Déli Hírlap, 1985. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-24 / 146. szám

Mitől visít a perselyes malac? 1. Egy kereskedő költői kérdései Fükő Dezső, a Pátria ABC- áruház vezetője őszintén mer­ges von. amikor elolvasta a közelmúltban megjelent cik­künket az oicsó — úgynevezett fehér — termekek hiányáról. A befejező mondatok borítot­tak ki: hogyhogy az ipar es a kereskedelem egymásra mu- < tógát? A kereskedő már ak­kor is boldog, ha egyáltalán meghallgatják valahol. A vér- belinek meg sérti az önérze­tt tét és igazságérzetét, ha meg- Q annyira miniszteriális illetékes állítja is, hogy azért nincs ol­csó portéka, mert „a kereske­delem nem érdekelt abban”. Szeretné ő végre látni azt az ipart, amely „egyre több és változatosabb olcsó terméke­ket igyekszik előállítani.”. ®: Csoda, hogy a perselyes malac nem ugrik le visítva ' az olyan „olcsó” termékek emblémájáról, mint mondjuk a másodosztályú végtészta? A négy tojásosról van szó, melynek kilója elsőosztályú- an 25,60, végtésztaként, má­sodosztályban, 22 forint. Mi­től „olcsó” ez? S ugyan ki tudná megmagyarázni, miért sorolják még külön osztály­ba is? Elvégre a végtészta az végtészta, magyarán szól- , va „hulladéka” egy valami- iyen osztályba sorolható ter­méknek. • AZ IGAZI HASZON A legbosszantóbb mégsem az ilyen vagy ehhez hasonló példa. Inkább az, hogy az ipari illetékesek nyilatkoza­taiból úgy tűnik, mintha a kereskedelem válogathatna az olcsó termékek vonzó so­kaságában, s valamiféle ké- myelemféltés miatt ráhajta­nak a téliszalámi árusítására, minthogy ebből kevesebbet kell kitízdekázni ugyanazért e haszonért, mint amit 1 mondjuk a disznósajt garan­tál, nagyobb fáradsággal. Megérne egy közgazdasági fejtegetést, hogy tulajdon­képpen mi mennyi hasznot hajt a kereskedelemnek. A haszonkulcs ugyanis árufaj­tánként más-más. A köztu­datban például úgy él, hogy a szeszféléken a legnagyobb a nyereségük. Csak a szak­emberek tudják: az alkoho- ’los italok után 7 százalék, míg az üdítőkön 20 százalék a kereskedők haszna. Sokkal inkább érdekeltek tehát ab­ban, hogy minél több üdítő fogyjon, mint abban, hogy kapós legyen a pálinka. De hát ebbe most ne menjünk bele, mivel a dolgok alap­vető lényege másfelé rejlik. Legkivált ott — ha már a perselyes malac emblémájá­éi, val ellátott árukról van szó , hogy az ipar olcsóter- i: mék-kínálata valójában sze- 'é gényes. Választékról tehát éppenséggel nem lehet be­szélni. • TÚLMÉRETEZI AZ IPAR Gyakran éppen az okoz gondot, hogy a csomagolás miatt olcsóbban adható fe­Álakuló tanácsülés Szerdán tartja alakuló ülé­sét a Miskolc Városi Tanács. Megválasztják az ügyrendi, igazgatási és jogi bizottságot, majd meghallgatják a városi i: választási elnökség beszá­& mólóját. A testület megálla­pítja a végrehajtó bizottság tagjainak számát, megválaszt- ' ja a tanácselnököt, helyette­seit és a végrehajtó bizottság tagjait. A tisztségviselők ez- után esküt tesznek. Ezzel azonban nem zárul le a vá­lasztások sora, ugyanis dön­teni kell a számvizsgáló és - a lakásügyi társadalmi bi- v zottság, valamint a Miskolc Városi Népi Ellenőrzési Bi­zottság összetételéről. Meg kell választani a bírósági népi ülnököket, valamint a megyei tanácstagokat is. ■ _ „Nemcsak házakat, embereket is kett építeni’’ — mondja Pausztovszkij, s ezzel azt hiszem korunk nagy dilemmájára figyelmeztet. Persze a házak — min­denütt a világon — gyorsabban épül­nek, mint az emberek. Kell is, hogy épüljenek, mert házak nélkül nincs ci­vilizált emberi élet. De emberszabásil- ak-e a házaink, s a civiláziós eszközök, lehetőségek mellett, alkalmasak-e egy jobb minőségű, szellemiségű élet — életközösség — kialakítására? Ezek a kérdések újabb és újabb kér­déseket szülnek. Például, hogy milyen szerepe van életünkben, társadalmunk­ban a költészetnek — ami ugye nagyon fontos táplálékunk, s milyen szerepe van a szépségnek — ami Csurka Ist­ván szerint: „maga a kinyilatkoztatás és az egyetlen igazság”. Mindebből talán felsejlik, hogy a művészetek és a művészek társadalmi jelenlétének fontosságára, nélkülözhe­tetlenségére szeretnék utalni. Mert a művészet nem valamiféle díszítés, de­koráció, vagy ékszer a társadalom tes­tén, pláne nem bokréta a társadalom kalapján. Egyszóval nem ránk aggatott cifraság, hanem organikus létünk min­dennapi tápláléka, alkotó és építő anya­ga. Hiánya rendellenességeket, beteg­ségeket okoz. Művészetek nélkül eltom­pul, beszűkül a társadalmi tudat, de­viáns magatartásformáknak leszünk ta­núi és áldozatai. Ezt persze mindenki tudja, vagy leg­alábbis érzi, s olykor — ha a hiány szimptómáit észleljük — injekciózni kezdjük a társadalmat. Csakhogy ez éppen olyan természetű dolog, mint a vitaminhiány. Vagyis lehetetlen néhány nagy dózissal kezelni. Azt hiszem ide kívánkozik Szent-Györgyi Albert példája, aki azt‘ írja: .. .az egészséges szerveseinek állandóan szűke sége van ászkorbinsavra. Ha falat épí­tünk, minden egyes téglára kell mal­tert tennünk. Lehetetlen erős falat épí­teni malter nélkül, majd ezt később az­zal kell pótolni, hogy az egészet le­öntjük mai terrel.” Nos, a művészi szép, az esztétikai él­mény ugyanolyan fontos az egészséges társadalom életéhez, mint testünknek az aszkorbinsav. S miként a C-vita- minnal való ellátás már a méhen be­lüli élettel megkezdődik, ugyanúgy meg kell kezdeni — szinte már magzatkor­ban — a szervezet szellemi táplálását is. Sajnos mintha elfelejtettük volna, amit korábban minden anya és dajka már a természettől tudott... A társadalomnak természetesen kö­telessége kézbe venni a gyerekek mű­vészeti nevelését, de ■ nem vállalhatja és pótolhatja a család szerepét. A rpűvészetekkel való foglalkozás semmiképpen nem ott és akkor kez­dődik (vagy inkább kezdődne), mikor az alkotókat kapacitálni kezdjük, hogy szervezkedjetek, dolgozzatok, ismerjé­tek meg a valóságot, azonosuljatok társadalmi céljainkkal, s mutassátok fel a művészi szépet — mindannyiunk épülésére. A társadalmat fel kell készíteni a művészi szép befogadására, s ez per­manens folyamat. Kinek a feladata? Mindenkié, aki formákat tervez, a cuc­lisüvegtől, csörgőtől az autóbuszokig, a házakig és a szobrokig. Aki ír. varr, farag, beszél. Aki színezi a házakat Miskolcon, akt elhelyezi az utcai búto­rokat, árut rak a kirakatba, tilalmi táb­lákat fest. vagy felhívásokat szövegez. A mi városunkat senki nem fogja helyettünk mássá, szebbé, gazdagabbá, otthonosabbá tenni. Jé leit volna, persze, ha a házakkal együtt épülnek itt is az emberek. Mi sokáig inkább a házakra koncentrál­tunk. így aztán lettek lakótelepeink, de nem születhetett újjá a város. Mert a város nemcsak házakat jelent, ha­nem szellemi, történelmi gyökereket, emlékeket, élményeket. Történelmi ne­veket, elődöket, akikre büszkék va­gyunk, hősöket, akiknek ez a föld itta be a vérét, az első öntudatra ébredt munkásokat, a bányamécset, az olva­sóegyleteket, a közös éneklés örömét __ A bejelentőlap kitöltésével nem válik senki miskolcivá. Hogyan válhatna ak­kor a város építőjévé, szépitőjévé? Néhány éve kitüntetésre javasoltunk egy idős művészt. Mondhatnám közfel­kiáltással, mert az illető művészi mű­ködése a miskolciak több nemzedéké­ben hagyott maradandó nyomot. A ja­vaslatot elutasították. Akikre a döntés joga bízatott, nem ismerték, színpadon már nem láthatták a mi jelöltünket. Fonos hát, hogy a miskolci vezetők miskolciak legyenek. Ám a művésznek is miskolcivá kell válnia, mert csak hazai talajon és élmények alapján tud igazán egyetemes értékeket alkotni, fel­mutatni. Solohovtól és Hemingway tői kedzve hosszan lehetne sorolni azok nevét, akik — alapvető képességeiken túl —, azért voltak igazán nagy telje­sítményekre képesek, mert maguk is huzamos ideig élték bizonyos megtartó közösségek életét. Hogyan válhat Miskolc ilyen megtar­tó közösséggé, kik, hányán és hogyan kívánják ennek a közösségnek az éle­tét élni művészeink közül? Ügy vélem, ez az a kérdés, melyre semmiképpen sem adhatunk akadémi­kus választ. De nem is kerülhetjük el azt a választ, melynek a megfogalma­zása közös gondunk és kötelességünk. Gyarmati Béla Mi, miskolciak Csillagászat Az űrhajózásnak a csilla« gászatban betöltött' szerepé« ről hallhatnak az érdeklődők előadást ma este 7 órától a miskolci Uránia Csillagvizs­gálóban. Utána távcsöves bemutatón vehetnek részt. jjc A Pátria havi 13—14 mil­lió forintos forgalmához sok­sok árut kell megmozgat­ni hércímkés termékeket sem tudják folyamatosan biztosí­tani a vásárlóknak. Nem rit­ka az sem, hogy az ipar túl­méretezi a mennyiséget. Egy­szerű példa rá a 7 és fél kilós csomagolású Tomi sztár mosópor. A „spórolós” Tomi valóban olcsóbb kilónként, mint két és fél kilós dobo­zolt elődje — annak a do­boza önmagában is megha­ladja a 12 forintot —, csak­hogy-; enyhén szólva túlzás ekkora mennyiséget egyszer­re ajánlani a háztartások­nak. Kisebbfajta beruházás­nak számít ugyanis a. zsák­nyi tisztítószer. Szabad ilyen­formán „olcsó terméknek" elkönyvelni? A kérdés tulajdonképpen költői, minthogy a kereske­dők a jelenlegi felállásban aligha számíthatnak válasz­ra a termelőktől. Egyszerűen arról van szó, hogy — piac­+ Bérházak tövében (Kiss József felvétele) orientáltság ide, piackutatás oda — mindmáig nem ala­kult ki a párbeszéd az ipar és a kereskedelem között. Vagy ha igen — példázta Fükő Dezső —, olyan az. mintha ugyanannak a falnak a két oldaláról folytatnák. Egyetlen fix kapocs a két ágazat között a szállítómun­kás. Ö az ipar „nagykövete”, minthogy vele találkoznak naponta a kereskedők. Tulaj­donképpen ők a közvetítők a 'kereslet és a kínálat között. Csakhogy — éppen funkció­jukból fakadóan — nekik a világon semmire sincs felha­talmazásuk. Köldökzsinór­ként tehát marad a telefon. Ami arra kitűnő, hogy a ke­reskedő értesíthesse az ipar illetékes képviselőjét: már megint nem azt küldték, amit a bolt rendelt! Mire a válasz: minek vették át? • MINDEN JOBB A SEMMINÉL Ez a „minek vették át?” bűvös kérdés a minőségi reklamációkkal szemben is. A felelősség legbiztosabb el-, illetve áthárítása. Tényleg: miért is veszi át a kereske­delem — helyesebben: a ke­reskedő! —1 a szállítóktól azt a portékát, amit meg se ren­delt, vagy azt, amelyről első ránézésre kiderül, hogy nem — vagy csak nehezen — el­adható? A magyarázata en­nek is egyszerű: a semminél minden jobb; eszi, nem eszi, nem kap mást! Egyébként a legfurfangosabb kereskedő a szállítómunkás. Régi nóta ez; sajnos, úgy tűnik, mint­ha bele is nyugodtunk volna már a „refrénjeibe”. Rá­adásul azt okolják érte, aki a legkevésbé tehet a kiala­kult helyzetről. Mármint — a szállítómunkást. Holott ő csak azt viszi, amit külde­nek vele, s o-tt akarja hagy­ni, ahová címezték. (Következik: Megesszük a végeredményt) jjc Az idén folytatódik a szerencsi Rákóczi-vár rekonstrukciója A tervek szerint az Or­szágos Műemléki Felügyelőség jövőre adja át az egykori erődítmény újjávarázsolt egyik szárnyát, amit a városi tanács kulturális célokra hasznosít: ide költözik v :sza a könyvtár és múzeum. Július 4—5-én: Urbanisztikai konferencia Az MTES2Í Borsod Megvei Szervezete, az ÉTÉ miskolci és Nógrád megyei csoportja, az ÉTK miskolci információs irodája, valamint Balassa­gyarmat Tanácsa július 4-én és 5-én Balassagyarmaton rendezi meg a VII. észak- magyarországi urbanisztikai konferenciát. A nagyszabású tanácskozás tárgya ezúttal a művelődés és az urbaniszti­ka kapcsolata. A rendezésből és a szervezésből kivette ré­szét az ÉSZAKTERV és a Borsodi érv is. A két nap során több miskolci szakem­ber tart előadást: dr. Hor­váth Béla, az ÉTK miskolci irodavezetője az ipar, a vas­út és az urbanisztika kap­csolatáról, Sólyom Dezső, az ÉSZAKTERV vezető terve­zője Balassagyarmat rende­zési tervéről, majd ugyan­csak dr. Horváth Béla az építésügyi információs le­hetőségekről. A konferencia programját számos szakmai film vetítése színesíti. Szóvá teszi az olvasó... Mikor fessék a zebrákat? „E hónap 13-án és 14-én festettek a zebrákat a Győri kapuban. ligy gondolom, nem kell részleteznem az ez­zel járó tumultust. Délelőtt még csak-csak ment vala­hogy a forgalom, de a tere­lőgúlák még délután 2—3 körül is ott voltak a helyü­kön. A járművek döcögtek, előzni kockázatos, veszélyes volt. Jó lenne, ha legalább a legforgalmasabb helyeken szombaton—vasárnap végez­nek el ezt a munkát, bár meglehet, hogy a festék munkanapokon — legjobban szerdán és pénteken job­ban szárad, mint a munka- szünctin.. .* Ezeket a sorokat egyik kedves miskolci olvasónknak a szerkesztőséghez írott leve­léből idéztük. Az az igazság, hogjt nem először foglalko- * zunk ezzel a problémával la­punkban. Annak ideién, míg a KPM létezett, egy glosszánk nyomán, amely a zebrafes­téssel foglalkozott, meglehe­tősen éles vita robbant ki a cikk írója és a KPM mis­kolci illetékesei között. A vita meddőnek bizonyult, sí amint a kedves olvasók is láthat­ták, továbbra is előfordul, hogy csúcsforgalom idején íes ienek itt-ott A mi állás­pontunk nem változott ez ügyben; továbbra sem hisz- szük, hogy ezt a munkát ne lehetne sokkal jobban, ügye­sebben szervezni. Bár az az igazság, hogy jelenleg nem is olyan egysze­rű eldönteni, ki fest az ut­cákon. A Közterület-fenntar­tó Vállalat is jogosult most már erre, és teheti ezt a Közúti Igazgatóság is. Azt is tudjuk, hogy vannak a vá­rosban tanácsi kezelésben levő utak, s vannak, ame­lyek a Közlekedési Miniszté­riumhoz, azaz a helyi közúti igazgatósághoz tartoznak. De ez sem változtat azon, hogy jó lenne elkerülni a csúcs­forgalmi időszakokat az út« burkolati jelek festésekor. (k—ó)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents