Déli Hírlap, 1985. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-27 / 149. szám

a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Imre. — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc. 3501. Pt. 39. — Tel.: 18-225. Kérjük Olvasóinkat levelezőinket. Ooev panaszaikkal, észrevételeikkel héttőtől péntekig, lehető­leg 8—M Óra között keressenek fel bennünket. ISe szorongjon az ügyfél Egyik országos magazinunk korábbi számában olvastam dr. Lukács Tibornak, az Igazságügyi Minisztérium Tudomá­nyos és Tájékoztatási főosztályvezetőjének — akit a Televí­zió Jogi esetek című sorozatában is szoktunk látni mint meghívott szakértőt — tollából a következőket: „Ki nem ismeri a küszöbpszichózist? En állami ember vagyok, s még is szorongok, ha egy hivatalos ajtón be kell kopogni. Még inkább áll ez arra, akinek még soha nem volt dolga semmiféle hatósággal.” E sorok igen elgondolkoztatóak. S úgy vélem, hogy most, amikor a rendkívüli közérdeklődéssel kísért választások után sorra alakulnak az új tanácsok, működésük során oda kell hatni az „okos gyülekezetnek”, hogy soha senkinek az általuk irányított apparátusban ne legyen küszöbpszichó­zisa! Minden ügyfélnek azt kell éreznie, hogy olyan helyre lépett be, amely érte van, az ö jogos érdeke, panasza elin­tézéséért. orvoslásáért létezik. Igen rossz érzés, ha valamelyik illetékes további osztályra küldi az amúgy is szorongó ügyfelet. Vagy ha a szükséges tudnivalókat csak apránként, az újabb és újabb megjele­nésekor közük vele. Az volna a követendő eljárás, ha min­dent. amit érdemi intézkedéshez előfeltételként előírnak a jogszabályok, egyszerre, első alkalommal tudja meg. Ezzel a gondolatkörrel függ össze az a régi alapelv: min­dent a lakossághoz legközelebb — ahol személyét, körülmé­nyeit legalaposabban ismerhetik — intézzenek: a centrali­záció elkerülhetetlen bürokráciával jár Emberségesen, eredményesen, gyorsan kell a lakossági ügyeket intézni — reméljük, az újonnan választott testüle­tek erre is fognak gondolni! Dr. Vitányi Andor Miskolc Elvásott lépcső A piros tilos! A Szemere-sarkon — közismert nevén a villanyrendőrnél — nap mint nap hajme­resztő dolgokat lehet tapasztalni. A gyalogosok sem­mibe veszik a forga­lomirányítói lámpa piros jelzését, kényel­mesen átsétálnak a zebrán, váratlan féke­zésre kényszerítve a Kazinczy utca felől érkező gépjárművek vezetőit. Tülkölés, ká­romkodás, veszekedés a következmény. A gyalogosok mondják a magukét, miszerint: „. .. ez sétálóutca!” Nem! A fent említett kereszteződésben kö­telező a forgalomirá­nyító lámpa jelzéseit figyelembe venni mindenkinek, a gyalo­gosan közlekedőknek is! Az elmúlt kemény tél nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Katowice u. 47. szám melletti lépcsősor így nézzen ki. A naponta itt közlekedő emberek viszont joggal kifogá­solják, hogy a nyár derekán a helyzet még mindig változat­lan. A gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében jó len­ne mihamarább rendbehozni! Pásztor Károly Miskolc ...... a Miskolci Közterü­letfenntartó Vállalat jog­elődje, a Miskolci Köztiszta­sági Vállalat 1973-ban a VTVB Építésközlekedési Osz­tálya határozata alapján vet­te használatba a görömbölyi Béke Tsz halastavát a ná­dasréti területen. Ezzel az új területtel megszűnt a repü­lőtéri és lyukóvölgyi szemét­telep, és megszületett egy, az előírásoknak minden szempontból megfelelő sze­mét- és hulladékgyűjtő hely. Vállalatunk figyelmet fordít rá. hogy a terület beillesz­kedjék a városképbe. Jelen­legi formájában védőerdő ve­sz. körül, csak a vasútvonal oldaláról nyitott —, de a kö­zeljövőién itt is fásításra kerül sor. ami teljes egészé­ben zöldövezettel határolt területté fogja tenni a ná­di "éti szemétielepet. A bel- s > I : akílás során különös ; -.bt válhatunk a j ‘ . >k b ^tartására, pél­o, az ív .ví-rendelet által előírt rekultivációs földborí­tásra. A gépkocsikerékmosó biztosítja, hogy a begyűjtést végző gépjárművek tiszta ál- ln-jolóan vehessenek részt a [c ■ n'orn 'in Jelen formában a szeméttelep megfelel az éi vényben levő eloltásoknak, és véleményünk szerint nincs zavaró hatása a városképre. Tájékoztatásul közöljük, hogy ‘a mostani hulladék- gyűjtési ütem mellett még ikb. 6—7 évig üzemel a sze­méttelep. Már folynak a munkálatok és vizsgálatok egy új terület kijelölésére és kialakítására. Reméljük, hogy válaszunk megértő visszhangra talál a lakosság körében.” (A válasz Farkas Györgytől, a Miskolci Köz­területfenntartó Vállalat igazgatójától érkezett a la­punk június 1-i számában megjelent, a 3. számú or­szággyűlési választókerület rétegtalálkozóján elhangzott panaszra, mely szerint a ná­dasréti szeméttelep nem il­lik bele a városképbe.) „... vállalatunk III. szá­mú Házkezelőségére 1985. május 24-én érkezett beje­lentés, melyben közölték, hogy a Miskolc, Rózsa Fe­renc u. 10. sz. alatti lakó­épület udvarán vízszivárgást észleltek. Hibaelhárítási üze­münk dőlgozói a bejelentést a helyszínen* haladéktalanul kivizsgálták. A feltárási munkák elhúzódása miatt azonban a helyreállítást csak 1985. június 5-én kezdték meg. Az épület telekhatárán belül levő elkorrodált nyo­móvezeték cseréje június 7- én megtörtént. (A választ Nyíri Istvántól, a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat igaz­gatójától kaptuk a lapunk június 3-i számában „öm­lik a víz” címmel megje­lent panaszos cikkre.) Spriccel a víz a hibás illesztésnél A Győri kapunak Diósgyőr felé eső részén nagyarányú területrendezést és közműve- x sítést végeznek. A Pintessel szemben, a Gépész utca be­járatánál a távhővezeték ke­resztezi a vízvezetéki nyo­mócsövet. A keresztezést úgy oldották meg, hogy a nyo­mócsőbe egy U-alakú részt szereltek be, s így kerülték meg a hővezetéket. De a csodarabokat hibásan illesz­tették össze, úgy, hogy — már több mint két hete — az illesztésnél spriccel a víz, és tölti a hővezeték árkát. Körülbelül egy hete beje­lentettem ezt a Vízművek éjjel-nappali ügyeletén, de azt a meglepő választ kap­tam, hogy nem jönnek ki a helyzetet megvizsgálni, mert az árkot nem ők ásták ki. Ügy gondolom, hogy köz­területen a vízvezetéki nyo­mócsövön senki másnak nincs joga javítgatni, csak a vízműveknek. Talán még kötelessége is lenne! Dr. B. László Miskolc Pihen őszijét a főutcán Az üzletek nyitvatartása jjt Kedves színfoltja a főutcának a Capri Cukrászda terasza. A vásárlásban elfáradt em­berek szívesen megpihennek itt. Hasonló ötletekkel bizonyára még hangulatosabbá lehet­ne tenni a Széchenyi utat. (Hollósy Endre felvétele) Az előszobát is elönti A Bokányi Dezső utca 29. számú, négyemeletes bérház 3. számú lakásainak lakói neveben írom ezt a pár sort. Gondunk a következő: a la­kások előszobáinak egyik sarkában húzódik egy eső- levezető csatorna, s ha esik, az előszobákat, valamint az alagsorban levő szárítóhe­lyiséget elönti a víz. Június 9-én telefonon ki­hívtuk a MIK hibaelhárító részlegét. Rövid időn belül ki is jöttek és megállapítot­ták, hogy nem a levezető csőben van a hiba, hanem a tető szigetelésében, és a leve­zető cső mellett folyik le az esővíz. Azzal távoztak, hogy ők azt nem tudják megjaví­tani, de intézkednek a hiba elhárítása érdekében. Azóta eltelt két hét, de semmi sem történt. Mostanában, a na­gyon gyakori esőzésekkor, az előszobákat elönti a víz ... A Miskolci Televízió ripor­tot közölt egyes Avas-déli lakások penész esed éséröl. A riport szerint is a penésze­dés oka elsősorban a rossz szigetelésben keresendő. Azt hiszem, senki sem kívánja, hogy ebben a házban is megkezdődjön a penészese- dés. Várjuk a hiba mielőbbi megszüntetését! Marton Gyula Miskolc, Bokányi Dezső u. 29. fszt 3. és még három aláírás Kié a színes filmtekercs? Sok vélemény jelenik meg mostanában a sajtóban az üzletek nyitvatartásáról, pél­dául, hogy egyes üzletek va­sárnap is fogadják a vevő­ket. Részben ezekre is vá­laszt ad a belkereskedelmi miniszternek a múlt hónap­ban megjelent rendelete, amely újra szabályozza az üzletek nyitvatortásának rend­jét A jogszabály a nyitvatar­tás idejére vonatkozó megál­lapítási jogkört általában a vállalat, a szövetkezet, a magánkereskedő, tehát az üzletet fenntartó jogi sze­mély vezetője, a szerződéses üzlet vezetője, az üzemelte­tésére jogosult magánsze­mély hatáskörébe adja, de a jogi személynél a szakszer­vezet munkahelyi szervével egyetértésben lehet dönteni. A rendelet a továbbiak­ban felhívja a figyelmet ar­ra, hogy a nyitvatartási idő igazodjon a vásárlási szoká­sokhoz, biztosítsa az áruel­látás zavartalanságát, és le­gyen figyelemmel a keres­kedelmi dolgozók érdekeire is. Éppen ezért, ha a heti szabadnap biztosítható, ak­kor az üzlet — néhány ki­vétellel — a hét hat/ mun­kanapján legyen nyitva. A magánkereskedő és a szer­ződéses rendszerben üzemel­tetett üzlet általában leg­alább heti 42 órán át le­gyen nyitva. Szombaton sz áruházakat, valamint a ruházati és ipar­cikküzleteket 13, az élelmi­szerüzleteket 14 óráig kell nyitva tartani. Ha az üzletet fenntartó, illetve üzemelte­tő az üzletet vasárnap is nyitva akarja tartani, ellá­tási vagy idegenforgalmi okokból, akkor a jogi sze­mélyeknek az illetékes me­gyei szakszervezeti bizottság hozzájárulását kell kérni. A jogszabály feljogosítja a helyi tanács kereskedelmi feladatot ellátó szakigazga­tási szervét, hogy bizonyos esetekben nyitvatartási en­gedélyezzen, illetve ha a la­kosság áruellátásának zavar­talansága azt indokolja, ak­ikor a nyitvatartás megvál­toztatására kötelezzen, kor­látozzon vagy tiltást rendel­jen el. A kereskedő az üzletek nyitvatartásának idejéről, an­nak megváltoztatásáról a vásárlókat megfelelően, a nyitvatartási idő megváltoz­tatását megelőzően legalább 15 nappal tájékoztatni köte­les. A nyitvatartás idejét az üzlet bejárati részén is szem­betűnően fel kell tüntetni. A belkereskedelmi minisz­ter másik rendelete május 1-től magasabb nyitvatartá­si pótlék fizetésére ad lehe­tőséget. Ennek mértéke két órát meg nem haladó fog­lalkoztatás esetén 75 forint­nál. négy óra utón 130 fo­rintnál, négy órát meghala­dó foglalkoztatás esetén 200 forintnál kevesebb nem le­het. Dr. Sass Tibor A kedves szavak segítik a gyógyulást 3^ Körülbelül egy hónra ja egy tekercs színesfilmet találl gépkocsijában Gaál Árpád, az Avas Taxi gépkocsivezetője. A filmet — saját költségén — előhívatta, s behozta szer­kesztőségünkbe, hátha megtaláljuk annak jogos tulajdono­sát. Mi a tekercsből e képet közöljük, hátha valaki felismeri és jelentkezik érte. „ Kislányomnak fülproblé­mái voltak, ezért felkeres­tem a miskolci megyei kór­ház hallásgondozó állomását, más néven: áudiológiát. A legőszintébb elismeré­semet tudom kifejezni azért, amit ott tapasztaltam. Síró. megijedt gyermekemet nyug­tatgatták, játékot adtak ne­ki. A minket kezelésbe ve­vő asszisztens kedvesen el­beszélgetett a gyerekkel, s játékosan megnyugtatta, hogy mit fognak most vele csi­nálni. és az egy cseppet sem fog fájni. Ennek eredménye­ként, amikor a vizsgálatra sor került, a kislánvom pon­tosan jelzett a hallásvizs­gáló gépen, és akkor sem riadt meg, amikor a szin­tén kedves doktor néni a fülét vizsgálta. Az idő alatt, amíg ott vol­tam, azt tapasztaltam, hogy ilyen kedvesen bánnak ki­csivel, naggyal egyaránt. Mintha minden gyerek a sa­játjuk lenne, aki ott meg­jelent. A hallókészüléket igénylő idősebbeket is úgy fogadták, úgy beszélgettek el velük, úgy magvarázták meg nekik, hogy mit miért javasolnak, mintha az a sok ..kisöreg” mindegyike az ott dolgozók nagvmamá:a. nagy­papája lett volna. Ebben a zaklatott, rohanó világban, amikor mindenki siet, sza­lad, jólesik néhány meg­nyugtató szó. Azon a napon tömve volt a folyosó a sok, kezelésre váró beteggel, az itt dolgozóknak mégis ju­tott idei ük arra. hogy fi­gyelmesek legyenek. Farkasné Fekete Márta Miskolc, Rákóczi u. 20. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents