Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-26 / 199. szám
Tíz év után 4z Alkotó Ifjúság-pályázatról Drága a paradicsom, a paprika, és a dinnye is... (Kexényi László felvételed Drága a nagyker Konkurens kerestetik a zöldségpiacon Tíz évvel ezelőtt hívta életre a HiaZ Központi Bizottsága az .\lkoio Ifjúság pályázatot. Azóta bebizonyosodott, hogy a fiatalok alkotói lantaziaját megmozgatta es több jelentős pályamunka született. A KISZ Miskolc Városi Bizottsága legutóbbi testületi üiesén az Alkotó Ifjúság pályázati rendszer városi tapasztalatait vitatták meg. Ezen elhangzott, a legfőbb cél, hogy a fiatalokat mozgósítsa a munkaköri kötelességeken túli alkotásokra is, amelyek hozzájárulnák egy- egy vállalat, intézmény gazdasági eredményeihez. Rövid időn belül bebizonyosodott, hogy a pályázat a legdinamikusabban fejlődő munkaformává vált. Miskolcon fokozatosan nőtt az elmúlt évek során az e pályázatot meghirdető munkahelyek száma, így egyre többen kapcsolódhattak be, a főleg szakmai tudást igénylő munkafolyamatokba. Persze, a KISZ Központi Bizottságának az is a célja, hogy a KISZ-fiatalokat az élet más területén is ösztönözze az alkotásra. így például olyanokat akik tehetséget éreznek például a festészet, a rajz, vagy a kézimunka iránt. Az 1978. évi irányelvek azonban mégis a termelés segítésére tett javaslatokat, ötleteket tekintik elsődlegesnek. A pályázatot sok esetben nem önállóan, hanem újítómozgalmon keresztül, szocialista munkaverseny- vállalásként adják be. A pályázók többsége inkább a műszaki értelmiség köréből kerül ki, a munkásfiatalok részvételi aránya alacsony, az összlétszámhoz képest mindössze 5 százalék! örvendetes viszont, hogy a fiatal«*: a munkahelyükön megfelelő segítséget kapnak B pályamunka elkészítéséhez. Természetesen a legjobb műveket jutalmazzák, bár a folyamatos értékelés miatt a díjazás egyes esetekben irreális A másik probléA hüvelykujjunkkal kezdtük: ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazahozta, ez megsütötte, ez az icipici mind megette. A gyermekmondóka első tágját vette kölcsön Szász Imre, hogy a Magyarország felfedezése sorozatban megjelent könyvének címéül szolgáljon: Ez elment vadászni... Akit érdekel ez a napjainkban sok embernek kellemes kikapcsolódást, az államnak pedig jelentős devizabevételt hozó társadalmi tevékenység, bizonyára élvezettel forgatja a könyvet. De számos olyan — életből merített — példát talál benne, mely rácáfol arra, hogy az icipici (rangú) eszi meg azt a pecsenyét, amit más vadászott, lőtt, cipelt és sütött. Szász Imrének pedig hinni lehet, hiszen maga is vadász és belülről látja ennek a szép szenvedélynek (sportnak?) a színét és fonákját is. Az utóbbira, mármint a fonákságokra mutat rá A vadászat, mint hatalom fejezeteim alatt. Nekem a Testületi kirándulás ragadta meg legjobban a figyelmemet, már csak azért is, mert a példa túlmutat önmagán, azaz nem csupán vadászberkekben lehet becserkészni manapság ilyen eseteket. A történet dióhéjban ennyi: az egyik vadásztársaság fácánvadá- reatot rendezett egybekötve ma, hogy miután egyes pályázatot újításként is elfogadnak, előfordul, hogy ugyanazt a munkát több fórumon is minősítik és sokszor elütnek egymástól a vélemények... Az Alkotó Idegenforgalmi látványosság a nézelődöknek, akik pár percig megállhatnak a rohanás közben, s átadhatják magukat a dal. a zene élvezetének. Az utcai zenészeknek pedig, akik az élményt nyújtják, a muzsikálás jó lehetőség a bemutatkozásra, s fizetésük kiegészítésére. A flaszter hegedűsei, furulyá- sai, gitárosai csak nemrégiben jelentek meg a közterületeken, de jobbára még csak a fővárosban. Miskolcon az ilyen szórakoztatás egyelőre még ismeretlen. Az okokat keresve, meg lehetne említeni a vállalkozói kedv hiányát. Aki a trubadúrok kései leszármazottjának tartja rra- gát, s ezt az utcán is be akarja bizonyítani, annak rendelkeznie kell a rendőrhatóság jóváhagyásával, s a városi tanács művelődési osztályának engedélyével is. A papírok beszerzése lehet, hogy nem igényelne sok várakozást, utánajárást, de eddig mégsem folyamodott senki az engedélyekért. Meglehet, csupán kényelmességről van szó. Mégis, vagy éppen ezért nagy meglepetést váltott ki a televízió egyik riportja azok körében, akik szeretnék, ha a Nyugaton már unalomig ismert jelenség városunkban egy jó ebéddel, s mindazzal, ami ilyenkor dukál; koccintással, beszélgetéssel, egyszóval szolid, családias ünnepséggel. A társaság tagjainak legnagyobb meglepetésére a vadászat kezdetére befutott néhány állami rendszámú kocsi, melyekből több megyei és járási vezető mellett egy országos vállalat vezér- igazgatója szállt ki. Meghívást ugyan nem kaptak, de ha már ott voltak, a vadász- társaság vezetősége és tagsága illő tisztelettel — volt ki alázattal — fogadta a rangos vendégeket. Elkezdődött a vadászat, és gyorsan kiderült, hogy a vendégek úgy vélték, az összes többi puskás az ő kiszolgálásukra hivatott, azaz a társaság tagjai hajtottak, ők meg lőttek. És így lön ez a következő fordulóban is. Pedig akkor már volt, ki így dühöngött ,.Mit képzelnek ezek, hajtóknak szerződtettek bennünket? Most hajtsanak ők ránk, és mi megyünk el elállónak”. A morgolódás azonban nem jutott el az égig, azaz a vendégek füléig, és úgy folytatták, ahogy elkezdték. A vadászat után a teríték legjava az állami rendszámú kocsik csomagterébe vándorolt. Az ebédnél pedig a fő helyre a vezető beosztású hívatlanok ültek. Tisztességgel faltak, ám nem vegyültek, miközben elpusztíIfjúság Egyesülés észak-magyarországi képviselete egy- egy jó ötletnek, alkotásnak a felkarolását, menedzselését vállalja. T. L. is meghonosodna. A műsorból kiderült, hogy a fővárosban az utcai zenélést en- gedélyezők megállapodtak, többé nem adnak ki ilyen papírokat, hanem lehetővé teszik bárkinek a muzsikálást, amennyiben nem zavarja ténykedésével a közrendet, nem gátolja a forgalmat. Vannak is igricek szép számmal, s úgy tűnik, egyaránt megtalálták számításukat a zenészek, s a korábban az engedélyeket kibocsátó illetékesek. Tehát csak a szervek rugalmasságán múlott volna? A városi tanács művelődési osztályának közművelődéssel foglalkozó szakemberei nem tartják elképzelhetetlennek Miskolcon a hasonló megállapodást, mégsem ennyire bizakodók. S erre az adhat okot, hogy bár szakközép- és főiskolán képezik itt a zenészeket, akiknek minden bizonnyal, az utcán sem volna szégyenkeznivalójuk produkciójukért, de eddig az ő körükből nem akadt vállalkozó. Pedig kiszámítható: anyagilag sem járnának rosszul a diákok, akiknek biztosan minden forint számít. Az ilyen pénzszerzés nem minősül koldulásnak, mivel nem kéregetéssel jutnak az összeghez! R A. tolták a vadászfeleségek ízes főztjét, csakis egymással társalogtak. A jó ebéd után indult hazafelé a kocsisor. A szerzőt idézve: ^Mire az elhúzódó kocsikaraván az országos íőútra ért, az A és B rendszámú Volgák már mind megelőzték a Z és P rendszámú Trabantokat és Ladákat.” Jómagam nem vagyok vadász, így lövéstől nem, legfeljebb „visszalövéstől” kell tartanom. Ezért sietek közölni, hogy Száz Imre szerint sem húzható rá minden vadásztársaságra és va- dászgató vezetőre az idézett történet. Éppen ellenkezőleg! A vadásztársaságokban demokratikus légkör uralkodik, azaz úpp úgy használhatja a puskáját a vasmunkás, mint a vezérigazgató. S ha mégsem mindig a sor végén álló icipici eszi meg mind, az csak azért van, mert a vadászat sem függetleníthető a társadalmi környezettől. Amíg közéletünkben tapasztalhatunk — mert tapasztalhatunk! — antidemokratikus jelenségeket, amíg vannak — mert vannak! —gólyán emberek, akik úgy vélik, hogy bizonyos rangon felül hívatlan vendégek lehetnek mindenütt, ahol falni lehet, a hajtás viszont mások feladata, addig ne ítélkezzünk könnyelműen a vadásztársaságok felett. (kekH) Ha a háziasszony kimegy manapság a piacra, csaknem bizonyos, bogy bosszankodva tér haza. Drágák a zöldséges a gyümölcsfélék. Évről évre többe kerül a paradicsom. a paprika, a dinnye, jóformán minden. A vásárlók a termelőket szidják, mondván; azúrt magas a zöldség ára, mert drágán termelik. Tény. valóban sokba kerül a zöldségfélék előállítása, ám ezért nem csupán a termelők hiháaUt- baiók. A legutóbb? iveiében többszőr is emelkedett a gépek, eszközök ára, drágább lett az energia, s mindezek tetemesen megemelték a termelők kiadásait. Az pedig érthető, hogy ők is szeretnének megélni, ezért kiadásaikat a bevételekkel igyekeznek ellensúlyozni. Erre van is lehetőségük, mert a zöldségfélék szabadárasak, tehát a kereslet—kínálat egyensúlyától függ az áruk. Ám mindezek ellenére a termelők panaszkodnak. Szerintük alacsony a felvásárlási ár, s így nem mindenkor térülnek meg a befektetések. Jó néhány árucikk termelése épp ezért veszteséges a mezőgazdasági nagyüzemekben, ezért lemondtak róluk. Jól mutatja ezt, hogy a zöldségek vetésterülete az országos 120 ezer hektárról 80 ezerre csökkent. Lényegesen kevesebbet termel már Miskolc környékén a felső- zsolcai termelőszövetkezet is, a Nagymiskolci Állami (gazdaság is. Ezért pedig nem hibáztathatok a mezőgazdászok, hiszen tőlük a jövedelmező termelést várja a tagság és a népgazdaság egyaránt. Egyre inkább kiszorul tehát a nagyüzemekből a zöldségtermelés, s ma mát a termékeknek több mint a felét a háztájikban és a kisegítő gazdaságokban állítják elő. Ám a kistermelők még érzékenyebbek a jövedelmezőség ingadozására: a költségek emelkedése, valamint sokszor az értékesítés bizonytalansága mind nehezebb helyzetbe hozza őket. A vásárlók jogos panasza csak több áruval orvosolható, feltételezve a — ha több van valamiből, aa nyitván olocsobb is elvert. Az árubőség viszont nemcsak az időjárás függvénye, de tartós termelői érdekeltséget is föltételez. A bajokat csak tetézi, hogy jelenleg a kereskedelem is akadozik. Sokak egybehangzó véleménye, hogy elsősorban a nagykereskedelem drágán dolgozik, ezért szembekerül a termelővel és a fogyasztóvart egyaránt A nagykereskedelem ezért (is) fokozatosan kiszorul a piacról, a forgalom alig egyhar- madában részesül. Ez mindenkinek kedvezőtlen, hiszen a szétaprózódott termelés éppen a szervezett felvásárlással és kereskedelemmel jelenthetne biztonságos ellátást, a fogyasztók pedig akkor juthatnának olcsóbb árukhoz, ha a nagykereskedelem konkurenciát jelentene a kisebb társaknak. A nagykereskedelem most egyik feladatára sem igazán alkalmas. A felvásárlási szervezetekét fbfsőzsffdsancfeépítették, s információk hiányában jóformán mindenki azt termel, amit akar. ígjr aztán csöppet sem lehet csodálkozni a termelés összetételének ingadozásán. S nem versenyképesek a kiskereskedelemmel sem, bárki Juthatja, mennyivel gusztusosabbak. frissebbek a kásfe»-- neskedők portékák Nem kétséges, nagy szükség van a nagykereskedelemre, hiszen szerepük pótolhatatlan a felvásárlás szervezésében, a raktározásban, ezt senki sem tudja tőlük átvállalni. Kereskedelmi elgondolásaikon kellene uá+- toztartniuk, konkurenciát teremtve a kiskereskedőknek. Persze mindezt nem adminisztratív, hanem piaci módszerekkel kellene eJéraic hogy a hatás tartós maradhasson. A termelőkkel köaös érdekeltségen alapuló, tisztességes kereskedés révé« lehet a fogyasztókhoz igazodni. És ha ez megtörténik, akkor nem lesz bosa- szús a háziasszony jJc A maszekok portékája szebb, gusztusosabb, mint a fiapf- keresketíelmi vállalat zöldségféléi. „ fonákja .ez az icipici mind megette Muzsikusok a flaszteren Miskolcon nincs vállalkozó
