Déli Hírlap, 1984. július (16. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-31 / 179. szám
Ki kíváncsiságból, ki hivatásérzetből Végi g telt ház volt Lányok a könyvtárban Könyvek ezreit nézték át az elmúlt hetekben (Kerényi László felvétele) Miskolci színészek játszottak Szentendrén Nem mindennapi munka folyik a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. Olyannyira nem mindennapi, hogy 12 évenként kerül rá sor. Szakkifejezéssel az állomány tételes revízióját végzik. Am a könyvtár nem ezért van zárva, hanem a villamoshálózot mintegy 3 millió forintot felemésztő felújítása miatt. A könyvtárosi munkában csaknem százan vesznek részt ezekben a hetekben — július elejétől tart a leltározás — köztük tizennégyen ma utoljára. Miskolci középiskolás lányok — vagy középiskolát most végzettek — egyhónapos nyári munkára szerződtek ide, hogy megismerkedjenek a könyvtár belső életével. Ök szavazták meg, hogy a munkaidejük reggel 6 órakor kezdődjön, így a délután jó része még rendelkezésükre áll. A fizetésük kétezer forint, de hogy mennyire nem a pénz miatt jöttek ide. azt bizonyítja a Kossuth Gimnázium két harmadikosának. Szilvást Enikőnek és Molcsányi Ildikónak az esete. Ök már tavaly nyáron is ei-eljártak a könyvtárba vagy egy hónapig, hetente, hogy a virágokat meglocsolják. Mindenféle díjazás nélkül, pusztán, mert szeretik ezt az intézményt. Mindketten a nyíregyházi főiskolára szeretnének jelentkezni, könyvtáros szakra. Többen vannak, akik most érettségiztek, és mivel nem sikerült a felvételijük, legalább egy évig szeretnének itt dolgozni. Így például Bo- zsóki Gabriella a Herman- ból. Balogh Éva a Zrínyiből, Papp Enikő szintén a Zrínyiből. Hogy lesz-e hely számukra, az attól függ, milyen lett a felvételijük azoknak, akik tavaly hasonló cipőben jártak, mint most ők. Porkoláb Szilvia ősszel a negyediket kezdi a Földesben, az édesanyjától hallott erről a lehetőségről. Orbán Ildikó a Hermanban érettségizett, történelem-ének Műemlékvédelmi nyári egyetem Megnyitotta kapuit Egerben a műemlékvédelem kérdéseivel foglalkozó nyári egyetem. Az idei kurzusra, amely immár a tizennegyedik, a hazai résztvevők mellett kilenc európai országból érkeztek vendégek. A tíznapos tanfolyam központi témája az idén a városokban levő műemlékvédelem. A többi között előadási tartanak arról, hogyan kezelik nálunk a védett építészeti együtteseket. Szó lesz a területrendezés és -fejlesztés műemléki vonatkozásairól, valamint a történeti városrészek műemléki rekonstrukciójáról is. A külföldi vendégek ezzel kapcsolatban beszámolnak hazájuk ere 1- ményeiről. tapasztalatairól. Nagy érdeklődés előzi meg a vendéglátó várossal kapcsolatos tájékoztatókat, hiszen az egri belváros teljes körű rekonstrukciója az ország határain túl is felkeltette az érdeklődést. A városnéző séták keretében a nyári egyetem résztvevői a gyakorlatban is megismerkednek majd az Egerben elvégzett munkával. szakra vették fel Nyíregyházára. Amikor az egyhónapos nyári munkát elvállalta, még nem tudta az eredményt. Mindenesetre — mint mondja — kíváncsi volt arra, hogy milyen érzés könyvtárban dolgozni. Lovász Tünde úgy gondolja, hogy jól jön még neki ez az egy hónap, és valószínűleg igaza van. Most lesz negyedikes a ZriFolco Quilici világhírű olasz dokumentumfilm-ren- dező készítette — Fernand Braudel történészprofesszor ötlete nyomán — Az európai ember című háromrészes sorozatot, melyet huszonkét ország — köztünk hazánk — számos helyszínén forgattak. Az európai kultúra lényegét, más kultúrákra gyakorolt hatását igyekszik feltárni a film, bemutatva mindennapjaink Európáját, a földrajzi, történeti, régészeti emlékeket. A sorozat első részét ma, a másodikat pénteken este fél 9-től mutatja be a televízió. Következő ajánlatunk is sorozat, hét részből áll, címe: Horthy Miklós, a fehérek vezére. A cím sokat elárul a témáról. Hollós Ervin és Lajtai Vera könyve alapján Szabó György írta a hang játékot, mely a Horthy Miklós nevéhez fűződő politikai rendszer születését mutatja be 1918 májusától 1920 márciusáig, a kormányzóválasztásig. Vadász Gyula rendezte a hangjátékot, az első részt csütörtökön délután 5 óra 39 perces kezdettel sugározza a Petőfi rádió. Horthy Miklós Tordy Géza hangján szólal meg. A második részt pénteken, a harmadikat vasárnap hallhatjuk, hasonló időpontokban. És még egy sorozat, ez ismétlés. Igencsak benne járnak már a felnőtt korban azok. akik annak idején gyerekként nézték végig A Ten- kes kapitánya televíziós változatát. Örsi István irta, Fejér Tamás rendezte a kuruc nvibén, és könyvtár fakultációra jár. A lányok ma elmennek, illetve van, aki majd marad. A munka — a körülbelül 370 ezer kötetnek, valamint a folyóiratoknak, kottáknak, hanglemezeknek a leltározása — körülbelül a háromnegyedénél tart. —labanc harcoknak ezt a mesesorozatát, melyben Eke Mátét Zenthe. Ferenc, fő ellenlábasát, Eberstein ezredest Ungvári László alakította. A tizenhárom részes ifjúsági kalandfilmsorozat első epizódját — címe: A vérdíj — ma délután 4 óra 20 perctől láthatjuk viszont a képernyőn. Szintén mára szóló ajánlatunk Feledy Péter Egy svájci óra című útiműsora. Este 9 óra 8 perctől sugározza a Petőfi. Néhány alcím a műsorból: Már nem ketyeg a svájci óra, Beszélgetés a FIFA főtitkárával. Svájci banktitkok nyomában. Csiszár Imrét, színházunk művészeti vezetőjét bízták meg a Szentendrei Teátrum művészeti vezetésével. Ö választotta ki az oda szánt darabot, melyet tizenötször mutattak be a közönségnek. Az utolsó előadás vasárnap este volt. Telefonon kérdeztük Csiszár Imrét az idei szentendrei nyárról: — Goldonihoz való vonzódásom és a hely adottságai adták az ötletet, hogy a Két úr szolgája című darabot vigyük színre. Csak miskolci színészekkel dolgoztam, a próbák még otthon megkezdődtek. azután Szentendrén folytatódtak: délelőtt a művelődési házban, este a téren. A rendezésen kívül én vállaltam a díszlettervezést is. de jóformán semmit sem változtattunk a csodálatos kis tér arculatán. Mindössze néhány lampion, girland, álarc került fel díszítésül — mivel a cselekmény a karnevál után játszódik, amikor ismét jönnek a hétköznapok, a maguk gondjaival —, illetve egy mű-házfalat húztunk fel. Érdekességként megemlítem: ez olyan hűen sikerült, hogy délelőttönként több turista is fényképezte, s csak akkor lepődtek meg, A pataki diákok barátsága és az alma mater iránti sze- retete évszázadok óta példamutató, s ez jellemzi a mai diáknemzedéket is. Éppen ezért a Pataki Diákok Baráti Köre - közkivánatra - egy régi kedves tervet valósít meg A száz éve született Balázs Bélára emlékezik a rádió és a tévé A kékszakállú herceg vára bemutatásával, illetve felújításával. A Kossuth rádió szombaton este fél 8-tól sugározza a drámai költeményt — Szabolcsi Miklós irodalomtörténész bevezetőjével —, a kékszakállút Sinkovits Imre, Juditot Almást Éva játssza. Rendező Pás Sándor. Ugyancsak szombaton tűzi műsorára a televízió 2. programja Bartók operáját Szinetár Miklós rendezésében. (A zene- felvétel a DECCA londoni stúdiójában készült.) Judit Sass Sylvia, a kékszakállú herqeg Kováts Kolos. amikor benyitottak a kapun, és mögötte nem találtak semmit... — Nagyon jó volt a tér akusztikája, velünk volt az időjárás is, csupán egyetlen előadást kellett elnapolni eső miatt. Zsúfolt házak előtt játszottunk, ami rendkívül inspirálta a társulatot. Valamennyien örültünk a jó kritikáknak. Kell-e annál nagyobb elismerés, mint amikor azt írták, hogy akár kőszínházi produkciónak is elmenne, hogy nyoma sincs az előadáson a rossz értelemben vett ..nyáriságnak”? Valószínű, hogy jövőre felújítjuk. s egy új darab mellett ezt is játsszuk majd. — Hadd soroljam fel azokat a színészeket, akik szerepeltek a produkcióban: Szirtes Göbor, Körtvélyessy Zsolt, Matus György. Molnár Zsuzsa, Bregyán Péter,Oláh Bódi Éva — ő a főiskoláról szerződött Miskolcra —, Gáspár Tibor, Fráter Kata. Most valamennyien szabadságukat töltik, hogy azután augusztus 20-án megkezdődjenek Miskolcon Örkény Tóték című színművének a próbái. Az évadnyitó társulati ülés szeptember 3-án le»7. (szabados) ezen o nyáron, s augusztus 18-19-20-án nagyszabású találkozót rendez Sárospatakon az itthoni és a külföldön élő volt pataki diákok szamára. Az előkészítés a baráti kör elnökének, dr. Ujszászy Kálmán egyházkerületi főgondnoknak az irányításával már hónapok óta folyik, és egymásután érkeznek a jelentkezések is. A hazaiakon kívül a világ különböző tájairól jelezték részvételüket családtagjaikkal együtt az öregdiákok, nemcsak az európai országokból, hanem az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából, Izraelből is. Elkészült a háromnapos találkozó programja. Az ünnepélyes megnyitó után. 18- án este a Rakóczi-vár öregpalotájában fogadás lesz, amelyen Gosztonyi János, a Magyarok Világszövetségének főtitkára köszönti a nagy találkozó résztvevőit. A gazdag, változatos program során — egyebek közt — a mai és a hajdanvolt pataki diákok irodalmi-zenei műsort adnak a Művelődés Házában egymás és az érdeklődő közönség szórakoztatására, a diákélet emlékeinek felidézésére. Alkalmuk lesz az öregdiákoknak megismerkedni az újra városi rangra emelt Sárospatak, az ősi iskola és a Comenius Tanítóképző Főiskola életével, fejlődésének szép eredményeivel. A múzeumok, gyűjtemények meglátogatásán kívül felkereshetik egykori diákéletük kedves helyeit: a Botkőt a Megver-hegyi tengerszemet, s autóbusz-kirándulás során bejárhatják a gyönyörű zempléni hegyeket, megtekintve a széphalmi „szent öreg”, a híres diákelőd. Kazinczy emlék csarnokát és a Hollóházi Porcelán- múzeumot. Egész Sárospatak szeretettel készül a nagy találkozóra. A rendezéshez, előkészítéshez a város vezetői, lakosai, üzemei, intézményei minden segítséget megadnak, hogy az alma mater méltóképpen fogadhassa augusztusban a meglátogatására érkező öregdiákjait. H. J. Mihályfy Sándor rende-te Ben Jonson színműve alapján a 2. műsorban vasárnap este 9-től képernyőre kerülő A hall- j gatag hölgy című tévéjátékot. A tragikomédia szereplői kő- j zott van Bordán Irén, Váradi Hédi, őze Lajos. Gáspár Sándor, Cserhalmi György: Haumann Péter, Székhelyi József. Képünkön: jelenet a tévéjátékból. Sz— Nézze meg, hallgassa meg... Az európai ember Á pataki alma mater Öregdiákjait hívja Műsor KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Olimpiai híradó. — 13.15: Törvénykönyv. — 13.30: A Rádió Dalszínháza. — 14.43: Arcképek a román irodalomból. — 15.00: Hírek. — 15.05: Családi szőttes. — 15.35: Kóruspódiúm. — 16.00: Délutáni Rádiószinház. — 17.00: Hírek. — 17.05: Társadalom és iskola. — 17.35: Filmzene. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt. hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Giuseppe Valdengo operaáriákat énekel. — 19.38: Csárdás macabre. — 21.30: Az egészségügy világválsága kétezerre? — 22.00: Hírek. — 22.25: Tíz perc külpolitika. — 22.35: Szerelmi népdalkettősök. — 22.47: Késő este. — 22.57: Orosz kamaramuzsika. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.30: Hírek. — 12.35: Melódiákoktól. — 13.25: Látószög. — 13.30: Macskadal. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenés délután. — 18.00: Kamasz-panasz. — 18.30: Hírek. — 18.35: Ritmus. — 19.08: Magyar anekdotakincs. — 19.35: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.35: Hazánk és a műszaki haladás. — 20.45: Népzenei együttesek felvételeiből. — 21.08: Egy svájci óra. — 22.08: Nosztalgiahullám. — 23.00: Hírek. — 23.25: A mai dzsessz. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.12: Barokk zene. *— 13.00: Hírek. — 13.07: Veszprémi kamarazenei fesztivál. — 14.05: Világújság. — 14.25: Mo- zart-művek. — 16.00: Fiorenza Cóssotto és Piero Cappuccilli operafelvételeiből. — 16.38: Labirintus. — 16.53: Nagy siker volt! — 18.05: Holnap közvetítjük. — 18.30: Na maternjem je- ziku. — 19,00: Hírek. — 19.05: In der Muttersprache. — 19.35: Félóra népzene. — 20.05: Balassa Sándor müveiből. — 20.55: Otelló. — 22.00: A zenéről. — 23.14: A Bourne Singers együttes énekel. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. —17.05: Művészportrék, színháztörténeti érdekességek. Dr. Gyárfás Agnes előadása. — 17.15: Fiatalok zenés találkozóig. Szerkeszti: Beélv Katalin. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A tartalomból; A városi tömegközlekedésről tárgyal a Borsod megyei Tanacs Végrehajtó Bizottsága. — A 40 órás munkahét tapasztalatairól Nógrádban. — Importhelyettesítő törekvések Apcon. — Hőségben a DIGÉP kovácsüzemében. — Eszak-magyarországi táj kiállítás Gyöngyösön.) — 18.25: Lap- és müsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.15: Hírek. — 16.20: A Tenkes kapitánya. — 16.50: Úton. — 17.45: Vessző, gyékény, csuma ... — 18.30: Telesport. — 19.40: Idősebbek is elkezdhetik ... — 19.45: Esti mese. — 20.00: Tvhíradó. — 20.30: Az európai ember. — 21.15: A nevem: Szvo- rák Katalin. — 21.30: Stúdió ’84. — 22.30: Tv-hiradó. Televízió, 2. műsor: 18.55: Iván Pirjev. — 19.35: Tévéhangverseny a Zeneakadémian. — 20.30: ..Hát annak születtem!” — 21.00: Falusiak. — 21.20: Tv-híradó. — 21.40: Szúnyog. — 22.35: Képújság. Filmszínházak: Béke f3, n6 és f8): King-Kong (szí. amerikai, 14 éven felülieknek, kiemelt es ITI. helyár!) — Béke kamara, mozi (4) : Fedora (mb. NSZK, 14 éven felülieknek, rí. helyár!) — (6): Öld meg a Sogunt! (mb. japán, 16 éven felülieknek. III. helyár!) — Kossuth (f3, hn5 és 7) : King-Kong (szí. amerikai. 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (fő és f7): Picasso kalandjai (szí. svéd). — Táncsics (f7) : A beszélő köntös (felújítás, magyar). — (fő): Piedone Egyiptomban (mb. szí. olasz. III. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6) : Az utolsó metró (mb. szí. francia, 14 éven felülieknek. TI. hely ár!) — Szikra (4 és 6) : Óvakodj a törpétől! (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek. II. helyár!) — Petőfi (f5 és f7): Sok pénznél jobb a több (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek. III. helyár!) — Tokaj. discomozi (í8) : Eszkimó asszony fázik (szí. magyar. 16 éven felülieknek!) — Tapolca, kertmozi (7 órakor a teremben, 9 órakor a kertben) : Dutvi-dili (mb. szí. amerikai. III. heíyár!) — Vasas parkmozi (9) : Házasság szabadnappal (szí. magyar, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Népkerti mozi (9) : King- Kong (szí. amerikai. 14 éven felülieknek. kiemelt és III. hely- ár !) — Avas-déli mozi (9): Forróvérű kísértet (mb. olasz, TII. helyár!) — Egyetem erterem (9): Oktalan áldozatok (mb. japán, 14 éven felülieknek!) — Szirma (f6):- A piszkos tizenkettő l—rí. (mb. amerikai, 14 éven felülieknek, dupla és III. helyár!) SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Kötődésem a tájhoz. — 8.55: Gesztenye újborral. — 9.10: Népdalkórusok. hangszerkettö- sök. — 9.41: Kis magyar néprajz. — 9.46: Tarka mese. kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.05: Egy kicsi szellem kalandjai. — 10.25: Lajtai Lajos operettdalaiból. — 10.49: Rádiószínház. — 11.35: Balettzené. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Forradalmi dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Idősebbek hullámhosszán. — 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.45- TCazaesay Tibor: Pantomim-szvit. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Hírek. — 11.35: A fczabó család.