Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

1985-03-09 / 58. szám

A rádióban hallottuk * A színház és környéke az ideiglenes utcabútorozási terven. A kis kockák és téglala­pok széket, padot jelentenek, a körök pedig olyan konténert, melyben virág, cserje vagy kis fa díszlik. A Széchenyi út ideiglenes bútorai Pad, virág és kerthelyiség Az idén elkezdődik, és kö­rülbelül három évig tart a Szé­chenyi út felújítása. Ezalatt új­jávarázsolják a villamossíneket, az útburkolatot és a közmüve­ket. Az első szakaszban az Ady-hidtól a húsáruházig vég­zik el a felújítási munkát A sétálóutca csak ezután lesz méltó a nevéhez, hiszen ebbe a fogalomba a mostaninál dí­szesebb útburkolattol a pihe­nést szolgáló bútorokon át, a kerthelyiségekig, sok minden beleértendő. A végleges utcabútorozási tervet már kidolgozták az ÉSZAKT ÉRV-nél, ám a ré­gi miskolci utcaképet idéző lámpa- és hirdetőoszlopok elkészítéséhez, kiöntéséhez évek kellenek. Kérdés: mi lesz addig, amíg szakaszon­ként haladva lezajlik a fel­újítás, és megszületnek az öntöttvas villanyoszlopok, a stílusosan hozzájuk illő ülő­bútorokkal együtt? A Mis­kolci Városszépítő Egyesület vezetőségének a minap mu­tatta be Karmazsin Klára, az ÉSZAKTERV mérnöke a Széchenyi út ideiglenes bú­torozási tervét, melyet tár­sadalmi munkában készített. A Húsáruháztól a Tanács­ház térig terjedő szakaszon — főleg a napsütéses olda­lon — olyan székeket, .pado­kat, virágvályúkat kívánnak elhelyezni, melyek részben rendelkezésre állnak, rész­ben olcsón elkészíthetők, és bármikor tovább vihetők. Vonatkozik ez a virágvá­lyúkra és a növény-konté­nerekre is. Az utóbbiakban cserjék, kisebb fák lombo- * napozószék * Ilyen ülőbútorokat is vá- latahhatnak ,-nűkí virágtartó 1 hengeres/ tk Edények a virágoknak, cserjéknek. sodhatnak, s adhatnak ár­nyat a vásárlás, sétálgatás közben megpihenőknek. Jó lenne, ha a főutcán le­vő eszpresszók, vendéglők is élnének a lehetőséggel, és csinos kerthelyiségeket ala­kítanának ki a nyári hóna­pokra. A városszépítő egye­sület — együttműködve a tanáccsal — kezdeményezi is kerthelyiségek létesítését. Érdemes kijlön szólni a Széchenyi út új burkolatá­ról. Színezett betonból ké­szülnek a „piskóta” és „ka­lapács” fantázianevet viselő elemek. A mintaburkolat je­lenleg a Pátria-ház belső ud­varán látható. Már ameny- nyire látható, mert bizony eléggé piszkos volt az ud­var az elmúlt hetekben. Jó volna rendszeresen takaríta­ni. már csak azért is. mert a nekik legjobban tetsző burkolóanyagok kiválasztását kérték levélben az egyesü­leti tagoktól. A városszépítők már em­lített ülésén többen úgy vé­lekedtek, hogy lehetnének színesebbek az elemek. Igaz, hogy a festék pénzbe kerül, azaz egy karakteresen zöld, vagy téglavörös burkolatért többet kellene fizetni, de így is megérné! Bizonyára sokan megfogal­mazzák magukban a kérdést: ha már csak három évig szolgálnak az ideiglenes bú­torok. érdemes erre a célra pénzt áldozni a mai szűkös időkben? Mint már utal­tunk rá. a székek, padok, egyebek bármikor áthelyez­hetek egy másik térre, ut­cába. Kárba tehát semmi sem vész. Más oldalról kö­zelítve a kérdést: három év nem is olyan rövid idő, és bizony jó lenne, ha a fel­újítással járó sok kényel­metlenséget enyhítenék az érintetlen szakaszok bebúto­rozásával. Addig is, amíg el­nyeri végső — a tervek ígé­rete szerint: szép — köntösét a sétálóutca. (bekcs) Pázsit a háztetőn A kasseli (NSZK) fő­iskola kísérletei bebizo­nyították, hogy a házte­tőn növesztett fűvel tete­mes energia takarítható meg. Az elv egyáltalán nem új — jelentette ki a kísérlet vezetője. Isme­rik az afrikai országok­ban, elsősorban Tanzániá­ban, de elterjedt a skan­dináv országokban, Izlan- don és Kanadában is. A trópusokon csakúgy, mint a leghidegebb éghajlaton, a füvesített háztető ki­egyenlíti a hőmérsékleti különbségeket, és a leg­egyszerűbb eszköze a hő megtakarításanak, illetve távoltartásának. A föld­takaró rossz hővezetését a növényzet csak fokoz­za. A mérések szerint nyáron, amikor rendes körülmények között a ha­gyományos lapos házte­tőkön 60—80 fokot mér­tek, a füvesített háztető­kön állandóan 25 fok volt. A füvesített háztető azon­ban nemcsak légkondicio­nálónak szolgál, hiszen a növényzet oxigént is ter­mel. Találmányok, újítások útját egyengetik Menedzseriroda i-ontosan négy évvel ez­előtt, 1981 első negyedévé­ben alakult meg az Alkotó Ifjúság Egyesülés. A fővá­rosin kívül hét megyei és két regionális képviselete műkö­dik. A legnagyobb az észak­magyarországi; Borsodon kí­vül Heves, Szabolcs-Szatmár, valamint Hajdú-Bihar megye tartozik hozzá. A székhelye Miskolcon van. vezetője dr. Csornai Zoltán. A következő­ket mondta el: — Magyarországon újdon­ságnak számító menedzselő szervezet a mienk. Csak úgy tudunk fennmaradni, ha nyereségesek vagyunk, hiszen még több millió forinttal tar­tozunk az Állami Fejlesztési Banknak az alapításra szánt összegért. Nagyon meg kell tehát fontolni, miért adunk ki pénzt, illetve milyen ötle­tet, újítást, találmányt ka­rolunk fel. Ha bárki hasz­nos, vagy annak vélt elkép­zeléssel kopog be hozzánk, foglalkozunk vele, és szak­embereink gondosan meg­vizsgálják, van-e abban fan­tázia. Eddig mintegy 350 öt­let, illetve találmány jutott révbe, a beadottak egyhar- mada! Jelentős hasznot hoz­tak az országnak. Kockázat nélkül nincs üzlet — valljuk, és igaz, hogy nyereségesek vagyunk, de megesik, hogy nagy összegeket dobunk ki az ablakon. A műszaki fej­lesztés során ugyanis igen sok buktató lehet, s emiatt sokszor százezrektől kell bú­csút venni. Előfordul példá­ul, hogy nem jól mértük fel az értékesítés lehetőségeit, vagy rosszul ítéltük meg egy találmány iparjogvédel­mi helyzetét. Mellettünk szól azonban, hogy gyakran csak rövid idő áll rendelkezé­sünkre, amikor döntenünk kell. Egyébként nemcsak öt­leteket karolunk fel. hanem piackutatással, sőt értékesí­téssel is foglalkozunk. A képviseletünk jól fel van szerelve, éppen a napokban kaptunk egy Commodore 64 típusú számítógépet. Mened­zselünk majd magánszemé­lyek által kitalált játékokat is. T. L. ik Az Alkotó Ifjúság Egyesülés miskolci irodája a napokban egy Commodore 64 típusú számítógépet kapott; ezen kü­lönféle programokat fejlesztenek majd ki. Félárnyékban Alberttelepen már évekkel ezelőtt lebontották a bányász­kolóniákat, helyükön emeletes házak sorakoznak, bennük bá­nyászcsaládok élnek, teljes komfortban. Akik valaha oda­kényszerültek a szoba-kony- hás lakásokba, rendszerint nagy családdal, most tudnak különbséget tenni, és ezért tudják a mostanit megbecsül­ni. Az ABC-bolt mellett még megvan az a régi, pirostéglás bányászház, melyben a felsza­badulást követő évek nagy széncsatái idején Loy Árpád csapatvezet» vájár lakott csa­ládjával. „Termelj ma többet, mint tegnap!” — buzdította társait. Ebből a jelszóból or­szágos mozgalom lett, Loy Ár­pád megkapta a Kossuth-díjat és a Szocialista Munka Hőse kitüntetést. A kis kertes ház­ban most egyik tanítványa. Soltész István nyugdíjas bá­nyász él. ö vette át ifjan Loy Árpádtól a Dózsa ifjúsági szo­cialista brigád vezetését, mes­teréhez méltóan dolgozott, ő is elnyerte a Szocialista Mun­ka Hőse kitüntetést. Csütörtökön délben a Kos­suth rádióban negyedórára Kapcsányi ImszIó vendége volt Láy Árpád nyugdíjas bányász, aki most Dunaúj­városban él, és ahogy el­hangzott — félárnyékban. Három évtizeddel ezelőtt po­litikusok szőtték beszédbe a nevét és az ország gyarapo­dását szolgáló mozgalmat. Amit akkor Loyék hirdettek és gyakoroltak, az ma is ak­tuális, vagyis jól elő kell ké­szíteni. s megszervezni a munkát, a vezetők ezért le­gyenek elsősorban felelősek, a munkaidőt pedig maximá­lisan ki kell használni. A riportalany most, 30 év múl­tán csak annyit helyesbített rekedtes hangján, hogy első­sorban nem többet kell ter­melni, hanem jobbat. Akkor is nagyon fontos volt az or­szágnak a szén, és ma is at. A híradások hihetetlennek tűnő teljesítményekről, csil­lagászati százalékokról szól­tak. Megnyugtató volt most hallani, hogy Loyék nem ügyeskedtek. Ahogy mondta, „ ... nem törekedtem arra, hogy öt csillével többet mondjak be. mert akkor ma­gunkat csaptuk volna be.” A nagy létszámú frontbri­gádban 3 generáció képvise­lői dolgoztak, közöttük to­borzott munkások is. Loy arra törekedett, hogy meg­ismerje őket, így emberre oszthatta ki a munkát, meg is mutatta, hogyan kell csi­nálni, és mindig hozzátette; ne feledd, bányában vagyunk, és téged is haza várnak! Sze­mélyes példamutatása olyan erővel hatott, hogy az ak­kori szegényes technikával is kiemelkedő eredményeket produkáltak, méghozzá tar­tósan. Többször „ki akarták emel­ni”, de ő azt mondta ilyen­kor: „Két szakmám van. géplakatos és bányász. De csak egyet tudok csinálni: keményen dolgozni.” Sok közéleti tisztséget töltött be, 14 évig volt országgyűlési képviselő az edelényi járás­ban. hatvanhárom község gondjain segített envhíteni. A család igazi hátország. Több mint 50 éve nős — „áldott jó feleségem van” gyerekei, unokái között él. „Boldog ember vagyok — mondta búcsúzóul —, nálam- nál gazdagabb embert nem ismerek ...” Rapcsányi László ismét remekelt. O. J­Lenin városban Hiégballonozók versenye Leninváros tömegsporttele­pén rendezi meg az MHSZ megyei és helybeli vezetősé­ge a hazai hőlégballonozók ötödik Olefin Kupa verse­nyét. A honvédelmi szövetség 14 klubjának versenyzői egy héten át küzdenek meg egy­mással. Megyénk szocialista városa 1978-ban nagyszabású bemu­tatónak adott helyet, ame­lyet a következő évben nem­zetközi ballomrepülő-találko- zó követett. Rá egy évre, 1980-ban. már hét nemzet 14 csapata versenyzett Leninvá- rosban. Ettől kezdve a Ti­szai Vegyi Kombinát kezde­ményezésére és anyagi támo­gatásával alapított vándor­díj, az Olefin Kupa a tét. Elsőként egy NSZK-beli csa­pat birtokába került a kupa, ám a következő versenyen honfitársaink visszaszerezték. Jelenleg, tavalyi győzelmük­nek köszönhetően, a Borsod megyei hőlégballonozók őr­zik. A mostani versenyt, amely egyszersmind a hazánk 40 évvel ezelőtti felszabadulá­sáról való megemlékezés ré­szét is képezi, vasárnap dél­előtt 10 órakor ünnepélyes keretek között nyitják meg a tömegsporttelepen. A jövő hét minden napján izgalmas versenyszámokban gyönyör­ködhetnek — díjtalanul — a nézők. A verseny szombaton délelőtt eredményhirdetéssel és gálarepüléssel ér véget. T. I. segédmunkás, darukötözö, daruvezetö és esztergályos munkavállalókat. Bérezés: megegyezés szerint! Jelentkezés: munkanapokon 8 órától-15 óráig az Avas-délen, a Kö­zépszer utco 11. szám alatt levő irodában (a tapolcai el­ágazásnál, az Egyetem presszó mögött). Megközelíthető: a 2, 4, 12, 14, 24, 32, 33, 34-es autóbu­szokkal. Mii. leralóizivefal ió teresei, lehetőségei alkalmaz állandó miskolci munkahelyre;

Next

/
Thumbnails
Contents