Déli Hírlap, 1985. július (17. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-23 / 171. szám

Szerdán zárul GyenisÉsz^ngresszus Harmincnyolc országból csaknem kétszázan vesznek részt a VIII. magyar gyer­meksebész-kongresszuson, amelynek ünnepélyes meg­nyitóját az Egészségügyi Mi­nisztérium, valamint a me­gye vezetőinek és a meghí­vott vendégeknek a jelenlété­ben tegnap délelőtt tartották meg a miskolci Nehézipari Miiszaki Egyetemen. Az ünnepség keretében dr. Altorjay István, a Ma­gyar Gyermeksebész Társa­ság elnöke nyújtotta át az elismerő oklevelet a társa­ság tiszteletbeli tagjává fo­gadott négy külföldi orvos­nak. Ugyancsak négy kül­honi orvos kapott dr. Koös Aurél-emlékérme t (amelyet az első magyar gyermekse­bész tiszteletére alapítottak.) Az első nap délelőttjén a mellkassebészettel, délután pedig a hasüreggel és a ha­si szervekkel kapcsolatos se­bészeti problémákról hang­zottak el előadások. A mai előadások témái a diagnosz­tika, az intenzív terápia és a daganatos megbetegedések köréből kerülnek ki. Szerdán, a kongresszus utolsó napján, a gyermek­urológiával kapcsolatos kér­désekről cserélik ki tapasz­talataikat a gyermeksebész- kongresszus résztvevőd. Bizísüsáyos az ÉÉni repüli Az Egyesült Államok ha­tóságai hétfőtől nem taná­csolják el az amerikai ál­lampolgárokat attól, hogy igénybe vegyék az athéni nemzetközi repülőteret. Jú­nius 18-án azzal indokolták döntésüket, hogy a TWA amerikai lééi társaság »‘■"w- szállító gépét azért téríthet­ték el, mert „az athéni re­pülőtéren nem voltak kielé- gítőek a biztonsági intézke­dések”. A washingtoni küt- iigym-i nisztérium hétfői köz­lése szerint a görög kormány intézkedéseket tett a repülő­tér biztonságának javítására. Eső lehet A nap folyamán felhős idő várható, erősen beborul az ég, záporok, zivatarok ala­kulhatnak ki. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet kora délután 23 és 28 fok között valószínű. XVtl. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM I ÁRA: 1,80 1985. JÚLIUS 23., KEDD FORINT Hunyadi-emlékmű Belgrádban Hunyadi-emlékművet avat­tak tegnap a jugoszláv fővá­rosban. A belgrádi vár felső részében elhelyezett fehér márványtömbbe vésve szerb- horvát és magyar nyelvű felirat hirdeti: „1456. július 22-én Belgrád védői, élükön Hunyadi Jánossal, ezen a helyen arattak döntő győzel­met a törökök felett”. Az emlékmű leleplezési ünnep­ségén a Magvar Népköztár­saság kormánya nevében Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes, az emlék­művet állító Belgrád képvi­seletében pedig Milica Ba­bies, a városi művelődési és oktatási bizottság elnöke mondott beszédet. Ünnepi beszédében Rátkai Ferenc, a belgdádi győzelem jelentőségét méltatva, hang­súlyozta: a Hunyadi-emlék­mű felavatása a mindkét részről egyaránt tapasztalha­tó és kölcsönösen növekvő készségről tanúskodik, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk közös történelmünknek azok­ra a mozzanataira, amelyek tovább szilárdíthatják szoci­alizmust építő népeink ba­rátságát Milica Babies beszédében szintén a két szomszédos szocialista ország baráti kap­csolatait méltatta, kiemelve a kulturális együttműködés je­lentőségét és fejlődését. Erdő, romantika nélkül # A Borsodi Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság parasznyai erdészetében is egyre nagyobb problémát jelent, hogy kevés a fakitermelő szakmunkás. Je­lenleg két brigád feladata, hogy teljesítse az erdészet ilyen irányú terveit. Sikur Fe­renc és Tankó József brigád­ja tiz órát dolgozik naponta. Terepjáró gépkocsi szállítja őket mindennap a lakásuktól a távoli erdei munkahelyekre és vissza. Többségük igénybe veszi az üzemi konyhát, de vannak, akik „táskából ebé­delnek", vagyis azt fogyaszt­ják el, amit otthonról hoznak. A fakitermelő helyeken a mun­ka — télen, nyáron egyaránt — tűzgyújtással kezdődik. Dél­tájban felélesztik a parazsat, megmelegítik az otthonról ho­zott ételt, vagy szalonnát süt­nek. Csak ez az állandóan élő tűz az egyetlen romantikus jegy, amely megmaradt a hajdani erdőmunkások életé­ből. Képünkön Tankó József brigádja látható a Büdös-kút erdőrészben. (Képes riport az 5. oldalon.) (Kerényi László felvétele) Építőanyag a családi házhoz (CIKK A 3. OLDALON) Csekk­csaló (CIKK A X OLDALON) 0 Sürget a határidő, ezért keményen dolgoznak a Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei □ Nehézipari Műszaki Egyetem új aulájának tetőszerkezetén. A magyar műszaki felső- oktatás jubileumi ünnepségét már itt tartják meg szeptemberben. [Tudósítás a 3. oldalon) (Kerényi felv.) Magyar hitelkártya Ismerkedési est: a vonaton Eíulaztak a VíT-re jfc Indulás előtti percek Tegnap a kora délutáni órákban elindult Miskolcról a XII. Világifjüsági és Diák- találkozóra a borsodi delegá­ció egyik csoportja. Az MSZMP székházában gyülekeztek, ahol Kovács József, á városi pártbizott­ság titkára és Major János, a KISZ megyei bizottságá­nak első titkára búcsúzott a Moszkvába induló 38 fiatal­tól. A csoport utazását, prog­ramját az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szer­vezte. Budapestre külön- autóbusz vitte őket, a Kele­ti pályaudvarról pedig 20.15- kor gördültek ki a Tisza Expresszel. Az első ismerke­dési estet a vonaton tart­ják, Moszkvába szerdán reg­gelre érnek. Sok-sok nem­zet fiataljaival együtt, a Malagyozsnaja szállóban lak­nak majd. A csoport részt vesz a VIT megnyitóján, s külön- £éle rendezvényeken. Ott lesznek például a Budapest- gálán, ahol hazánk ifjúsága mutatkozik be. Szerveztek számukra városnéző progra­mokat is: ellátogatnak a Kremlbe, a Tretyakov Kép­tárba, a Puskin és a Lenin Múzeumba. Július 31-én re­pülővel érkeznek haza Fe­rihegyre, 14 éra 15 perckor. Huszonegy tagvállalat rész­vételével Aktív Memóriakár­tya Gazdasági Társaság ala­kult Magyarországon; a na­pokban jegyezték be a válla­lati törzskÖRyvbe. Az aktív memóriakártya — amely francia találmány — lényegébe« hitelkártya, Az elmúlt hétvégén is szá­zak és százak utaztak a lil­lafüredi erdei kisvasúttal. Igazán szép, családoknak való program; nem csupán a gye­rekek, de a felnőttek is él­vezik. A garadnainál is szebb és vadregényesebb azonban a Farkasgödör felé tartó vo­nal. Itt azonban nem közle­kedik a kisvonat. Vajon mi­ért nem, s egyáltalán, mikor utazhatunk vele? — kérdez­te sokak nevében egyik ol­vasónk. Mi pedig a LÁEV vezetőségénél érdeklődtünk: — Sajnos, a farkasgödöri mintegy 28 kilométeres vo­nal nem alkalmas a közle­kedésre. A pálya sok helyütt amely mikroprocesszorral és egy igen kis méretű számí­tástechnikai adattároló egy­séggel van ellátva. E tároló­ban — attól függően, hogy a kártyát milyen célra hasz­nálják — elhelyezhetők a hi­telkártya-tulajdonos adatai, s hogy mennyi pénzzel rendel­kezik. így a kártyával — a megfelelő leolvasókészülék­kikopott, balesetveszélyessé vált. Jelenlegi állapotában a városi tanács építési és köz­lekedési osztálya — a hely­színen is tanulmányozva a pálya állapotát — nem en­gedélyezi a kisvonat közle­kedését errefelé. A pályát mindenképpen fel kell újí­tani; számításaink szerint 16 millió forintba kerülne a teljes pályarekonstrukció. Az idén a vállalatnak ezzei szemben mindössze 1 millió forint áll rendelkezésére, máshonnan pedig nem kap­tunk támogatást. Nem tud­juk még, mit hoz a jövő év, de mi is azt szeretnénk, ha Farkasgödör felé is közle­kedhetne a kis vona t. kel felszerelt boltokban —a vásárló fizethet is. Jelenleg több nyugat-európai ország­ban és a tengerentúlon dol­goznak az aktív memória- kártya elterjesztésén, első­sorban a csekkek és a mág­nescsíkos hitelkártyák helyett alkalmazzák. Már hozzáláttak a kártya magyarországi felhasználásá­nak előkészítéséhez is. Az elképzelések szerint a Skála Metróban és a Skála Buda­pest Nagyáruházban még az idén bevezetik. Elsőként a dolgozók kapnak memória- kártyát, hogy munkahelyü­kön saját vásárlásaikat azzal intézzék. Amennyiben a kí­sérlet sikeresnek bizonyul, a Skála a törzsvevőit is ellát­ja ilyen kártyákkal, s szá­mukra a vásárlásnál bizo­nyos kedvezményt is ad. A két Skála Áruházban műkö­dő ADS-pénztárgépeket olyan kiegészítőberendezéssel lát­ják el, amely alkalmas a kártya olvasására. A későbbiekben a kártya szélesebb körű elterjesztésé­vel is számolnak. Az aktív memóriakártya bevezetését megkönnyíti, hogy használa­tához elegendő, ha a bolto­kat felszerelik a kártya ol­vasására alkalmas pénztár­gépekkel. Az üzlet zárása után az összesített adatokat tartalmazó kazettát kell el­juttatni a pénzi i<tezetek.b«k Ma reggeli telefon Kisvonat, Farkaspir felé

Next

/
Thumbnails
Contents