Déli Hírlap, 1984. július (16. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-25 / 174. szám
♦ Beneveztünk a versenybe ♦ Átkötni és megőrizni az értékeket ♦ Csak nyerhetünk iparban es a mezógazdaságA város felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére hirdette meg a „Tiszta, kulturált Miskolcért” mozgalmat a városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottsága. Bár az évfordulóhoz kapcsolták a mozgalom indítását, nyilván nem egy évre szóló, hanem folyamatos feladatnak szánják a lakókörnyezet szépítését. Arra buzdítanak bennünket, hogy tegyük rendbe a házunk táját. Faluhelyen, kisvárosban természetes a tisztára meszelt fal, az ápolt kiskert, a naponta legalább egyszer fellocsolt es söpört járda. A sokemeletes bérház lakójának nehezebb azonosulni közvetlen környezetével, sok év múltán sem érzi annyira magáénak a közeli parkot, játszóteret, mint a falusi ember a portáját. Az építészek újabban azért is hadakoznak a tízszintes panelépületek egyeduralma ellen, mert azt mondják, hogy madártávlatból nézve, nem pihentető, a még oly szépen gondozott zöldterület sem. Bizonyára így igaz, de ha csak addig élvezzük a fű zöldjét, a fa árnyát, míg hazafelé igyekezve gyalog megteszünk néhány száz métert, már akkor is érdemes „besegíteni” azoknak, akik hivatalból ültetik, gondozzák a közterületek növényzetét. Érdemes és egyre inkább szükséges is. hiszen a közös kasszából a kívántnál kevesebb jut ilyen célokra. vácsolni adottságaikból. Nevezetesen abból, hogy szocialista városunk sokkal inkább hasonlít egy lakótelephez, mint egy patinás varoshoz. Azzal a különbséggel, hogy e város tervezői, építői nem sajnálták a területet a parkoktól. Ám mit sem érne a kivételes adottság, ha nem lennének gondozottak e parkok, ha — mint Miskolcon oly gyakran tapasztaljuk — utat rövidítő ösvények szabdalnák szét az ágyúsokat, és tépett szárú virágok kókadoznának mindenfelé. Tiszták a járdák, rendszeresen járőrözik a környezetvédő autó, és az ablakpárkányokon, erkélyeken rengeteg a virág. Szóval ez Kazincnarcika. a Hild- emlékéremmel is kitüntetett kedves szomszéd. Naivság lenne azt remélni. hogy a „Tiszta, kulturált Miskolcért” mzogalom rövid néhány hónap vagy akár egy-két év alatt is csodát hoz. és Miskolc tisztaságban is vetekedni fog a legszebb, legápoltabb városokkal. De ha ennyit nem is, sokat lehet tenni, feltéve, hogy a gondosan összeállított munkaprogram mögé felsorakozik a város lakosságának nagyobbik hányada. Fiatalok és idősebbek egyként, de ki-ki képessége szerint. Fiataljaink az évről évre ismétlődő takarítási akciókon felül védnökségét vállalhatnak egv-egy park fölött. Az viszont már a nyugdíjaskorúak erejét sem haladja meg, ha beszegődnek a közterületeket ellenőrzők közé. Nem lesznek kiszolgáltatva a fanyűvő vagányok kénye-kedvének a népfront és a Vöröskereszt aktivistái, mert rendőri segédlettel zajlanak majd le a rendszeres ellenőrzések. Előre mondjuk: nem fogunk sajnálkozni, ha a fülön csípett vandálok megkapják méltó büntetésüket. Hosszan lehetne sorolni, mi mindent tartalmaz a felelősöket is megnevező, határidős feladatterv. az építkezések környékének rend- bentartásától a fásítási akciókon keresztül a Herman Ottó szabadidő-központ építéséig. Szép vetélkedő is ez egyben, hiszen a megyei tisztasági mozgalomba való benevezést jelenti. Ha nem is kerülünk majd a dobogó legfelső fokára, az biztos, hogy nyertesek leszünk: fá- radásunkért esv tisztább, szebb, kulturáltabb várost kapunk cserébe. B. D. iraiia Társaság ban. Az automatizálás terjedésével egyre nagyobb szerephez jutnak ezek a berendezések, amelyek az olajnvo5fc Teherautó-verseny az óvoda udvarán Ha bezár az óvoda Együtt a csoport a fa hüs árnyékában 'látra villamos, Korvin Ottó utcai üzletközpont, Ady-hídi szolQáltatóház el. a többiek még üdülnek. Általában az eg,y körzetben levő, azonos csoportszamú ovodák segítik ki egymást a nyári időszakban. Pontosan két hónappal ezelőtt értesítettük a szülőket a takarítási szünetről, s mértük fel az igényeket. A biztonság érdekében előzetesen jóval többen kérik, hogy gondoskodjunk a gyerekről, mint ahányan végül is igénybe veszik a segítségünket. Barta Béla. a Miskolc megyei városi Tanács művelődési oáztályának vezetőhelyettese: — A hatvanhat miskolci óvodába összesen 8 800 gyerek jár. ez 113 százalékos kihasználtságot jelent, A tapasztalatok alapján a tatarozásra legalkalmasabb idő június utolsó hete és augusztus 20-a között van, a szülők inkább ebben az időszakban mennek szabadságra. és magukkal viszik üdülni a gyereküket. Az egészségügyi festéssel általában két hét alatt végeznek a kisiparosok, szerződés szerint. Előfordul azonban, hogy valamilyen oknál fogva — fűtéskorszerűsítés, tetőjavítás, villamoshálózat-csere — eltolódik a határidő, és a kényszerszünet az egyhónapit is ^rpegh^ladja. tErről értesítjük a szülőket, és természetesen gondoskodunk a gyerekek elhelyezéséről. Ügy hiszem, hogy a nyári felújítási és festési munkák miatt még soha sem volt probléma, az óvódások a másik intézményben is kulturált (Folytatás az 1. oldalról) Udvariné Demján Gizella, a Középszer utcai óvoda vezetője : — Éppen hétfőn fogadtuk ismét a gyerekeket, egyhónapi kényszerszünet után. Addig a Bokányi Dezső utcai testvérintézményünkben helyeztük el őket — a 240- ből mindössze tízet. Ebből is látni, hogy nincs nagy igény ilyenkor az óvoda iránt, hiszen ezekben a napokban onnan is csak hat kiscsoportost fogadtunk. Velük együtt jelenleg 90 gyereket látunk A OH várospolitikai fóruma A tiszta, kulturált Miskolcért körülmények között tölthetik napjaikat. (temesi) A közelmúltban példaként említettük e hasábokon Kazincbarcikát. azt, ahogy a barcikaiak erényt tudtak koHidraulikus elemek és berendezések összehangolt fejlesztésére és gyártására, valamint itthoni és külföldi értékesítésére, budapesti székhellyel megalakult a Mágyar Hidraulika Társaság. Tagjai a Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár — a társaság gesztora —, a Gép- és Szerszámértékesítő Vállalat, a kaposvári, a miskolci és a monori Mezőgépvállalatok. az Újpesti Gépelemgyár és a Technoómpex. A hidraulikus elemeket és berendezéseket mind szélesebb körben alkalmazzák az Közösen könnyebb Beruházások a városban Gondoskodnak a kicsik elhelyezéséről Pisztácia- és eperízű Leó jég krém Keresettek a Budatej jégkrém iei. A budaörsi üzemben új gépsorok beállításával az elmúlt évihez képest 20 százalékkal növelték a termelést, ám a kánikulai napokon így sem győzik a munkát. Pedig csupán a pálcikára fagyasztott Leóból 350 ezret készítenek naponta, s emellett több százezer poharas és családi jégkrémet gyártanak. A Skála Sasad GT által forgalmazott jégkrémet naponta esv kamion és hat kisebb teherautó szállítja a megrendelőknek s a tizenegy depóraktárba. Közülük hármat az idén adtak át: a nyékládházi Miskolc és Borsod megye, a szegedi a helyi, az esztergorhi pedig a Dunakanyar jégkrém-ellátását biztosítja. A választék tovább bővül. Az eddig kapható vanília, csokoládé, rumosdió, banán és narancs-ízek a napokban úíákka! egészülnek ki: megkezdték a pisztácia- és az eperízű Leó előállítását Emellett a Hungarhotels Vállalat balatonfüredi üzemében készülő Marina jégkrém forgalmazását is elvállalták. E gyártmány különlegessége, hogy energiaszegény, és így a fogyókúrázóknak sem kell megtagadniuk maguktól a csokoládé, a vanília, az eper és az őszibarack ízű jégkrémet. Miskolc közlekedési, pénzügyi programja ebben a tervidőszakban 33 millió forintot irányzott elő autóbuszbeszerzésre. Üj villamosra miért nem futja? A kérdés a városi tanács mellett működő koordinációs bizottság legutóbbi ülésén hangzott el. amikor is a résztvevők a koordinált beruházások helyzetéről készített jelentést vitatták meg. Minden mindennel összefügg. így Miskolc addig nem kap új villamost, amíg nem fejeződik be a pálya felújítása. (A rekonstrukcióra 1981 és 1985 között a tanács 113 millió forintot bocsát rendelkezésre.) Ha megújul a sínpálya', akkor feltehetően egy csapásra kicserélődik a kocsipark is. A jelenlegi elképzelések szerint Miskolcon csak a csehszlovák gyártmányú Tátra villamosok járnak majd fa fővárosban már évek óta sikerrel vizsgáznak), valamikor a kilencvenes évektől. Szándékkal választottuk a közlekedési példát a város- fejlesztés elengedhetetlenül ■ szükséges összhangjának, az • érdekeltek együttműködésének illusztrálására. Miskolcon hosszú időre visszanyúló gyakorlata van a koordinált beruházásoknak (városi sportcsarnok, megyei könyvn tár. északi ipartelep), s további közös munkálkodásra késztetnek a szigorú pénzügyi feltételek. A városi tanács az öt évre szóló, fejlesztésre szánt pénzből (6.8 milliárd forint) mintegy háromnegyed milliárd forintot költ koordinációs beruházásra, azaz ennyi a közvetlenül kimutatható pénzátadás, illetve- átvétel. Persze, nagy számban fordul elő a tanács feladatai között olyan — elsősorban hatósági jellegű — koordináció is. amely ugyan pénzmozgással nem jár. de javítja a város ellátóképességét. Az együttműködésre jó lehetőséget kínálnak a boltte- remtő beruházások. Egy év múlva ABC-áruházat avatnak Hejőcsabán, a Futó utcában. Az „alapokat” a tanács fedezi. a „felépítményt” a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat állja, összesen mintegy tízmillió forintról van szó. Harmincmillió forintba kerül a Korvin Ottó utcai, úgynevezett nyugati üzlet- központ kétezer négyzetméter alapterületű, többfunkciós létesítménye. Az avatás várhatóan két év múlva lesz. Az Ady-hídi szolgáltatóház építésé már több bizonytalanságot sejtet. A tervezési előkészületek már a hetvenes években megkezdődtek. a tényleges építés talán jövőre indul meg. de addig a tanácsnak fizetőképes partnereket kell találnia a hétezer négyzetméternél nagyobb alapterületű létesítmény közös költségeinek finanszírozására. 1 Hasonló gondok kérdőjelezik p"ieg a Tízes honvéd utcai üzletközpont építését is. Alapterülete: kilencezer négyzetméter, a költsége 150 millió forint körül várható. A kiviteli tervek a jövő év márciusára készülnek el Addig is: a tanács tőkeerős társakat keres. A vállalatok mostani pénzügyi helyzete, bizony, alaposan átírta a korábbi jelentkezési listát. .. B. I. más segítségével teljesítik az automatika parancsait, például szelepeket nyitnak, karokat, emelőket mozgatnak. A föld lakossága Földünknek 2000-ben 6.1 milliard lakosa lesz —állítják az ENSZ sza kei "tői. akiknek véleménye szerint a következő években ugyanolyan ütemben fog nőni a népesség, mint jelenleg. Az évezred végére 1,3 milliárddal több ember fog élni bolygónkon, mint 1984-ben. Az ENSZ-jelentés szerint a növekedés kiteszi Afrika és Latin-Amerika lakosainak jelenlegi számát. A XX. század végén évente 90 millióval fog gyarapodni a Föld lakossága. A növekedés 56 százaléka Ázsiára. 25 százaléka Afrikára és 11 százaléka Latin- Amerikára esik majd.