Déli Hírlap, 1985. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1985-04-16 / 88. szám
Ha baj van, jól jön a gyors segítség. Különösen baleset esetén, amikor minden perc számít. Az elsősegélynyújtással sokat könnyíthetünk a sérült helyzetén. Ezt gyakorolják minden évben a miskolci diá kok az általános és középiskolákban, a Vöröskereszt Miskolc városi Szervezetének közreműködésével. (Kerényi felv.) Elkerülni a pazarlást Sikeres volt Három gépgyári, egy /onó Régen látott ennyi embert a Diósgyőri Papírgyár kultúrterme: legalább kétszázan szorongtak a helyiségben. Zsúfoltak voltak a széksorok, zsúfolt volt az előcsarnok, és többen álltak a falak mellett is. Nem csoda: a többes jelölés adta lehetőség sokakat érdekelt. És éltek is ezzel a lehetőséggel a jelölőgyűlésen megjelentek: a 6-os számú országgyűlési választókerületben négy képviselőjelöltet javasoltak a listára felvenni. A jelölőgyűlésen részt vevőket Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottságának alelnöke köszöntötte, majd Tímár Vilmos mondott beszédet. Az tai Ágnest, a Diósgyőri Gépgyár osztályvezetőjét, id. Horváth Józsefet, a Diósgyőri Gépgyár esztergályosát és Kovács Lászlónét, a Pamutfonóipari Vállalat miskolci gyárának fonónőjét. A bemutatás után a pamutfonó szakszervezeti bizottságának titkára kért szót, majd rögtön utána már négy jelölt felett vitáztak a jelenlevők. A DIGÉP egyik dolgozója — nem kisebbítve egyik jelölt érdemeit sem — új jelöltet javasolt: a Diósgyőri Gépgyár főosztályvezető-helyettesét, dr. Tóth Józsefet. Az igen élénk hozzászólásokat követő szavazáson mind a négy jelölt megkapta a résztvevők egyharma- dának támogatását, így He- gedűsné Hargitai Ágnest, id. Horváth Józsefet, Kovács Lászlónét és dr. Tóth Józsefet javasolták képviselő- jelöltnek. , A 6-os számú választókerület második jelölőgyűlését holnap délután, öt órakor a kiliáni 34-es számú Általános Iskolában tartják. Ott dől majd el, hogy melyik jelölt kerül fel a szavazólapra. Elképzelhető, hogy a választókerület állampolgárai június 8-án, a választások napján négy jelölt közül választanak. Mindketten bizalmat kaptak Pótfűíés: a rendeletek szerint a Kongresszusi hét a húsiparnál Az MSZMP XIII. kongresszusának tiszteletére kongresszusi hét megtartására hívta fel vállalata összes szocialista brigádját a B.-A.-Z. megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Petőfi Sándor Kiváló szocialista brigádja. A felhíváshoz 65 brigád 974 tagja csatlakozott. A felajánlásokat a dolgozók teljes sikerrel teljesítették. Ennek eredményeként reklamációmentesen biztosították a megye és Miskolc húsvéti hús- és húskészítmény-ellátását. A tervezettnél 10 százalékkal több sertés- és marhavágás lehetővé tette, hogy 500 sertéssel és 100 marhával többet szállítottak exportra. A hasznosítható melléktermékek felhasználásával jelentősen javították termékeik önköltségét. Emellett 826 óra társadalmi munkát végeztek, elsősorban a termelés és a karbantartás területén. Véget ért a hivatalos távfűtési szezon. Az eltelt fél év tapasztalatairól kérdeztük Torma Ivánt, a Borsod- távhő főmérnökét. — A szezon október 15-én kezdődött, s tegnap éjfélkor ért véget. Ez idő alatt szakembereink három műszakban megerősített ügyeletben dolgoztak. Ez már több éves gyakorlatunk, de a minden, ki számára ismerős időjárási körülmények miatt a mostani télen vált csak igazán aktuálissá. Szerencsére kevésszer akadt nagyobb javítanivalónk, ezért — gondolom — fogyasztóink zöme elégedett volt a szolgáltatással. Ma kezdődik szerelőink nyári ügyelete. Otthon, elérhető közelségben várják a diszpécser hívását, ha úgy hozza a szükség. — Számíthatunk pótfütésre? — Az érvényes rendeletekhez igazodunk; ha 12 fok alatt marad a hőmérő higanyszála, tovább fűtünk. Ha három napig ennél maga. sabb lesz a hőmérséklet, leállítjuk a rendszert. Az is előfordulhat, hogy 10 foknál hidegebbet mérünk: ilyenkor 24 órán belül ismét megindítjuk a szolgáltatást. Míg október 15-től április 15-ig a fogyasztók havi átalányt fizetnek. addig a pótfűtésért napi díjat számítunk. Ezt az összeget egyszerre, júniusban kell majd befizetni. — Mit tesznek azért, hogy ilyenkor se legyenek a szükségesnél melegebbek a radiátorok? — Sokszor hangzik el panasz erre, hiszen a lakók ilyenkor úgy szabályozzák a fűtést, hogy a fölösleget az ablakon eresztik ki. A túlfűtés úgy fordulhat elő, hogy az automatika a mindenkori külső hőmérséklet szerint szabályozza a rendszert. Napközben pedig előfordulhatnak az átlagosnál melegebb időszakok, s ezzel nő a lakások belső hőmérséklete is. Hogy elkerüljük a pazarlást, nappal — az időjárás függvényében — kizárjuk majd a MSZMP Miskolc városi Bizottságának titkára szólt a nemzetközi helyzetről, az ország öt év alatt — az előző választások óta eltelt idő — elért eredményeiről, Miskolc gyarapodásáról. Ezt követően bemutatta a népfront jelöltjeit; Hegedűsné HargiMegyénk hetes számú választókörzetének első országgyűlési képviselő-jelölő gyűlését tegnap tartották Nyékládházán. A gyűlésen megjelent, több községből ideutazott választópolgárokat Rozsnyói Tibor, a nyék- ládházai Hazafias Népfront községi bizottsága titkára, a levezető elnök köszöntötte, majd dr. Simkó János, városunk tanácsának elnökhe. lyettese, a jelölőgyűlés előadója kapott szót. Ellőadásában elemezte az elmúlt négy évtized tapasztalatait, és szólt hazánk mai gondjairól is. A szűkebb pátriáról beszélve a falu és Hétfőn délután a 2. számú választókörzetben, az ÉMÁSZ-székház nagytermében megrendezett képviselői jelölőgyűlésen dr. Tóth István levezető elnök, üdvözölte a megjelenteket, majd átadta a szót Rózsa Kálmánéi város között ma is meglevő különbségeket, a fejlődés egyenetlenségeit említette. A Hazafias Népfront megyei elnökségének megbízásából javasolta képviselő-jelöltnek Ozsváth Juditot es Homovitsné Pocsai Valériát. (Ozsváth Judit fodrász, kesz- nyéteni lakos. Homovitsné Pocsai Valéria nyékládháá illetőségű, a helyi postahivatal távbeszélő-kezelője.) A választópolgárok két je. löltet javasoltak még, nagy többséggel: Tornán Károly- nét, az eddigi országgyűlési képviselőt és Szűcs Istvánt, a Málvi Általános Iskola igazgatóját. A jelölést mindketten elfogadták. A jelölőgyűlések tovább folytatódnak a hetes választókörzetben: ma Kesznyéten- ben hat órai kezdettel, és szerdán Bükkszentkereszten, szintén hat órakor. nak, a városi tanács elnökének. Az előadó többek között Miskolc város társadalmi és gazdasági helyzetéről, a városfejlesztés lehetőségeiről, terveiről beszélt. Elmondotta. hogy a következő ötéves tervben elsősorban a lakás- helyzeten kívánnak javítani', elősegítik a magánerő* lakásépítkezést, tovább fejlesztik a középiskolai hálózatot, javítják az ivóvízellátást. a tömegközlekedést és sor kerül néhány környezet- védelmi intézkedésre is. Kiemelten foglalkoznak a Del- vános, a Széchenyi út rekonstrukciójával, valamint a peremkerületek fejlesztésével. Ezt követően az előadó a Hazafias Népfront nevében javaslatot tett a jelölőgyűlésnek: dr. Kürti Lászlót, a Tiszán inneni egyházkerület református püspökét és Ben- kő György püspökhelyettest, esperest ajánlják képviselő, jelöltnek. A jelölőgyűlés közel 300 résztvevője közül többen felszólaltak és támogatták a javaslatot. A nyílt szavazás eredményeként mindkét jelölt továbbjutott, s részt vesz az április 17- én. szerdán délután 17 órai kezdettel, az 1. számú Általános Iskolában (Nagy- váthy u. 5. sz), az ország- gyűlési képviselői jelölőgyűlés második fordulóján is. hőközpontot a fűtésből. B. A. Felsezsolcai napközik Négyen Nyéken \ Megtöltik az automatákat A pénzügyi ellenőrzések 1 tavalyi tapasztalatairól, valamint a napközi otthonok munkájáról lesz szó a Felső- 1 zsolcai nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülésén, melyet csütörtökön délelőtt tartanak. jegycsere ez MM A városi tömegközlekedés tarifájának február 1-i változása után párosával használtuk a régi vonaljegyeket, s ez sok félreértésre adott okot. A közelmúltban néhány helyen már kapható volt a négyforintos busz- és a kétforintos villamosjegy. Mátyus László, az MKV osztályvezetője arról tájékoztatott bennünket: az új bi- léták már korábban megérkeztek a vállalathoz, de takarékossági okokból a raktáron levő készletüket használták fel április 2-ig. Azóta folyamatosan cserélik az árusítóhelyek és a bizományosok készletét. Miskolcon jelenleg mindössze három automatájuk. működik, a többit lezártak, hiszen pillanatnyilag sem régi. sem új tekercsük nincs. Az új árat feltüntető te- kercsjegyek nullszériáját mar elkészítette a Pátria nyomda. s a szállítást május 10- re ígérik. Ekkor kezdik meg az automaták feltöltését. A régi névértékű bérletszelvényt még három hónapig árusítják, de július 1- től már az új ár feltüntetésével kerül forgalomba. Ekkorra az MKV a megváltozott tarifának megfelelő kínálattal rendelkezik jegyekből és bérletekből. Akiknek otthon még készletük van régi bilétákból, december 31-ig felhasználhatják azokat. természetesen párosával lyukasztva. jjc Lassanként megújul a Hungarhotels Pannónia szállodája a miskolci belvárosban. A szállodai részt már régebben bezárták, s nemrég elköltözött innen az ételbár is. néhány házzal odébb az Avas szálló földszintjére. Ha befejeződik a Pannónia tatarozása, nemcsak a szálloda osztályba sorolása változik meg, hanem teljesül a miskolciak régi vágya is: a földszinten újra megnyílik a Roráriusz cukrászda. Jelölések ma és holnap Miskolc város választási elnöksége tájékoztatja a város lakosságát, hogy az országgyűlési választókerületekben a képviselői jelölőgyűléseket az alábbiak szerint rendezik meg: Áfa 14.30 órakor: Bartók Béla Művelődési Ház, 5. sz. országgyűlési választókerület. Területe: a Győri kapu és a Bertalan u. közötti terület. Vasgyár és környéke, Komlóstető, Vargaheg}', Pereces. 14.30 órakor: HCM kultúrterme. 3. számú országgvű- lési választókerület. Területe: Tanácsköztársaság városrész. Csabai kaou és kör- nvéke. Heiőcsaba. Göröm- böly, Egyetemváros, Tapolca. 15 órakor: BÁfíV Munkás- szálló (Selvpmrét). 1. számú országgyűlési választókerület. Területe: Bajcsy-Zs. út, Búza tér. Szerrtpéterí kapa és közvetlen környéke, Martintelep, Szirma. Április 17-én (szerdáiig 17 órakor, 1. sz. Általános Iskola (Nagyváthy u. 5. sz.), 2. sz. országgyűlési választó- kerület. Területe; az Avasalja, Széchenyi út. Vologda városrész, Győri kapu-észak, Lyukóbánya. Bábonyibérc és közvetlen környéke. 17 órakor; 34. sz. Általános Iskola (Könyves K. u. 4. sz.), 6. sz. országgyűlési választókerület. Területe: Kilián városrész, Diósgvőr városközpont és közvetlen környéke, Lillafüred, Bükk- szentlászló, Ómassa. A választási elnökség kéri az érintett területek választópolgárait. hogy a jelölőgyűléseken szíveskedjenek megjelenni.