Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-05 / 182. szám

$lAL h for. Ai V, Porán Rali nagy esélyese, e Ferjáncz—dr. Tandari kettős nemcsak géposztályukban, hanem az abszoiút értékelésben is az első helyre került. Minden eddiginél nehezebb útvonalon rendezték meg a versenyt, ami azzal járt, hogy vasárnap reggel a célba a résztvevőknek csak az egyharmada érkezett meg. A raliról és a hét vége sporteseményeiről a 7. oldalon számolunk be. Csak rjy ár ké (CIKK A 4. OLDALON) lói hafad az aratás Borsodban Az ország több megyéié­ben befejeződött a búza aratása Igen jól halad a munka a borsodi termőföl­deken is. A szórványosan hullott csapadék csak rövid időre állította le az ara­tást. Néhány gazdaságban— többek között a bükkábrá­nyi, a mezőnyárádi, a bor- sodivankai, a sajóhídvégi, a leninvárósi es a hejöpapi termelőszövetkezetben — vasárnap'estére befejeződött az aratas A megyében az össtes kalászos terület hat­van százalékáról került magtárba a termés a hét végéig. Jól. halad a szalma betakarítása is. A déli me­gyékből es a szomszédos szlovákiai gazdaságokból 220 kombájn segít a borsodi aratóknak. negyven éve robbant... Hirosimái Sok kilométeres elő em­berláncot alkotott Washing­tonban az a több tízezer tüntető, akik megmozdulá­sokkal a hirosiniai atomtá­madás évfordulója alkalmá­ból tiltakoztak az atomhábo­rú borzalmai ellen. A tüntetők a tiltakozásnak azt „.a módját választották, hogy egy hosszú textilsza- iaggal körbe vették a Pen­tagont, a Capitoliumot (a kongresszus épületét) és a Lincoln-emlékművet. A színes szalagot több ezer darabból varrták ösz- sze: ezeket a világ számos országából — többek között Hollandiából, Üj-Zélandból. Tanzániából, az NSZK-ból, Kanadából és Japánból — békecsoportok küldték az amerikai fővárosba. A sza- lagdarabckr« készítőik mind- •at rares telték vagy rajzol­évforduló ták. ami megsemmisülhet egy atomháborúban: így gyerekek, háziállatok, virá­gok láthatók ra'tuk. A bé­kés :alagot az Egyesült Álla­mok legkülönbözőbb részei­ből érkezett tüntetők feszí­tették ki t. kormányépüle­tek köré. Sok külföldi ■ fia­tal is csatlakozott a meg­mozduláshoz. A több kilométeres em- beriánc tagjai egyéb transz­parenseiken az atomháború veszélyének elhárítását és az atomfegyverek teljes betil­tását kövételték. II. János Pál pápa több ezer. hívő és turista elölt beszelt tegnap a Castelgan- dolfóban, nyári rezidenciá­ján a két japán város el­len elkövetett bombatáma­dás negyvenedik évforduló­járól. Közölte: az évforduló napján, holnap misét ootifi- kái az áldozatok emlékére. Bskefesztívál Pusilann Vasárnap befejeződött Pusztavacson — az ország geometriai középpontjában — a Képes Újság hagyományos kétnapos Békefesztiválja, amelyre évek óta sokan. se­reglenek össze, hogy hitet; tegyenek a béke ügye mel­lett. s felhívják a közvéle­mény figyelmét a fegyver­kezés, a háború veszélyeire. A találkozó első napján, szombat este már csaknem százezer ember figyelte a szabadtéri színpadokon zajló — nonstop, éjszaka is’ .tartó — politikai. kulturális es szórakoztató programot. Szá­mosán sátrakban, lakóko­csikban. hálózsákokban töU tötték el a szombatról va- sárnaora virradó éjszakát, akinek azonban elegendő volt az energiája, a nagy­színpadon éífé'kor megkez­dett vidoműsort tekinthette meg. Reggel folytatódott a fesz­tivál. Az Országos Beketa- nács politikai centrumában előadások hangzottak el a fegyverkezés elleni harcról. Szépszámú közönsége volt annak a politikai fórumnak. amelyen a béketanács ven­dégeként hazánkban tartóz­kodó Fuiimoto Masat.öshi. a Japán Túlélők Szövetségé­nek képviselője emlékezte­tett a Hirosima és Na «észa­ki elleni ammtámadás áldo­zataira. s egyben figyelmez­tetett a fegvóerkezés mái veszélyeire. Szinte mindig volt valaki a békecen‘ruth- ba vezető fehér papírral bo­rított fal előtt, amelyre if­jabbak és idősebbek írták fel gondolataikat a bekéről. Nem sokkal távolabb mes­teremberek adtak ízelítőt szakma iuk fortélyaiból, a rögtönzött szabadtéri mű­helyben a látogatók szeme ládára formálódott pátfcóvá, az izzó vas a kovácsok ka­lapácsa alatt, Pólyák Ferenc fafaragó értő keze . nyomán alakult embert ábrázoló szo­borrá a faronk. Bukovs zk! Viktor a gyakorlatban mu­tatta be a kanászkurt készí­tésének fogásait. Einiíáími bandák Az afgán kormány bizton­sági erői Parvan és KapVsza tartományokban további, két ellenforradalmi különít­ményt semmisítettek meg — jelentette a Bahtar afgán hírügynökség. Az ellenforra­dalmárok többségét megöl* ték vagy foglyul ejtettek.' Elfoglaltak nyolc hadianyag­raktárt. nagy mennyiségű lőfegyvert és rakétát zsák­mányoltak. (Kiss József felvétele) 5EYÜ, ÉVFOLYAM, 1S2. 52AM ARA: 2,20 19*5, AUGUSZTUS 5„ HÉTFŐ FORINT <© Borsod egyik neveze­tessége Tokaj. A nagy­község vonzza a hazai és külföldi turistákat, híre kitűnő borának köszönhe­tően messze földre elju­tott. Hangulatos utcáin a séta is jólesik. Közben egy-egy kóstolóra is be lehet térni a borospin­cékbe ... (Cikk a 3. olda­lon.) Ismét napsütés Noha hajnalban a belvá­rosban kod volt, ma túlnyo­mórészt ismét napos- időre .számíthatunk Miskolc társé’ gében. A legmagasabb hő­mérséklet 23—28 fok kozott les?.­Árszabályozás a Szcvietujsisban Az .SZKP Központi Bizott­sága és a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa eg üttes hatá­rozatot hozott a vállalati gazdálkodás teltételeinek megváltoztatásáról. A módo­sításoknak — mindenekelőtt az árak szabályozó szerepé­nek szélesebb körű alkalma­zásának — az a célja, hogy előmozdítsák a műszaki-tu­dományos haladás meggyor­sítását. jobb minőségű és korszerűbb termékek gyár­tását. A Központi Bizottság és a Minisztertanács úgy hatá­rozott, hogy a jövő évtől kezdve a gépgyártás, a köny- dyűipar, a hlís-^tei- es élel­miszeripar, helyiipar es hal- gazdál.kodájS valamennyi vál­lalatánál az új feltételek mellett kezdik meg a mun­kát Meghatározták azoknak az iparágaknak a körét is, amelyek 1987-től térnek át a kísérleti gazdálkodásra. Az árak ösztönző szerepé­nek érvényesítése céljából 1986. január 1-től kezdve a legmagasabb minőségi kate­góriába sorolt termékek nagykereskedelmi ára — gazdasági hatékonyságtól függően — 30 százalékkal növekszik. Az alacsonyabb minőségi kategóriájú ter­mékeknél évente fokoza­tosan csökken az érvénye­síthető nagykereskedelmi ár, s 'ha a gyártmány az újabb minősítésnél sem felel meg a kiváló követelményeknek, akkor le kell állni előállítá­sával. A határozat értelmé­ben a vállalati fejlesztési alap felhasználásáról a vál­lalatok önállóan döntenek, s lehetőségük van a korábbi­aknál nagyobb mértékű bankhitel felvételére. I\la reggeli telelőn JSyuaatnémct hajó halesete Grönland partjainál zá­tonyra futott egy nyugatné­met hajó a nagy hullámzás­ban. A 3300 tonnás ha jó Iz­landiból szállított turistákat. Az 580 utas és mintegy 300 főnyi személyzet élete nem forog veszélyben —, közöl­ték a hírügynökségek. A közismert gázrobbanás és az azt követő tűz után a Búza téri piacon megron­gálódtak, illetve kiégtek a pecsenyesütők. Mikorra ké­szülnek el az újak? — kér­deztük Gjüker Győzőt. a városi tanács kereskedelmi osztályának helyettes veze­tőjét. — Megtörténtek az első megbeszélések a tulajdono­sokkal és a szakhatóságok­kal az újjáépítésre vonatko­zóan. Kör ül telein tóén kell el­járnunk. hogy hasonló eset még egyszer ne történjék. A terveket Seres Péter, az ÉSZAKTERV építésze készí­ti. A korábbi vélemények­kel ellentétben továbbra is maradhatnak a fából készült épületek, ám a helyiségek belső terében különleges, tűzálló burkolatot kell majd alkalmazni. A tervek elké­szülte után beszerezzük a szakhatósági engedélveket. s akkor kezdődhet a beruhá­zás Mi nagyon szeretnénk, ha ebben az évben elkészül­nének az új pecsenyesütők, n szen a Búza téri piac for­galma rendkívül nagy. Az már biztos, hogy a jövőben a tulajdonosok nem tárol­hatják tömegesen .a gázpa­lackokat az épületekben, er­re külön megoldást dolgo­zunk ki. Az etiópiai külügyminisz­térium tiltakozást jelentett be a Szomália területén Bright Star (Fényes Csillag) fedőnéven megkezdett ame­rikai hadgyakorlat miatt. A külügyminisztériumi nyilat­kozat szerint az Etiópia ha­tárainak közvetlen közelé­ben, megrendezett haö«va- korlat különösen veszélyes olyan időszakban, amikor a Szomáliái hatóságok foly­tatják határprovokációikat Etiópia ellen. oK Dinnyevásár Pecsenyesütők ti Búsa térre I Fényes Csillan Mp»t'al Száguldás az éjszakában

Next

/
Thumbnails
Contents