Déli Hírlap, 1984. július (16. évfolyam, 154-179. szám)

1984-07-03 / 155. szám

Az évtized végére várhatók Új iskolák Az utóbbi egy-két évben a demográfiai hullám elérte a középiskolákat. Miskolc nagy gimnáziumaiban és a legtöbb szakközépiskolában (bizonyos szakmákban) többszörös volt a túljelentkezés. Ez máris fe­szültségeket okozott; a szülök már nemcsak gyermekük egye­temi, főiskolai felvételije előtt, hanem már az általános is­kola után idegesek. Az annyit emlegetett de­mográfiai hullám azonban a népesség egész szempontjá­ból egyáltalán nem kataszt­rofális; egyszerűen ezekben az , esztendőkben a kévés gyerek is soknak tűnik. Szo­ciográfiai átrétegződések, Miskolc esetében a nagyvá­ros átrétegződései, de az el­múlt 20—25 év közoktatásá­nak változásai is motiválják a pillanatnyi helyzetet. Öz- don például 20 évvel ezelőtt egy kitűnő gimnázium és közgazdasági technikum ta­nította a gyerekeket, és.mel­lettük nagy hírű szakmun­kásképzők. Ma ebben az iparvárosban is csak egy fél iskola gimnázium, az összes többi szakközépiskola, és a kohászatból élő település gyerekei vonakodva választ­ják a gyárat. + MIÉRT JÖTTEK MISKOLCRA? Az ipar és a gazdaság változásait, a közoktatás 15 —20 évvel ezelőtti gyors lé­Menyasszonyi díszben ... A magyar lakodalmi szoká­sok tárgyi emlékeiből, vise­letéiből mutat be egy csokor- ravalót a budapesti Néprajzi Múzeum legújabb kiállítása. Láthatunk itt hatalmas, iga­zi sátort, amelyben, jó idő­ben az esküvői ebédet tar­tották; megcsodálhatjuk a jelpúpozott ágyat, szobasar­kot, a menyasszony kelen­gyéjével; valódi szekeret, amely a menyasszony kék alapú, tulipános ládáit, bú­torait szállította; s a nász­nép szebbnél szebb esküvői ruháit. Káló Flórián Négyen éj­éikor című zenés vígjátékát idják elő pénteken este 8- íor az Ady Művelődési Ház­ban. A .darabban fellép Pé- ;si Ildikó, Hámori Ildikó, Ba- ázsovits Lajos és Kalocsay Miklós. Várják a kezdőket Az Uránia csillagvizsgáló továbbra is várja az érdek­lődőket. Holnap este 6 órá­tól szakköri foglalkozást tar­tanak a kezdők részére. péseit érezhetjük az ország­rész több településén is: a volt járási székhelyeken mű­ködő nagy hírű iskolák el­néptelenedtek, megszűntek. Nagy baj volt, hogy néhány generáció beiskolázásának idején lehetőség, és arni-na- gyobb baj, sikk volt Mis­kolcra járni középiskolába. A város nemcsak a „de­mográfiai hullámmal”, ha­nem egy visszafordítható fo­lyamattal is küszködik. Egy­két, csak itt levő középisko­la kivételevei (a zeneművé­szeti szakközépiskola, a csak itt tanított szakmák tartoz­nak ide) a többi a követke­ző évtizedekben, de legaláb­bis az ezredfordulóig hiába lesz kívánatosabb. Az aba- uji gyereknek Abaújban, a zempléninek Zemplénben kell középiskolába járnia, mert akkora létszámban, mint ami várható, a me­gyeszékhely az itt élő csa­ládok gyerekeit is csak nagy nehézségek árán tudja majid fogadni. + HUSZONKETTŐ PLUSZ KETTŐ Miskolcon pillanatnyilag 22 önálló középfokú oktatá­si intézmény működik, öt gimnáziumban, 11 szakkö­zépiskolában és hat szak­munkásképző intézetben 18 669 fiatal tanul, máris a kívánatosnál sokkal nagyobb létszámú osztályokban. A nyolcadik osztályt elvégző gyerekek száma 1988-ig fo­lyamatosan nő, az 1987—88, illetve az 1988—89-es tan­évben pedig megugrik; a mai, hozzávetőleg 11 ezerhez képest 13 ezerre nő a mis­kolci illetőségű tizennégy évesek száma. Négy év múl­va 2000-rél több gyereket kell elhelyezni. A nagyváros számol azzal, ami várható: az évtized vé­géig új iskolák épülnek, és megpróbálják a meglevőket a másfele igények szolgála­tába állítani. A következő öt évben 20 tantermes gimná­zium épül az avasi lakóte­lepen. Gimnáziumi és szak­középiskolai képzési jelleg­gel terveznek egy másik in­tézményt a belvárosban, a Petőfi tér térségében. Bőví­tik a meglevő nagy iskolá­kat: a korábban 3. sz. Ipa­ri Szakközépiskola néven is­mert intézmény 6. a keres­kedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskola ugyanannyi, a gépipari szak- középiskola 4, a Kilián Gim­názium 8 tanteremmel bő­víthető. Számítanak rá. hogy a belvárosban fel tudnak építeni egy olyan tornater­met, amit a környező isko­lák közösen használnának. A következő esztendőkben a családoknak is fel kell ké­szülni arra. hogy akárme­lyik középiskola diákja nem az anyaintézménybe fog jár­ni; a fokozottan „szellőseb­bé” váló — általános isko­lákban fognak elhelyezni a körzet középiskoláihoz tar­tozó osztályokat. + MÁSKÉPP KELL ÉPÍTKEZNI Annak idején sok kimon­dott és kimondatlan vád ér­te a tantermek számáért és az iskolákért felelős taná­csokat, hogy nem gondol­koztak előre; nem épült meg időben a kellő számú alap­fokú oktatási intézmény. A középiskolák esetében ez mar nem ugyanaz; 22 kö­zépiskolánál többre nincs szükség egy 200 ezres nagy­városban. Csak ebben az esetben a kép bonyolultabb. Az általános iskola ugyanis kötelező, a középiskola már rém, de legfőképpen nem kőtelező Abaújszántórpl mondjuk a Zrínyi Gimná­ziumba járni. Az sem biz­tos, hogy a következő évti­zedben a gimnázium a leg­jobb „üzlet”. A következők­ben a beiskolázástól a to­vábbtanulásig másfajta épít­kezésre lesz szükség. M— Nézze meg, hallgassa meg... Helfai és P. Howard + Fantomas és Juve felügyelő kalandjai vasárnap folytatód­nak a televízióban. Az 1965-ben készült. Fantomas visszatér című francia—olasz film azoknak is kellemes szórakozást ígér, akik annak idején már látták. Képünkön az álarc mö­gött Jean Marais, mellette Mytérve üemongeot. Más-más műfajokban al­kottak maradandót, ami kö­zös bennük: mindkettő cso­dálatos tehetségű író-humo­rista volt. Heltai Jenő. Pest, századforduló az alcíme an­nak a kétrészes rádióműsor­nak, amelynek első egy órá­ját szombaton reggel 9-től hallhatjuk a Petőfin. Bányai Gábor rendező, Erki Edit szövegkönyvíró, Ó, boldog békeidők című összeállításá­nak második része a jövő pénteken hangzik el, dél­előtt 11-től a Kossuth adón. Piszkos Fred. Fülig Jim­my, Pepita Ofélia, Wagner úr — van-e aki nem isme­ri ezeket a neveket? Rejtő Jenő hősei elevenednek meg Vágó Péter rádiójátékéban — melyet az író. művei alapján állított össze —, P. Howard visszatér és Piszkos Fréd vele tart címmel. Csa­jági János rendezte a zenés játékot, melyet vasárnap délután, fél 6 után 4 per­ces kezdettel mutat be a Pe­tőfi rádió. A szereplők kö­zött van Tomanek Nándor, Ruttkai Éva, Szerencsi Éva, Maros Gábor, Benedek Mik­lóSr, Horváth Tivadar, Csá­kányi László. Egy primadonnára és egy bonvivánra emlékezik a té­vé és a rádió egy-egy mű­sora. Házy Erzsébet operett­felvételeiből készült összeál­lítást mutat be a televízió ma este 7 óra előtt 5 perc­től. László Zsuzsa szerkesz­tő-riporter és Gedeon Judit rendező műsorában közre­működik, illetve felvételről látható Házy Erzsébet mel­lett Mihály András, Sárdy János, Simándy József és Udvardy Tibor. Sárdy Jánossal Utam mu­zsikálva járom címmel ké­szült zenés beszélgetés a rá­dióban, 1963-ban. Ezt a mű­sort ismétlik meg pénteken este. fél 9 után 5 perctől a Kossuthon. Az összekötőszö­veget Stella Adorján írta. a riporter Czigány György. Közreműködik Németh Ma­rika, Tolnay Klári, Palló Imre. Még egy ismétlésre hívjuk fel a figyelmet: A bátorság alsó határa címmel a Ma­gyar Rádió Karinthy Szín­pada a nagyszerű író—kriti­kus—humorista. Hámon György szatíráiból állított össze egyórás műsort, me­lyet ma este a Petőfin meg­ismételnek. A fél 10 után 3 perccel kezdődő vidám ösz- szeállítás rendezője Turián György, szerkesztője Kaposy Miklós és Geszty Péter. Az írót Ráday Imre személye­síti meg. közreműködik — mások mellett — Csákányi László. Schubert Éva. Ben- kő Gyula. Tímár Béla, Rá- tonyi Róbert. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Deli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: A Rádió Dalszínháza. — 14.21: Fu- vöszene a múlt század elejéről. — 14.42; Napjaink magyar iro­dalmából. — 15.Q0: Hírek. — 15.05: Zenekari operai észletek.— 15.31: Daloló, muzsikáló tájak. — 16.00: Kopernikusz. — 16.21: Kamarazene. — 17.00: Hírek. — 17.05; Társadalom és iskola. — 17.35: Filmzene. — 17.45: A Sza­bó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gyárfás Mik­Gratulálok, mérnök úr! Az Egyetemváros gondosan kezelt óriás- parkjának fáit cibáló forro szél már csak néhányunkhoz hozta el a csatakiáltást: — Gratulálok, mérnök ur! Eloszlott a nagy­ja tömeg, de a viszonylag szellös 12-es busz­ra váró kevesek a fenyesen ragyogó nyári éghez hasonló arccal nyugtázták a szíves hátbavágást követő szíves választ: — Ha­sonlóképpen. mérnök úr...! Még az időjá­rás sem maradt közömbös, ritkaszep nap­pal üdvözölte őket, hogyne kísérte volna élénk öröm talán az utolsó diákos megmoz­dulást. Pár perce estek át ebben a házban az utolsó nagy erőpróbán. Mert tessék csak egyszer végigmenni a legszeretőbb tapsoló tömegben is a tiszteletünkre fehérített hosz- szú, piros szőnyegen! Ezen az egyetemen még soha nem néztem egészen végig diplomaosztást, most is alig sikerült. Bejutni, mert (a közlekedés nem volt tekintettel az ünnepre) már megkez­dődött, mire odaértem, és a szigorú, fiatal kapuőrök nemigen méltányolják az elszánt­ságot, hogy most kivárom, amíg több százan átveszik a végbizonyítványt, és lehet, hogy nekik van igazuk. Itt nem több száz ember­ről (az üzemmérnökökkel, szakmérnökökkel együtt összesen 481-en, nappali tagozaton 310-en végeztek az idén) van szó. hanem mindig arról az egyről, aki a nevét hallva elindul a diszemelvény, a kékbe kötött ok­levél felé. Két kézfogás között öt év telt el. az ele­gáns fiatalemberek a megmondhatói, hogy mennyiért adták, de éjszakába hajló rajzo­lásról, kemény alapvizsgákról, mindennapos tanulásról most nem akarok gondolkodni. Ök is elfelejtik a goromba részt, a tegnapi munka mára (az élet egyik legszebb átvál­tozása ez) már a diákélet része. Nincs köz­tük ismerősöm sem, hogy kétszázhuszonhar- madiknak éppen azt várnám, a kissé monoton kézfogásra járulás és kivonulás (több száz ember mégis több száz ember) alatt az ünnep közönségét nézem. Ha vég­zősönként csak két embert számítok (töb­ben tartoznak ilyenkor egy-egy fiatalhoz), akkor is legalább ezren ülnek a díszudvar szorosra rakott székein, állnak a környező emeleteken. A fekete bőrű hófehér hajú fér­fi sok ezer kilométer távolról érkezett, a fekete kendös néni hajnalban kelt valahol Borsodban, vagy Zemplénben. Találgatom, hogy mire gondol, aki a fodrász tegnapi gondos munkáját ma délelőttre a gyereke kedvéért óvta meg nagyobb gonddal, mi forog a deres fejekben az ünnepi sötét za­kó fölött. Egy egyetemista ma havonta leg­alább háromezer forintba kerül a családnak, ez tanévenként harmincezer, öt év alatt százötven és akkor még egy pár cipő sincs benne. És hol van gyerekenként több száz­ezer, amit az állam fizet ki? De van-e he­lye iyenkor a rációnak, a racionális tudo­mányok szentélyében? A virágcsokroknak nem forintban mérik az árát.. i Jönnek egymásután a fiúk, lányok, közü­lük soknak mara már egy a neve. A dísz­vendegek mögött az emelvény második so­rában néha összehajol három fej; egy-egy sugárzó arcot kisér a három rektorhelyettes tekintete. Az évtizedek alatt náluk is meg­fordult sok ezer fiatal közül tanítványt nyugtáznak, vagy egy új mérnöknek örül­nek? Egyiköjükről pontosan tudom, hogy az elmúlt két hétben megállás nélkül állam­vizsgáztatott, a másikat a bányász disz- egyenruha is nyomhatja már dél felé. a harmadiknak még búcsúznia kell: — Mag­nifice Rektor, tisztelt Ünnepi Tanácsülés, kedves Vendegeink ...! Tiszte szerint szól, a szívéből beszél a ne­velési rektorhelyettes. Arról, hogy a távozó fiatalt ezen a pályán három-négy munka­hely is várja, hogy kiérdemelte a választás­hoz való jogot, de a gazdaság szakemberét nehéz idők fogadják. Beszélt róla, hogy ér­demelje ki majdani munkatársai megbecsü­lését is, köszönje meg a szülői ház törődé­sét, és felejtse el a jó tanulókra ferdén né­ző diákvirtust. A becsületes munka nem szégyen — mondja, és Körülötte hatalmas tapsban törnek ki a diákok. Szikár tőmon­datokban elbúcsúzik a rektor: — Köszön­jük, hogy taníthattuk Önöket... Taps viharzik végig az aulán. Ébresztheti a sudár-szép édesanyja ölében békésen alvó kicsi lányt. MAKAI MÁRTA lós hangjátékaiból. — 20.00: Élet az Erdőhaton. — 20.30: Faragó Laura népdalokat énekei. — 20.53: A Rádió lemezalbuma. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz pere külpoli­tika. — 22.30: Korusművek. — 22.50: Késő este. — 23.00: Ba­rokk operákból. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.25: Ifjúsági könyvespolc. — 12.30: Hírek. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.25: Látószög. — 13.30: Zenés állat­kerti séta. — 13.45; Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenés délután. — 16.35: Csúcsforgalom Békéscsabán. — 18.00: Kamasz­panasz. — 18.30: Hírek. — 18.35: A King's Singers és a könnyű­zene. — 19.05: Győri Szabó Jó­zsef nótákat énekel. — 19.25: Az atomenergetika és a nemzetkö­zi stabilitás. — 19.35: Csak fia­taloknak! — 20.30: Hírek. — 20.35: Magyar anekdotakincs. — 21.04: Ilosfalvy Róbert operett- felvételeiből. — 21.33: A Ma­gyar Rádió Karinthy Színpada. — 22.30: Könnyűzene Ránki György szerzeményeiből. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.07: Térdeplő Rosa. — 13.27: Az Alba Regia napok műsorá­ból. — 14.00: Világújság. —14.20: Farkas Ferenc müveiből. — 15.21: Smetana-ciklus. — 16.19: Kórusmuzsika. — 16.45: Labirin­tus. — 17.00: Operarészletek. — 17.39: Új Schubert-lemezeinkből. — 18.30; Na maternjem jeziku. — 19.00: Hírek. — 19.05: in der Muttersprache. — 19.35: A ta­vaszi fesztivál hangversenyeiből. — 20.49: Nyári zöld levelek. — 21.40: Shirley Verrett felvételei­ből. — 22.20: Marie-Claire Alain orgonahangversenye. — 23.30: Hí­rek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- ismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Művészportrék, színháztör­téneti érdekességek. Dr. Gyárfás Agnes előadása. — 17.15; Fia­talok zenés találkozója. Szer­keszti: Beély Katalin és Zakar János. — 18.00: Észak-magyar­országi Krónika. (Villamosítot­ták a Vámosgyörk—Gyöngyös vasúti pályát. — A miskolci ÉPFU a kislakásépítésért.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.20: Hí­rek. — .16.25: Ewa, Ewa ... — 17.00: Sztárok a ->égen. — 17.25: Rubens. — 18.20: Dél-alföldi Kró­nika. — 18.55: Emlékezés a pri­madonnára. Házy Erzsébet ope­rettfelvételeiből. — 19.40: Idő­sebbek is elkezdhetik ... — 19.45: Esti mese. — 20.00- Tv- híradó. — 20.30: Etűd balkézre. — 21.35: Stúdió ’84. — 22.35: Tv- híradó. Televízió, 2. műsor: 18.35: Or­bán Dezső és barátai. — 19.05: Érdek-cél-ok. — 19.25: Sakk­matt. — 19.45: Abidjan fényei és árnyai. — 20.30: Beach Boys- koncert. — 21.25: A szilisztrai sírkamra. — 21.35: Tv-híradó. — 22.00: Pastorale 1943. — 22.50: Képújság. Kiállítások : Fotógaléria: (10— 20) : Dr. Sidló Gabor fotokiaüí- tása. — Miskolci Galéria (10— 18) : Felszabadulási kiállítás. — József Attila Könyvtár (11—19)*: Lacza Márta grafikai. — Szak-» munkás Galéria (10—18) : Keleti szőnyegek. — Herman Ottó Mu­zeum (10—18): Ember és mun­ka. — A Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye. — A természet, három országa. — Ásványok, növények, állatok Eszak-M agyarországról. — Rutt- kay György-emlékkiállitás. Filmszínházak: Béke (3): Gya­nútlan gyakornok (mb. szí. francia, III. nelyár!) — (n6 es f8) : A kicsi kocsi újra száguld (mb. szí. amerikai, III. helyár!). — Béke kamaramozi (4) : Noé bárkái (szí. magyar) — (6) : Végállomás (mb. NSZK, 18 éven felülieknek, II. helyár!). — Kos­suth (í3, hn5 és 7) : A kicsi ko­csi újra száguld (mb. szí. ame­rikai, III, helyar!). — Hevesy Iván Filmklub (f5 és f7) : Geor­gia barátai (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek!). -- Tán­csics (15) : Az álarcos lovas le­gendája (mb. szí. ‘amerikai, II. helyár!) — (f7) : Szupermodell (mb. szí. amerikai. 16 éven fe­lülieknek. III. helyár!). — Tán­csics kamaramozi (6) : Elcserélt szerelem (szí. magyar). — Szik­ra (5) : Szamurájok és banditák I—II. (szí. japán, 16 éven felüli­eknek, dupla és III. helyár!). — Petőfi (fő) : Mágnás Miska (ma­gyar) — (f7) : Az ifjúság edes madara (szí. amerikai, 16 éven felülieknek!). — Egyetem étte­rem (9) : Dutyi-dili (mb. szí. amerikai, III. helyár!). — Ta­polca, kertmozi (7 és 9) : D. B. Cooper üldözése (mb. szí. ame­rikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!). — Vasas, Sikerfilmek Mozija (4 és 6) : 101 kiskutya (mb. szí. amerikai, II. helyár!), — Avas-déli mozi (9) : Kelly hősei I—II. (mb. amerikai, dup­la és III. helyár!). — Vasas parkmozi (9); Forróvérű kísér­tet (mb. szí. olasz. III. helyár!). — Tokaj, diszkómozi (f8) : Aki­ket forró szenvedély hevít (mb. szí. olász. III. helyár, 16 éven felülieknek!). — Népkerti sza­badtéri mozi (9): Szalamandra (mb. szí. olasz—angol, II. hely- ár!). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: A Balaton-vidék első ma­gyar leírója: Bél Mátyás. — 8.55: Nyugdíjasok Szlovákiában. — 9.10: Régi híres énekesek műsorából. — 9.38: Kis magyar néprajz. — 9.43: Tarka mese, kis mese. — 10 00: Hírek. — 10.05: Okos Marci és az orosz­lán. — 10.31: Rádiósáínház. — 11.31: Beethoven: D-dúr zongo­raverseny. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Dalok a békéről. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Idősebbek hul­lámhosszán. — 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.45- Urbán Katalin nótákat énekel. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Hírek. — I. 1.35: A Szabó család. Televízió, 1. műsor: 10.00: Idő­sebbek is elkezdhetik ... — 10.05: Katica. — 10.35: Delta. — II. 00: Rali. — 12.25: Képújság.

Next

/
Thumbnails
Contents