vígjáték. Ifi. helyár! — Béke kamara (4) : A kis rendőr nagy napjai. Mb. szí. szovjet. — (6): Szom­széd szeretők. Mb. francia film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. III. helyár! — Kossuth (f3): Él­jen d'Artagnan. Mb. szí. angol- olasz rajzfilm. — Filmmúzeumi előadás (hn5. 7): A 6árkánv közbelép. Színes amerikai—hong­kongi kung-fu film kiemelt. Dl. helyár! — Hevesy Iván Filmklub ,(f5. f7) : Kilenctől ötig. Mb. szí. amerikai vígjáték. 14 éven aluli­aknak riem ajánlott, ni. helyár! — Táncsics (f5. f7) : Vadlovak. Mb. szí. új-zélapdi. 14 éven alu­liaknak nem ajánlott, n. helyár! — Táncsics kamara (6): Úr egy napra. Mb. szí. bolgár szatíra. — Szikra (fs. f7); a- szavanna fia. Mb. szí. francia—olasz ifjú­sági film. II. helyár! — Petőfi (6) : Abigél 1—II. Szí. magyar, dupla helyár! — Fáklya (f5): Vészjelzés a tenger alól. Mb. szi., szovjet kalandfüm. — <f7): Altatódal nászágyon. MO. szi. olasz bohózat. 16 éven felüliek­nek. II. helyár! — Fáklya ka­mara (fS): A sólyom nyomában. Mb. szí. NDK kalandfilm. — Tokaj, discómozi (ts): a cápa. Szi. amerikai, katasztrófafilm 1« éven felülieknek! — Ady Művelődési Ház (5 7) : Éden boldog-boldogtalannak. Mb. szi. francia, 18 éven felülieknek. TI helyár! — Tapolca. Ady (7) • Erotikus képregény. Szí. ,,japán dráma, is éven felülieknek. II helyár! — (91: Ladv Chstterley szeretője. Mb. szí. francia—an­gol. is éven felülieknek, kiemelt. Ifi. helyár! — Népkerti szabad, téri mozi (f9): Sárkányölő. Mb. szí. amerikai tudományos-fan­tasztikus film. 14 éven aluliak­nak nem. ajánlott. III. helyar!— Vasas parkmozi (fa): Szuperzsa­ru. Mb. szí. olas? vígjáték. Ili helyár! - Avas-déli kertmozi (9): Elvis Presley. Szí. amerikai zenés film. in. helvár! — Mis- kolc.Hámor (ffi); Alkonyat. Mb jugoszláv—amerikai film. — Miskolc-Pereces (6) : Lebegés. Mb. .szovjet tragikomédia. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8-13: Mai kulturális programok. — 8.25: Kossuth-dil. korhű ke­retben. — 8.55* Nótacsokor. — 8.36: Kököjszi és Bobojsza. — 9.53: Lottó. — 10.0«: Hírek. — 10.05: Miniatűrök. — 10.10- We­ber operáiból. — 10.40: Iránytű. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Helleluja. Baby! Zenés já­tékból. részletek. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek, útközben. — 9 05: Napközben. Televízió: 8,23: Műsorismerte­tés. — 8.25- Tévétorna. — 8.30: Szünidei matiné, — 9.30: Delta. — 9.55: A négy páncélos és a kutya. — 10.45: Képújság.

Next

/
Thumbnails
Contents