Déli Hírlap, 1985. július (17. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-10 / 160. szám

Tábor Tapolcán n isz terel nök- hei y ettes decem­Castro visszautasítja Sajtóértekezleten utasítot­ta vissza Fidel Castro kubai elnök Ronald Reagan ame­rikai elnök legutóbbi éles­hangú vádaskodásait. Rea­gan, mint megírtuk, hétfőn azt fejtegette, hogy Kuba, Líbia, Nicaragua. Észak-Ko- rea és Irán „nemzetközi ter­rorista szindikátust” alkot, és a terrorizmus eszközével pró­bálja megtörni az Egyesült Államok „külpolitikai aka­ratát”. A kubai elnök havannai sajtóértekezletén kijelentette. A szovjet kormány meg­hívására tegnap hivatalos lá­togatásra Moszkvába érke­zett Jao Ji-lin, a Kínai Nép- köztársaság Államtanácsának alelnöke (miniszterelnők-he- lyettes). Mostani látogatásá­val Ivan Arhipov első mi­Lengyel kitüntetések, magyar tiszteknek A Varsói Szerződés meg­alakulásának 30. évfordulója alkalmából Florian Siwicki hadseregtábornok, a Lengyel Népköztársaság nemzetvédel­mi minisztere a Magyar Nép­hadsereg ötven tábornokát és tisztjét — köztük a Honvé­delmi Minisztérium Katonai Tanácsának több tagját — a Fegyverbarátságért Érdem­éremmel tüntette ki. A ki­tüntetéseket tegnap Jerzy Zielinski, a Lengyel Népköz- társaság budapesti rendkívü­li és meghatalmazott nagy­követe adta át. Fiatalok gyűjtötték béri kínai látogatását viszo­nozza. Szovjet részről a leg­magasabb szinten nyilvání­tották ki: a Szovjetunió azt szeretné, ha jelentős mérték­ben javulnának kapcsolatai a Kínai Népköztársasággal, s a kölcsönös szándék meg­léte esetén ezt tökéletesen lehetségesnek is tartják. A különböző libanoni mo­hamedán csoportok vezetői tegnap elfogadták a libano­ni válság rendezésének po­litikai tervét, és elvi meg­állapodásra jutottak Kelet- Bejrút biztonságát illetően. A KISZ Központi Bizott­sága és a MÉH Tröszt kö­zös hulladékgyűjtési akciót hirdetett az év elején, azzal a céllal, hogy a KlSZ-szer- vezetek a lakóterületekről és a gyáraktól, vállalatoktól, in­A síita, a szunnita és a drúz csoportok vezetői Damasz- kuszban Abdel Halim Had- dan szíriai alelnök közvetíté­sével folytattak maratoni tár­gyalásokat tézményektől a szerződések­ben rögzített mennyiségnél több hulladékot gyűjtsenek össze. A január 21-én kez­dődött akció eredetileg júni­us 28-ig tartott volna, de de­cember 31-ig meghosszabbí­tották a gyűjtési időt. Az első szakasz sikerrel zárult: Borsodban összesen 514 tonna vasat, 43 tonna fémet és 46 tonna papírt vit­tek el a vállalat átvevőhe­lyéire. A legtöbb papírt a Lenin Kohászati Művek, a legtöbb fémet a Villanysze- reüőipari Vállalat Sajóke- resztúri Gyára és a Borsodi Vegyi Kombinát fiataljai gyűjtötték. A vashulladék gyűjtésében a taktaharkányi Petőfi Tsz és a 31. Számú ÉÁÉV Kazincbarcikai Gyára végzett az élen. A libanoni mohamedánok elfogadták a rendezés tervét + Negyvenkét fafaragó — közöttük 15 középiskolás diák — tölti szabadságának egy részét Tatán, a Városi Művelődési és Ifjúsági Központ, valamint a Hamari Dániel Űttörőház kö­zös szervezésében létrehozott fafaragó alkotótáborban. (Ké­pünkön: készül a pihenő-pad.) jfc Mától korszerűbb munkakörülmények között dolgozhatnak a MÁV Miskolci Járműja­vító Üzemében. (Kerényi felv.) Korszerűbb munkakörülmények, több megjavított vagon Ünnep a Járműjavítóban hogy Reagan az, aki a nem­zetközi jog normáival kiáltó ellentétben utasítást adott a nicaraguai kikötők elaknásí- tására, a kis Grenada leroha- nására, ő az, aki minden ere­jével támogatja a népírtó salvadori és guatemalai rendszereket, az ő utasításá­ra toborozzák és pénzelik a törvényes nicaraguai kor­mány megdöntésére törő zsoldos hadsereget. Ünnepeltek tegnap délután a MÁV Miskolci Járműjaví­tó Üzemében: köszöntötték a , XXXV. vasutasnapot, S át­adták a több mint negyetj- milliárd forintba került, új létesítményeket, amelyekkel a munkakörülményeket ja­vították és lehetővé tették, hogy több megjavított vas­úti vagont kapjon vissza a MÁV. A szintén új futójávító csarnokban megtartott ün­nepségen a megjelenteket Varga Zoltán igazgató kö­szöntötte, majd Tímár Vil­mos, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának titkára mondott ünnepi köszöntőt, amelyben részletesen szólt a vasutasok és a járműjavító­sok felelősségteljes munkájá­ról. Az új üzemi létesítmé­nyekről Gedeon Béla főmér-. nők tett jelentést, majd a, műhelyeket Csájági János, a MÁV vezérigazgatóságának főosztályvezetője adta át az igazgatónak, s rajta keresz­tül a járműjavító egész kol­lektívájának. A legjobban dolgozók ezt követően kitüntetéseket, el­ismeréseket vehettek át. Két libanoni lány — egy robbanóanyaggal megrakott teherautóval — öngyilkos merényletet követett el teg­Hágában tárgyal Várkonyi Péter külügymi­niszter tegnap hivatalos lá­togatásra Hágába érkezett. A rotterdami repülőtéren Hans van den Broek holland kül­ügyminiszter fogadta őt a budapesti holland és a hágai magyar nagykövet társaságá­ban. A két külügyminiszter rögtön megkezdte a megbe­széléseket, amelyeken a két­oldalú kapcsolatok kérdései mellett érintik a főbb nem­zetközi kérdéseket, elsősor- * ban a kelet—nyugati kapcso­latok időszerű témáit is. nap az izraeli hadsereg Dél- Libanonban visszahagyott járőrei ellen. Az akciónak 19 halálos áldozata van. Öngyilkos merénylők XVII. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM 1985. JÚLIUS 10., SZERDA I ÁRA: 1,80 FORINT Méreg a piacon (GLOSSZA A 3. OLDALON) Ma reggeli telefon Stere van a Taüózénak Pontosan egy hónappal ez­előtt nyílt meg a Bajcsy- Zsilinszky úton a Tallózó, ahol féláron lehet könyvek­hez jutni. Ez idő alatt mek­kora forgalmat bonyolítottak le? — érdeklődtünk Saláta Sándorné üzletvezetőtől. — Meglepődtünk, hogy szinte pillanatok alatt mi­lyen sikere lett az üzletnek; ebből is látszik, mennyire várták a miskolciak. Szinte nem telt el óra úgy, hogy ne álltak volna sokan a pol­cok előtt. Az első időben a legkelendőbbek a pszicholó­giai és filozófiai művek vol­tak, majd egyre többen vá­sároltak művészeti és iro­dalmi tárgyú könyveket. Be szépen fogyott a Panoráma és a Világjárók sorozat is. Minden korosztályból szíve­sen jönnek el a Tallózóba, s bizony nemegyszer előfor­Amint az úttörőjelvényhez a tűz, úgy az úttörőélethez a tábor is hozzátartozik. Ta­polca árnyas fái alatt min­den nyáron megnyílik a vá­rosi váltótábor. (Cikk a 2. oldalon). (Kiss József felvételei) Tervezők a városért (A DH VÁROSPOLITIKAI FÓRUMA A 3. OLDALON) dúlt, hogy még ebédelni is alig tudtunk elmenni, illet­ve a zárórát . is egy kicsit ki kellett tolni. Reggel 8 óra­kor nyit a bolt, és délután 5 órakor zár — sokan meg­kérdezték, hogy nem csuk­hatnánk legalább egy órával később? Nagy meglepetés volt számunkra, hogy egy hónap alatt pontosan 150 000 forint értékű könyvet adtunk el — 50 százalékos kedvez­ménnyel! Bizopy ez nem kis teljesítmény. Bízunk benne, hogy a vásárlói kedv tovább­ra sem csökken. (Jusztin Tibor felvétele) lao Min Moszkvában.

Next

/
Thumbnails
Contents