Déli Hírlap, 1985. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-20 / 43. szám
t Karósbab nem, petiborsó igen Vetőmagből jó ellátás ígérkezik r U donság: a fűszernövény-kollekció 5^c A becsüsök alaposan megnézik a bevitt árucikkeket Egyre több a képmagnó Becsüsök a biziben Kvarcórával Dunát lehet rekeszteni A gazdaságokban és a magántermelőknél egyaránt sok helyen megfagyott a burgonyagumó. Most felmérik az igényeket, hogy hol, milyen mennyiségben kell pótolni az ültetni való krumplit. A vállalat vezetői hozzá kívánnak járulni a burgonyatermelés növeléséhez. Ennek érdekében elegendő vetőgumót kínálnak, a többi között Cleopatra, Gracia és Rosalin típusút. Minden növényfajtát hazai termeltetésből nem képesek kielégíteni. Ezért behozatalHa elolvad a hó. Beázó A MIK ügyeletén már előre tartanak a hóolvadástől, s ennek két oka is van. A tél beállta előtt nem sikerült kijavítaniuk az ösz- szes hibás tetőszigetelést azokon a helyeken, ahol ez a munka az ő feladatuk. Itt tehát biztosak lehetnek a majdani beázásban. Gondjuk másik forrása: a tél nem múlik el nyomtalanul az ép tetők fölött sem. A hidegben felfagy, megrepedezik a ra kényszerülnek zellerből s néhány virágmagból. Még hiányzik az üzletekből az őszi és a téli retekmag, s a tökfélék vetőmagjai. A kereskedelmi szakemberek tapasztalatai szerint nőtt az igény a fűszernövények vetőmagjai iránt. Ennek kielégítésére fűszernövény-kollekciót hoztak forgalomba. A miskolci Kertész Áruházban már kapható, a tasak- ban 24 fűszernövény vetőmagja található meg, s mellékelik hozzá a termesztési tudnivalókat ismertető könyvet is. tetők hibátlan szigetelés, így sok lakó számíthat rá: tavasz- szal csöpögőssé válik a mennyezete. A szakemberek szerint a jól elkészített tetőszigetelésnek minden megpróbáltatást el kellene viselnie hosszú időn keresztül. S hogy ez valóban így legyen, mindenhol szükség volna az úgynevezett dilatációs lemezek elhelyezésére. Ez kiküszöbölhetné a hőmozgásokat, óvná a tetőt. A MIK-esek sajnálatosnak tartják, hogy számos helyen mégsem alkalmazzák az építők ezt a jól bevált eljárást. A reparálásra mindenesetre felkészültek; jó készletük van újkígyósi, bitumennel átitatott lemezből. De hogy a rendelkezésükre álló mennyiség elegendőnek bizonyul-e, azt még nem tudhatják, mint ahogy jelenleg óvatos becslésbe sem mernek bocsátkozni arról: vajon hány miskolci tető ázik majd be az olvadáskor? B. A. Diáknóták, kari himnuszok Hanglemezt é ki n egyelem A OH várospolitikai fóruma Továbbra is cél: a teljes foglalkoztatottsái Fájdalmas döntések • Kiktől válnak meg? Pályakezdők elhelyezkedése ★ Akik ma még tanulnak, azok a nyár végén már munkába állnak. Ám nem mindenki ott helyezkedhet el, ahol szeretne. (Kiss József felvétele) Kedvezőnek ígérkezik a tavaszi vetőmagellátás, elegendőek a készletek. A választék is jónak mondható — erről tájékoztatta Horváth István, a Vetőmagter- meltető és Értékesítő Vállalat Észak-magyarországi Területi Központjának igazgatója a sajtó munkatársait tegnap délelőtt. A szakboltokban a pár forintos színes tasakos és az ezer forint értékű hazai, valamint import eredetű vetőmagvakat egyaránt megtalálják a kiskertek művelői. Az elmúlt esztendő kedvezőtlen időjárása miatt ellátási gond adódhat a tarka- és Juliska-, valamint karósbabból. Munkaigényes a művelése, ezért sem a gazdaságok. sem az egyéni gazdálkodók nem szívesen vállalják a termesztését. Borsó bőven van. sőt rajnai törpe és úgynevezett petiborsó is lesz. Mindenfajta zöldségmag kanható. uborkából, káposztából. paprikából, paradicsomból is zavartalan ellátást ígérnek. Egy azonban bizonyos: mint általában a többi vetőmagvaknál is. szűkítik a választékot. A fajta- szegénység azonban aligha okoz majd gondot a kistermelőknek: országunk éghajlati viszonyai és terepadottságai sem indokolják a fajták sokféleségét. A miskolci bizományiban hét becsüs értékeli fel a bevitt tárgyakat. Nincs rá sok idejük, hiszen naponta több százan fordulnak meg itt. Éppen ezért munkájuk nagy szakértelmet kíván. — Előfordul, hogy csak ruhából 800—900-félét hoznak be egy nap — tájékoztat Molnár Miklósné, a becsüsök csoportvezetője. — Ezenkívül igen változatos a kínálat műszaki árukból: számológép, rádió, magnó, filmfelvevő — és hosszan sorolhatnám a típusokat, márkákat. Kvarcórából és úiabban kvarcjátékokból is nagy a választék, de kezd nőni a képmagnóforgalmunk is — Hogyan lehet ennyiféle áruhoz érteni? — Nem könnyű, de alaposan felkészültek becsüseink. A felsoroltakon kívül ugyanis háztartási gépeket, szőnyegeket, nippeket, kerámiákat, szőrméket, bútorokat, sőt festményeket is behoznak. Van árjegyzékünk útmutatóul, de a legtöbbnek fejből tudjuk a kereskedelmi árát. Ugyanakkor fontos, hogy tisztában legyünk azzal is, mennyire keresett, illetve elhasználódott az eladásra szánt holmi. — És ha tévednek? — Rendszeresek az ellenőrzések. az ellenőrző becsüs felülbírálhatja árainkat. Ha hibázunk, bizony sokszor saját zsebből kell fizetnünk ... — Mi most a sláger? — Ruhából túlkínálat van, de a kabar, igen kelendő. A kvarcórákat gyakran vissza kell utasítanunk, annyi van belőle. Sztereoberendezéseket, képmagnókat és számológépeket viszont változatlanul sokan hoznak, és sokan keresik is... (tcmesi) Jubileumra készül a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem. A magyar műszaki felsőoktatás 250 éve vette kezdetét III. Károly rendeletével, amely bányászati-kohászati iskola létesítését mondta ki Selmecbányán. Az NME bánya- és kohómérnöki kara innen, illetve Sopronból származtatja magát, későbbi alapítású a gépészmérnöki kar, és nemrég bővült az egyetem a jogi fakultással. A jövő tanév a jubileum jegyében telik majd el, számos formája lesz a megemlékezésnek, ünneplésnek. Hazánkban egyedülálló lesz az a hanglemez, amely az ősszel jelenik meg. Hétfőn és kedden este (pontosabban éjszaka) vették fel a Vasas Művelődési Központban azt a nagylemezt, amelyen régi, Selmecbányáról és Leobenből eredő diáknótákat, soproni és miskolci daMűvészetpolitikánk időszerű kérdései címmel megjelent füzetalakban Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a KB titEgy televíziós riportban hangzott el — a beszélgetőpartner Horváth Ede, a győri Rába vezérigazgatója volt —, hogy az Alkotmány a munkához, s nem pedig a munkahelyhez való jogot biztosítja. Azért kívánkozik ez ide, s azért példálózott a Rábával a riport, mert a győri cég volt az első a hetvenes évek végén, amelyik bátran nekivágott egy addig kitaposatlan útnak, s a belső struktúra módosításával munkásokat csoportosított át, a felesleges munkaerőtől pedig megvált. A Rába úttörő jellegű lépése annak idején sok vihart kavart, sok vitát szült. Ám az évek megmutatták a döntés helyességét, s most már minden gazdálkodóegységnek az okosabb munkaerőgazdálkodás talajára kell lépnie, erre kényszeríti a szabályozórendszer módosítása. Az eredményeket kisebb létszámmal, s egyben jobb munkával kell produkálni. Vállalatok, üzemek (gazdálkodószervezetek) munkaügyi vezetőinek szervezték a tegnapi munkaügyi konferenciát. Orosz István, a városi tanács munkaügyi osztályának vezetője beszélt a jelenről, a várható idei helyzetről. Mindenekelőtt — mielőtt a részletekbe bocsátkoznánk: a teljes foglalkoztatottság a továbbiakban is biztosítva lesz.». Ám az új lókat énekel az Egyetemi Kamarakórus. Huszonhat dalt rögzítettek a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat szakemberei a zömében egyetemistákból álló énekkar előadásában, a Diósgyőri Vasas Fúvószenekar tizenkét tagú kisegyüttese, illetve a zongorán közreműködő dr. Szilassy Istvánná kíséretével. A fúvósokat Ujj Viktor Géza tanította be, több dalt ő is hangszerelt. A harminchét tagú kórust Juhász Tibor, az énekkar vezetője dirigálta. A nagylemez előreláthatólag szeptemberben jelenik meg, és az egyetemi könyvesboltban lehet majd kapni. A borítót Máger Ágnes tervezte. A lemezen szereplő nóták, a karok himnuszai ma is (elhangzanak a szakestélyeken, az egyetem oktatói és hallgatói hűségesen ápolják a hagyományokat. kára 1984. október 31-én az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján elhangzott előadásának bővített szövege a Kossuth Könyvkiadónál. keresetszabályozási rendszer egyes vállalatokat bizony fájdalmas döntés elé állít: megszokott munkahelyükről jó néhány dolgozót más munkaterületre kell irányítani, vagy roszabbik esetben ki kell adniuk a munkakönyvét. Bármennyire nehéz is ezt a határozatot meghozni — s még nehezebb a dolgozókkal elfogadtatni —, a talponmaradás érdekében meg kell tenni. Nem kétséges: mindenkinek lesz munkája, de nem mindenki ott dolgozik majd, ahol szeretne. Mi jellemző Miskolcra és környékére? A munkaerő-felesleg, vagy a -hiány? A válasz egyszerűnek tűnik: is-is. Lesznek (vannak) létszámleépítések, s létszámnövelések. De bonyolultabb a helyzet... A városi tanács munkaügyi osztályának vezetője harmadolta a gazdálkodó szervezeteket. Miskolc és a városkörnyék vállalatainak, üzemeinek egyharmada a létszámcsökkentés gondolatával foglalkozik. (Több is ez, mint gondolta, hiszen sok helyütt a gyakorlat mezejére léptek már.) Akad olyan cég, amely nem kevesebb, mint tízszázalékos létszám- csökkentést határozott el. Nem kétséges, hogy kiktől válnak meg a vállalatok. Elsősorban azoktól, akiknek munkája — bár produktív — nem üti meg a szakmai mértéket. Magyarán: Miskolcon ebben az évben a szakmunkások számát 250 fővel szeretnék növelni, ezzel szemben a betanított munkások száma nyolcvannal, a segédmunkásoké pedig legalább félezerrel csökken. A Medicor miskolci gyára 24 betanított. illetve segédmunkásától válik meg. A Diósgyőri Gépgyárban a hetven, nyugdíjba menő helyébe senkit sem kívánnak felvenni. A Miskolci Építőipari Vállalat kilencvennel, a Mélyépítő Vállalat négy híján félszázzal kívánja csökkenteni munkásainak számát. A leépítés főleg a képzetleneket érinti, de jelentékeny számban válnak meg a cégek a kisegítő munkakörben ténykedőktől, s azoktól is, akik a nyugdíj mellett dolgoznak. Ez utóbbi — bármennyire is a szükség viszi rá a gazdálkodó egységeket — nem helyeselhető. A vállalatok, üzemek másik harmada a létszámnövelés mellett áll ki, s körülbelül ugyanennyire tehető azon cégek aránya is, amelyek sem a létszámcsökkentést, sem a létszámnövelést nem tekintik célnak. Ám ezekre is jellemző: magasan kvalifikált munkásokat szeretnének. Bár most és ma nem lesz még gond a pályakezdők elhelyezkedésével, feszültségekkel, nehézségekkel már számolni kell. (Később, amikor a demográfiai hullám tetőzik a pályakezdőknél, problémákkal kell szembenézni.) Az idén a tavalyinál ötszázzal több lesz a pályakezdő, s az ötezer végzősből legalább 3,5 ezren munkát keresnek majd a nyár végén. Nyugdíjba ezzel szemben 2,5 ezren mennek, s a szakmai összetétel javításához is szükség van a fiatalokra. A kereskedelemben kell számolni elhelyezkedési nehézségekkel : nyolcszor annyian végeznek most, mint ameny- nyire szükség lenne. Az ipari szakmákban végzetteket el tudják helyezni — általánosságban! —, de lesznek olyan szakterületek, ahová alig jut pályakezdő, s lesznek olyan területek, ahová bizony nehéz lesz bejutni. Épp ezért szükséges az át-, illetve a továbbképzés. Ehhez anyagi támogatás is jár, amit tavaly kevésbé vettek igénybe... I. S. Aczél György beszéde t