Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

1985-03-23 / 70. szám

Villantó ffaffefepffés Néhány egyesületi vizen — éppen a korai nagy hidegek miatt — elmaradt a novem­ber végére tervezett őszi ha- lasítás. A jég eltakarodása után még pótolni lehet az őszi mulasztást. Figyelembe kell azonban venni, hogy a tavaszi hal­telelőtavakban is meggyen- kockázatosabb vállalkozás, mint az őszi. A legvédettebb telelő tavakban is meggyen­gült a — pótló telepítésnél elsősorban számításba vehe­tő — pontyok szervezeti el­lenállása, ezért érzékenyeb­bek a különféle fertőzések­re, s nehezebben alkalmaz­kodnak a környezetváltozás­hoz is. Ilyenkor minél kevesebb bolygatással igyekezzenek az érdekeltek kiválasztani a telepítésre szánt állományt. Megszívlelve a szakirodalom idevágó figyelmeztetéseit, a vásárló egyesületek hozzáér­tő küldöttei olyan jóból vé­tessék ki a megfelelő hal- mennyiséget, ahol egyöntetű — és ellenőrzötten egészsé­ges — az állomány. Semmi­BELYEGGYLJTES A „40 éve szabad” feliratú postai bélyegzést március 23-án Veszprémben és Székesfehérvá­ron, március 28-án Győrben és Zalaegerszegen, 29-én Szombat­helyen alkalmazzák. A debrece­ni 1-es postahivatal április 10- ig naponta használja a 23. Or­szágos Ifjúsági Bélyegkiállitás hirdetőbélyegzőt. A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház­ban rendezték meg a Szekszárd —Bozons városok közötti bé- ly eg kiállítást, a helyszínen mű­ködő alkalmi postahivatal az eseményre utaló bélyegzéssel lát­ja el az ott feladott küldemé­nyeket, emléklapokat március 26-ig. A pápai Jókai Mór Mű­velődési Központban március 26- án működik alkalmi postahiva­tal, mely a „40 éve szabad Pá­pa emlékkiállítás” bélyegzést alkalmazza. Kosztolányi Dezső születésének 100. évfordulójáról a budapesti 4. sz. postahivatal­ban emlékeznek meg bélyegzés­sel, március 29-én. Budapesten a III. kér.. Csillaghegy—Mátvás kir. u. 13—15. sz. alatti Hazafias Népfront-helyiségekben rende­zik meg a Buda területi ifjúsági filatelista találkozót — BUDA- FILA néven. Az eseményről március 24-én bélyegzéssel is megemlékezik a helyszínen mű­ködő alkalmi postahivatal. Kecs­keméten a művelődési házban tekinthető meg március 29—áp­rilis T. között aa a jubileumi bélyegkiállítás, mely hazánk fel- szabadulásának 40. évfordulóját köszönti. A- nyitvatartás ideje alatt alkalmi postahivatal is mű­ködik, s a rendezvényre utaló bélyegzést fog alkalmazni. A bélyegek eladhatóságának egyik fontos állomása a MA- BÉOSZ által tartott bélyegárve­rések rendszere. Az évente Bu­dapesten megrendezett tavaszi és őszi nagy árverések milliós forgalmat jelentenek, míg a ki­sebbek a bélyegvétel és -eladás fontos fórumai. A gyűjtőknek nem kell keresgélni a vevőt, nem kell fáradozni a kínálattal. A szövetséghez beadott anyagokat a szolgáltatási osztály küldi ki a vidéki árverésekre, és bocsát­ja árverésre a fővárosban. A gyűjtemény fejlesztésének és az értékesítésnek fontos és jól be­vált módszere az árverés (so­kan gyorscseréknek is nevezik). Az érdeklődök Észak-Magyar- országon legközelebb a mezőkö­vesdi városi könyvtárban ve­hetnek részt ilyen gyorscserén március 31-én 9 órától. A Sal­gótarjáni Öblösüveggyár „Kos­suth” Művelődési Házban szin­tén március 31-én lesz árverés, 10 órától. E rendezvények nyil­vánosak, bárki díjtalanul részt vehet rajtuk. R. L. képpen se egyezzenek bele, hogy szállítás előtt még a válogatóasztal megpróbálta­tásait is átszenvedjék a bá­gyadt pontyok. Kerüljön a hal a tóból egyenest a szál­lítókádba. Arra is ügyelni kell, hogy a tó és a szállító­víz hőfoka között ne legyen 1—2 foknál nagyobb eltérés. Az a legelőnyösebb, ha ugyanabból a tóból való a szállítóvíz, ahonnét a szál­lított hal. Ha kevés a víz­ben az oldott oxigén, gon­doskodni kell útközben is palackos utánpótlásról. A behelyezésnél, csúszda használata esetén, ügyelni kell rá, hogy a csúszda alja a vízben legyen, s zuhanás nélkül jussanak új környe­zetükbe a halak. Csak akkor nyugodhatnak meg a haltelepítés intézői, ha meggyőződtek róla, hogy valamennyi ponty elúszott a szegélyvízből, nem maradt a közelben sérültnek, betegnek gyanítható kóválygó példány. (Az ilyet el kell távolítani!) A tavaszi telepítés körzetét is minden esetben védetté kell nyílvánítani — legalább egy hétig nem szabad itt horgászattal bolygatni az új élőhelyükhöz még csak most alkalmazkodó jövevényeket. (berecz) Háziasszonyoknak ajánljuk Tóth Zoltánná mestercukrász receptje HABOS PISKÓTA Hozzávalók: 6 db tojás, 12 dkg kristálycukor, 15 dkg liszt, 2 citromhéja; a tölte­A technika történetéből To'ásórck *Az első zseb­órák a XVII szá­zadban jelentek meg. Piciny szer­kezetükkel készí­tőiktől rendkívüli precizitást köve­teitek meg. Előbb „tojás-órák”-r*ik nevezték őket, mert alakjuk to­jásra hasonlított. Az itt közölt ké­pünk Jean Bap­tiste Duboule zsebóráját ábrá­zolja, amelyet „nürnbergi tojás”- l*ínt emlegetnek. Fedéllel védett számlapja a közé­pen látható, és megegyezik a kö­rünkben zsebórák számlapjával. K. A. lékhez: 4 tojásfehérje, 32 dkg kristálycukor, 2 citrom leve, 1 tábla étcsokoládé. Elkészítése: a tojás fehér­jét különválasztjuk a sárgá­jától. A fehérjét habbá ver­jük a cukorral, s hozzáad­juk, a liszttel együtt, a si­mára kevert sárgájához. Pa­pírral bélelt sütőtepsiben egyenletesen elkenjük, s kö­zepes hőmérsékletű sütőben kisütjük. Közben elkészítjük a tölteléket: a kristálycukor kétharmad részét kevés víz­zel erős sziruppá főzzük. A tojásfehérjét és a cukor egy- harmad részét habbá verjük, majd óvatosan hozzáöntjük, keverés közben, a cukros szi­rupot. Egyenletesen ráken­jük az egészet a piskótalap­ra, a tetejét villával meg­csíkozzuk, majd gyenge sü­tőben mintegy 5 percig süt­jük. Ha megsült, kockákra vágjuk. Az étcsokoládét nagylyukú reszelővei ráre­szeljük a tetejére, vagy kés­sel ráfaragjuk. Ki oltson, mivel oltson? Tavasszal több az autótűz A sátorgarázs alatt sem lehet biztonságban a gépkocsi, ha műszakilag kifogásolható állapotban van. Ráadásul a közelben álló autókat is veszélyezteti. (Kiss József felvétele) Aki látott már lángokban álló személygépkocsit és a járműve mellett tehetetle­nül toporzékoló autóst, az aligha vitatná: minden autóban elkelne egy oltóké­szülék. Egyetért ezzel a tűz­oltóság és a készülékek ja­vítását, ellenőrzését végző szervizszolgálat szakembere is. A kereskedelem azonban mintha másként vélekedne. Legalábbis ezt bizonyítja, hogy autóba szerelhető ol­tókészülék csak egyik-másik miskolci szaküzletben kap­ható. Tavaly 47 személygépko­csi égett le a megyében, a kár megközelíti a 3 millió forintot. Az autótüzek döntő többségének az alapvető mű­szaki követelmények betar­tásával elejét, lehetett volna venni. Az is figyelmet ér­demel, hogy ß tűzesetek; há^.":' gyobbik része a -tavaszi—- nyári hónapokban fordult elő. Két gyakori okot je­gyeztek fel a tűzoltóság szakemberei. Az egyik az egész télen üzemben tartott járművek motorjának, sze­relvényeinek kifáradása, a másik a garázsokban vagy a szabad ég alatt telelt gép- kocsik újbóli forgalomba ál­lítása. Ez utóbbiak többnyi­re nincsenek műszakilag fel­készítve az indításra, a já­ratásra, így velük — a több hónapos pihenő után — könnyebben megtörténhet a baj. Elég a motor túlhevü- lése vagy egy elektromos rövidzárlat.. • • HASZNÁLAT NÉLKÜL IS TÖNKREMEHET Ha van kézi oltókészülék a kocsiban, netán ilyen ké- szülékK.el rendelkező, segítő­kész autós érkezik a hely­színre. az idejében oltani kezdett lángok megfékezhe­tek. Csakhogy: van-e készü­lék, s idejében érkezik-e se­gítőkész társ?... A személygépkocsikhoz rendszeresített oltókészülé­keket nem elég csak meg­vásárolni és az utastérben vagy a . csomagtartóban el­helyezni, azokat szakember­rel időnként ellenőriztetni is kell. (Rendelet írja elő, hogy a vállalati és más kö­zületi gépkocsikba szerelt ol­tókészülékeket az üzemben tartó félévenként, egyes tí­pusokat negyedévenként kö­teles felülvizsgáltatni. (Az autókban az időjárási szél­sőségeknek kitett készülé­kek ugyanis idő előtt — és használat nélkül is! — tönk­remehetnek. Nem egy autó­tulajdonost ért már olyan meglepetés, hogy a kritikus pillanatban derült ki készü­lékéről; az már régóta csak dísze a kocsijának. 9 OLTÓKÉSZÜLÉKET NE AZ ÓCSKAPIACRÓL! A szirmai Lenin Mgtsz tűzoltokészulék-javító es -el­lenőrző üzemeben 1980 óta mindössze két (!) magánau­tós fordult meg oltokészülé- •tenek ellenőriztetése vegett, (Egyébként valamennyi ha­zai gyártmányú, es a keres­kedelmi forgalomban kapha­tó készülék ellenőrzeset, szükség esetén javítását, il­letve újratöltését vállalják.) A tűzoltóság és a szerviz- szolgálat szakemberei egy­behangzóan javasolják a magánautosoknak, hogy oltó­készüléket az ócskapiacon le­hetőleg ne vásároljanak! A bolti árakhoz képest az ott kapható készülékek ugyan jóval olcsóbbak, de a vevő csak utólag tudja meg, hogy zsákbamacskát kapott a pénzéért. E készülékek hasz­nálhatóságát ugyanis senki sem garantálja, ugyanakkor - javításukra és újratöltésük- • re sincs lehetőség. Más a helyzet a szaküz­letekben — sajnos! — csak esetenként kapható, halon- \ nal oltó kézi készülékekkel. ? Ebben a kategóriában ezek ' a legkorszerűbbek és a leg- 1 inkább megbízhatóak. Igaz, .; az áruk kissé borsos, de a biztonságot nem lehet fo-V rintokba mérni. Az elővi­gyázatosság hiánya miatt ke­letkezett kárt azonban igen, de erre inkább ne kerüljön sor... (keglovich) A BORSOD MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT magas kereseti lehetőséggel alkalmaz leurityáni, putnoki, kazincbarcikai munkahelyekre ♦ kőműveseket, ♦ ács-állványozókat, ♦ segédmunkásokat Kiemelt különélési pótlékot és a munkahelyekre Miskolcról autóbuszjáratot biztosítunk. Jelentkezni lehet: Kazincbarcika, Bartók B. u. 22. Vili. ép.-vez. Húsvéti ajándék az ÉM-ROVIKOT Vállalattól: Március 25-től, amíg a készlet tart EGYES GYERMEK- ÉS FELNŐTT KÖTÖTTÁRUK 30% engedménnyel a TULIPÁN Divatházban Március 25-én és április 1-én, 8-tól 18 óráig RENDKÍVÜLI HÉTFŐI NYITVATARTÁSI Bridzs­tanfolyam Miskolcon húsz éve léte­zik bridzsegyesület, amely évenként rendezi meg nagy versenyét, az Avas Kupát., Versenynapjaik hétfőnként vannak, s csütörtökönként a Miskolci Akadémiai Bizott­ság székházának klubhelyi­ségében játszanak tagjai. Az egyesület tanfolyamot hir­det kezdőknek, illetve társa­sági bridzsezőknek. A 8 he­tes tanfolyam ingyenes, il­letve azzal jár, hogy a je­lentkezőknek be kell fizet­niük az egyesületi tagdíjat. Az első foglalkozás 26-án lesz; az egyetem főépületé­nek 4. emeleti üvegtermé­be várják az érdeklődőket, este 6 órára. *

Next

/
Thumbnails
Contents