Déli Hírlap, 1984. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1984-10-20 / 248. szám
Hejőcsaba szeme előtt Az új iskola A hejőcsabai új iskola melegsárga színű, a többnyire szürke házak között messzire látszik. A stilizált boltozatot formázó kapu mögött hatalmas udvar; ez nem jellemző minden iskolára. Asz'aitozógép, teherautók, munkások az udvaron, még október idején is; ez már jellemzőbb tulajdonsága az új intézményeknek. Eraelyi Janos igazgató mondta el, hogy itt meg ez sem egészen ugyanaz: — t\i esős uzu mialt nagy a sár á bejárás adrui, es ne- nany napja üzenetei aapmnK a sziuoaioi: segítene* oa a aáiyua euunteicseoen, nogy ne legyenea sarosaa a gje- reaez.. de uzeiuea mar azért is, nogy nagyon aopar az iskola aöriiyeae, es xaaat aaarnaa ültetni. Rettenetesen sajnálom, nogy vissza kellett üzennem; egyelőre nem vehetjük igény oe ezt a segítséget. A vailaiatoaaai kötött szerzóaesea ugyanis nemcsak az epület lelhuzasara szóltak, hanem az udvarnak es a környezetnek a renaoetételé- re is. Ki kell tenát várni, hogy a szerződések értelmében lebetonozzák, amit le kell, a Kertészeti Vállalat pedig ültesse el a szintén szerzodesoe foglalt íameny- nyiseget. Azután majd meglátjuk; gondolom, meg lát is unetnetuna. + SZÜLŐK ÉS SZERSZÁMOK — A szülőkre biztos, hogy ezután is számíthatunk — kapcsolódik a beszélgetésbe Morvay Miklósné igazgatóhelyettes. — Augusztus 21-én volt az alakuló tantestületi értekezlet, és másnap már szerszámokkal, vödrökkel ugrásra készen álltak. Én a régi hejőcsabai iskolában tanítottam idáig, ismerem Mis- kolcnak ezt a részét, amely ném egészen ugyanaz, mint a belváros vagy az új lakótelepék. Tudom, hogy menynyire segítőkészek az emberek, de ez az önzetlenség, és ez az öröm, amivel az új iskolát várták, még nekem is meglepő volt. Várták, hiszen a körzetesítés miatt még a tavasszal a régi iskolában volt egy nagy szülői értekezlet. Ott eldőlt, hogy ki marad a régiben, ki kerül át az újba. Hejőcsaba nem olyan zsúfolt, a városi tanács művelődésügyi osztálya is nagyon rugalmasan kezelte a családok kívánságait. A nyolcadikosok természetesen a régi iskolában maradhattak, de ahol hetedikes a nagyobbik testvér, és a szülők ragaszkodtak hozzá, hogy a gyerekek egy helyre járjanak,' ott az alsó tagozatost sem kértük át. Volt olyan, hogy a zenetanítás miatt ragaszkodtak a régi iskolához, és nagyon sokan örültek, hogy az újba jöhetnek. Mi annak örülünk, hogy emiatt nem volt vita. + KICSENGETÉS KOLOMPPAL Nem tudom, hogy menynyire tesz jót egy iskolának,, ha van nyolcadik osztálya: a * A tornaterem is szülői segítséggel lett időre, és teljesen készen legnagyobbak tekintélye talán fékezi a kicsiket, és szünetben talán mérsékeltebb a lárma, visszafogottabb a vágta tás. Vagy ki tudja? Lehet, hogy a nagyok még lelkesebben figyelnék a ma már minden gyermek karján ottlevő kvarcórát: mikor lehet végre csengetni? Az új iskolában ugyanis egyelőre a régi, drága jó kolomp szól. Egy gyerek tartja, a másik üti. — A villanycsengőt még nem szerelték be — mondja Erdélyi János —, de ezzel körülbelül ki is merült a hiánylista. Fűtéssel, nyílászárókkal, a szakmunkákkal idáig semmi bajunk sem volt, a felszerelés lényegi része megvan, és folyamatosan meglesz a többi is. — Elégedettek tehát? Vagy inkább igy kérdezem: mi az öröm egy új iskolában? Ebben az iskolában ... — A pedagógus pártbizottságról jöttem, igazgató meg soha nem voltam, de a hetvenes években öt évig tanítottam a hejőcsabai régi iskolában. Onnét tudom, hogy ez a része a városnak másféle, és annak, aki falusi környezetnek mondja, boldogan üzenem, hogy hasonló jókat kívánok neki. A gyerekek szüleinek nagy része a cementgyárban, vagy az itteni üzemekben dolgozik, itt nem üres szó a gyár és az iskola kapcsolata. És a város nem is tudja, hogy ebben a viszonylatban milyen kellemes, ha „falu” veszi körül az embert. Itt a gyerek valóban mindenki szeme láttára nő fel, és annak idején békítet- tem már ki úgy családokat, hogy összebarátkoztattam a gyerekeket. + LÁBNYOM A JÁRDÁN Morvay Miklósné — örömét is mérve ezzel — a tan- _ testületről beszél. — Nem vagyunk egészen húszán, ebben a tanévben 239 , gyereket tanitunk. Nem is í tüdőm, annak örülök-e jobban, hogy nem nagyok az osztályok, vagy a tantestületnek, amelynek nagy része egészen fiatalokból, pályakezdőkből áll. 1963-ban születtek! Nagyon fiatalok, kedvesek, és nagyon örülünk, hogy a bérrendezéssel egyidősen érkeztek. Jól érzik magukat, és tiszta lappal indulunk. Az iskola ragyog (boldogan mondták el, hogy szeptember 4-től működik a napközi, elkészült a tornaterem), amit nem hozott fel a víz, a mészfoltok maid lekopnak a strapától. A 45. számú iskolába járó gyerekektől és azoktól a kisegítő iskolásoktól is, akiknek az épület másik részében helyet adtak. Erre Miskolcnak yolt nagyon nagy szüksége, és a kétféle intézmény jól megvan együtt. A 45. számú iskola vezetői remélik, hogy Hejőcsabán is jól megértik ezt. Nem tudom, hogy az olyan nagy szeretettel figyelő szülők észre vették-e már? A járda friss aszfaltjában kisgyerek lába nyoma van. Immár kitörölhetetlenül. M— Még mindig mostohán bánik tévénk az irodalommal. Pedig — ez elhangzott szerda éjszaka az Egy óra Nemes Nagy Ágnessel című műsorban is — a művészet, a költészet nem dísz, nem holmi időt agyoncsapó játék. Tükör, amelyben megpillanthatjuk önmagunkat, ugyanakkor valamiféle menedék is a léleknek és az elmének, kapaszkodó, amelynek segítségével kiemelkedhetünk a hétköznapokból. Az ilyen magvas műsort még mindig a késő esti órákra száműzik. Nem tudom elfogadni az ügyben „a” közönségre való hivatkozást, hiszen, ha kalória- és vitaminszegény szellemi koszton tartjuk, akkor egy idő után valóban idegenkedni fog az igényesebbtől, a gondolatébresztőtől. Megint más kérdés az, hogy melyek azok a műsortípusok, módok, amelyekkel a kortárs irodalmat meg lehet ismertetni, szerettetni. Mert azt se vitassuk el, hogy a tévének volt azért néhány — igaz, vérszegény — kísérlete. Alighanem Nemes Nagy Ágnesnek van igaza, aki azt mondta, hogy a bonyolult, az „intellektuális” (de miért használjuk megrovóan, elítélően ezt a jelzőt? Elképzelhető művészet, de bármilyen értelmes emberi cselekedet intellektus nélkül?) kifejezéséhez igenis szenvedély kell, sőt elképzelhetetlen magas hőfok, feszültség nélkül! Miért hisszük azt, hogy az „egyszerűség” értékként a bonyolult elé és fölé helyezhető éppen ma, amikor világunk egyre összetettebb? Szüreti dínom-dánom Szüreti dínom-dánom mulatságot rendez az Avasi Kulturális Egyesület, a Tisztasági őrs tagjainak vasárnap délután négy órakor az Engels utca 59. számú házban. ifi Az osztályát mindenki maga rendezte be Képeslap a táborból Levonták a XIII. tokaji írótábor képzeletbeli zászlaját, a vitatkozó kedvű irodalmárok hazautaztak. A háromnapos eszmecserét kétnapos menetelés zárta. A résztvevők autóbuszra kaptak, s a szabolcsi fővárosban, Nyíregyházán vendégeskedtek. Megcsodálták a vitathatatlanul sajátos építészeti stílusjegyeket felvonultató megyei művelődési központot, s megemlékeztek Váci Mihály születésének hatvanadik évfordulójáról. A költő szobrának talapzatára koszorú került, s a tisztelgő gyülekezet meditálhatott azon,'miért került ki a hivatalos — és a közérdeklődés reflektorfényéből az immár 15 esztendeje 'halott költő életműve, példát adó emberi és politikusi magatartása. Hasonló gondolatokra késztethetett másnap. Széphalmon a Kazinczy sírjánál tartott megemlékezés. Persze, tudománytalan lenne a párhuzamkeresés, de ennek a két haladó magyar értelmiséginek a sorsa és jobbító munkásságának felejtése nagyon is meggondolkodtató. A táborban ugyanis — mint arról lapunkban rendszeresen beszámoltunk — az értelmiség helyéről, szerepéről, feladatáról volt szó. Minden vélemény hangszalagra került, s a tanácskozás teljes anyagát a Napjaink című irodalmi lap valamelyik év végi száma közli majd. Minden tábori történés természetesen nem fér be a jegyzőkönyvbe. Az együttlét ízeinek, színeinek, apró képeinek közreadására megteszi egy tábori képeslap is. Ki hitte volna például, hogy a ciganológus Mészáros György kitűnően hegedül?! A prímástól elkérte a „száraz fát”, s a közönség nagy elismerése közepette dirigálta a zenekart. Mészárosnak száz forintjába került ez az akció, de még mindig jobban járt, mint a kitűnő kritikus, Tarján Tamás, aki gyanútlanul egy féldeci erőset rendelt a Tokaj-szálló méregdrága bárjában. A számla 125 forintra rúgott... A legolcsóbb még mindig a szőlő Tokajban. A mezőkövesdi Kiss Gyula volt az utcai árusok legjobb vevője. A többiek inkább a hegy levővel barátkoztak. A magánpincékben száz forintért adták a száraz szamorodni literjét. Persze, a Tokaj-hegyaljai Borkombinátban tartott bemutató — a gazdaság munkájáról a vezérigazgató számolt be — minőségben verte az alkalmi pinceszereket. A legnagyobb érdeklődésre mégsem a hagyományosan híres aszú tarthatott számot, hanem a kombinát új produktuma, a pezsgő. Pezsgőspalackok ugyan nem durrogtak, Tokajban mégis jeles esemény volt az új könyvesbolt megnyitása, ahol is a tábor teljes létszámmal megjelent. Nem volt hiányzó azon az eszmecserén sem, ahol az írókat, költőket a sátoraljaújhelyi vezetők tájékoztatták a város életéről s az egyre markánsabban kibontakozó fejlődésről. A vendéglátók kedves figyelmességének jóvoltából igazán eredeti ajándékot kaptak a vendégek: a századelő Sátoraljaújhelyének korhű képeslapjait... (brackó) Nem az a művészet dolga — mindenkor —, hogy adek- vátan fejezze ki a korát? A műsorban elhangzott példa — a két Babits-verssor elemzése — bizonyítja, hogy a művész ízlésben, gondolkodásban megelőzi a korát, s ami ma furcsa, meghökkentő, vagy éppen „zavarosnak”, intellektuálisnak tűnik, azt holnapra közhellyé koptatja az idézgetés, az idő. Nyájasnak nevezném azt a légkört, amit Czigány György teremt a műsoraiban, ám ez az intimitásra való törekvés korlát is. Sokszor éppen azt a markáns tartalmat vonja be burokkal, amit kifejezni kíván. (horpácsi) Könyvespolc A tábornok parancsára ,„ .. a gyerek elolvassa a fejfákat és megkérdi: - Mi lyen érdekes, papa, csupa tábornok, és mind 1950-ben halt meg. Mi volt akkor, háború?” A kérdés — felnőtt módon persze — most is időszerű: mi volt akkor? És mi volt korábban, amikor a két világháború között eszmélő nemzedék született? Milyen volt a gyermekkoruk, az ifjúságuk, mit tanítottak nekik az iskolában és miért nevezi ezt a néhány évjáratot Száraz György „politikai nemzedéknek” ? Es — főleg — mivel tartozunk azoknak, akik meg- gyaláztattak, majd fölma- gasztaltattak; akik hosszabb, rövidebb tévelygés után megtalálták a helyes utat; akik jól indultak, de letértek erről az útról; akik elkallódtak, más világtájra sodródtak; akiknek alakja szoborrá merevedett; s akik itt járnak közöttünk — némán, de nyugtalanul, vagy magyarázva, magyarázkodva... „Részletek egy készülő kor- és életrajzból” — ez olvasható alcímként Száraz György új könyve, A tábornok belső oldalán. (Magvető Kiadó — 1984.) S eligazításul ide kívánkozik még néhány szerzői sor: „Meggyőződésem, hogy hősöm különös pályája, tragikus sorsa csakis a korba, a folyvást változó világba ágyazottan válik érthetővé.” A könyv hőse Pálffv György — az első „áruló” — a tábornokok közül —, akire lesújtott a hatalom ökle, azaz az első mártír a főtisztek közül, akik áldozatul estek a koncepciós pereknek. (Később követte Sólyom László. Illy Gusztáv, Révay Kálmán, Pórtfy György. Egyikük még parancsnokként áll a Pálffy kivégzésekor felsorakozott osztag élén.) ,A képzeletbeli kisfiú kérdése még nincs megválaszolva. Elképzelhető, hogy megismétli: „Mi volt akkor, háború?” — Csak hidegháború — mondhatjuk válaszul, s beszélhetünk még arról a koncepcióról, mely szerint a szocializmus építése közben egyre erősödik az osztályharc, aminek következtében ... De hát ehhez még kicsi a fiú. Várjunk csak! Az a nyolc- kilenc éves kisfú, aki a tábornoki fejfákat nézegette, már felnőtt. Ha 1966-ban — tizenhat évvel a kivégzések és tíz évvel a rehabilitáló díszes temetés után — állt meg a síroknál, már akkor is 26—27 éves. Ha netán a katonai pályát választotta, már főhadnagy, mint Oes- terreicher György volt egykoron. Nem is olyan régen, hiszen csak most lenne 75 esztendős. De nemcsak a jubileum késztet válaszra, hanem az időközben felnőtt nemzedékek. Ahogyan Száraz György mondja: „...az önhibájukon kívül amnéziás múlttudatú fiatalabb nemzedéke*.” Mutassuk meg nekik a periratokat? Nem ez a legfontosabb — az író sem ezt teszi. A szenzációéhségét senki nem elégítheti ki a könyvből. De a század tízes éveitől a második világháborúig sok mindent megtudunk arról az országról, amit hazánknak nevezünk. Ami formált, formál bennünket, s amit mi is formálhatunk. Senki nem születik hazafinak: ki-ki sajátos történelmi. társadalmi, családi körülmények közepette válik emberré, magyarrá. Persze csak akkor, ha nem rest a jóra. s képes a gondolkodásra. Vagyis: nem a hangzatos szavakra, a kinyilatkoztatásokra figyel, hanem a valóság tényeire. Erős készség volt erre Pálffy-Oesterreicher Györgyben, csak így juthatott el — persze sok belső és külső ellentmondás közepette — először a magyar progresz- szió olyan kitűnő csapatáig, mint amelyet a Szegedi Fiatalok alkottak, s később meg tovább. A fiatal tiszt — a frissen avatott hadnagy — írja a pécsi garnizonból: „Furcsa helyzet ez a miénk... tudni és érezni, hogy amit mondunk és oktatunk: nem igaz, magunk sem hisszük, népámítás ...” A nagy népámítás időszaka ez; a hivatalos Magyar- ország a trianoni revízió bűvöletében él. „Hiszek Magyarország feltámadásában” imádkozzák mindeh iskolában. (A Ludovikán nyilván még lelkesebben, mint másutt.) De szinte imádsággá válhat (mint ezt a Históriából tudjuk — 1984 — 4) akár egy gyengécske operett dalbetétje is: „Szép vagy. gyönyörű vagy Magyarország...” Ennek ellenére a hazai középosztály képviselői közül is Libben látják a szociális nyomort, a dolgozó osztályok kiszolgáltatottságát, a feudális állapotok tarthatatlansagát és így tovább ... Csakhogy lesznek, akik a szociális demagógia zászlaja alatt Szálasit éltetik majd. s lesznek — igaz, viszonylag kevesen —, akik fegyvert fognak a fasisztákra és csatlósaikra. Közéjük tartozik Pálffy György is. (A másik volt vezérkari tiszttel, Sólyom Lászlóval együtt a kommunista párt katonai bizottságának tagjai.) Nézem a tábornokot. A könyv fedőlapján a róla készült utolsó fényképfelvételek egyike. Tehát negyvenéves. Derűs szemek, nyílt homlok, de a zárt száj szögletében kis keserű vonás. Nekem (nekünk) parancsol valamit Pálffy György, akiről kommunista elvtársa, barátja azt mondta, hogy csak egyszer hazudott: árulási perének tárgyalásán. (gyarmati)
