Déli Hírlap, 1985. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1985-02-19 / 42. szám

A DH téli tombolája Gazdát keres a Fotográfia Minoltája Játéknaptár március végéig Vasutasok a vádlottak padján Fosztogatták a vagonokat Az elmúlt év elején egy- re-másra érkeztek a rekla­máló levelek a MÁV Mis­kolci Igazgatóságára: nem a feladó által a szállítólevélen feltüntetett mennyiségű áru érkezett meg hozzájuk. A ■jelek arra utaltak, hogy va­lakik dézsmálják a vagono­kat. A széles körű vizsgáló­dás — amelybe később a rendőrség is bekapcsolódott — rövidesen eredménnyel járt, s egy nagyszabású bűn­cselekménysorozat végére tett pontot. Csütörtökön 25-en ülnek majd le a vádlottak padjá­ra a Szikszói Bíróságon. Az Encs városi Ügyészség vád­irata szerint jelentős érték­re, dolog elleni erőszakkal üzletszerűen és részben gálattal rendelkeztek — egy- szerűen kinyitották a vagon ajtaját. S vittek mindent, ami mozdítható volt. A ie- foglalt tárgyak között a fű­részlaptól a turmixgépig, a sztereó magnetofontól a padlóburkoló csempéig, a díszpárnától az üveg hamu­tálig, a porszívótól a 34 ezer forintos női bundáig, a vod­kától a csiszolóvászonig számtalan árucikk található. Módszerük jobbára az volt, hogy tolatás közben a bandához tartozó vonatve­zető egy félreeső helyen megállt, s miközben ellátta a figyelőszolgálatot, a tola­tásvezető vagy társai meg­dézsmálták a vagonokat, Az ügy I. rendű vádlottja. Kar­dos János kocsirendező sa­ját bevallása szerint 7 4 Tárcsázzuk a 05 öt Hajnali tűz forint. Hóbagoly a Sárréten Unitra kazettás magneto­font. villany fúrógépeket, villanymotort, női és férfi ruhaneműket, bundákat épp­úgy lopott, mint kemping­kerékpárt, vízvezeték-szerel­vényeket. parfümöt, konya­kot, vodkát, sört, vagy ép­pen fűrészlapot, tányérkész­letet, csiszolóvásznat. Saját beismerése szerint legalább 100 alkalommal lopott egye­dül vagy társaival a vago­nokból. Az általa felsorolt, eltulajdonított tárgyak össz­értéke meghaladja az 500 ezer forintot! A nyomozás adatai sze­rint Kardos János és társai a vagondézsmálások soroza­tával a MÁV Miskolci Igaz­gatóságnak legalább 745 336 forint kárt okoztak. T.Z. zelőberendezés műszaki hi­bája okozott — a kazincbar­cikai és a miskolci egységek lokalizálták. A keletkezett kár becsült értéke 90 ezer Egy kedves fiatal pár együtt vitte el a szerencse­szelvényt a Fotográfia, Petőfi utca 27. szám alatti műter­mébe. Ráírták a szelvényre, hogy májusban házasságot kötnek, s ezzel megpályáz­zák az esküvői fényképren­delésre jogosító utalványt is. És tréfásan megjegyezték, hogy ha a fődíjat, a Minol­tát megnyerik, lemondanak az utalványról: a saját fény­képezőgépükkel fotografáltat- ják le magukat az ünnepi eseményen. S miután meglát­ták, hogy még mindig kap­ható tombolaszelvényes új­ság Fehér Péter fényképész kisiparos műtermében, kiál­lítottak újabb tíz tombolát. Mint azt már többször megírtuk, a heti tombolánk fődíja egy 4000 forintos Mi­nolta automata fényképező­gép. Ezenkívül gazdára vár egy Hanimex vaku, két há­lózati áraimmal működő dia­néző, egy fotóalbum, és két optikai építőjáték. Mindezek megtekinthetők a Széchenyi úti Ezermester Áruház ki­rakatában. A héten külön ajánljuk a játékot az ebben az esztendőben házasulan­dóknak. Ha ugyanis szándé­kukat külön feltüntetik a tombolán, kisorsolunk közöt­tük egy kétezer forintot érő, valamint két, ezer-ezer fo­rintos esküvői felvételekre jogosító utalványt. A héten a Fazekas utca II. Szám alatt található Frede­rick cipöszalonnal folytatjuk a játékot. A fődíj egy Ju- noszty televízió, ezenkívül gazcK'-s vár egy Sanyo rá­dió, egy kávédaráló és eey hajszárító. A Frederick ci­pőszalon tombolaszelvényét megtalálják lapunk szombati számában. S megemlítjük, hogy a cipőszalonban már készülnek a játékban részt sjc Kenyai maneken mutatja be ezt a csinos Yves Saint Laurent-modellt az 1985. pá­rizsi tavaszi-nyári divatbe­mutatón. A ruha krepp­anyagból készült, hozzá szé­les fém karkötőt és többso­ros nyakláncot viselt a 23 éves Khadija­vevők látogatására, különle­ges választékot állítanak ösz- sze. S most először közöljük a játéknaptárt március végéig. Március 2-án a Bajcsy-Zsi- linszky úti bébigyermek- kocsiboit, 9-én a BÜTOR- KER, 16-án az Észak-ma- gvarországi Röviköt Nagyke­reskedelmi Vállalat, 23-án a Szentpéteri kapui Turbó mű­szaki kereskedés következik. részleg Hévízen átadták a SZOT gyógyüdülő-szanatóriumának új gyógyászati részlegét, amely kórházi szintű ellá­tást nyújt a reumás és moz­gásszervi betegségben szen­vedő beutaltak számára. Az új épületszárnyban egyebek között egy 126 négyzetmé­teres medence, 9 súlyfürdő, 16 iszapkezelő, 4 fogínyfür- dő, 2 rekeszes galvánfiirdő, 6 masszázspad, 12 elektrote- rápiás és 2 vibrációs masz­Sport ■ Klampár Tibor ismét sérültet jelentett, így nem lesz ott holnap Rzeszowban, a Lengyelország elleni Szu­per Liga asztalitenisz-talál­kozón. KB Férfi kézilabda­válogatottunk a ma este kez­dődő B-csoportos világbaj­nokságon az első mérkőzését az Egyesült Államok együt­tesével játssza. ■ A Salgó­tarjáni BTC labdarúgó-csa­pata háromhetes olaszországi felkészülésének utolsó talál­kozóján tegnap 4-1 arány­ban győzött Porto Recanata- ban. ■ Az NB I-es női és férfi röplabda-bajnokságban a Tungsram SC csapatai hat fordulóval (!) a befejezés előtt már megnyerték a baj­nokságot. ■ Nyilasi góljával szerzett vezetést, majd 2-1- re nyert az Austria Wien labdarúgó-csapata a Sout­hend ellen Londonban. Eltörött ma reggel a víz­vezeték a Körösi Csorna Sándor utcában. A vízmű­vek szakemberei elkezdték a javítást, a befejezését dél­utánra ígérik. A környék lakóinak csak ekkor lesz is­mét ivóvizük. Továbbra is sok bejelentés érkezik elfa­gyott közkutakról, vízórák­ról. A kiolvasztást folyama­tosan végzik. Az ÜTINFORM ügyelete­sének tájékoztatása szerint megyénkben szélcsend van, a hőmérséklet —16 fok. A lá­tási viszonyok mindenütt jók. Hajnal óta Borsodban gyengén szállingózik a hó, ám kora reggel még vala­mennyi főút száraz volt. A Hószállinoózás Többnyire gyengén felhős lesz az ég ma estig. A kora reggeli hószállingózás még többször megismétlődhet, né­hol futó hózáporra is szá­míthatunk. Az északi szél élénk marad, helyenként át­menetileg megerősödik. Foly­tatódik a hideg idő. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet mínusz 6 fok körül várható. Tanári hangverseny A 6. számú Általános Is­kola zenetanárai adnak kon­certet ma a Miskolci Szim­fonikus Zenekar székházá­nak nagytermében. A kon­cert este fél nyolckor kez­dődik. Hévízen szirozö kapott helyet. A gyó­gyászati részleg átadásával teljesen elkészült az 1982 ta­vaszán megnyitott gyógy­üdülő-szanatórium, amely­nek kétágyas szobáiban há­romszázan pihenhetnek, gyó­gyulhatnak egyszerre. A tél, úgy tűnik, nem ad­ja fel egykönnyen a harcot az idén Itáliában. Olaszor­szág egyes részein ismét köd, fagy és hóesés akadályozza az élet normális menetét, a rossz látási viszonyok pedig tegnap súlyos balesetet okoz­tak az Autostrada del Sole („Nap autósztráda”) Párma és Reggio Emilia közötti szakaszán. Csaknem harminc jármű futott egymásba, a baleset következtében hét ember vesztette életét; mint­egy húsz személy sebesült meg. A tűzoltók és az or­szágúti mentőegységek azon­nal a helyszínre siettek. Az elégett holttestek közül nem mindegyiket sikerült azono­sítani. A baleset elindítója valószínűleg egy teherautó és egy személygépkocsi összeüt­közése lehetett. mellékutak burkolata havas, jégbordás, itt és a bükki utakon síkosságra lehet szá­mítani. Valamennyi út jár­ható. Megyeszerte 8 gép dol­gozik. ■ Sikerrel ültettek be műszí­vet vasárnap a Kentucky ál­lamban levő Louisville Hu­mana kórházában Murray Hayden 58 éves beteg testé­be. A műtét két órával volt rövidebb, mint az előző ha­sonló operáció, és az első or­vosi jelentés szerint a műsziv normálisan működik. A sú­lyos szívbetegsége miatt nyugdíjazott autógyári mun­kás és volt borbély a műtét nélkül legfeljebb néhány hé­tig élhetett volna — noha más szervi baja nincs. Szív- izomsorvadása következtében súlyos légzési, mozgási ne­hézségei voltak és súlyának jelentős részét is elvesztet­te. Hayden a harmadik sze­mély, aki Jarvik 7 típusú mesterséges szívet kapott. A műszívet külső kompresszor működteti. A rossz időjárás különö­sen Triesztben éreztette kel­lemetlen hatását. Egyes he­lyeken a széllökések az órán­kénti 140 kilométeres sebes­séget is elérték. A szél au­tókat borított fel, s egyes házak tetőit is „elfújta”. Totó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 7. játékhéten beérkezett 10 398 746 darab szelvény. A nyereményalap: 30 358 721 forint. A jutalom: 5 089 767 forint. Az I. és a IV. nyerő­osztály 7 580 686 forint, a II. és III. nyerőosztály 5 053 791 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény 109 darab akadt, nyereményük egyenként 7ö 994 forint; 13 találatos szel­vény 44 darab van, nyeremé­nyük egyenként 39 638 forint; 12 találatos szelvényből 4331 darabot számláltak, nyeremé­nyük egyenként 934 forint; 11 találatos szelvény 48 000 darab van, nyereményük egyenként 84 forint; a 284 856 darab 10 találatosra egyen­ként 27 forintot fizetnek. A kifizetés időpontja: 10 000 forint alatt február 23., 10 000 forint felett február 28. bűnszövetségben elkövetett lopás bűntette és más bűn- cselekmények terhelik szám­lájukat. Az ügy fővádlottjai: a 28 éves, hernádszurdoki lakos Kardos János; a 32 éves, Tornyosnémetiben la­kó Ricsák Géza; a 44 éves, hernádvécsei illetékességű Orosz István és 22 társuk, kihasználva a munkahelyük adta lehetőségeket — vala­mennyien a hidasnémeti vasútállomáson dolgoztak különböző beosztásokban — 1982-től folyamatosan külön­böző értéktárgyakat tulajdo­nítottak el az állomáson át­haladó, illetve itt vámellen­őrzésre megálló szerelvé­nyek vagonjaiból. Többnyire az ólomzárat nyitották ki, de nemegyszer a vagon leme­zét feszítették fel, vagy — miután kiépített figyelőszol­KigyuIIadt ma hajnalban Sajószentpéteren, a sportpá­lya mellett egy lemezborítá­sú büfé. Részben égett a kö­zelében levő raktárhelyiség is. A tüzet — melyet a tü­Ritka szárnyas ragadozót, egy jól fejlett hóbaglyot fi­gyeltek meg a Fejér megyei Sárréten. A nagy termetű, fehér alapszínű és sötétebb sávokkal tarkított tollazatú madár főként alkonyat felé tűnik fel a pusztán. Nyu­godt siklórepüléssel köröz a havas rét fölött, majd vil­lámgyorsan lecsap zsákmá­nyára, s egy-egy elragadott galambbal, rigóval vagy ví­ziszárnyassal egy szénaboglya vagy domb tetejére telep­szik. hogy elköltse áldozatát. A hóbagoly a sarkvidéki tundrák madara hazánkban csak ritkán fordul elő egy- egy kóborló példánya. A ritka vendég szemmel lát­hatóan jól érzi magát a Sár­réten, a havas puszta bősé­ges táplálékot kínál számá­ra. a cserjék, fák bogyóit ugyanis népes madárseregek lakmározzák. DELI HÍRLAP — A Magyar Szoclabsta Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc Baic^v-Zsil1nszkv üt t5. 8527. Postacím: Miskolc 8501. PL: 39 Telefonközpont 38-941. Titkárság- 18-223: bel- és várospolitikai rovat- 18-224 levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-220: sport: 18-222 Információ- 18-227. — Kiadja: e Borsod megyei Lapulad Vállalat Miskolci. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím Miskolo. 3501. PL: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 30-ISI. — Hirdetésfelvétel- Miskolo. Széchenyi út 15—17.. 3525. Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethető- a hlrlapkézbesitf oostanlvataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dtl egy nő­napra- 43 forint egy negyedévre- i?9 forint egy évre: 518 Ft -• Index- 25951. — Készült: a Borsod! Nvomdában Felelős vezető- WTRTH LAJOS — ISSN 0133—0209 Uj gyógyászati Az ün yeleteken történt rr a mo r tsotopcs Elégett holttestek Harminc autó futott egymásba >

Next

/
Thumbnails
Contents