Déli Hírlap, 1984. augusztus (16. évfolyam, 180-205. szám)

1984-08-22 / 197. szám

Ma9 17 órától: DVIK—Hóds*ép Metripond A siófoki mérkőzés után 6 pontra nőtt a diósgyőriek hátránya, hiszen mint isme­retes, az MLSZ döntése ér­telmében a Nyíregyháza és a DVTK teljesítményéből 4 büntetőpontot levonnak. Pe­dig a játékosok és szakve­zetők, no meg a mérkőzési meglekinlök egyöntetű véle­ménye volt: nem érdemelt vereséget csapatunk... Ezzel kezdte tegnap dél­előtti beszélgetésünket Bán­kúti László, a csapat vezető edzője is: — Az első félidőben a fiúk remekül betartották a takti­kai utasításokat, pazar mér­kőzést láthatott a közönség. Voltak helyzeteink jócskán, de sajnos, a kihasználással adósak maradtak a játéko­sok. Az igazság az: a szü­netben nem mondtam a já­tékosoknak, hogy ugyanazt játsszák, mint amit az első 45 percben tettek, gondol­ván, hogy erre fel sem kell hívni figyelmüket. Ma mar tudom: ebben hibáztam. Mert a második játékrészben mint­ha kicserélték volna a csa­patot, teljesen mast játszott a garda, mint amit a talál­kozó előtt megbeszéltünk. Meg így is elkerülhettük volna a vereseget, de a ve­zető göl a mieinket zatarta meg,., 's a siófokiak gólja után "igencsak belelkesedett a házigazdák együttese.—. — A Népsportban kemény’ szavakkal illette a játékve­zetőt is ... — Nézze! Nem szokásom a játékvezetessel foglalkoz­ni. Ám Benkö a szó szoros értelmében megveretett ben­nünket. No, nem úgy, hogy büntetőt adott ellenünk, de a második játékrészben jó­szerével ha „íarkasszemet néztek” a mieink a siófoki­akkal, már szabadrúgást adott nekik, s ezzel mind közelebb hozta kapunkhoz az ellenfelet. A kis lépések taktikája két gólt eredmé­nyezett, nekünk pedig vere­séget ... — Az ünnepek miatt nem sok idő maradt a volt csa­pata elleni felkészülésre ... — Csak tegnap tudtunk edzeni, s ez bizony nem a legideálisabb felkészülés. Mégis azt tartom: jó erőben vannak a fiúk, s ma azt kel] — hangsúlyozom: kell! — játszaniuk, amit Siófokon egy félidőn át remekül mu­tattak be. S akkor a siker’ sem marad el. Számomra ma csak egyetlen lehetőség mutatkozik: győzni kell! — Kik tehetnek meg en­nek érdekében mindent a pályán?) — A csapaton nincs okom változtatni, igy a Veréb — Szlovák, Oláh, Szűcs, Kiss, Menyhárt, Szemere, Szlifka, Dzurják, Fekete összetételű együttes kezd majd. T. Z. A DVTK elnöksége közli: az év elején váltott, s június Síi­éig érvényes berlelek az NB II. őszi szezon­jára is érvényesek ma­radtak. így csak 1984. december 31-én járnák le! Gál, a Borsodi Építők Volán SC szörföse és társai bebi­zonyították, hogy szélcsendben is lehet haladni a vízen. Csak türelem, kitartás és technikai tudás szükséges a célba- érkezéshez ... (Szabó István felvételei) Vitorlázás Jusíitia-sikerek A kellemes, nyári időjá­rásra igazán nem panasz­kodhattak a vitorlázók, hi­szen a megyei bajnokság mindhárom napján ragyogó napsütés fogadta a résztve­vőket a Mályi-lavon. Am a szél — mint e sportág leg- lonlosabh kelléke — jósze­rével csak vendeg volt. Természetesen ez azzal járt, hogy a vitorlások es a szörfösök a hét futam leg­többjében csak napoztak, s az árbócrudak végén levő széljelzöket figyelték kitar­tóan. A fentieket persze nem kell szó szerint érteni, hiszen valamennyi induló célba is ért. Ehhez kellett kitartó türelem és nagy tech­nikai tudás, mert mint mond­ják: erős szélben mindenki tud vitorlázni... A megyei bajnokság vitor­lás számai Justitia-sikerek- kel érték véget, hiszen mind­két hajóosztályban megsze­rezték az első három helyet. A szörfösöknél viszont a Borsodi Építők Volán SC sportolói jeleskedtek. Eredmények. Fin-dingi: 1. Demjén, 2. Kiser, 3. Papp (valamennyi Justitia). Kalóz: 1. dr. Molnár, Molnár E., 2. Bodor, Sipos, 3. dr. Sar- kadi, Bardos (mindhárom Justitia. Szórt: 1. Gál, 2. Székely, 3. Paczolaá (vala­mennyi BEVSCi. apróhirdetések A Metálszolg Ipari es Szolgál­tató Szakcsoport felvételre ke­res: festőket, jó kereseti lehe­tőséggel. Jelentkezni lehet: min­den munkanap. 8 órától 14 órá­ig. a Kruspér I. u. 1. sz. alatt, vagy a 36-818-as telelonszamon. Hernádnémetiben, müút mellett I 300 négyszögöl építési telek, épí­tési engedéllyel, tervrajzzal, sür­gősen eladó. Miskolc, Fényesvöl- gvi u. 18. 1/2. (Berekalja.) Tapolcán, a Fajdos-dtilöben, 104 négyszögöl telek, alpesi faházzal eladó. Érdeklődni: mindennap 5 óra után. Hegyalja u. 15. V/6. Jármit Eladó Olcsón 6 01-es Trabant. Érdeklődni lehet: mindennap, du. fél 3-tól. Kellner S. iu 2. X/7. ID-s Zaporozsec személygép­kocsi, lejárt forgalmival eladó. Érdeklődni: Miskolc, Bertalan u. 2. VII, 5. 17 órától. Oldalkocsis MZ eladó. Bekecs, Bem József u. 25. futóvad’ és skeet-iövészet Az ország egyik legmo­dernebb es legszebb környe­zetében levő MHSZ-lőtér a Csanyíkban található. Szá­mos nemzetközi viadalt és Európa-bajnokságot is ren­deztek már itt a futóvadlö­vőknek. Ezen a hét végén ismét rangos eseménynek ad ott­hont a csanyiki lőtér. Pén­teken, szombaton és vasár­nap rendezik meg az orszá­gos futóvad és skeet-lövő bajnokságot az MHSZ Bor­sod megyei vezetőségének védnökségével. Pénteken fél 1-kor, szombaton és vasár­nap reggel 8 órától dörög­nek majd a fegyverek. Az ifjúsági nők és férfiak, va­lamint a felnőttek állnak a lőállásokba. Az ünnepélyes eredményhirdetést és díjki­osztást vasárnap fél 4-kor tartják. Felszolgálni is tudó vendéglá­tó eladót azonnal felveszek, lil­lafüredi szerződéses vendéglőbe. Jelentkezni: ..Megbízható 151780” jeligére a kiadóban lehet. ín g ci ti (em Lyukóban, a második busz­megállónál. 200 négyszögöl nya­ralótelek eladó. Telefon: 85-508. Kétszobás, összkomfortos, ma­gasföldszinti. szövetkezeti lakás, a. Szentpéteri kapuban eladó. Ér­deklődni: Blaskovies u. 8. fezt. 2. egész nap. Miskolci, kétszintes, gázfűtéses, garázsos, nagy kertes családi házunkat eladnánk, vagy buda­pesti, Pest környéki házra cse­rélnénk. Telefon 77-486. Eladó kétszobás, kertes báz, Legyesbénye. Petőfi út 42. Ér­deklődni: a helyszínen, Egy plusz fél szobás szövetke­zeti. telefonos lakás. kp. 4- OTP-átvállalással eladó. Miskolc, Elek Tamás u. 30. 1113. Meny­hárt. Kiljáni szövetkezeti garzon, te­hermentesen. készpénzért eladó. Érdeklődni: 74-480. Építési telek. 2io négyszögöl. Gö**ömbölyön eladó. Tel.: 65-593, este. Eladó Miskolc. Pacsirta u. 72. sz. alatti, kertes családi ház. Ér­deklődni: a 66-915-Ös számon, 17 óra után. Eladó Lyukóvötevben 1104 négyzetméter vfkendtelek. Érdek, lödni: Vászopfehérifő 64. 6'6. Ugyanitt egv coi Trabant, vizs­gára előkészítve szintén eladó. Elcserélnem 2 szoba, lakókony- há*?. gázfűtéses. telefonos, 60 pZgxrretméFpr területű, házfelü- pveiűi lakájomat 2. 1 1vapv i szobásra Minden megoldás ér­déiről, ..Kiiián-észak 151247” jel­igére kérem a leveleket a kiadó­ba* Nyekládházán, 3 szobás csalá­di ház, nagy kerttel eladó. Kan­dó K. u. 18. Telefon: 144. Elcserélnem Kassai utcai, más­fél szobás, III. emeleti, komfor­tos. tanácsi lakásomat, bármi­lyen kisebb tanácsi lakásra. „Sürgős 151 580” jeligére a kiadó­ba. Kettőszobas családi, ház. 200 négyszögöl telken, azonnali be­költözéssel eladó, a Ruzsini u. 14. sz. alatt. Érdeklődni: a hely­színen, hétköznap 2—4 óráig, vagy az esti órákban. Fazekas u. 5. III.'3. Juhász. 330 000 kp. + OTP-átvállalással lakásmegoldást keresek. Telefon: 85-125. Eladó kétszoba. összkomfortos, szövetkezeti lakás. Leveleket: „Tizes honvéd u, 151 582” jeligé­re a kiadóba. Eladó 20 db vemhes anyajuh. Bocs. Molnár T. STERN-magazin 1983,. 1984. év­folyam számai eladok. Érdeklőd­ni: a 62-516-os telefonon, Ü.i Siesta gázkályha eladó, Miskolc, III. Mányoki A. u. 50. tr.1 szörf tartozékokkal eladó. Telefon: 85-508. Figyelem! Kisipari tevékeny­séghez, NSZK szőnyeg- és kár- pittisztitögep. valamint speciális samponok eladók. Cím: Váradi László 3700 Kazincbarcika, Kilián tér 4. fszt. 3. Telefon; 14-268, érdeklődni: 19 óra után. Kuvaszosok. figyelem! Borsod­ban új vérvonalú, háromszoros CAC-győztes kan fedez. HPJ- szukától kölykök előjegyezhe­tek. Cím: Bánréve, Pogonyl u. 31. Tel.; Ózd 11-171. Szőnyeg-. szőnyegpadló- és kárpittísztítást vállalok. Nagy ha­tásfokú géppel. Közületnek is. Tel.: 37-407. Fiatal házaspár házfelügyelői állást vállal, lakásért. Miskolc, 23. PL: 34. Gondnoki állást vállalok, tézményekben, iskolákban. Szol­gálati lakás szükséges. Miskolc, 23. PL: 34. Fiatal házaspár, két gyermek­kel, gyermekszerelő házaspárnál albérletet keres. Idősebb házas­párnak bevásárlásba besegítünk. „Nagyon sürgős 151 635” jeligére a kiadóba. Meriy asszony! ruha, magas, karcsú alakra, olcsón kölcsönöz­hető. Érdeklődni lehet: vándor S, u. 5. sz. VII/4. Kizárólag du. 5 után. Magas áron FELVÁSÁROLUNK bontás céljából bármilyen típusú, forgalomból kivont személy- és tehergépkocsit, egyéb járművet. FELVÁSÁROLUNK továbbértékesítésre tehergépkocsit, pótkocsit, munkagépét, t Szirmfibesenyö, Autobonto, Ozorák István Telefon: 16-482 13. Telex: 62642 Állást felyi kínálunk fc^ag) Érdekelheti Önt is! KERESÜNK: „DECEMBER 4." DROTMUVEKHEZ, Miskolc, Besenyői u. 18. sz. 9 kábel- és kötélgyártó, betanított és szakmunkásokat, • betanított fémbevonót. BORSOD MEGYEI TEJIPARI VÁLLALATHOZ, Miskolc, Erdélyi út 1. • érettségivel rendelkező, műszaki érdeklődésű fiatal férfiakat hűtögépész munkakörben. MISKOLCI PATYOLAT VÁLLALATHOZ, Miskolc, Sajószigeti út. • női betanított munkásokat, • nyugdíjas udvortakaritokat, i % tmk-lakatost, • gyors- és gépírót, 9 belsóellenört. BORSOD MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALATHOZ, Miskolc, József A. u, 57. • víz-, gázszerelői anyagismerettel rendelkező reszortos raktárost, • raktári segédmunkást, • kohászati termékek és fanyerg ismerettel rendelkező reszortos raktárost. ÉRV MISKOLCI ÜZEMIGAZGATÖSAGA. Miskolc, Szentpeteri kapu (Stromfeld laktanya) 9 karbantartó villanyszerelőt. JELENTKEZES: MUNKAÜGYI SZOLGÁLTAID IRODA, Miskolc, Szemere u. 17. II. e. II Miskolci Közlekedési Vállalat felvételre keres: akik a 21, életévüket betöltötték, „D” vag? „C vizsgával rendelkeznek, legalább 1 eves vezetési gyakorlatuk van, és 20 000 km levezetéséről iga­zolással rendelkeznek. Kereseti lehetőség: 5000-7000 Ft hó. ,,D” vizsgával nem rendelkezők részére az Autó­közlekedési Tanintézetnél inpes „O'-lanfoivaman vi részvételi biztosítunk FELVÉTELRE KERESÜNK TOVÁBBÁ: ♦ autószerelőket, ♦ betanított autószerelőket, ♦ forgalmi ellenőröket, ♦ jegyellenőröket, ♦ szobafestö-mózolöt, ♦ ta kontókat, ♦ segédmunkásokat, ♦ lakatost, ♦ anyagkiadót, A vállalat dolgozóinak és azok családtagjainak a városi autóbuszokon és villamosokon Felsezselea, Kistokaj, Szirmabesenyő, Alsőzsolea, Malyi és Nyekladliáza községekből a napi bejá­rást SZEMÉLYZETI JÁRATOKKAL biztosítjuk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Szondi Gy. u. 1,, 101, B autóbusz-vég­állomás. ( Csak a győzelem leltei eifogaialó... Országos bajnokság a Csanyikban

Next

/
Thumbnails
Contents