Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

1985-03-25 / 71. szám

Megkezdte munkáját a pártkongresszus iMHiiwwiwiiM-w.iBieiay.iBg ware. —— nmmmmmmmmmtmmmmmmmKmmmnmmmtmmmmMmmmmnmmmmmmmmmmmm Ma délelőtt 10 órakor megkezdte munkáját az MSZMP XIII. kongresszusa a Budapest Kongresszusi Központban. A Magvar Szo­cialista Munkáspárt 871 ezer tagját képvisel'» 935 küldött négynapos tanácskozására Hónapok óta - készültek a párt szervezetei. A szervezeti szabályzat­nak megfelelően alapszerve­zet i taggyűléseken, majd a budapesti kerületi, városi, megyei, illetve megyei jogú és a budapesti pártértekez­leteken vitatták meg a kom­munisták a XII. kongresszus óta eltelt öt esztendő tapasz­talatait, a kongresszusi ha­Szombaton volt a meteoro­lógiai világnap. Ez alkalom­ból hívtuk fel az Országos Meteorológiai Intézet miskol­ci állomását. Szűcs Lajos munkatárs a következőket mondta el: — Ilyenkor több szó esik a meteorológusok munkáié­ról. talán még a közvéle­mény is többet foglalkozik velünk, mint máskor. Állo­másunkon elsősorban megfi­gyeléseket végzünk, fontos adatokat szolgáltatunk az előrejelző osztálynak. A több éves. évtizedes méréseket feldolgozzák, és ezekből átla­got számítanak, amely alapot ad az elkövetkezendő hóna­pok időjárására való követ­keztetésre. Igaz. ilyen farkas­ordító hidegre, mint az idei. a tapasztalt meteorológusok sem számítottak, hiszen utol­jára négy évtizeddel ezelőtt volt hasonló az időjárás. Min­den órában különféle időjá­rási elemeket mérünk, igv nemcsak a csapadékra, pá­ratartalomra, felhőzet-típu- sókra. látástávolságra, levegő­hőmérsékletre vagyunk kí­váncsiak, hanem a talaj hő­mérsékletére is. Szombaton kegyeibe fogadott bennünket az időjárás, hiszen több órát sütött a nap, és a maximum- hőmérséklet 12.5 Celsius- fok volt. Tegnap beborult, szinte alig sütött a nap. és a maximum-hőmérséklet is csak 7,4 fok volt. Ma reg­gelre kisebb csapadék is tározatok végrehajtását, to­vábbá azokat az irányelve­ket, amelyeket a Központi Bizottság a XIII. kongresz- szus előkészítéséhez adott ki. A nvilt. őszinte eszmecseré­ket' Dártunk tagjai felelős­ségteljes állásfoglalásaikkal megfelelő feltételeket terem­tettek ahhoz, hogy a kong­resszus eredményesen végez­hesse el munkáját, amely az egész ország életére, a kö- v-ekező öt év fejlődésére ki­hat. A kongresszusi irányelvek vitájában politikai, társadal­mi, gazdasági, ideológiai és kulturális életünk minden lé- hvésés kérdése szóba került, elemezték hazánk belső hely­hullott, változatlanul bo­rult az idő, bár kezd szaka­dozni a felhőzet. A minimum­hőmérséklet 4,7 Celsius-fok volt. zetét. külkapcsolatait, és vé­leményeikkel, javaslataikkal kellőképpen seg’tették a kongresszusi dokumentumok előkészítését. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom nagy érdeklődéssel kíséri pártunk XIII. kongresszusát, ezt fe­jezi ki az is, hogy mintegy 50 testvérpárt képviselteti magát magas szintű delegá­cióval a kongresszuson. A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttségét Gri- gorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára vezeti. Budapestre ér­kezett a szocialista orszá­gok, valamint számos euró­pai ország kommunista párt­jának delegációja. Megfigye­lőként jelen van a kongresz- szuson több szocialista, il­letve szociáldemokrata párt képviselője is. Régi hagyományt folytat a Központi Bizottság azzal, hogy a kongresszusra ezút­tal is meghívta a munkás- mozgalom réai harcosait, tu­dományos, művészeti és iro­dalmi életünk több ieles személyiségét, köztük pár- tonkívülieket is. A Központi Bizottság ja­vaslata szerint ' a mai ta­nácskozáson Kádár János terjeszti elő a Központi Bi­zottság beszámolóját a XII. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, a párt fel­adatairól. Ennek keretében mondja el a Központi Bi­zottság első titkára a szer­vezeti szabályzat módosítá­sára tett javaslatokat is. A küldöttek ezután meg­hallgatják Gi/enes Andrást, a KEB elnökét, aki a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság öt­éves tevékenységéről tart be­számolót. Elhangzik a fel- lebbviteli bizottság munká­járól szóló tájékoztató. A beszámoló feletti vita előre­láthatóan csütörtök estig tart. A kongresszus előzetes be­számolóit, a KB és a KEB jelentését — amit a küldöt­tek már korábban kézhez kaptak — a reggeli lapok nagyobb terjedelemben is­mertetik. Mi a 3. oldalon közöljük a jelentések főbb gondolatait * POLITIKAI NAPILAP * XVn. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1985. MARCIUS 25., HÉTFŐ ÁRA: 2,20 FORINT Ma reggeli telelőn Napsütés a világnapon jjc Miskolc és Leninváros küldöttei búcsút intenek. Küldölteiiik indulása Miskolc és Borsod párt- küldöttei tegnap délben in­dullak el az MSZMP XIII. kongresszusára. A hetvenöt borsodi küldött közül 27-en Miskolc kommunistáit képvi­selik. Őszinte izgalommal és nagy-nagy várakozással Ké­szülődtek a kongresszusi oa- lotába, tudva, hogy életre szóló politikai és személyes emberi élménnyel térnek ha­za a négy nap után. Mire e sorok megjelennek, már tanácskozik a kongresszus, melyről Dudla József, a Mis­kolc városi Pártbizottság el­ső titkára teenap az indulás előtt így nyilatkozott: — Sikeres politikai előké­szület befejezése lesz a négy­napos tanácskozás, városunk­ban is hathónapos politikai munka előzte meg. melynek során sikerült mind a párt­tagok. mind a pártonkívüli- ek körében a realista való­ságlátást kialakítani. Kö­zös nevezőre jutottunk ab­ban, melyek azok a tenniva­lók, amiket ki-ki személye­sen. de kollektive is mint feladatot tart számon. Abban bízunk: a kongresszus meg­erősít bennünket abban a tu­datban, hogy valóban reáli­san látjuk a jövőt... Tronka Béláné Miskolc. Nagy Lászlóné Hemádnéme- ti, Földest Erzsébet Tiszake- szi küldöttje arról szólt: a politikai alapokat illetően 0 Hogyan lépnek a munkáséletbe a szakmunkástanulok? Mit tudnak, milyen útravalót kapnak a szakmához, s az önálló, felnőtt élethez? Megismerkednek-e a szakszervezeti mozgalmi munkával, s tudnak-e mindent kötelességről és jogokról? Az SZMT kezdeményezésére vitatéma volt a közelmúltban mindez — erről szól cikkünk a 4. oldalon. (Kiss József felvétele) Az SZKP tevékenységében a jövőben is elsőséget élvez a szocialista országokhoz fű­ződő viszony fejlesztése — állapította meg a Novaje Vremja című hetilapban Va­gy im Zaglagyin. az SZKP nemzetközi osztálya vezetőié­nek első helyettese. A Köz­változatlanságot, a gazdaság- irányítás rendszerében vi­szont változtatást várnak a XIII. kongresszustól. Egy di­namikusan fejlődésnek In­dult gazdaság talaján válik lehetővé az életszínvonal emelese. az életkörülmények javítása is. Kongresszusi és kommu­nista műszakok sorával kö­szöntötték a hét végén a borsodi üzemek az MSZMP ma megkezdődött kongresz- szusát. A diósgyőri Lenin Kohá­szati Művekben szombaton és vasárnap a szocialista bri­gádok kezdeményezésére a gyáróriás mintegy 3000 dol­gozója jelentkezett munkára. Többségük a termelő mun­kahelyeken tevékenykedett. A kongresszusi műszak so* rán. több évtizedes rekordot adtak át a múltnak a csiszo­lóüzemben: a munkások 1007 tonna bugát csiszoltak meg, ez az üzem fennállása óta a legnagyobb teljesítmény. A kétnapi munka jelentő­sen hozzájárult a kemény tél, illetve az energiakorlátozá­sok miatt keletkezett, mint­egy 200 millió forintos vesz­teség csökkentéséhez, a ter­melési tervek teljesítéséhez. A műszak számfejtett bérét szociális és egészségügyi cé­lokra ajánlották fel a dol­gozók. ponti Bizottság ülésén meg­fogalmazódott. hogy a Szov­jetunió komoly mértékben szeretné javítani kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal, s véleménye szerint kölcsönös szándék esetén ez teljes mér­tékben lehetséges is. Küldötteinket Juhász Pé­ter, a megyei pártbizottság titkára búcsúztatta. Hangsú­lyozta: szellemileg, fizikailag nehéz négy nap áll előttük, s felelősségük nagy. Munká­jukhoz, melyet Borsod és Miskolc párttagsága képvise­letében végeznek, eredmé- nyessegeit és sikert kívánunk. A Borsodi Szénbányák Vál­lalat valamennyi aknájában kommunista műszakkal Kő* szöntötték vasárnap a kong­resszust. A borsodi bányá­szok a műszak során össze­sen csaknem ötezer tonna szenet hoztak a felszínre, il­letve juttattak el a központi szénosztályozóba, az erőmű­vekbe és a Tüzép-telepekre. Sikeres volt a kommunista műszak a sajóbábonyi Észak­magyarországi Vegyiművek­ben, a leninvárosi Tiszai Ve­gyi Kombinátban, valamint a Debreceni Ruhagyár ózdi gyáregységében is. A Diós­győri Gépgyárban — töbl* milliós eredménnyel — va­sárnap zárult a március Ig­án kezdődött kongresszusi hét. N9Í0-ÉE fttts Nemet mondunk a NATO. ra! Semleges külpolitikát követelünk! Amerikaiak, menjetek haza! — ezek vol­tak a fő jelszavai a tegnapi madridi béketüntetésnek. Százezren vonultak a spa­nyol főváros közelében levő torrejoni USA-légibázishoz, követelve az Európában te­lepített amerikai rakéták visszavonását, s elítélték * reagani fegyverkezési politic kát. Elsőbbséget elvez Kommunista műszakokkal köszöntötték + A miskolci 3. számú Volán Vállalat két autóbusza szál­lította Budapestre a küldötteket. Ez a „start” pillanata.

Next

/
Thumbnails
Contents