Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-21 / 68. szám
A* elmúlt év végéig a Togliatti Autógyár (VÁZ), a kisfogyasztású Lada-csalad új modelljéből — a VÁZ— 2108 típusból — megközelítőleg kétezer darabot gyártott. A „nyolcas” bázismodell- nek tekinthető. Várhatóan ennek alapján készülnek majd el az 55, 65 és 75 lóerős változatok. Az új gépkocsi a karosszériát, a motort, az áttételt és a felfüggesztést tekintve egyaránt eltér elődeitől. A karosszéria háromajtós. A széles oldalajtók javítják a látást és az első ülések minimális előrehajlításával megkönnyítik a beszállást a háts' ülésekre. A hátsó ajtó az utastértől elegáns polccal elválasztott csomagtartóűklelni készült Kóbor a zenepalotánál Sok mindent találtak már olvasóink, kulcscsomót, arany fülbevalót és bernáthegyi kölyök kutyát. Valamennyi esetben közhírré tettük, hogy az elveszett tárgyak átvehetők a becsületes megtalálónál. Nemrégiben csaknem egy hétig őriztünk egy ka- balababás kulcsköteget. Ám amit Szuromi János miskolci olvasónk talált tegnap délelőtt a zenepalotánál, aligha őrizhetnénk ilyen sokáig. A miskolci fiatalember egy jól fejlett kecskebakkal találta magát szembe a Hunyadi utcában. Miután látta, hogy az oktalan állat felöklelni készül a járókelőket, bátran szarvon ragadta, s egy arra haladó taxiba gyömöszölte. Végigjárták a környező házakat, s megkérdezték barátaival, ki tud valamit a kecskéről. Mivel nem találták az állat gazdáját, a jószágot a Nádas utca 12. szám alá vitték, s mostanáig ott őrzik. Jogos tulajdonosa ezen a címen átveheti az elkószált kecskét. ba vezet. Nagyobb csomagok szállítása esetén a hátsó ülések és a polc összecsukhatok. A motor négyhengeres, porlasztásos. A hagyományostól eltérően, keresztben helyezkedik el a motorház- ban, amelynek következtében csökkent a motorház hossza, illetve megnövekedett az utastér. A motorban nincs egyetlen darab sem a mai Ladák alkatrészei közül. A fokozott kompressziós hatás, az új karburátor, az érintkezés nélküli, elektromos gyújtás (és természetesen a karosz- széria áramvonalas kialakítása), valamint az ötfokozatú sebességváltó alkalmazása mintegy 15 százalékos üzem- anyav-megtakarítást biztosít a gyár jelenlegi modelljeivel szemben. A fék továbbra is kétkörös, de diagonális, azaz, az egyik kör meghibásodása esetén a fék nem az első, vagy a hátsó kerekekre, hanem az egyik első, és az egyik hátsó kerékre hat. Ez a megoldás biztos fékezést garantál, és csökkenti a kitárolás veszélyét. Az ügyeleteken „Úszott” Az egyik bérlő nyitva hagyta a vízcsapot, mielőtt elment otthonról tegnap a Középszer utca 44. szám alatt, ezért a lakást elöntötte a víz. Az alatta levő szobák is beáztak a felelőtlen lakó miatt. Döntött a Legfelsőbb Bíróság Elbocsátás egy üveg sörért Egy vállalat alkalmazottja, aki tűz- és robbanásveszélyes helyen dolgozott, munka közben egy üveg sört megivott. Az alkoholszondás vizsgálat ezt ki is mutatta. Ezért fegyelmi úton elbocsátották. A határozat hatályon kívül helyezéséért az illető a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult, amely kérésének helyt adott. Ezt azzal indokolta, hogy az elbocsátott ember a vállalatnál tíz éve dolgozik, és fegyelmi vétséget sohasem követett el. A döntőbizottság határozata ellen a vállalat a munkaügyi bírósághoz fordult,, és a fegyelmi büntetés helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott: a munkahely tűz- és robbanásveszélyes, ezért nem tűrhető el, hogy a dolgozók ittasan végezzék munkájukat. Egyébként az elbocsátott embert korábban hasonló okokból többször figyelmeztetni kellett. A munkaügyi bíróság a fegyelmi büntetést segédmunkási beosztásra és kisebb órabérre enyhítette. A jogerős ítélet ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvással élt, aminek a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elbocsátásról szóló fegyelmi büntetést helyben hagyta. — Olyan veszélyes munkahelyen, mint ahol az elbocsátott ember dolgozott, az ittas állapot nagymértékben alkalmas a balesetveszély növelésére — hangzik a határozat indokolása. — Ezért az ilyen fegyelemsértő magatartással szemben — a visszatartó hatás elérése érdekében — a munkáltatónak a legszigorúbban kell fellépnie. Az illető beismerte, hogy többször figyelmeztették, mert munkahelyén korábban is szeszes italt fogyasztott. A vétkes cselekménnyel a legsúlyosabb fegyelmi büntetés kiszabása áll arányban/ tortent a lakás Az éjszakai órákban négy liftet javítottak ki a MIK szerelői városszerte. Az ingatlankezelő vállalathoz egyébként tegnap 80 bejelentés érkezett. Eldugult a szennyvízcső tegnap a Mésztelep utca és a Kun Béla utca között. A vízművek szerelői ma délutánra ígérik a hiba kijavítását. Sas-laps, háromszor Eredetileg két előadást hirdettek meg Sas József, Angyal János, Halász László és Heller Tamás, a Mikroszkóp Színpad művészei Sas-taps című műsorából az Ady Művelődési Házban. Az érdeklődés azonban olyan nagy volt. hogy még egy előadást be kellett iktatni. Így nem fél 6-kor és 8-kor, hanem 4-kor, 6-kor és 8- kor kezdődnek a 25-i előadások. krónikája Sport ■ Az FC Barcelona nyerte a férfi kosárlabda Kupagyőztesek Európa Kupáját, miután 77-73 arányban legyőzte a Zalgiris Kaunas együttesét. ■ New Yorkban, a Virginia Slims GP évadzáró Mesterek tornája teniszversenyen Temesvári Andrea csaknem világra szóló bravúrt hajtott végre, mindössze 7:5, 7:5 arányban maradt alul a világ harmadik legjobbjának tartott csehszlovák Mandlikovával szemben. ■ A hazánkban edzőtáborozó Kuba női kosárlabda-válogatottja tegnap az MTK—VM elleni újabb edzőmérkőzésén 86-63 arányban győzött. ■ Szegeden a Tatabánya győzelmével zárult a nemzetközi vízilabdatorna. ■ Nemzetközi labdarúgó-mérkőzésen : Kemerovo —Eger SE 1-0. Hl Ma kezdődik a küzdelemsorozat a jégkorong-világbajnokság B- csoportjában. Magyarország első ellenfele a házigazda Svájc válogatottja lesz. A találkozót a televízió II. programján egyenes adásban láthatjuk 19.55-tőL A DH tavaszi tombolája Délután sorsoljuk a Röviköt ajándékait »■V V'.v Ma délután 3 órakor sorsoljuk az Észak-magyarországi Röviköt Nagykereskedelmi Vállalat ajándékait, a vásárlási utalványokat, a Széchenyi út 90. szám alatt található Tulipán divatházban. Erre meghívjuk lapunk olvasóit, a játékban részt vevőket is. Amennyiben szerencséjük lesz, akár azonnal át is vehetik és beválthatják a 2500 forintos, az 1500, illetve az 1000—1000 forintos vásárlási utalványt. A Tulipán divatházban felkészültek a várható nagyobb forgalomra; tetszetős kollekciót állítottak össze a Ro- viköt által forgalmazott cikkekből. Érdemes tehát a sorsolást megelőzően körülnézni az üzletben. Titokban tartotta terhességét Megszülte, maid megülte cseesemüßet Idézet a vádirat orvosszakértői megállapításokat tartalmazó részéből: „A gyanúsított nagymértékben rejtőzködő, alacsony emociális tendenciákat mutató, regressziós jellegű megoldási módokat keres, hysteroid jellegű, úgynevezett álomvilágba menekülés jellemzi, ha problémákkal találja magát szembe, azokat mindjárt kikerüli, vagy elodázza, fel- nőttes módon azok megoldására ritkán képes. E személyiségjegyek nem tekinthetők betegségszintü személyiségzavarnak. Emlékezetki- sése szándékos, védekezési mechanizmusnak tekinthető.” A fenti vélemény a 22 éves, Mezőkövesden élő Orosz Mártáról készült, aki megölte újszülöttjét. A fiatal lány terhességét titkolva jutott el a szülésig, s 1984. decémber 25-én, este 21 óra tájban édesanyja lakásán a koraszülöttség-érettség határán levő, életképes fiúgyermeknek adott életet. Szülés közben már igyekezett megölni a gyermeket, majd amikor a szoba szőnyegére megszülte, a szekrényben levő ruhadarabokba úgy csavarta be. hogy lehetőleg levegőt ne kaphasson. A szülést követően figyelt fel anyja a csecsemő halk nyöszörgésére. s áthívta a szomszéd lépcsőházban lakó szülész-nőgyógyász orvost. Az orvos, látva Orosz Mária szülési állapotát, nyomban a csecsemő holléte felől érdeklődött. mire a lány a ruhacsomóra mutatott. KibontotOELJ hírlap — A Magyar Siociausta Munkáspárt Mlskoio városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: CSAJLA LÁSZLÓ- Szerkesztőség Miskolc BaJcsy-ZsiUnszky út la.. 3521. Postacím: Miskolc. 35«1. PL: 39 Telefon központ: 38-941 Titkárság: 18-223; Del- és várospolitikai rovat; 18-224: levelezési rovat: I8-22S: kultúrpolitika: 18-228: sport: 18-222; információ: 18-227. — Kiadta: a Borsod diegyei Lapkiadó Vállalat- Miskolc Ba)csv-zsillnszky út iS. 3527. Postacím: Miskolc. 3501 PL: 179 — Felelős k'adn VERI s t i , Telefon- 18-131 — Hirdetésfelvétel Miskolc. Széchenyi őt 15—17. 3525 Telefon: 16-213 — Téreszti: a Magyar Posta. Kapható a nlrlaparusoknal Előfizethető- a nir'aDv^-'he- oost a nivat a lóknál és kézbesítőknél Előfizetési <S11 eev nőnapra 43. forint, egy negyedévre 129 forint., egy évre: 518 Ft. — Index: 2895!. — Készúlt: a Borsodt Nyomdában. Felelő* vezető: WIRTH LAJOS - ISSN 0133—020« ták a ruhákból a gyermeket, s az még életjeleket mutatott, ezért az orvos gyermek- gyógyász feleségét hívta, aki azonnal kórházba szállította az újszülöttet, ám a légzéstámogatás ellenére a csecsemő rövidesein meghalt. A szülőotthonba betérő egyik ismerősnek Orosz Márta határozottan kijelentette, amikor az megkérdezte, mit tett; „Meg akartam ölni a gyereket!” Mindezek ismeretében a Borsod megyei Főügyészség vádiratában emberölés bűntettével vádolja Orosz Mártát, aki tettéért a Borsod megyei Bíróság előtt felel majd. T. Z. A játékot a Szentpéterf kapu 15. szám alatt található Turbó autó-műszaki kereskedéssel folytatjuk, ahol Keljél típusú Lada. és mqtpjP* kerékpár-spoilereket kínálnak. Akik tehát üzemamj^V takarékosságra törekszenek, jól teszik, ha meg vásároljak a jármű légellenállásának: csökkentéséhez elengedhetetlenül szükséges idomokat. A műszaki kereskedés fődija egy Junoszty televízió, ezenkívül kisorsolnak egy kávéőrlőt, egy hajszárítót és egy Sanyo rádiót. Április 6-án a Centrain Áruház tomboláját találják meg lapunkban, a fődija egy Irmi konyhai robotgép. Utána a Zsolcai kapu 4. szára alatti Grácia üvegbolt következik. A fődíj egy 4000 forintos NSZK étkészlet. A kolóniái és a rusztikus kisbútorokat, hangulatos lámpákat kínáló Vörösmarty utcai Cédrus lakberendezési butik tombolaszelvénye április 20-án jelenik meg. A fődíj egy 3000 forintos rusztikus csillár. Utána következik a játékban a Széchenyi úti Ezermester Áruház, amely fődíjként kompié.* kempingbútor-gami túrát ajánlott feL Ismét járható 4«S Ismét járható a 3603. *'sz; Sajókaza—Aggtelek—Szín országos közút 26. sz. út J5a- jóikaza közötti szakaszaiéi! vízátfolyás 1 cm-re leapad;, ezért tegnap, a délelőtt/'fh. lyamán az útlezárást megszüntettük. ’ = • Közúti igazgatóság Lavinamentő ballon A fiún az összecsukott állapotban levő, a lányon a már felfújt 150 liter űrtartalmú ballon, amely egy zsinór megrántásával felfújódik. és fenntartja, lebegni hagyja a folyékony lavina- ■ ba került síelőt. v Az új Lada