Déli Hírlap, 1985. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-18 / 115. szám
it i ♦ John Mayall és a jelenlegi Bluesbreakers A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye A Téli bérlet utolsó előadásán Kovács László, a zenekar vezető karnagya dirigálta a Miskolci Szimfonikusokat. Műsoron két romantikus kompozíció, Schumann Manfréd-nyitá- nya és Csajkovszkij VI. szimfóniája, valamint Alekszander Csajkovszkij magyarországi bemutatóként elhangzó Brácsa- versenye szerepelt. Kovács László erényeit nemcsak ezen a koncerten ismerhettük meg. Gondos betanító munkája, érzékeny zeneisége nyomán az egész évadban színvonalas produkciókkal örvendeztette meg a fővárosi, a miskolci s számos megyei település közönségét. Személyében biztosítva látjuk a zenekar további fejlődését. A hétfői hangverseny kapcsán is kiemelést érdemel a karmester felkészültsége. Mindkét romantikus művet partitúra nélkül vezényelte, ami — a szakmai biztonságot nem számítva — látványnak is esztétikusabb, mint mikor valaki a kottába bújik. Kovács László mozgása rendkívül kiegyenlített, mozdulatai világosak, célra- töröek, szépek. A romantikus zene nem egy alkotása a maga végleBékehangverseny Béhehavgversenyt rendeznek hétfőn este 7 órától a Hónai Sándor Megyei Művelődési Központban. A Miskolci Szimfonikus Zenekart Kovács László vezényli. Műsoron: Glinka Ruszlán és Ludmilla — nyitány, Csajkovszkij Vonósszere nád és VI. szimfónia. A hangverseny bevételét a HNF városi bizottsága a szolidaritási alapra utalja át A Borsod megyei egészségügyi intézmények dolgozóinak nyílt amatőr képző- művészeti kiállítása a hét elején a Rónai Művelődési Központban. A bemutató május 22-ig tart nyitva, s délelőtt tíztől este hatig tekinthető meg. Wieszt-kiállílás Miskolci grafikusművésznek, Wieszt Józsefnek nyílik kiállítása hétfőn a Mini Galériában, a Kossuth Művelődési Házban. A tárlatot Ző- di Imre, a HNF megyei bizottságának titkára ajánlja a közönség figyelmébe. ____ teivel él a hallgató emlékeiben. Csajkovszkij három utolsó szimfóniájának előadásakor nemegyszer a har- sányság, a trivialitás dominál, ami nyilván ellentétes a zene igazi értékeivel. Kovács László a másik oldalon áll: minden romantikus túlzástól mentesen közvetítette a VI. szimfóniát, a fősúlyt a zenei anyagra, a szerkezetre, a ritmusra helyezve. Helyenként azonban, különösen a saroktételeknél, drámaibb, izzóbb, érzelmileg szélsőségesebb megoldást vártunk. Bizonyára az egész évad fáradtsága és a hirtelen jött nagy meleg rovására írható, hogy az egyébként kitűnően muzsikáló Miskolci Szimfonikus Zenekar ezt a szép repertoárdarabot időnkénti technikai és intonációs pontatlansággal tarkította. A hangverseny első részében a stílusosan megformált Manfréd-nyitány után Alekszander Csajkovszkij Brácsaversenyét mutatta be Bársony László és a zenekar. A zeneszerző nem vállalja korunk mai zenéjét, a század első felének példaképei: Bartók, Sztravinszkij, Sosz- takovics nyomdokain jár. Az egybekomponált háromtételes versenymű helyenként tág teret biztosít a szólistának adottságai és a hangszer szépségének bemutatására. A helyenként még romantikus hangzást is felvonultató koncertet Bársony László és a Miskolci Szimfonikus Zenekar igényes művészettel, pontosan tolmácsolta. Barta Péter Az angol blues legnagyobbja Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy Európa csaknem valamennyi jelentős blues-rock zenésze megfordult John Mayall 1963-ban megalapított Bluesbrakers nevű együttesében. Hogy most kik játszanak benne? A képen látható fiatalemberek. Az angol blues legnagyobb egyénisége 1933-ban született, szájharmonikán, gitáron, billentyűsökön játszik, énekel, és rengeteg nagylemezt tudhat magáénak. Olyanokkal játszott együtt, mint Eric Clepton, Jack Bruce, a későbbi Rolling Stones-os Micfc Taylor, Peter Greenés John Me Vie, akik azután a Fleetwood Mac-ben találkoztak. Az utcán jókora plakátok hirdetik John Mayall miskolci felléptét. Az IRI rendezi a koncertet, amelyen kívül csupán néhány hangversenyt ad a Bluesbreakers Magyar- országon. Június 4-én, este 8 órakor kezdődik a műsor, amelynek első felében Deák Bili Gyula és a Kormorán együttes szórakoztatja a városi sportcsarnok közönségét. A jegyek ára közelebb lesz a 150, mint a 100 forinthoz. A rádióban hallottuk Levél — műholdon át Az információs forradalom kibontakozásáról beszélgetett csütörtökön este o Kossuth rádió műsorában Bán László Jakab Zoltán szociológussal, aki fél éven keresztül tanulmányozta ezt a kérdést az Amerikai Egyesült Államokban. A kommunikációs forradalom néhány ottani „csodáját” ismertette a szociológus. A rádióhallgató elmélázhatott a beszélgetés kapcsán arról, hogy a postai küldemények szállításában milyen óriási változás következett be. A technika fejlődésének megfelelően, minőségi változás jellemzi ezt az általában állami monopolhelyzetben levő, nélkülözhetetlen szolgáltatást világszerte. Az elektronika térhódítása létrehozta az elektronikus postát az USA-ban. A szociológus megdöbbent, hogy amikor írógépre volt szüksége, csak hosszas keresés után tudtak előbányászni részére egy villanyírógépet. A levelek a földrész keleti partjáról a nyugatira — és természetesen fordítva — átlagosan 24 óra alatt jutnak el. műhold-közvetítéssel és fénymásoló berendezéssel. De ennél még gyorsabb technika is van. Ez azonban jogi kérdést vet fel; mi a helyzet ilyenkor a levéltitokkal? A beszélgetés akkor vált igazán érdekessé és izgalmassá. amikor mindezek társadalmi hatása került szóba. Ahogy fogalmaztak: jobb lesz-e ettől az emberek élete? Az USA-ban moJt kialakuló ' integrál digitális szolgáltató hálózat elsősorban az üzleti életre épül. Az emberek többsége jelenleg még nem képes élni ezekkel a technikai csodákkal. A digitális világ felé történő fejlődés hogyan szolgálhatja az oktatást, a közművelődést, a kultúrát? Erről keveset tudhatott meg a rádióhallgató. A magyar viszonyok, az anyagi és egyéb lehetőségek alapján megállapíthatjuk, hogy igen érdekes beszélgetést hallottunk. De szívesebben vennénk, ha hazai valóságunkról, kilátásainkról, a Magyar Posta ilyen irányú terveiről, elképzeléseiről is hírt kaphatnánk a rádióból. O. J. m • f |N % * Zl A tűzimádók eddig ismert legrégibb templomának maradványaira bukkantak a közép-ázsiai Üzbegisztán déli részén. A tudósok a templom építésének idejét az időszámításunk előtti második évezred közepére határozták meg. Ennek a leletnek az alapján minden arra mutat, hogy a Zaroaszter (Zarathustra) vallás születése jóval korábbi időszakra tehető, mint azt ez idáig feltételezték. A Sarabadi sztyeppén talált épületmaradvány alapterülete 42x65 méter. Ezt a monumentális négyszög alapú építményt négy méter magas fal vette körül. Az épületkomplexum két részből: kultikus és gazdasági egységből áll. A templom középpontjában a világ négy alapját — a tüzet, a vizet, a földet és a levegőt — szimbolizáló oltárral körülfogva magas téglaépítmény a tűzimádók legfontosabb szentélye. A templom gazdasági része főként a vallási ceremóniákhoz szükséges kellékek és italok előkészítésére szolgált, amelyről a kiváló épségben fennmaradt két bortartó is tanúskodik. Szeptember 2-án kezdődik az új tanév A Művelődési Minisztérium közzétette a kővetkező, az 1985 -86-os tanév munkarendjére vonatkozó utasítását, amely az óvodákban, az alsó- és középfokú nevelési-oktatási intézményekben, továbbá az állami zeneiskolákban szabályozza az oktatómunka rendjét Az általános iskolákban és a középfokú oktatási intézmények nappali tagozatán augusztus 31-én, illetve szeptember 1-én tanévnyitó ünnepéllyel, a dolgozók általános iskolájában a rendtartás szerint megállapított első foglalkozási nappal, az állami zeneiskolákban pedig szeptember 2—5. között szervezett tanévnyitó ünnepély - lyel kezdődik a tanév. Az első tanítási nap szeptember 2., hétfő. Az első félév 1986. február 2-ig tart. az iskolák 1986. február 7-ig értesítik a tanulókat és szüleiket az addig végzett munka eredményéről. A tanév utolsó tanítási napja az általános iskolákban 1986. június 13_, a középfokú iskolákban június 6. A középiskolák érettségiző osztályaiban, az egészségügyi szakiskola végző osztályaiban, május 9-én a szakmunkásképző iskolák utolsó évmostezvan: =r^=BORSOpr. xJ £lmi vállalat Engedményes műszaki vásár a MARX TÉRI MŰSZAK! BOLTBAN, Miskolc, Herczeg Ferenc utca 15—17. sz. alatt Moderato lemezjátszó 6800 Ft helyett 6200 Ft-ért Koncert lemezjátszó 6150 Ft helyett 5150 Ft-ért Csillárok, hanglemezek, műsoros kazetták nagy árengedménnyel kaphatók. A bolt napi ajánlata: 4,5 kW-os hőtárolós kályha. amíg a készlet tarti folyamain május 23-án ér véget a tanítás. A téli szünet első napja december 21., utolsó napja 1986. január 3. A szünet utáni, első tanítási nap január 6., hétfő. A tavaszi szünet 1986. április 7-től 11- ig tart: a szünet előtti utolsó tanítási nap április 3., a szünetet követő első tanítási nap április 14. lesz. Az érettségi (érettségi képesítő) írásbeli vizsgák, a középiskolák nappali tagozatán 1986. május 12-én, a nemzetiségi gimnáziumokban május 9-én, az esti és levelező tagozatokon pedig 1986. május 26-án kezdődnek. A legjobb té vés-gy erm el filmek b ől Szemle Kőszegen Május 20. és 25. között rendezik meg Kőszegen a televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek hatodik szemléjét. A szemle célja az, hogy áttekintést adjon a televíziós gyermekműsorokról és gyermekfilmekről, s ho"v az alkotók széles körű tanácskozáson vitassák meg tapasztalataikat egymás között és a kívülállókkal: esztétákkal, kritikusokkal, írókkal, úttörővezetőkkel, pedagógusokkal, szülőkkel és a legilletékesebbekkel: a gyerekekkel. Minden alkotó két művel indulhatott a versenyen, amelyből hosszas előkészülettel válogatta ki az eiözsű- ri a szemlén szereplő filmeket. így 14 órányi műsor, 22 gyermekfilm kerül a hivatásos és a közönség-zsűri elé. Ezúttal először díjat is osztanak Kőszegen. A közönségdíjat 600. az ország különböző részében felkért különböző korú gyerek ítéli oda. A kritikusok díját is az idén alapították. S mivel 1985 az ifjúság nemzetközi eve, az Állami Ifjúsági Bizottság is kifejezi elismerését egy kü- löndíjjal. Az érdeklődők az ország bármely részén figyelemmel kísérhetik a szemle esemé- , nyeit, hiszen a televízió az 1-es csatornán a szemlével egyidőben sugározza a filmeket. Május 20-án, hétfőn rendkívüli adásnap lesz, amikor is a megnyitó eseményeit és az első csokor- nyi versenyfilmet adják. Kedden és szerdán délelőtt 9 és délután 2 órától láthatjuk, hallhatjuk a gyerekek kedvelt műsorait. A vendéglátó házigazdák Kőszegen számos rendezvénnyel, gyermekprogrammal, kirakodó vásárral (amelynek bevételét az új Nemzeti Színház javára ajánlják fel), hangversenynyel, térzenével, játékkal várják a gyerekeket, felnőtteket. Elmarad a Cafe rock A vasárnapra, az Ady Művelődési Házba hirdetett Cafe rock című előadás — a Rock Színház külföldi szereplése miatt — elmarad. A jegyek a Városi Művelődési Központ irodájában (Széchenyi út 30. sz.) visszaválthatók.