Déli Hírlap, 1985. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1985-04-01 / 77. szám

Repülős* emléktúra Ég és Föld között... A felszabadulási repülős- emlékiúra keretében a miskolci ejtőernyősök vitték magukkal az MHSZ koszorúját Hangonyba. (Cikk a 8. oldalon) (Szabó István felvétele) # „Fájdalommentes" átmenet az óvodából az iskolába az iskolaotthonos osztály. Itt is azt tanulják a hatévesek, amit egyébként az elsősök, csak másképpen. Több idő jut például a tavasz szép képzetének megfogalmazására, és az ilyentájt nem utolsó elfoglaltságra, a tojó sfestésre. (Cikk a 2. oldalon.) (Kiss József felvétele) Magyar—szovjet együttműködés ülni üis MosztaÉii Hagyomány már. hogy 5eg- nagyobb nemzeti ünnepünk jubileumain a szovjet fővá­rosban kiállításon mutat iuk be a felszabadulás óta meg­tett utat reprezentáló ered­ményeinket. Ez a demonstrá­ció egyben azt a célt is szol­gálja, hogy a látogatók minél teljesebb képet alkothassanak Magyarországról, a kél or­szág együttműködésének te­rületeiről. Párt- és kormányküldöttség élén tegnap a délutáni órák­ban rövid baráti látogatás ra Moszkvába érkezett La­zar György miniszterelnök A magyar kormányfő ma nyitja meg a hazánk felsza­badulásának negyvenedik év­fordulója alkalmából rende zett jubileumi nemzetgazda­sági kiállítást. Miniszterel­nökünk moszkvai tartóz­kodása idején írják alá azt a megállanodást. amely az ezredfordulóig rögzíti ha­zánk és a Szovjetunió közö't a gazdasági és műszaki-tu­dományos együttműködés to. vábbfejle ztésének program­ját. A (n ; ünnepélyes aktus után holnaptól maid' három hétig a moszkvai nagyközön­ség is fölkeresheti a népgaz­dasági kiállítási terület 2-es számú pavilonját. Megtorló akció Az izraeli katonai alaku­latok folytatják a dél-liba­noni falvak elleni megtorló akcióikat. Mintegy hatvan harckocsiból és szállítójár­műből álló egység hatolt be két. Szidontól délkeletre fek­vő faluba: 14 embert meg­öltek. 40-et megsebesítettek, s számos házban okoztak kárt. Az izraeliek, akik feb­ruárban vonultak vissza er­ről a területről, az újabb katonai műveletet azután in­dították el, hogy egy izraeli katonai konvoj mellett bom­ba robbant, és több katona megsebesült. Lakások és lakótelkek e’osytása A Miskolc városi Tanács Végrehajtó Bizottsága hol­nap délelőtt 8 órától ülést tárt Egyebek mellett jelen­tést hallgat meg az idei la­kás- és lakótelek-elosztási terv végrehajtásáról, s jóvá­hagyja az Avas alatti terület részletes rendezési tervét. Ma re»2f*Ii telefon Megerősített személyvonatok XVII. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM 1985. APRILIS 1„ HÉTFŐ ÁRA: 2,20 FORINT Salátaültetés fólia alatt. .. Van akinek megéri, van aki ráfizet. Milyennek ígérkezik az idén a zöldség ára? Az érintettek szerint nem lesz drágább a piac, mint tavaly —, de oicsóbb sem. (Cikk a 3. oldalon) prognózis Miért sárosak a buszok? Befonozfafí az MfCV-náf A miskolciak közül bizo- vára sokan észrevették, ügy a csapadékmentes idő- írás ellenére is meglehető­sen piszkosak, sárosak az MKV autóbuszai. Miért? Kolozsvári István, az MKV főmérnöke elmondotta, hogy az elmúlt napokban — fel­újítás miatt — betonozási munkálatokat végeztek a vállalat - központi telephe­lyen. a mosóberendezés iszap- ülepítőjénél. Így nem volt mód a járművek rendszeres, szokásos tisztításara. mosásá­ra. A betonozás befejező­dött. s várhatóan ma éjsza­kától ismét mosni tudják az autóbuszokat. Politikai gyilkosság Chilében Három hazafi tetemét ta­lálták meg Chilében, a fő­várostól nem messze, egy országút közelében. A há­rom ellenzéki személyt meg­fojtották. Köztük van Manu­el Guerrero Ceballos, a pe­dagógusok szakszervezetének egyik vezetője, aki a Chilei Kommunista Ifjúsági Szö­vetség Központi Bizottságá­nak tagja volt. A MÁV-nál felkészültek az ünnepi csúcsforgalomra. Mi­lyen intézkedéseket tettek? — kérdeztük Gávay Pált, a MÁV Miskolci Körzeti Üzem- főnökségének vezetőjét. — Körzetünkben mentesí­tő vonatokat nem indítunk. A várhatóan hagyobb utas- forgalomra való tekintettel viszont megerősítjük a sze­mélyszállító , szerelvényein­két. ami annyit jelent, hogy 2—3 személykocsival növel­jük a férőhelyek számát. Az ünnepi forgalomra vonatkozó információkat holnaptól füg­gesztjük ki a pályaudvaro­kon. Kérjük utasainkat, hogy indulás előtt kérjenek tájé­koztatást. Elöljáróban any- nvit: április 3-án a szoká­sos. munkanapi forgalom lesz érvényben; április 4-én mun­kaszüneti nap szerint közle­kednek a vonatok; 5-én a hét utolsó munkanapjára: 6-án a szabadnapokra: 7-én a munkaszünetes napokra: 8-án a hét első munkanap­ját megelőző napra; 9-én pedig a hét első munkanap­jára előírt menetrend sze­rint. • A kép önmagáért beszél. A Bükki Nemzeti Parkban, a Szin- va-forrás fölötti völgyben készült ez a fotó. Nemcsak elcsúfítja a környezetet a sok szemét, de nagy karokat is tehet a bükki karsztforrásokban, mivel a szennyező anyagokat a vízfolyások a mészkörepedéseken bejuttatják a hegy gyomrába is. A hulladék eltakarítása, elszállítása, megsemmisítése állami pénzt emészt fel feleslegesen. A Bükki Nemzeti Park nemzeti vagyon is. Ha gon- dott fordtiunk a természet- es környezetvedelemre, tulajdonkép­pen önmagunkat védjük! (Cikk a 4. oldalon.) (Kerényi László felvétele) 85 éve született Miskolcon Szabó Lórinc-emléknap Előadásokkal, koszorúzás­sal. szavalóversennyel emlé­keztek szombaton a 85 eve, 1900. március 31-én Miskol­con született Szabó Lőrincre. Az emléknap délelőtti programjának résztvevőit Kovács Marianna, a Herman Ottó Gimnázium igazgatója köszöntötte, ő mutatta be az előadókat — dr. Kabdebó Lóránt irodalomtörténészt, kandidátust. Lakatos István Baumgarten- és József Atti- la-díjas költőt —. a közre­működő Kulcsár Imre szín­művészt. valamint a vendé­gek sorában ifjú Szabó Lö- rincet. Népes hallgatóság —köz­tük sok diák — kísérte fi­gyelemmel az előadásokat, amelyek az irodalomtörté­nész és az egykori tanítvány szemszögéből idézték fel az 1957-ben elhunyt háromszo­ros Baumgarten-díjas. Jó- zsef-Attila-díjas és Kossuth- díj«s költő emlékét. (Folytatás a 2. oldalon) # A földművelés, kertészkedés az egyik legrtepszerűbb hazai hobbi. Ta­lán nem mindenki tudja, hogy a ta­nácstól bérelt földeken való gazdál­kodás kötelezettségekkel is jár: a szántót, gyümölcsöst, szőlőt meg kell művelni, nem lehet hagyni, hogy fel­verje a gyom. Ha mégis így történt, a hatóság büntethet, sőt e< is veheti a bérelt földterületet. Mindez a tavaszi határszemléken dőlhet el - erről szól cikkünk a 4. oldalon. Elveszik, ha nem műveli

Next

/
Thumbnails
Contents