Déli Hírlap, 1984. szeptember (16. évfolyam, 206-230. szám)

1984-09-13 / 216. szám

/ Ahol majd a muzsika szól ?ú a zenekar .A bábszínház decembertől várja a gyerekeket (Kiss József felv.) Az 1-es busz utazóközön­sége régen tudja, hogy más rendeltetést nyert a Flórián- malom; a Jókai úti lakóte­lep panelépületei közül messzire világít a fehér fa­lú, piros tetős, öreg ház. Az itt lakók is biztos szeretik, mert amennyire más, mint a többi épület, annyira ked­ves, de hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak mit jelent, azt még majd a kö­vetkező hónapokban, évek­ben tudják megfogalmazni. Ezek között a falak között hétfőn szólt először a zene. Dr. Környey László, a vá­rosi tanács művelődésügyi osztályának vezetője régen ígéri, hogy megnézzük a há­zat; nem volt véletlen, hogy a kölcsönös „bemutat­kozást” hétfő délelőttre idő­zítette. Senki nem mondta, de amikor a próbateremben megszólalt a muzsika, bi­zony vigyázzba álltunk egy percre. — Régi adósságot törlesz­tett a város, amikor a most már huszonegyedik éves együttes végre felkészültsé­géhez méltó otthonhoz ju­tott. A zenekar régen meg­érett rá, hogy méltó körül­mények közé kerüljön, és én most azért örülök na­gyon mert örömet látok az ő arcukon is. Mi csak vé­gignéztük az elmúlt évtize­deket, ők sokszor meg is szenvedték. Még ebben a naptári évben is volt rá eset, hogy a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházból, ahol próbáltak, kétségbe­esett telefon jött: a nagy­termet nem lehetett annyira befűteni, hogy játszani tud­tak volna. Sir László igazgató vé­gighallgatta, hogy miről be­szélünk, és nyilván az együttes névében is zavar­ban volt egy kicsit, amikor arról volt szó, hogy a fel­ügyeleti hatóság képviselő­je megköszöni a zenekar tü­relmét. Ö tudja, hogy az együttes valóban türelmes volt, és most az sem kö­zömbös, hogy rossz munka- feltételekből adódó határvil­longásokkal ezután biztosan nem kell számolni. — Azt hiszem, hogy va­lóban arra érdemes nagyze­nekar gondja oldódott meg véglegesen és jól. Magyar- országon ilyen körülmé­nyekkel egyetlen együttes sem dicsekedhet. A zenekar most 74 tagú, Ferenc István építész tervei nyomán olyan munkakörülményekhez ju­tott, amely a szakmai fejlő­dést is szolgálja. Nem sokáig beszélgettünk a legfelső szinten levő igaz­gatói szobában, amiről szó volt, inkább megnéztük. Az épület magvában a legna­Milyen legyen a városi házirend? Ma délután fél háromkor ülésezik a HNF városi el­nöksége irányításával dolgo­zó város- és településpoliti­kai munkabizottság. A na­pirenden egy téma szerepel: a HNF javaslatai a miskol­ci városszépítő egyesület ál­tal kidolgozandó „városi há­zirendéhez. A Jedi visszatér Az ember nem tudja, hogy bosszankodjon vagy neves­sen ezen a filmen. Jómagam a kettőt felváltva gyakorol­tam. Természetesen szuper módon tálalja Richard Mar- qvand rendező A csillagok háborújából megismert hő­sök újabb kalandsorozatát, de azért — érzésem szerint — maradéktalanul csak a tízegynéhány éves közönség tud szórakozni a filmen, at a korosztály, amely — az én ifjú éveimben — Ver­nét, Coopert falta. A „nagy találmány”, a hi­permodern technika és a kőkorszaki, mackószerű szőr­mék egymás mellé — illet­ve egymással szembe — ál­lítása. Hiába a levegőben száguldó robogók, a lézer- fegyverrel tüzelő, kétlábon lépegető monstrumok, győz a jó, az igaz, mert ennek kell lennie. Nem kis fantáziával al­kották meg a mindenféle szörnyeket, melyekből nem sok jó néz ki. A történet? Harc a Sötét Hatalom ellen — a küzdelem kimenetele nem lehet kétséges. Van az­tán egy kis szerelem — na­gyon visszafogottan bemutat­va —, és megtudjuk, hogy ki is valójában a fő gonosz, az Uralkodó jobbkeze, Darth Vader. Csak annyit árulunk el, hogy nem volt ő mindig rossz ember. A film forgatókönyvét George Lucas és iMwrence Kasdan írta. és úgy tűnik, pontosan tudták, mi kell egy világsiker folytatásának (A Birodalom visszavág) meg- fejeléséhez. De azért ennyi bőven elég a csillagközi har­cokból. Sz. G. gyobb helyiség a próbate­rem. Ügy képezték ki, hogy emeletnyi magasan karzat fut benne körül. Koncertet nem fognak adni, nem arra való, arra viszont igen, hogy a város zenészgyerekei előtt megnyílhassanak a próbák. Az épület többi helyisége is ennek a célnak, az árnyal­tabb, és sokkal igényesebb munkának a szolgálatában állnak. Egymástól jól elszi­getelt szobákban tarthatják a szólampróbákat, társalgó, klub, a feltétlenül szükséges kényelem szolgálja a min­dennapokat. Dr. Környey László nem titkolt örömmel mutatja meg a földszinti termet, ahol decemberben százfős bábszínházban kezdődnek az előadások. — A zenekar munkáját a bábszínház természetesen nem zavarja, a két részlet egymástól jól elkülöníthető. Bár az sem utolsó szempont, ha a kisgyerekek olyan épü­letbe jönnek be, ahol mu­zsika szól. Szeretném hinni, hogy ez a ház kicsit és na­gyot vonzani főé. A Miskolci Szimfonikus Zenekar új székházát az idei szezont megkezdő évad­nyitó társulati ülés avatta fel ma délelőtt. M— ' 3(c Az épületben klub is van CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Hankiss Ágnes: Kötél­tánc. — 12.55: Hőna Gusztáv harsonafelvételeiből. — 13.28: Nóták. — 14.02: Pillantás a ti­beti irodalomra. — 14.30: Dalok és találkozások. — 15.00: Hírek. — 15.05: Operarészletek. — 15.50: Szöllős Beatrix cimbalmozik. — 16.06: Vészi Endre hangjátékai­ból. Félhomályos zóna. — 17.00: Hírek. — 17.05: Számítógépes adatvédelem. — 17.20: A zene is összeköt. — 18.08: VIII. csárda­jelenet. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti Ma­gazin. — 19.15: Közvetítés a Pes­ti Színházból. — 19.50: András Béla féld.: Mónár Anna. — 20.08: Kaukázusi filmrendezők. — Fáklya, mint fidibusz Szabad-e fáklyával cigarettára gyújtani? Biztos vagyok abban, hogy e kérdés nem szerepel a mégoly nagy körül­tekintéssel szerkesztett illemtanokban sem. (A főhercegi sarjakat ugyan fáklyás kíséret illette meg még a haldokló Monarchiában is, dehát hol van már az udvari etikett...) Az én kérdésem nem is az illemtan körébe tartozik, in­kább erkölcsi természetű. Ez mindjárt nyilvánvaló lesz. A Miskolci ifjúsági Napok nyitányán a Rákóczi emléktáb­lánál — amit a vezérlő fejedelem születésének 300. évfor­dulójára állított a város közönsége — fáklyák lobogtak. Egy vidám kedvű deák odalépe a fáklyatartó kuruc vitézek egyi­kéhez, s cigarettáját meggyűjtván a szövétnek lángjától, bo­dor füstfelhőket eregetve távozók. A kurucok nem vágták le az impertinens alakot (kard hí­ján ezt nem is tehették), hanem maguk is jót nevettek a tréfán. Bár egyikük mintha érezte volna a dolog fonáksá­gát, mert eléggé kényszeredetten mosolygott. Mindez egy perc volt csupán, nem dőlt össze a világ. A nagy ünnepség pici epizódja azonban azóta is foglalkoztat. Ennyire megöregedtem volna? Már nem jutnak eszembe diákkorom csínyei? Dehogynem. Bizonyos, hogy nem voltunk jobbak, mint a mostaniak. Sok mindent nem is tudtunk, ami gyermeke­inknek szinte magától értetődő. Néhány dolgot azonban nagyon megtanulhattunk, mert — az említett eset után, ott az emléktábla közelében — azon­nal feljöttek bennem az évtizedek óta nem látott, nem mon dott sorok: „Hazánk szentje, szabadság vezére / Sötét éj­ben fényes csillagunk, / Oh Rákóczi, kinek emlékére / Ián gólunk és sírva fakadunk!” Aztán otthon megnéztem, hogy mikor születtek ezek a sorok. 1348. április 21-en. Tulajdonképpen alkalmi vers. Pe tőfi még tudott alkalmi verseket írni. Sót, ha jól meggon­doljuk, főként alkalmi verseket írt. Az ő nevét is emléktábla őrzi — az ifjúsági napok nyitá­nyán itt is fáklyák lobognak. Vajon a fáklyafénynél feltű­nik-e valakinek, hogy a jelmondatunkká lett idézet elejéről hiányzik egy névelő? „Néppel együtt” — olvashatjuk. He­lyesen: „A néppel együtt...” A hibát 1949-ben követte el a vésnök, azóta nem sikerült kijavítani. Pedig Palotai Erzsi széles körű hírlapi akciót indított — ennek is már lassan tíz éve lesz — a névelőért. Dehogyis a névelőért! 1949 óta bizony sokszor változott a városi protokoll — vajön hány változást ér meg változatlanul a tábla? Rákóczinak, Petőfinek már mitsem árthat egy-egy kegye­letsértő mozdulat. Mondhatjuk: Nőttön, nő tiszta fényük... Csakhogy az a kérdés, eljut-e ez a fény az ifjúsághoz. Helyesebben: elég erős-e az intenzitása? „Hazaffyas” lelkesedésre nincs szükség, de azonosság — azaz magyarságtudatra — igen! (Uram bocsá’ még némi verbalizmus árán is.) Mert fáklya nélkül is látszik, hogy az iskolai számítógé­pek. laboratóriumok, audiovizuális eszközök, feladatlapok mellől hiányzik valami. Valami, aminek a közvetítéséhez, átjplán tálasához — jól felhasználhatok, de! — nem elegen­dőek a technikai eszközök. Valami, amit a gyermek Rákóczi csak Zrínyi Ilonától ta­nulhatott meg, s oly mélyen elraktározott, hogy az Udvar legjobb jezsuitái sem tudták kiölni belőle. A gepek sok mindenben átvették a feladatainkat, s egyre többre lesznek képesek. Máris írnak verset és zenét szerez­nek. Csak éppen a költészetről nincs és nem is lesz soha fogalmuk, s morális érzéket nem táplálhatunk beléjük. Iszonyatos következményekkel járna, ha az új nemzedék a komputerekre kezdene hasonlítani. Tudom: alaptalan ez a félelem. Bár a Himnuszt jobbára máris gépek éneklik helyettünk. (gyarmati) 20.38: Yehudi Menuhin hegedül. — 21.40: Adottságok — lehető­ségek a Pápai Húskombinátban. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Régi híres énekesek műsorából. — 22.50: Kié a ruhaszárító? — 23.10: Éji muzsika. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.35: Mezők, falvak éneke. — 13.00: Kapcsoljuk a győri kör­zeti stúdiót. — 13.20: Éneklő If­júság. — 13.37: Bach-muzsika gyermekeknek. — 13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés. — 14.00: Válogatott perceink. — 16.30: Hírek. — 16.35: Idősebbek hul­lámhosszán. — 17.30: Segíthe­tünk? — 18.30: Hírek. — 18.35: Hétvégi panoráma. — 19.35: Sport. — 19.40: Gyurkovics Má­ria és Bartha Alfonz énekel. — 19.55: Slágerlista. — 20.30: Hírek. — 20.35: A 04 , 05, 07 jelenti. — 21.05: Nem vagyok egy ügyü! — 22.15: Körmendi Vilmos szerze­ményeiből. — 23.00: Hírek. — 23.20: Klasszikus operettekből. — 24.00: Hírek. 2. műsor: 13.00: Hírek. — 13.07: ..Arcod fénye vigyázd. . — 13.56: Liliana Molnár-Tálajic operaáriákat énekel. — 14.30: Dzsessz. — 15.22: Szelecsényi Norbert zongorázik. — 15.47: Zenei lexikon. — 16.07: Bemu­tatjuk új kórusfelvételeinket. — 16.55: Pillanatkép. — 17.00: Pop­hullám. — 18.00: Rádióhangver­senyekről. — 18.30: In limba materna. — 19.00: Hírek. — 19.05: Zenekari muzsika. — 19.50: Dietrich Fischer-Dieskau Liszt­es Mahler-dalf elvételei. — 20.30; Szintetizátor-varázs. — 21.10: Diszkotéka. — 22.10: „...hogy ar­cod még egyszer megmutas­sam”. — 22.38: Napjaink zenéje. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- ismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Szer­kesztő: Pongrácz Judit. (A tar­talomból: Szálljunk repülőre — A gönci leánynevelő otthonban — Beszélgetés Hajósy Maria fes­tőművésszel — Védett kövek.) — 18.00: Észak-magyarországi krónika (Nyugdíjasok fogadása a Diósgyőri Gépgyárban — Kis­termelők bemutatója Miskolcon — Bővül Tokaj úthálózata — A Balassagyarmati Fémipari Vál­lalat szociális helyzetét vizsgál­ják a Nógrád megyei Tanács ülésén). — 18.25: Lap- és mű­sorelőzetes. Televízió, l. műsor: 15.45: Is­kolatévé. — 17.15: Hírek. —17.25: Tízen Túliak Társasága. — 18.20: Tévébörze. — 18.30: Telesport.— 19.10: idősebbek is elkezdhetik .. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Családi kör. — 20.55: Hírháttér. — 21.45: Nép­zene zenekarra. — 21.50: Hat láb föld. — 22.35: Tv-híradó. Televízió, 2. műsor: 18.C5: A nyelv vilaga. — 19.10: Nasa Ob- razovka. — 19.30: Szing-szing­fesztivái Üj^Guineában. — 20.00: Adrina. — 20.50: Cél: a lehetet­len. — 21.10: Tv-híradó. — 21.30: Nemzetközi súlyemelőverseny. — 22.20: Képújság. Kiállítások: Szőnyi István-te­rem (9—19): Hajósy Mónika festményei. — Vasas Galéria (14—19) : Juhász Márton kiállí­tása. — Városi vadaspark (10— 16). — Herman Ottó Múzeum (10^—18): Ember és munka. A Herman Ottó Múzeum nu­mizmatikai gyűjteménye. — A természet három országa. — Ásványok, növények, állatok Eszak-Magyarországról. — Nép­viseletek Déri György gyűjte­ményéből. — Miskolci Képtar (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla- emlékkiállítás. — Az észak-ma­gyarországi posták története. — Herman Ottó-emlékház <10 —18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővi­lága. — Diósgyőri vár (9—17): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—17) : Déryné­emlékszoba. — Üvegművészet! emlékek a XVI—XIX. századból. Filmszínházak: Béke (3, 6, 8): A Jedi visszatér (szí. amerikai, kiemelt és III. helyár!) — Bé­ke kamaramozi (4): A veréb is madár (színes magyar, 16 éven felülieknek!); (6): Játék az al­máért (mb. csehszlovák, 16 éven felülieknek!) Kossuth — (f3, hn5, 7): A Jedi visszatér (szí. amerikai, kiemelt és III. hely­ár!) — Hevesy I. Filmklub (5): Az ígéret földje I—II. (mb. szí. lengyel, dupla helyár!) — Tán csics (f5, f7): Az ember, aki lezárta a várost (mb. szí. szov­jet, 14 éven felülieknek!) — Táncsics kamaramozi (6): Spirál (szí. lengyel, 18 éven felüliek­nek!) — Szikra (4, 6): Ütó­szinkron (szí. szovjet). — Petőfi (f5): Orvosság a félelem ellen (szí. szovjet); (f7): Feketesza­káll szelleme (felújítás, mb. szí. amerikai—angol, III. helyár!) — Fáklya (4, 6, 8) : Itália bukása (szí. jugoszláv, 14 éven felüliek­nek!) — Fáklya kamaramozi (f5): Mennyei seregek (szí. ma­gyar). — Ady Művelődési Ház (5, 7): A pagoda csapdája (szí szovjet). — Tokaj-diszkómozf (f8) : A kicsi kocsi újra száguld (mb. szí. amerikai). — Tapolca, Ady (7): Kincs, ami nincs (mb. szí. olasz, III. helyár!) — Nép­kerti szabadtéri mozi (8): A Jedi visszatér (szí. amerikai, kiemelt és III. helyár!) — Vasas park­mozi (8): Flor asszony és két férie (mb. szí. brazil, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Egyetemi mozi (5, 7) : Szala­mandra fmb. szí. olasz—angol, II. helyár!) — Hámor (f6) : Ma­ria-nap (szí. magyar). — Pere­ces (6): Megtalálni es ártalmat­lanná tenni (szovjet). PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Miről ír a Társadalmi Szemle új száma. — 8.35: Cseh előadóművészek albuma. — 9.09: Operarészletek. — 9.33: Csiga­biga. told ki szarvadat. — 9.53: Üottósorsolás. — 10.00: Hírek. — 10.05: Révkalauz. — 10.35: Gyász­jelentés. — 10.40: Három ope­rettdal — három világhírű éne­kes- — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Gondolat. — 11.39: Ei- gar: Sevemi szvit. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nóták. — 8.44: Slágermú­zeum. — 9.31: Külpolitikai arc- képcsarnok. — 9.53: Lottósorso­lás. — 10.00: Zenedé] előtt. — 11.30: Hírek. — 11.35: Tánczenei koktél. 3. műsor: 9.00: Amikor én még.. — 9.30: A párizsi Kortárs Zene Együttes hangversenye. — 11.00: Hírek. — 11.05: Zenekari muzsika. Televízió, í. műsor: 10.05: Tör­ténetek az első gőzvasútról. — 10.55: a tegnap gyermekei. — 11.25: Képújság. A Kohászati Gyárépitő Vállalat Diósgyőri Főépítésvezetőség építőipari részlege FELVÉTELRE KERES 1 fő kőműves szakoktatót, fizikai munkakörbe. A munkakör betöltésénél technikumot végzett dolgozók előnyben részesülnek. Jelentkezni lehet: az LKM területén levő KGYV munkaügyén, naponta 6—14 óra között.

Next

/
Thumbnails
Contents